Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 27-52. szám)

1889-12-01 / 48. szám

Melléklet n „ZALAMEGYE" 1889. évi 48-ik számához. tani, a uiely igen nagy becsű bizalmukért kedves ipa­ros társaim örök emlékül fogadják bálás köszönetem nyilvánítását. Azonban én úgy érzem magamat, hogy az a ke­gyetlen és mérge* halál, aki minden élő lényt szénának néz és lekaszál, nem engedi azon időt megérhetnem, mely szerint jónak látom kedves, édes iparos társaim hozzátok intézendő néhány utolsó igénytelen szavaimat, hogyha bár gyenge, de azért saját kezemmel, ép ész­tehetségein által irásba foglalni és a már majd eltásult testemet még a sírom hantjaival be nem takarják, úgy hiszem találkozik egy tiszteletre méltó jó emberem, ki lel fogja olvasni a következő szavaimat: Hölgyeim, uraim, kedves leányaim, édes fiaim, és szeretve tisztelt kedves édes iparos társaim, mindenek előtt fogadjátok ezen végtisztelet megadásáért, melyet csekélységem iránt tanúsítani oz alkalommal kegyesek voltatok, valamint magam, úgy édes kedves hátrahagyott szegény családom no7ükben a leghálásabb forró, de most már hideg ajkaimról hangzó hálás köszönetem nyilvá­nítását. Legyetek mindnyájan boldogok, áldottak ezen fáradozásaitokért, miszerint engem az örökre nyugvó helyemre elkísérni szívesek voltatok. Áldja meg a jó ég minden lépéseiteket. Istennek szent áldása őrködjék feleltetek ós legyen rajtatok most és mind örökké úgy legyen. Ami pedig az ipartestületi illetve szent ügyeinket illeti kedves iparos társaim, én mint elnök nagyra be­csült bizalmaitoknál fogva mindig úgy működtem és oda törekedtem, miszerint bizalmaitokat méltán meg is érdemelhessem, melynél fogva az országszerte iparügyc­ink átalakításának nagy munkájában tettein, a mit ha tásköröm engedett és tenni tudtam, most pedig már többé megszűntem ügyeink érdekeiben működhetni, azonban mégis nagy lelki megnyugvásomra szolgál azon csekély eredmény, hogy majdnem járhatatlan görön­gyös utainkat, habár igen sok viharos küzdelemmel is, de megtölteni és úgyannyira megegyengettem, miszerint most már azon göröngyös ut igen könnyen járhatóvá Vau téve, csak azon az uton járni kell tudni és akarni. Azonban ezen örökre nyugvó helyemből nem akarok mindazon tisztelt iparos társaimnak szemrehá­nyásokat tenni, a kik haladásainkat leginkább aka­dályozták és gátolták, mert én a testületünk minden egyes tagjának érdekében egyformán hiven és lelki­ismeretesen fáradoztam és munkálkodtam, méiiin mi ' o volt érte jutalmain ? azt ti legjobban tudjátok kedves iparos társaim. No de én azért megbocsájtottam mind­azon társaimnak, kik ellenem szent ügyeink érdekeiben oly igen éles kifakadásokkal éltek, mert láttam azt, mely szerint tudatlanságaiknál fogva nem tudták, hogy ellenem miket cselekedtek. Hidjétek el kedves édes iparos társaim én a miket tettem ügyeink érdekében, azokat nem haszonlesésből, sem önérdekből, sem pedig diesvágyaskodásból nem tet­tem, hanem igenis tettem azért, mert tudtam azt, mely szerint a korküveteliuényei szerint az iparos osztályunk más úton-módon nem fog boldogulhatni soha, ha csak azon az utakon nem jár, a melyeket én már megtörtem, kiegyengettem és könnyen is járhatóvá tettem. Tehát kedves édes iparos társaim csak járjatok azon utakon, melyeket részetekre én már megcsinál­/tam, meg fogjátok látni, hogy mily üdvös eszméknek voltain úttörője és majd aztán csak rövid 4—5 év múlva is meg fogjátok bánni az eddigi mulasztásaitokat és hálával fogtok reám viszsza emlékezni, habár életemben némely