Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)

1889-03-17 / 11. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. március 17. 11. szám. ZALAMEGYE 1, ffi ii n Ifflr i r 1 SS ,1 A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A felsőbb leányiskolázásról. Társadalmi életünk átalakulásával mind sürgetőbben tolul előtérbe a leányiskolázás, illetve a leánynevelés reformálása. A jelen életviszonyok között, hogy a nő — akár a családban, mint anya, hitves, a ház belső életének kormányzója helyét teljesen betölthesse; akár a társadalomban, mint a nagy egésznek egy tagja helyet foglalhasson, esetleg önfenntartását biztosíthassa: jóval több készséggel, értelmi és erkölcsi önállósággal kell birnia, mint a milyennel birt akár a legközelebbi mult időben. Mert ki tagadhatná, hogy társadalmi életünk az utóbbi busz év alatt nagy átalakuláson ment keresztül'? A cultur-állam intézményeivel együtt egy új, a nemzet zömét képező osztály keletkezett s részben helyébe lépett az eddigi birtokos nemesi osztálynak — az értelmi, honorátor osztály — köztisztviselők, orvosok, ügyvédek. tanárok, tanitók, kereskedők, iparosok stb. osztálya. — Ezeknek élete más tényezőkön alapul, mint az eddigi középosztály — a birtokosok élete. — Tőkéjök nem a földbirtok, mely apáról fiúra száll, — hanem jó részben értelmi, szellemi tőke; s a család jövedelmi for1'clSci £1 családfő életével sokszor teljesen elapad, a legtöbbször jóval alább száll, s csak ritkább esetben marad meg az eddigi állapotban. A társas-élet költségesebbé vált, a kísértések incselkedőbbek, s az örvény kikerülése a valódi miveltségből eredő szilárdabb lélek-erőt, erkölcsi egyediséget tételeznek föl. És napról-napra szaporodik azon nők száma, kik önálló keresetre vannak utalva. A családban a legnagyobb önfeláldozással sem nyerheti meg a leány mind azon ismereteket, munkaképességet, a melyek későbben a nőt egy másik család kormányzására, esetleg saját fenntartására biztositják. A modern intézményekkel fíieg kell változni a leánynevelésnek is az életnek megfelelő leányiskolák, leányiskolázások által. A zárdai nevelés a maga idejében megtette a szolgálatát; ma már az életnek nevelni az élettől elzárkozottan nem lehet. A felsőbb leánynevelés nemes munkáját végezni jelenleg hivatva vannak a polgári-, felsőés felsőbb leányiskololák. — Ezen intézmények a legnjabb időben keletkeztek s bár számuk örvendetesen gyarapodik, a közönség egy része céljaikkal nincs tisztában, s e miatt egyesek bizalmatlanul, idegenkedéssel tekintik, a tudákosság, a női proletárság intézményének vélvén. A polg. leányiskola, ha hivatása magaslatán áll, ha feladatát a bölcs szervezők eszménye szerint teljesiti, nemcsak egyesek boldogságát idézi elő, hanem a társadalom hibáinak, félszegségeinek, romlottságának orvoslásához járul hozzá. Feladata: első sorban nevelni, csak azután oktatni, tanítani, képezni. Képezni — tudós nőket? — Nem. Féltudósokat, tudákosokat? — Százszor nem. Tanterve teljesen gyakorlati; célja: a népiskola négy alsó osztályában szerzett ismereteket tovább fejleszteni, az egyes tudományszakokból kis körben bevégzett egészet adni, annyi ismeretet, amennyi egy középosztályi! nőnek föltétlenül szükséges arra, hogy saját egyénisége, életcélja, pályaköre betöltésére helyes Ítéletet alkothasson; célja: általános műveltséget s gyakorlati készséget adni az életre. Az iskolázás ezen fokán nem annyira az ismeretkör terjedelmét, inkább a közlési