Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-12-08 / 49. szám

Zala-Egerszeg, 1S8Í). december 8 49. szám. Előfizetési di

1: Egészévre 4 ft., Félévre 2 t't., Negyedévre 7 t't. Hirdetmények: H hasábos petit.sor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. yyilltér petitsora 12 kr. ZALÁMEQ7E i, 1: ii n n\i i r i es i iái A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerle esztőségliez kiildendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kitlilflnk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. MEGHÍVÓ. Zalamegye gazdasági egyesülete saját helyiségében t. évi december hó 15-én délelőtt 10 órakor rendes közgyűlést tart, melyre t. tagtárs ur tisztelettel meghivatik. A közgyűlés több tárgyai: 1. Miniszteri leiratok. 2. Jelentése, a tagoknak nyújtott előlegek szabályozására kiküldött bizottságnak. 3. A jövő évre beszerzendő szarvasmarha tenyészapaállatok beszerzése s kihelyezése köriili eljárás szabályozására kiküldött bizottság jelentése. 4. Folyó ügyek s netáni indítványok. Zala Egerszegen, 1889. nov. hó 26-án. Háezky Kálmán sk., ügyvezető elnök. Az őszinteség:. Az egymás között való conventionalis érintkezés talán minden egyéb tulajdonsággal ékeskedik. de az őszinteség nagyon ritkán van meg benne. Ez semmi esetre sem helyes dolog és eredményeiben roppant hátrányára van az egészséges társadalmi fejlődésnek. Igaz, hogy a magyar közmondás úgy oktat bennünket: „Mondj igazat, betörik a fejed!'' De tévednek azok, kik a közmondás szellemét úgy magyarázzák, hogy ne legyünk őszinték egymás iránt. A léleknek, a gondolatoknak és érzelmeknek az igaz eszméjükhöz való ragaszkodásában két fokot különböztet meg a magyar ember lélektana. A nyiltszivüséget és őszinteséget. Ha valaki gondolatait, érzelmeit minden kérdezés nélkül, akár van reá fölhíva, akár nincs, — mindenütt kinyilvánítja, — erre azt mondjuk : nyiltszivii ember, a tenyerén hordozza a szivét. Ez magában véve igen szép tulajdonság lehet, de semmi esetre sem vall okosságra. Es a magyar közmondás tulajdonképen erre céloz; mert tény is, hogy az ilyen tulajdonságú (nyiltszivii) embernek nem egy alkalommal törik be a feje, sőt nyiltsziviiségével nem egyszer árt valamely ügynek, aminek pedig előbbrevitelén akar munkálni és nem egyszer rontja el legjobb barátjának, pártfogolnának ügyét akkor, mikor leginkább akar rajta segíteni. Tehát majdnem azt lehet mondani, hogy a mai társadalom szelleme nemcsak hogy nem követeli a nyiltszivüséget, de az okosság szempontjából ki is zárja azt. Már egészen másként vagyunk az őszinteség dolgában. A társadalmi őszinteség azt követeli, hogy mi egymás ellenében, vagy egymás érdekében folytatott munkánkban soha olyan ut.at-módot ne válasszunk, ne kövessünk, mely az igaz eszméjével ellenmondásba jöhetne. A tapasztalat a társadalmi érintkezés terén elég bőségesen mutatja, hogy nincs meg bennünk egymás iránt ez a nagyon fontos őszinteség. Szeretjük félrevezetni, áltatni Ítéleteinkkel magunkat is, másokat is. Ha véleményt kér valaki tőlünk, a simán, udvariasan kimondható s ily alakban sohasem bántó őszinte itélet helyett mondunk egy bókot. Ezzel azután nagyon sokat