iparos tagtársam igen kicsinylőleg és inegvető­leg viselte in magát irányomban. Nem titkolhatom el, hogy én még a sírban is fáj laloui, mely szerint ipartestületünk elé kitüaött üdvös céljainkat létesíthetnem és megvalósíthatnom nem sike­rüli, melyeken már 20 évekkel előbb is fáradoztam, no de az nem az én hibám. I)e azért a sírból is azt kiál­tom tel hozzátok kedves iparos társaim, hogyha bár még ezentúl 20 év niulva is, de mindazoknak úgy kell megtörténni ügyeink érdekeiben, a mint én azokat köz­tetek sokszor minden legcsekélyebb siker és eredmény nélkül elmondtam és megbeszéltem. Én egész nyugodt lélekkel hajtom fejemet az örök nyugalomra, habár ügyeink érdekében tett fáradozásaim és anyagi áldozataim által szegény hátrahagyott csalá dómnak igen sok károkat okoztam, hanem azért itt a síromban is megnyugtat az az öntudat, mely szerint édes kedves gyermekeink és az ifjabb iparos nemzedék a jelenlegi iparos osztálynak szánalomra méltó sorsánál egy jobb és boldogabb sorsnak fognak örvendhetni, úgy legyen. Kedves iparos társaim ! utoljár: n -g egyszer a sirból intézem hozzátok végső szavain .it a»on alázatos kérésemmel, hogy legyetek egyetértők és összetartó^, szeressétek egymást, mint jó testvérek, mert valamint"a legmagasabb és legerősebb kősziklák is csak porszemek­ből képződtek s lettek erőssekké és nagyokká, úgy a mi ipartestületünk üdvös céljaink kicsinyenkint való lé­tesítései és megvalósításai nagyra és pedig igen hatal­mas és erős megmozdíthatatlan oszloppá' fogják tenni a rni ipartestületünket is. Ellenkező esetben egyetértés nélkül mindnyájan ily szegényesen, mint én most, velem együtt fogtok a sirban szállni! Oh árvák és szegényeknek jó Istene, viselj gondot szegény hátrahagyott családomra. Most pedig kedves édes iparos társaim, a jó Istenre kérlek mindnyájatokat, ha valamelyiteknek akár privát ügyben, avagy hivatalos teendőim közben valamit vé­tettem volna, bocsássatok meg tiszta sziveitekből, mert vegyétek tekintet he azt, hogy ipartestületünk több mint 400 tagot számlál és én mint elnök egy ember lévén, 400 tagnak egyformán kedvük, kívánalmaik és megelégedéseik szerint nem tehettem, mert azt már a törvény és az igazságszolgáltatás sem engedte meg­tehetnem, mely szerint azon édes jó reményben válok meg tőletek kedves iparos társaim, hogy nekem elkö­vetett hibáimat mindnyájan a legtisztább sziveitekből meg fogjátok bocsájtani. Mindezekkel kedves édes iparos társaim adóstak voltam tinéktek és hogy ezen tartozásomat leróhattam, áldom érte a jó Mindenhatót és hálákat adok Istenem­nek kegyes enge.léiméért. Végre pedig kedves földmives társulati tagtársaim, hálával emlékezem meg tirólatok, mert a zala-egerszegi földmives társulatnak egyik kezdeményező és alapító tagja már kezdetben voltam és köztetek mint elnök is egyideig nagybecsű bizalmaitoknál fogva működtem. Azonban fájdalom, mely szerint még ez ideig nin­csenek elérve ós létesítve mindazon üdvös célok, a ine lyekért társulatunkat már oly régen megalkottuk. No de azért az eddigi mulasztásaitokat mind jóvá tehetitek, csak a szerint cselekedjetek, a mint én az alapszabá­lyaitokban körülirtam, melyeket az illető magas ininisz ter úr is jóváhagyott és megerősített, de még mind ez ideig alapszabályaitokban foglalt pontozatok szerint nein cselekesztek, no de nem is csoda, mert ehhez ügybuz­galoni és tiszta jó lelkiismerettel bíró egyének kellenek, kik az ügyvezetés élére megválasztatnak. Ezek után a jó Isten áldása őrködjék felettetek és legyen rajtatok kedves édes