modort veszi tekintetbe; s ez által midőn értelmet fejleszt is, az érzelmeket folyton ébren tartja, s a kedély világba mintegy észrevétlenül elhinti a vallásos hit, erkölcsös élet, az emberszeretet erényének magvait. Soha sem felejti, hogy a nő természetes hivatása a család, s a család-élet fényét, derűjét teljesen, jólétét, boldogságát nagy részben a munkás, csinosságot, rendet szerető, önsorsával elégedett, derült kedélyű, erkölcsös nő adja meg. — Epenazért ilyen nő nevelését tűzi ki feladatául. A polgári a felsőleányiskolától abban különbözik, hogy növendékét nem két, hanem négy éven át vezetve, az egyes ismeretköröket, nagyobb terjedelemben, rendszeresebben dolgozhatja fel ; s a hosszasabb idő alatt a növelő növendéke lelki világát jobban kiismerve, arra maradandóbb benyomást gyakorolhat. A polgári- és felsőbb leányiskola között lényeges különbség nincs; a kettő mindössze annyiban különbözik, hogy a francia nyelv az elsőben csak rendkivüli tárgyként szerepelhet, az utóbbiban rendes, kötelezett tárgy. A hatosztályú felsőbb leányiskola képezi nálunk az általános műveltséget adó legmagasabb fokú iskolát. — Ez már magasabb képzést ad a modern nyelvekben, zenében; bevezet a paedagogia, bölcsészet elemeibe, stb. — Ilyen intézen azonban még nálunk csak egynéhány van. — Városunkban a jelen tanév folytán nyílt meg a polgári leányiskola. Most még csak csirájában van, a kezdet nehézségeivel küzd. — Arra, hogy a nőnevelés hasznos intézményévé váljék: az intéző körök részéről bizalomra, érdeklődésre van szüksége. — Fejlesztésre vár, úgy külső rend-, csin-, mint belső fölszerelés dolgában. Mindenek előtt a négv osztályt egy arra teljesen alkalmas épületbe kell elhelyezni; a tágas udvar szabad mozgásra, egyszerűbb tornagyakorlatokra, veteményes kert kertészeti gyakorlatokra kívánatos volna. A benyomások, melyeket a gyermekleány lelkületére azon helyiség, azon környezet tesz, melyben fejlődő korának jó részét tölti, maradandók. — Ezért szükséges, hogy tisztaság, rend, csinosság tekintetében a leányiskola helyisége ne hagyjon fenn semmi kívánnivalót. Hadd emelkedjék az ifjú lélek, fejlődjék ki az ízlés, az öszhangzatos szép iránti érzék a külsőségekben, az a képzet átszivárog a dolgok belső-, erkölcsi értékének megítélésére. — Fejleszteni, teljessé kell tenni belső fölszerelését; — gyermekkönyvtár leánytanulóknak alkalmas munkából ellenőrizze a selejtes művek romboló hatását. — Fejleszteni kell a kézi munka-oktatás tekintetében. — A tanerők jelen létszáma mellett új tanerőre múlhatatlanul szükség van. Legyen az a tanerő ipartanítónő, kinek egyedüli szak„Zalamegye" tárcája. „\ TRÓNÖRÖKÖS NEM HALT MEG." — A „Zalamegye" eredeti tárcája. — Csodálatos a nép költői ereje még most is. Hogy valamikor teremtett szép, bűbájos dajkameséket, amiktől csakúgy rajzik még most is, felnőtt korban, az ember lelke, — az nem csoda. A kor bőven öntötte neki az anyagot. Csak felkellett öltöztetni tarka-barka köntösbe és olyan édesen el lehetett azokat hallgatni a fonóban, tolífosztáskor, kukoricafosztáskor. A vasorrú banyák, a tiindér-királylyányok, királyfiak szerelmetes szép meséi, a szegény hamupipőke könyfakasztó sorsa mind mind ilyenképen fakadt a nép lelkéből a nép ajkára. De hát hogy még most is munkál, dolgozik ilyen szép meséken a szegény földhöz tapadt nép képzelete — az valóban csodálatos. Most! mikor még a született, hivatott költők fantaziája is a zománctalan realismusba