Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)
1889-06-09 / 23. szám
VIII. évfolyam Zala-Egerszeg, 1889. junius í). 23. szám. ZALAMEGYE 1, i!i ii rr Ifflr i f i B A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. „Jöjj el! jöjj el!" A keresztény hivők ajkáról lezeng az esdő ének; betölti a templomok szentelt falait; bezengi az ország téréit, a felhőkig magasló, büszke bérczeket s az elsimuló rónákat egyaránt. A kezek imára kulcsolódnak; az ajkakon megzendül égbeemelő dallamával. Istent hívó igéivel a gyönyörű ének : „Jöjj el Szent-Lélek Isten!" J öjj e l jöjj el ! A keresztény világnak hova-hamarabb kétezeréves történetében rendkívüli nagyfontosságú, nagy ezredekre, az örökkévalóságba nyúló hatású mozzanat volt az, midőn az isteni Mester által világgá küldött, a. halhatatlan, soha meg nem téphető, meg nem ölhető eszméket hirdetni, terjeszteni, fentartani hivatott apostolok erőtlenségük érzetével, tudatával állottak világra szóló missiójukkal szemben; a világosságot teijesztő Mester, tetteik vezetője, fényesen ragyogó példányképük, nem volt többé közöttük; csupán az ő Ígérete dobogtatá uj lelkesedésre szivöket s meggyújtá bennök a remény biztató fényét az ígéret, hogy elküldi majdan a Szent-Leiket, mely megerősítendi lelköket a nagy alkotással szemben reájuk váró missió betöltésére. Az isteni igéret igéi testté lőnek. A Szent-Leiket epedve váró apostolok lelkébe szállott az isteni malaszt; leikökben kigyúlt az isteni szikra, szivöket lángra gyújtotta az emberfeletti lelkesedés tüze; lelkök emelkedett, szállt fenn, magasban az ideál felé; szivök dobogott, vérök buzogott, lángolt a szent eszmékért még vértanúi haláltól sem remegő lelkesedés isteni ihletével. Az apostoli ajkak megnyiltak ; az édesmézként folyó igék balzsamul hullottak a magasabb ideál, a tökéletesedés felé, a sejtelmesen hitt magasabb, örökéletű Lény, a mindenható Isten közelségébe vágyódó emberiség lelkére, szivére. A Szent-Lélek ereje, mindenható malasztja tovább terjedt; megszállta százak, ezerek, milliók szivét. r Es lőn villágosság, lőn isteni fény, hitvallásra bátorító, erősítő malaszt az apostolok szent igéire megtértek lelkében, szivében. íme: a csodás hatalmú erő, a csodás nagyságú hatás, melylyel az apostolok, — isteni Mesterök nélkül, de az elküldött Szent-Lélekben az ő isteni szellemétől megárnyé kozottan, isteni erejével fölruházottan — az emberiség megváltására teremtett szellemi nagy oktatást terjeszteni, fenntartani képesekké lőnek. Ebben van magyarázata az Anyaszentegyház csodás fennmaradásának, melyen a századokon át kiállott üldöztetések, az ellene támasztott viharok daczára sem birtak erőt venni a pokol kapui. Áll maiglan is ős erejével; szellemében hordva, rejtve maiglan is amaz isteni erőt, melyet e nagy szellemi alkotás létesítője apostolainak elküldeni ígért, s melyet Pünkösd napján el is küldött, megárnyékozva, fölruházva lelköket csodás malaszttal, hogy minden népek nyelvén hirdethették legyen az emberiséget megváltó, fenntartó, salvatori eszméket. / Ali maiglan is a keresztény egyház őserejével. Századok viharai csak külsőleg tépték meg. Ott van lobogóján az alkotó Mester ígérete, hogy „rajta a pokol kapui erőt nem vesznek." De épen azért, mivel a mai kor méhe telve van a valódi salvatori eszméktől eltévelyítŐ tanokkal és törekvésekkel: nagyfontosságú dolog a Szent-Lélek eljövetelének emlékünnepét méltóan, örökkévalóságba nyúló hatásának teljes tudatával megülni. Oly lélekemelő, midőn a keresztény-világ hivői összetett kezekkel. Istenhez szóló ajakkal kérik most is nagy századok multán a Megváltó nagy szellemi alkotását fentartott és fentartani hivatott isteni erőt, malasztot, — zengve egy szivvel, egy elmével: „Jöjj