családaitokkal együtt most és mindenkor, hogy egykor mindnyájan a jó Min­denható Alkotó Urunk és Atyánkat együtt magasztal­hassuk és dicsérhessük azon országban is, melynek útjaira én most indulok és itt aztán majd csak egyet­értők és egyenlők is leszünk; a viszont találkozásig Isten veletek. Kelt Zala-Egerszegen, az elhalálozásom éve és napja. Meslió József ipartestül'ti elnök. Helyi, megyei és vegyes hirek. Szemelyi hír. Dr. Ruzsicska Kálmán, zalavármegyei kir. tanfelügyelő, legközelebb Budapesten a vallás és közoktatásügyi minisztériumban a tanfelügyelői irodai munkálatok apasztása s egyéb, ezzel kapcsolatos ügyek tárgyában a vallás- és közoktatásügyi miniszter elnök­lete alatt több napon át tartott tanácskozmányban a miniszter meghívására résztvett. Kívüle még az ország­ból nyolc tanfelügyelőt hivott meg a miniszter ez érte­kezletre. Gyászhír. Vettük a következő gyászjelentést: Nagy-Mányai Koller Ferenc uiaga és gyermekei : István és Vilma, menye Koller Istvánné szül. Hertelendy Rózsa, veje Pethő Gyula, valamint unokái: Koller Irina, Vilma, István, Ferenc Izabella és Pethő Emil nevében mély fájdalommal jelenti felejthetetlen kedves jó nejének, any­juknak, napájoknak és öreganyjoknak Koller Ferencné szül. nagyszigethi Szily Izabellának, november hó 25-én, életének til ik, boldog házasságuk 41-ik évében szívszél­hűdésben bekövetkezett rögtöni elhunytát. A boldogult hült tetemei november hó 27-én délután 3 órakor fog­nak a Kerepesi ut melletti temető halottas házában a róm. kath. hitvallás szertartásai szerint beszenteltetni és november hó 28 án délelőtt 9 órakor az alsó-raj ki családi sírboltba örök nyugalomra tétetni. Az engesz telő szent miseáldozatok november hó 30-án délelőtt 10 órakor fognak a budapesti szervita-atyák templomában és november 28-án délelőtt I I órakrr Gelsón a róm. kath. templomban a Mindenhatónak beinutattatni. Buda­pest, 1889. november hó 26 án. Áldás és béke poraira ! Tisztújítási elöertekezlet. A keszthelyi járási tör­vényhatósági bizottsági tagok dec. hó 7-én a járás szék­helyén, Keszthelyen, a városház tanácstermében előérte­kezletet tartanak. A közhangulat Takách Imrét és Hermán Vincét óhajtja ismét a járási közigazgatás élén látni, kiknek működésével a múltban meg voltak elé­gedve. Hymen. Gombás István zalaegerszegi kereskedő november hó 25-én vezette oltárhoz Budapesten Szalády Rózsa kisasszonyt, Szalády Antal budapesti kereskedő és gyáros kedves leányát. Köszönetnyilvánítás. T. szerk. úr! Engedje meg, hogy becses lapjában egy nemes iskolabarátnak a község, úgy saját nevemben is, forró köszönetet mondjak. Ilottó község ugyanis jelen 1889-ik évben egy, a szó teljes értelmében a célnak megtelelő csiuos tanodát építtetett. E tanoda felállítása, úgy a tanító megfelelő díjazása főleg tekintetes Csillag Gyula földbirtokos úr érdeme. Gyermeki örömmel kiséri ő az új kisded mú­zsa hajlék szellemi, ugy anyagi mozzanatait. Távol attól, mert nevezett földbirtokos úr semmiféle dicsé­retre nem szorul, hogy magasztalásokba ereszkedjem — mindazonáltal az igazság, méltányosság és főleg a hála követeli, iiogy e nemesen gondolkozó férfiúnak, ki a népnevelést minden mellék érdek nélkül annyira szivén hordozza — a nyilvánosság előtt a község s a tanuló ifjúság nevében hálás köszönetet mondjak. Hottó. 