Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)

1889-01-13 / 2. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. január 13. 2. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények: ;l hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Hélyegdij 30 kr. Nyllttér petiUorit lá kr. ZALÁMEGYE társadalmi, közművelődési és gaziászali hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktUdtlnk VlSiZIl A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az ajándékok. A karácsonyi és újévi szokásos ajándékok alkalmat adnak ismét egy kis hírlapi meditációvá. A tapasztalat azt mutatja, hogy ily alkalmakkor az ajándékok tárgyai rendesen holmi csecsebecsék. Pedig mily szép alkalom kinálkozik ilyenkor a hazai irodalom pártolására, a hazai irók munkáinak, a jeles kiadványoknak megszerzésére ajándék-tárgyaknl. Ugy is szakadatlanul azzal a nagyon is alapos és jogos panaszszal állunk szemben, hogy a hazai irodalom pang s a jó irányú és minden tekintetben becses művek a könyvkereskedések polcain hevernek száz számra, porlepetten. Szakadatlanul halljuk a panaszt, hogy hivatott, tehetséges Íróinknak még a mindennapi kenyeret sem biztosítja a toll. És ez tényleg ugy is van. Egy fővárosi tekintélyes és elterjedett napilap csak nemrégiben azt irta ugyan valakinek a „szerkesztői üzenetek" rovatában, hogy ma már ott állunk Magyarországban, hogy az Írónak tolla (ha csakugyan hivatott toll), biztos kenyeret, existencziát ad. Fájdalom, a tapasztalat egészen mást bizonyít. Nem lehet tagadnunk, hogy egyik, másik jelesünknek, egy Jókainak, Mikszáthnak, Csikynek hoz annyit tolla, bogy egyéb foglalkozás nélkül is megélhetnek; de az az írói nemzedék, melynek még lennie kell, melynek hivatott tehetséggel, munkák létesítésével, kiadásával kellene hirt, nevet teremtenie : oly körülmények között él, hogy kénytelen ambícióját elaltatni, kénytelen a hirlapirás napszámosaként elkallódni vagy valamely kenyéradó foglalkozás mellett biztosítani az existenciát. Ebben leli magyarázatát ama körülmény, hogy fiatal irói nemzedékünk soraiból nem látunk kimagaslani szép jövőt igérő izmos tehetségeket. Legnagyobb részök apró-cseprő, halhatatlanságra igényt nem tartható munkák alkotásával hullatja el szárnya tollait. A szárny tollak elhullanak s évek multán a kopaszan maradt szárnyak csak a földön, a mindennapiság göröngyein vergődnek, nem képesek repülni, szállani oda, hova kedvezőbb viszonyok között emelkedhettek volna : az irói halhatatlanság légkörébe. Szomorú dolog, de tény. Látja, tudja ezt minden olyan hazafi, ki műveltségi fokánál fogva az ily' tünetek elől ki netn térhet. Azért még sem az az általános fölkiáltás, hogy hazafias pártolással teremtsünk irói nemzedéket, adjunk módot és alkalmat hivatott irói tehetségeinknek művek alkotására, emelkedésre, existenciájoknak nagyobb és halhatatlanságra méltó művek által való megszerzésére, hanem az a föl kiáltás, az a panasz h mgzik minden felől, hogy fiatal irói nemzedékünkben nincs meg a komoly törekvés, nincs meg a kitartás nagyobb munkák teremtéséhez, megalkotásához; hogy nincs meg benne a kellő szerénység a lépésről lépésre, a fokról fokra való baladáshoz. Azt mondják, hogy alig veszi egyik, másik (tagadhatatlanul hivatott) tehetség a tollat kezébe, már rögtön az olympusi istenekkel akar parolázni, nagy igényeket támasztanak. Mikor azután merész álmaikból a reális élet csalódásra ébreszti őket, elkedvetlenednek s lemondanak a haladásról. Hát igaz ! Nem lehet tagadni, hogy akadnak ilyenek is, akik hivatott tehetségök dacára (a kellő szerénység hiányában) ilyként kallódnak el. De legnagyobb részöket a pártolás-hiány temeti el vagy dobja