feneklett! Es pedig munkál és pedig dolgozik és pedig teremt. Tessék csak meghallgatni! Elmondom úgy, ahogy Böcögő Péter bátyámtól hallottam. Körül belül két vagy három hete történt, hogy Lakatos Gergő, a pacsa-tütősi öreg-esküdt valami ügyesbajos dologban ment a város felé. Lakatos Gergő Írástudó ember. Újságot is szokott járatni. Hát persze az utóbbi időben sokat olvasott a mi fiatal trónörökösünk haláláról is. Azt is olvasta a töb bek között, hogy bizony hát nem is lehet éppenséggel tudni, hogy a mi szegény trónörökösünk miképen múlott ki az árnyékvilágból? Ugy mentében, s nagy egyedüllétében mélységesen elgondolkozott a világ folyásán, a dolgok során, hogy hát hiába még a hatalmas fejedelmek se tudhatják: miben és mi által lészen az ő haláluk! Elgondolkozott nagy mélységesen azon is, hogy talán meg se halt az; csak az újságok csinálták a dolgot, hogy legyen, miről Írhassanak. Amint igy megy, megy, földre szegezett szemekkel, nem is igen látva, nem is igen hallva, — egyszer csak egy szegény, ringybe-rongyba bujt koldussal találkozott. — „Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus!" - Szólt a koldus és levette kalapját. így köszöntötte illő emberséggel Lakatos Gergő bácsit, akiből mindjárt kiláthatta, hogy tanácsbéli ember. — „Mindörökké Amen!" Köszöntött vissza Lakatos Gergő, mint szokta, tisztességgel megemelintve kalapját. (Mert ebben még az urakon is túltesz!) A kopott koldus látta, hogy jóravaló emberrel találkozott, aki nem veti meg embertársát azért, mert rongyos, elnyűtt ruhában van. Azért hát bátorságot vett magának és útitársul szegődött hozzá. Együtt mentek a város felé. A város végén a koldus egy nagy hársfa alatt egyszerre megállott és azt mondta Lakatos Gergőnek, hogy ő városba nem mehet be, mert ott a vidéki koldusokat elfogják és becsukják; hanem hát igen megköszönné, ha Lakatos Gergő hozna neki a városból egy kis jó pálinkát. Elővette bngyellárisát és egy újdonatúj tizes bankót adott át Lakatos Gergőnek, akinek bizony elállott szeme, szája, mikor azt a nagy bankót meglátta egy ágról szakadt koldus kezében. Átvette a pénzt, nem szólt semmit, de antul többet gondolt. Már az még sem lehet, hogy valaki járókelő, faltizó koldus létére 10 forintos bankót hordozzon a bugyellárisában. Minden lehet ez, csak koldus nem. Az a legbizonyosabb, hogy valami koldus ruhába öltözött zsivány. Azért is nem mer bemenni a városba. De hát jól van! Lakatos nem szólt semmit, hanem elvált a koldustól s azt mondta, hogy egy óra múlva visszajön a pálinkával. A koldus letelepedett a hársfa árnyékába. Lakatos Gergő sietve ment be a városba, gyorsan végezte dolgát, s kifelé haladtában betért egyik pálinkás boltba, hogy pálinkát vegyen. Mikor a kiméretett pálinkát ki akarta fizetni s az új tizest a boltosnak átadta, az nagy szemeket meresztett rá és szigorú szemmel kérdezte, hogy hol vette azt a pénzt? Az elmondta szépen, hogy igy és úgy történt. A boltos csak a fejét csóválta s azt mondta: — Lehetetlen, édes barátom! Lehetetlen! Ez a pénz a király pénzei közül való. Majd mindjárt megtudjuk: hol vette a koldus? A boltos nem volt rest; vette botját, kalapját és ment Lakatos Gergővel a város végére, hol a koldus a hársfa alatt addigra már jóizüen szundikált. A boltos felköltötte. — Hol vette maga ezt a bankót? — kérdezte tőle haragosan. — Sehol! A magamé volt. — Válaszolt a koldus kedvetlenül. — Ugy ? . . . Akkor hát vesse le a koldusrnhát, mert ön nem koldus.