1889. november 18. Mendlik Mihály néptanító. A zala-egerszegi kereskedelmi kör november hó 23-án saját helyiségében az egyesület könyvtára számára tánccal egybekötött tombola játékot rendezett. A mulat­ságot nagyon gyéren látogatták; főleg igen sokan a kör tagjai közül távollétükkel tündököltek. A jelen vol­tak jól mulattak. Az estély bevétele volt 132 frt 35 kr., kiadása 80 frt 35 kr. s így a tis ta jövedelem — melyben a 23 frt 90 kr. félülfizetés is benn foglaltatik — 52 frtot tesz. Felülfizettek : dr. Obersohn Mór, dr. Kaiser Emil, Tretter Viktor 2—2 frt, Galiczenstein Benő, Leopold Nándor (Bellatincz), Fiirst Sándor, Graner Géza, Stern Miksa, Fischer Miksa, Deusch Ferencz, Grünwald | Mór, Rosenberg Zsigmond, dr. Fischer Miksa, dr. Hajós Ignácz, Heinrich főhadnagy (Körmend), Breisach Sámuel, Fischer Pál, Molnár Lajos (Gutorfüld), Klosovszky Ernő, l-l frt, Kohn Miksa, Pauk Ede, Spiegl N. 50-50 kr., Heinrich Vilmos 40 kr. Nyereménytárgyakat adtak a tombolához: Griinvvald Mór kávés 1 üveg pezsgőt, 2 üveg aszú bort, dr. Kaiser Emil 1 üveg pezsgőt, Deusch Ferencz szivarvágót, Heinrich W. és L. szív ír­tartót, Kiss Lajos liqueur servicet, Fischer Bola Jahr buch des Wiener Kaufmannischen Vereins, Fischer Mik­sáné gombostű párnát, Biiehler Jakabné gombostű pár­nát, Gráner Géza liqueur servicet, Oszterreicher Sándor két virágtartót, Graner Teréz etuit evő eszközzel, Fischer László etui-t hat kis késsel, Konto Gyula Jókai Oziuány báró, Rosenberg Zsigmond 3 üveg bort, Pauk Edéné asztalfutót, Kohn Samu levélnyomót, Stern Farkas kávés service-t, Breisach Samu tintatartót, Kaszter Sándor Magyar nemzeti dalkönyvet, Rosenberg Henrietté két példány ReHftxiók-at, Kuminer Gyula tortát, Weisz Tivadar bort, Weisz Izidorné sörös service-t, Fenvvesi Miksa gyermekjátékot. A szives felülfizetőknek, vala­mint azoknak, kik a tombolához nyeremény tárgyakat voltak kegyesek adományozni, hálás köszönetét lejezi ki a rendezőség. Egyleti élet Az orsz. vörös keresztegylet keszthe­lyi fiókját, mely az 1881. évben alakult s rövid pár évi működése után több évig szünetelt, most Udvardy | györgyné, a fiók volt társ elnöke, uj életre akarja I ébreszteni. Erre a kellő lépéseket megtette. Katalin bal. A nagy-kanizsai keresztény jótékony nőegylet nov. 23-án, az „Arany Szarvas" szálló nagy­termében saját pénztárának gyarapítására táncvigahnat | (Katalin bált) rendezett, mely az anyagi oldalát tekintve [ nem valami fényesen sikerült, inert körül belül csak i 30—40 frt tiszta jövedelmet hozott. De a jelenvoltak j kitűnően és fesztelenül mulattak. Közgyűlés. A keszthelyi csónakázó egylet dec. hó 8 án d. u. 2 órakor a városház tanácstermében köz­gyűlést tart. Tárgyak: Elnöki jelentés, számadások bemutatása, indítványok. Kisdednevelesi'hir. A nagy-kanizsai „Kisdednevelő Egyesület" új ovodát (ez már a 4-ik) állított föl az Attila utcában, mely dec. 2-án nyittatik meg. A kis­kar.izsaiak óhaját is teljesítette a buzgó egyesület, a mennyiben az ottani, már májusban megnyitott ovódá­hoz rom. kath. óvónőt alkalmazott, megválasztván oda Kozó Annát. Ugyan oda segédovóúl: Tánczos Erzsikét nevezte ki az egyesületi választmány. Elutasított kórelem- A keszthelyi m. kir. gazda sági tanintézet tanári kara támogatást kért a magyar tud. akadémiától egy magyarázó mezőgazdasági műszó­tár kiadására. Az akadémia nov. 25-én tartott ülésén a beterjesztett tervezetből arról győződött meg, hogy e munka gyakorlati gazdáknak való reál-eneiklopedia lesz, ez nem tartozik az akadémia elé, hanem a gazda sági testületekbe* » a kérelmet elutasította. Halálozas Meskó József, a zala egerszegi ipartestü­let tevékeny elnöke, november hó 24-én virradóra 56 éves korában elhúnyt. Temetése nagy részvét mellett volt