el, Szent-Lélek Isten!" Oh! valóban jöjj el! jöjj el! Es maradj velünk a világ végezetéig! A zala-egarszegi ügyvédi kamara felirata. A zala-egerszegi ügyvédi kamara legutóbb tartott közgyűlésén azon alkalomból, hogy Szilágyi Dezsó' igazságiigyminiszter tudatá a kamarával igazságügyminiszterré történt kinnveztetését s egyúttal kéré a kamarát, hogy ó't kormányzási tevékenységében támogassa, a következő' felirat küldését határozta el az új igazságügyminiszterhez: „ Nagyméltóságú Igazságügyminiszter úr! O felsége apostali királyunknak azon legfelsőbb elhatározása, hogy nagyraéltóságodat igazságügyminiszterré kinevezni méltóztatott, a közmegnyugvás mellett a megvalósulás küszöbéhez juttatta azoknak óhaját, kik a közigazságszolgáltatás valódi érdekeit lelkükön viselik. A zala egerszegi ügyvédi kamara felhasználja ezen alkalmat kinyilvánítani, miszerint igazságszolgáltatásunk nak azon mérvben való kifejlődése, amint ez ma már minden művelt állam igazságszolgáltatásától megvárható, csakis valódi szabadelvű gyökeres reformok megvalósítása mellett lehetséges. Ámbár igazságszolgáltatásunk némely tételes törvények hiányánál fogva az egyöntetűség tekintetében még sokat igényel, de ezen hiány érezhetőségét folytonosan nagyobb mérvben csökkenti a szakképzett erőknek a bíróságok közé bevonása s függetlnn bíróságainknak a közbizalmat mindinkább megszilárdító pártatlan eljárása. Ha megvalósulnak az igazságszolgáltatás gyorsasága és olcsósága tekintetéből Nagyméltóságod által célba vett intézkedések, igazságszolgáltatásunk a közkivánalmakat kielégíteni fogja. Nem hallgathatjuk el, miszerint közérdek ellenesnek találunk minden olyan már meglevő kormány- és törvényhozási intézkedést, mely által biróságainknak s az igazságszolgáltatás egyéb közegeinek, nevezetesen az ügyvédi kamaráknak és azok tagjainak hatásköre ahelyett hogy kiterjesztetett volna, inkább korlátoltatott. Amily mérvben lehangoltságot szült a múltbeli azon törekvés, hogy a jó igazságszolgáltatást egyedül biztosító független bíróságaink hatásköre megnyirbál„Zalamegye" tárcája. Bodor Eszti. írté: NagTné Karay Mariska. iFoljtatás.) Napok, hetek multak .el lázas gyönyörben, Eszti nem érzett lelkifurdalást, hogy Pétert oly könyörtelenül elűzte, pedig hej de sokszor megbánta később. Ödön látogatásai ritkultak, míg végkép elmaradtak. Eszti kinosan vette észre, annál is inkább, mert egész lényén roppant változás állt bo. Arca megnyúlt, szemei beestek, termete elvesztette karcsú ruganyosságát. Nap-nap után künn ült a ház előtt és várta kedvesét, nem birta elhinni, hogy elhagyja őt; vissza fog térni, vissza kell térnie, ha másért nem — hát gyermekéért. De az idő mult és Ödön csak nem jött. A szegény leány kétségbe esve látta, hogy állapotát tovább már titkolni nem lehet, leborult hát anyja lábaihoz és megvallott előtte mindent. A borzasztó hír által lesújtva, vérző szívvel tekintett a szegény asszony a kisded feszületre, épen úgy, inint akkor, midőn beteg gyermekéért könyörgött. — Oh mindenható atyáin! miért nem vetted akkor inkább magadhoz ! . . . — Bocsáss meg, bocsáss meg édes jó anyám ! — zokogott a leány — vagy verj meg, üss agyon, ha haragszol rám, nem fog fájni, megérdemlem; csak ilyen bánatosan ne nézz rám, mert megszakad a szivem! -— Mi lesz belőled te szegény, szerencsétlen gyermek! . . . Anyu, kinek pirulnia kell anyaságáért, — tördelé a szegény asszony. — Ki leszesz teve az emberek gúnyjának, megvetésének és nem lesz senki, aki megvédjen; r.em fogsz tudni örülni gyermekednek, mert -zégyenednek lesz élő hirdetője. A mi az .uiyáuak legdrágább kincse: gyermeke, az lesz a te életednek legnehezebb terhe ! . . . — Ölj n'eg anyám, ölj meg, ha nem tudsz megbocsátani — esengett zokogva a leány — de