tehetünk arra nézve, hogy másokban önteltséget keltsünk s azt szakadatlanul tápláljuk, hizlaljuk, de vétkezünk az igazság ellen, mely nélkül haladás, egészséges társadalmi élet, közszellem nem is képzelhető. Csak nézzünk körül a mai társadalmi alakokon, kiknek legnagyobb részt conventionalis bókok adták meg azt a mázt, mit jogtalanul viselnek magukon ! Hisz látni való, hogy azok mind a mai társadalom szellemének elkényeztetett gyermekei, akiknek lényét talán sohasem közelítette ! meg a társadalmi őszinteség, mely minden tisz- | teletre méltó érdemet kitüntet, elismer, de semmiféle talmit aranyul el nem fogad. A társadalmi őszinteség hiányából származik az is, hogy oly aggasztó mértékben szaporodnak a talmi nagyságok. Előttünk élnek, mozognak azok a kikiáltott óriások, kikben nagyító üvegen is hiába keressük ama rendkívüli tulajdonságokat, mikkel őket az őszinteség nélküli társadalom fölruházta. Pedig mindenki, aki őszinteség nélkül, talán hizelgésből, önérdeke előmozdítása okáért az igazságnak meg nem felelő módon alkotja Ítéleteit, az határozottan ellensége az egészséges társadalmi fejlődésnek, az igaz alapon való haladásnak. Sokan azért nem őszinték, inert azt hiszik, ho gy az őszinte vélemény megbántja azt, akivel szemben alkalmazzák. Téves fölfogás. Az őszinteség sohasem sértő, csak a forma megválasztásában kell elsajátítanunk bizonyos tapintatosságot. Ebben még hátra vagyunk. Annál haladottabbak e téren a francziák, kik oly kedves naivsággal tudják egymás szemébe mondani az igazat. Nagyon szeretjük társadalmi szokásainkban a francziákat utánozni. Mért nem igyekezünk hát őket követni az őszinteségben is ? ! Ö Védekező egyesület a filloxera ellen. Skublics Gyula földbirtokos, a megyei ügyeket oly kiváló érdeklődéssel kisérő egyik vezérférfia megyénknek, a filloxera ellen védekező egyesület létesítésén fáradozik s ez ügyben a következő, meleg hangon irt felhivást bocsátotta ki : „A tilloxeravész pusztításainak végnélküli gyors terjedése a balatonvidéki szőlőbirtokosok létérdekét alapjában megrendítvén, nehogy szőlőtelepeink elpusztulásával szép vidékünk szőlőmivelése, borkereskedése és ezekkel kapcsolatos forgalmi viszonyai megszűntével most még élénk vidékünk lakossága a tönk szélére jusson, több „Zalamegye" tárcája. Roboz Ágnes* Roboz Ágnes asszony két fát elfogták A legmélyebb tömlöc fenekére dobták, A pallos már fenve, a sírjuk megásva, Es a kegyelemnek ajtaja bezárva. Palota környékén Ágnes ott kóvályog, Lesi, szólítgatja az Íródeákot, Magas urak előtt, kíle tanácsba mennek, Veti magát porba s zokog mint a gyermek. Kezeit tördeli, ébenhaját tépi, Bátori ajtaja még se nyíl meg néki. Nap nap után múlik, már csak egy van hátra, A palotát aztán nem lesz miért járja. „Dajkám, öreg dajkám! egy utolsó próba ! Gyűlnek az udvarhoz táncra, dáridóra . . . Síkos ott a palló . . . undok ott a pára . . . Kelendő a szépség, becsület az ára. Öltözködni gyorsan! ... ne törődj az árral! Tűzd meg fejkötőmet gyémántos boglárral, Illeszd panyókára nyusztprémes mentémet, Melynél csak a vállam csillogóbb, fehérebb. Könyeimiiek nyomát mosd le rózsavízzel, Menjük dáridóra — meghasadó szívvel.