november 25 én. Béke poraira. Tanügyi hír. A nagy-kanizsai iskolaszék nov. 27-én tartott ülésében egy Kis Kanizsán fölállítandó párhuza­mos osztály szükségességét kimondotta s annak fölállí tását elhatározta. Az osztály vezetésére egy osztályta­nítót fog meghívni annak idején. Keszthely varos költségterve az 1890. évre. Bevé­telek-. mult évi pénztári maradvány 3907 frt 07 kr., értékpapírokból 3200 frt,, — haszonbérekből 16083 frt 15 kr. rendkívüli bevételek : 1968 frt, — összes bevéte­lek 25.158 frt 22 kr. — Kiadások-, tisztviselők és szolgák fizetése 4638 frt., - kegydíjak : 180 Irt., lelké­szek, kántor és szolgák fizetése 300 frt., — tanügyi kidások 6360 frt 78 kr., — nyugdíjak: 513 frt., — vegyes kiadások 10,150 frt 50 kr. rendkívüli kiadások 12.807 frt 7 kr. A kiadások összege a bevételt 9796 frt 13 krral haladja tul, melyből 2742 frt 92 krt gr Festetics Tassiiló keszthelyi urodalma térít meg, köz­ségi pótlék utján fedezendő még 7053 trt 21 kr. mely az 1890. évi község pótlék alapját képező adók össze­gére, vagyis 23,891 frt 43 krra 30"/„-ot számítva köz­ségi pótlékul, fedezhető lesz. Ezen, a városi tanács által összeállított költségtervet Keszthely v. képviselőtestülete nov. 30-án tartott ülésén tárgyalta. Kórelem hátrálékos előfizetőinkhez. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel felkérjük, szíveskedjenek hátra­lékaikat mielőbb lapunk kiadóhivatalába beküldeni. Zongora tulajdonosok figyelmebe. Vogrincsics György mint zongora hangoló ajánlja magát a helybeli és vidéki közönség szives figyelmébe. Lakása Fehérképi utca, a Kaszás kovács féle házban. A keszthelyi „Amazon" szálloda tulajdonost cserél. A szállodát a napokban Zsillinszky Károlytól 52 ezer­forintért megvásárolta Bozzay N. csáktornyai lakos. Alakuló közgyűlés. A Kaposvárott létesítendő co gnac gyár részvénytársaság alakuló közgyűlését decem­ber hó 4-én délelőtt 10 órakor tartja Kaposvárott a soinogvinegyei takarékpénztár ülés termében. Összeégett. Lóránt József tófeji lakósnak Ferenc nevü 2 éves gyermeke mult hóban észrevétlenül a kert alatt marhákat őrző gyermekekhez szökött, hol a pász tortüz mellé letelepedvén, ruhája tüzet fogott s a gyer­mek annyira összeégett, hogy dacára a gyorsan érke­zett orvosi segélynek, pár nap mulva sebeiben elhúnyt. Talalt hulla. November hó 26-án a hotnokkomá­roini szőlőhegyben Tóth István sormási lakós nyitott istállójában egy Ismeretlen, 60 év körül emberi hullá­jára találtak. A teljesített orvosrendőri boncvizsgálat szerint az ismeretlen halálát szívszélhűdés okozta. Rejtélyes eltűnés. — Lapunk mult számában e cím alatt közölt hírünkre vonatkozólag tudósítónktól azt az értesítést, vettük, hogy az eltűnt kis-szigethi le gény, Dávid László holttestét e hó 16 án egy a falu közelében lévő gödörben, mely az időben vízzel volt tele, megtalálták. Mégis öngyilkosság esete forog fenn, amint az utólag kiderült hírekből, mely szerint a sze renciétlen ifjú az utolsó napok alatt feltűnő búskomor viseletet tanúsított, következtetni lehet. Tettének oka minden valószínűség szerint elmezavar volt. A községi pénzkezelésről és számvitelről szóló szabályrendelet tervezetének folytatása mai számunkból térszilke miatt kimaradt. A közlést jövő számunkban folytatjuk Lakás péküzlet gyakorlására. Közép Nemes Apá­tiban péküzlet gyakorlására szükségesés e célra teljesen felszerelt kemence, továbbá megfelelő lakás minden órán bérbe kiadó. Bővebb értesítést ad Alsó Nemes Apátiban a tulajdonos Koiuáromy István.

Next

/
Thumbnails
Contents