le közönséges irodalmi napszámossá. Hisz már nagy névnek örvendő iróink kiadványai is csak alig kelnek el. Hogy számítson akkor műve utáni existenciára egy tehetséges kezdő! Nem is számíthat ; mert manapság dinom dánomra, drága toilettekre, ékszerekre, csecsebecsére, meg minden (a nemzeti törekvésekkel össze nem függő) dologra van pénz, csak irodalom pártolásra, csak könyvre nincs. Menjünk be akárhány intelligens család hajlékába, menjünk be olyanokéba, kik anyagi körülményeiknél fogva minden esztendőben igen könnyen százakat szentelhetnének új irodalmi kiadványok megszerzésére : azt fogjuk tapasztalni, hogy könyvtárnak még hire sincs a legtöbbnél. Legfölebb egy-egy soványka polcot találunk, melyen az elkeriilhetleniil szükséges szakkönyvek állanak. Egy-egy csinosabb, nagyobb házi könyvtár ritka, mint a fehér holló. L)e annál inkább találunk gyönyörű toilette szekrényeket, mik minden esztendőben (teljesen haszontalanul) ezereket nyelnek el. Am jó ! Ne költekezzék senki könyvekre, ha az ilyfajta kiadást a fölöslegesek sorába teszi, de azt már még is csak joggal megvárhatnók minden nemzete javáért, szellemi emelkedéseért csak parányi mértékben is lelkesedni tudó magvar embertől, hogy azt a pénzt, amit alkalmi ajándékokra szánt, a hazai irodalom oltárára tegye. A karácsonyi, újévi, név- és születésnapi ajándékokra fordított pénz összege százezerekre rug. Mily nagyot lendítene az irók sorsán, ha ez a tekintélyes összeg irodalmi kiadványokba fektettetnék. Nagyon sok üdvös dolgot tettek már a mi derék honleányaink a nemzeti érdekek szempontjából. Az ő áldott szivök lelkesebb verése nem egy halhatatlan tettel gazdagította nemzetünk történetét. Vajha ők ragadnák kezökbe a nemzeti irodalomnak ily módon való emelését. A női sziv áldott melege fejleszthetné, izmosíthatná ily módon legbiztosabban nemzeti irodalmunkat és adna, megmentene annak igen sok derék tehetséget. Felhívás a megyei vasutügyben. A zalai vasutak kérdése most már a legkomolyabban foglalkoztathatja vármegyénk minden lakósát és látszik is, hogy az érdeklődés most már minden oldalról fokozódik. A megyei apáturságok közül a türjei premotreiek valóban kitűntek eddig nem csak azon hajlandóságuk által, hogy a megyei ügyeket pártolni készek, hanem azon előzékeny és meleg rokonszenv által is, a melyet a rendnek érdemekben gazdag praelatusa és prépostja legközelebb a vármegye alispánjához intézett s e lapok mult számában közzétett levelében is kiválóan hangsúlyozott s a melyben kijelenti, hogy ezen vasutat „Zalamegye" tárcája. Mikor először jön a gólya. — Karcolat — Irta: Dr. Jenyaj Géza. Kaszapék nagy események elő estéjén állanak — azaz, hogy a várva-várt örömök bekövetkezésének ideje éppen estére fog-e esni, azt egész bizonyosan nem merem állítani, mert e tekintetben még a tudomány sem áll oly magas színvonalon, bogy a terminus pontos meghatározásában ne tévedhetne. Annyi tény, hogy dr. Kaszap Albert köz- és váltó ügyvéd ur, egy idő óta nagyon gyakran emlegeti a kaszinóban a nagy-harsányi és kis-harsányi Kaszap család prásumptiv örököseit. Azt sem lehet eltagadni, hogy a szép kis Kaszapné — kinek fényes lakodalmán, éppen tegnap mult egy éve, kivilágos kivirradtig jártuk a kopogóst, — néhány hónap óta teljesen visszavonult a világtól. Azt meg az egész város tudja és látja, hogy a Biri „tante" — aki közben legyen mondva — Kaszapiaiván első assistense a gólya madárnak — mindennapos vendég Kaszapék házánál. De, ha még ezek a jelenségek is csalnának, ott van az almáriumban, garmada szám, a sok lodros-bod ros kis főkötő, apró, csipkés, szalagos rekedli, hangedli, partedli, melyek mind csak a mellett bizonyítanak, liogy