u Tárogató hangja zeng az éjszakába, Sír-rí a hegedű, mélázik a hárfa, Fáklyatánc, párnatánc váltakozva /'írja, Csajiodár Bdtori párját egyre váltja. I íníqtól virághoz mohi) vágygynl szédül Es megittasodik Ágnes szépségeiül. Térdre borul Ágnes: nNem a táncért főttem, Nagyságos iiiigi/ uram! Csak tehozzád főttem. Gyászba borult özvegy . . . Robozitdc anyja . . .'' Mutatvány Kiss József által szerkesztett „A hét" cimü heti közi uy első számából. Esdeklő szavait Bátori nem hallja. Tekintete kánya, a mely orvúl rad.es Vergődő galambra: „Milyen szép vagy Ágnes!" „Egy órában szültem őket e világra, Egyik a másiknak édes hasonmása, Oh/ delik, oly szépek, cly bátor leventék, Halálra, Bátori, ókét. mért keresnéd f

u Liliom arcára könyre köny szivárog, Zsil/mond gerjedelme csak rózsákat lát ott ! Rózsiit arcán, vállán, keble halmán nőve, S égő vágyat érez szakítni belőle. Fölemeli gyöngén s az udvar láttára Szilaj égő csókot lehel a vállára. Összesúg, összebúg a sok uri dáma, Udvarnok közönyös, mintha mitse látna. Aqnes összeborzad, pirul, sápad, kábul Fs a fejedelmet ellöki magátul. „Becstelen ! . . . Volna itt egyik fiam bátor, Lemosná a szégyent anyja homlokáról." Kerekeilik felhő a Zsigmond szemében : „ Ha csak egy kell, legyen óhajtásodképen : Kettő közül még ma egyik Had szabad, Válogat ís asszony, válaszd ki te magad!" Szivéhez kap Ágnes, nincs szava, nincs átka, Csak szökni vágy innen, ki az éjszakába. Ez arcok, e hangok, e zene mind űzi, S szeretne eszmélni, gondolatit fűzni, A levegő nyomja, olyan fojtó, száraz, S fülébe zúy egyre: „Válaszsz, válaszsz, válaszsz Kiér Roboz Ágnes a nagy tág lépcsőre, Virító szőnyeggel bevonva, átszőve, Tapogatva L'ezét teszi u karfára, Tétován lép, mintha nagy sötétben járna, Halántéka lüktet, meg-megsimogat ja S lassan rendbe térül, hiszi, gondolat ja. „Leányos arcukon pehely alig serkedt, S leánycsókot bizony még nem is ízleltek; Vérengző Bátori, nem adom, nem adom! Kisebbik fámat tenéked nem adom." Es újra alább hág, egy két fokot lépve: „Rám emelte öklét . . most la'oljon érte! . . Porban játszó ggermek — azóta sem tette, Hogy büntessem mostan halállal érette t~ Tárogató hangja mind meszszebb enyészik, Félelem lassítja Ágnes szívverésit, Újra lép, támolyog, kettőt, hármat, négyet . . . Juj, tán ez a lépcső sohse ér ma véget! . . . Egyszer csak, egyszer csak — mi jutott eszébe! Leül a garádics kellő közepébe S_ óvatos ujjakkal gondba-gondolatba, Éjfél haját lassan bontja-bontogatja. Nagy nehéz gyűrűkben a haj karikázik S ontja fény nyel elegy árnyát le bokáig. Ove megoldódik, mentéje aláhull S a sok drága ékszert le fosztja magárul. „Aludni! . .' . Már késő!" . . . Félve, pironkodva Keblén a ruháját lágyan összefogja S indul, fordul vissza könnyű lebbenéssel, Játszi mosolygással, titkos kedvteléssel. Álmélkodva nézik, amint tova lebben S egyszer csak benn terem újra a teremben. Szétrebben a vendég — minben ideg bénul, Zeneszó, víq kacaj, hirtelen elnémul. Aqnes is meghökken, szétnéz zavarodva, Azután hajbókol halra is meg jobbra S mintha válaszolna valaki szavára, Dadogva szól: „Igen — audienciára /" Nem nevetgél bezzeg most e rom láttára Henye udvaroncnép, ledér un dáma, Zsigmond gonosz arcán a fagyos gúny olvad, Krónikás kiejti kezéből a tollat. |{jss JÓZSef. Mai szamunkhoz fel iv melleklet van csatolva.