no kinozz bánatos szavaiddal; rugj föl, kergess el, nem fog úgy fájni, mint szivettépő, szerarehányástalan fájdalmad! — Mit ér neked az én bocsánatom, te szegény teremtés te! helyre fogja-e az hozni elkövetett hibádat? Hisz nem ellenem, önmagad ellen vétettél legnagyobbat, önmagadat ölted meg, tetted semmivé, ón csak érted szenvedek, mert tudom, hogy mi vár reád. Az én életem már nem tart soká, de mi lesz belőled, ha én is elhagylak; nem lesz a világon senkid ! Biztosítani akartam jövődet, mert láttam a veszélyt, mely reád vár, de te elűzted magádtól azt az embert, aki boldoggá tett volna és a csábító karjaiba vetetted magad. — Nagyon szerettem anyám, legyen ez mentségem, hiszen szeretni nem bűn . . . — Igazad van, szeretni nem bűn, de csak bizonyos határig; de ha azoo túl lépsz, már a gyalázatba sűlyedsz, és te abba léptél. Milyen kín az, hogy azt nekem kell neked megmondanom. Te most még nem fogod fel szégyened nagyságát, de idővel meg fogod átkozni azt az órát, meg azt az embert, aki mind ennek okozója. És neiu fog senki vigasztalni, el fog tőled fordulni mindenki. — Anyáin, te nagyon kegyetlenül itélsz meg engem! — Ne hidd szegény gyermekem, — mond az anya szomorúan — én csak lefestem előtted a jövőt, amely reád vár. Ne ludd, hogy túlozok, bár adná az sten, hogy szavaim ne teljesednének be; de én ismerem az életet, az embereket, kiktől jót soha ne várj, kiknek részvétére, elnézésére soha se számíts és ha a/. Isten irgalommal lesz irántad, a legjobb, amit érted tehet, ha magához veszi azt a szerencsétlen kisdedet. Imádkozzál hát, hogy könyörüljön rajtad, hogy vegye el tőled, az anyától a legdrágább kincsét — gyermekét ! — Oh anyám te nagyon kegvetlen vagy! — Hát azt hiszed, boldogítni fog csókja, ölelése? pokol tüze lesz, mely éget irgalmatlanul, vagy mondd, mit fogsz neki mondani, ha kérdi atyját? T.I számunkhoz negyedív melléklet van csatolva. — Hiszen lesz neki édes jó anyám — rebegé a leány félve — Ödön azt igérte akkor, hogy nőül vesz, csak nem fog most cserben hagyni ? . - . Eszti megijedt attól az irtózatos kacajtól, mely a szegény asszony kebléből fölszakadt; oda támaszkodott a falhoz és kacagott fuldokolva és szemeiből csurgottak a könyek. — Oh te együgyű bolond te! — mond midőn végre szóhoz juthatott — és to elhitted talán neki? Talán még mindig várod, hogy el fog jönni érted? Tudod-e, minek tekint ő téged? egy szál virágnak, mely útjában nyilt; letépte mint azt szokás és sziyta illatát, míg benne gyönyört talált, s midőn megunta, eldobta magától. — Oh anyára, igaz lehetne ez ? — Még kételkedel azon szegény gyermekein ? Hát nem láttad előre, hogy ez lesz a vége? Keserűen bűnhődő! hiszékenységedért, ha csak ugyan hitted hazug szavait. Nem tudlak vigasztalni, nincs erőm hozzá, én csak kérni tudom az Istent, ha irgalmat ismer, hogy vegyen mindkettőnket magához, a kis nyomorultat is. — Nem tudom elhinni anyára — 'msogá a leány — arait te mondasz, holnap fölkeresem Ödönt, hisz oly nagyon szeretett engem ! — Ne tedd azt szegény gyermekem — mond a nő szomorúan — egy fájdalomtól kiméled meg magad ; meglásd, ki fog utasítani házából. Hiszen mi vagy te már neki? egy letört és megunt virág. * * * Másnap Eszti még is fölmont a kastélyba, félénken kérdezősködött Ödön gróf után s az egyik szolgát felkérte, hogy jelentsék be uránál. A szolga bement és a leány jól hallá a félig nyitott ajtón át, midőn a gróf haragosan mondá: — Mondd meg annak a leánynak, hogy nekem most nincs időm vele beszélgetni, ha alamizsnára van szüksége, forduljon a számtartóhoz, utasítani fogom, hogy gondoskodjék róla. Noktek pedig meghagyom — fordult a szolgához — t>°gy ezentúl ha ez a leány keres, nem vagyok itthon. Erted? Neki soha sein vagyok itthon.