Kaszapék epedve várják azt a boldog pillanatot, mikor a háló szobában már készen álló s bordó selyem függönyökkel gondosan eltakart ringó alkotmányba bele helyezkedik az uj vendég. Minden perc, minden óra egy egész örökké valóság. Napok múlnak napok után a a makrancos gólya madár még mindig késedelmes kedik. Pedig, már alarmirozva van az egész ház, ki van adva az ordré a legkisebb részletekig, bogy tudja mindenki, mikép kell viselkednie a kis jövevény megérkezésének jelentőségteljes pillanatában. Délfelé azután megjön a sürgöny is, melyben tudatja a mama, hogy a délutáni két órai vonattal érkezik. Dr. Kaszap Albert úr a legelegánsabb batáron, soha uem érzett örömmel siet eléje. A vonat, két óra husz perckor pontosan berobog s a leendő nagymama — ki, a történeti hűség kedvéért legyen megjegyezve, negyvenkét éve dacára, még mindig elég bájoló jelenség-korát meghazudtoló könnyedséggel szökik „kedves fia" ölelő karjaiba. Miska kocsis a helyzet ünnepélyes voltának tudatában, büszkén suhint a dúsan felsallangózott lovak közé a az elegáns batárral előkelő robogással gördül be Kaszapék gondosan parkírozott udvarába. A leendő dada — egy tagba szakadt personasokat mondó ábrázattal fogadja az érkezőket s hódoló kézcsókja mellett jelentőség teljes szavakat susog, mire ő Nagysága lázas izgatottsággal rohan a háló szobába, a tekintetes ur pedig a szomszédos ebédlőbe húzódik s az öröm és aggódás váltakozó érzelmeivel szivében méregeti a szoba parquetjét. Fejében ezerféle terv és eszme kavarog s hosszas tépelődés után eldönti a családi conferentian függőben hagyott, azon fontos kérdést is, hogy az uj szülött a szent keresztségben Gábor nevet fog nyerni, minek utánna a nagy-harsányi és kis-harsányi nemes Kaszap család egyik érdemes őse — Albert urnák dédapja s Zalavármegyének egykoron első vicispánja — szintén ezt a nevet viselte. — Hali! de mi hang ez!? mily szokatlan sikoly ? Soha nem hallott édes zene, mely kéjes gyönyörrel tölti be a lelket! Dr. Kaszap Albert köz- és váltó ügyvéd ur, — mintha gyökeret vertek volna lábai — mozdulatlanul állt meg egy pillanatra helyében, azután dobogó szívvel, félénken, habozva tett pár lépést a hálószoba felé, melynek lassan, csendesen feltárult ajtajában épp e percben lőn láthatóvá Biri tante termetes alakja, karjain emelve a fodros-bodros pólyába takart nagyhangú kis babát. — Gyönyörű kis leány! — szólt édesen mosolygó ábrázattal — szakasztott olyan, mint a kedves mamája! — Leány !'? ismétlé suttogó hangon dr. Kaszap úr, miközben vgy látszott, mintha arcza egy pillanatra elborult volna; de másik percben már újra örömtől sugároztak dióbarna szemei, édesen mosolygott a síró-rívó kis jószágra, azután oda rohant a selyem párnák között pihegő kis mamához, össze vissza csókolta apró fehér kacsóit, édes, hizelgő szavakat susogott fiilébe, miközben szeretettel karolta át a föléjük hajoló idősebbik mamát is, kinek szemeiben örömkönnyek csillogtak, az első — nagyanyai könnyek! * A leirt események után harmadik napon este felé, dr. Kaszap Albert köz- és váltó ügyvéd úr mogorva arccal, álomtalan vörös szemekkel ült irodájában. Valami periraton rágódott, azonban — köztünk legyen mondva —• most az egyszer vajmi keservesen ment a dolog. Minden második sornál megakadt kezében a toll s álmos szemeivel mereven bámult az előtte fekvő papirosra. Kinos vergődéséből ismerős csoszogás riasztá tel s mielőtt vissza tekinthetett volna, megszólalt háta mögött a Biri „taute" édeskés hangja. — Ha megengedi a tekintetes úr, kiviszem a thermametert a hálószobába. — Ugyan még mi á inenykőt nem gondolnak ki! — pattant fel Albert úr, erre a szokatlan kivánság hallatára.