Zalamegye, 1889 (8.évfolyam, 1-26. szám)

1889-01-20 / 3. szám

VIII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1889. január 20. 3. szám. IL Előfizetési díj: Egészévre 4 t't., Félévre 2 t't., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Njllttér petitsom 12 kr. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap Meghívó. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" 1889. évi január hó 27 en tielelött 10 orakor az egyesület saját háza termében tartandó rendes közgyűlésére az egyesület t. tagjai ezennel meghivatnak s minél nagyobb számban megjelenni kéretnek. A közgyűlés tárgyai. 1. Elnöki jelentés az egyesület 1888. évi működéséről és vagyoni állapotáról. 2. Az 1888. évi számadások megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése. 3. Az 1889. évi költségvetés és munkaterv megállapítása. 4. Folyó ügyek. Z. Egerszegen, 1889. január hó 12-én. Háczky Káliiiáii sk. ügyvezető elnök. A döntő pillanatban. Pár év óta városunk közönsége szívós kitartással foglalkozik a vasútépítés eszméjével. Igényeink e részben kezdetben nagyon is szerények voltak! Csak egy szárnyvasutat akartunk, amely a tőlünk hét kilometer távolságra eső és a déli vasút egyik állomását képező Szent-Ivánnal bennünket összeköttetésbe hozzon. Aki ismeri az akkor megindult mozgalmat, jól tudja, hogy városunk, úgy ezen tervbe vett szárny vasút által még közvetlenül érdekelt vidék annak idején elismerést érdemlőleg hozta meg az áldozatot. S hogy mégis — oly nemes törekvés és nagy áldozat dacára — ügyünk hajótörést szenvedett, oka volt ennek, hogy nem akadtunk komoly, szolid vállalkozóra. Emellett nagy akndályúl szolgált ezen rövid vonalnál a Zala folyón keresztül vezető hidnak a költsége. „Zalamegye" tárcája. Egy barátom gyásza. Schönberg (Tirol), 1^81. julius. Keblem s kedélyem egyaránt kietlen, Mint dús mező vészes vihar után, Bármerre menjek, bárhová tekintsek, Mi den sivár, csak vészt látok csupán: Vigasztalan merengés életem, Víg napjaim sehol fel nem lelem. Tirolba a bércek közé vetődve, Elbámulok az ős erő fölött, Mint halmozott fel sziklát sziklahegyre S jégkoszorut fejére mint kötött; De nem derül ki elborult egem, Minden komor, sötét, örömtelen. Mi érdekelné hát levert kedélyem, Mi rázná fel mélázó lelkemet 1 Ha az egekbe felnyúló hegyormok S szük völgyek csak bámulást keltenek l Ha a borút nem váltja fel derű, S az is lehangol, a mi nagyszerű. Szemlélhetem-* víg s nyugodt kedélylyel A bérces erdők mély s szük völgyeit, !Ia a sírgödröt juttatják eszembe, Melyből a szíu csak bánatot merít; Enyhet s vigaszt lelkem itt nem talál Azért a gyászos sírhoz vissza száll / Szabó Samu. Törekvésünk tehát sikertelen volt, de mégis volt fáradozásunknak egy megbecsülhetlen eredménye: az erkölcsi siker. Megismertük erőnket; alkalmunk volt megítélni, mennyire vállalkozhatunk egy új mozgalom esetében. S e szárnyvasút eszméjének volt továbbá közvetlen kifolyása a csáktornya-zala-egerszegszent-iván-siimeghi vasút eszméje, mely több mint egy éve foglalkoztatja az iránytadó köröket, melynek íinancirozása komoly és teljes garantiát nyújtó vállalkozók kezében van. Hogy ezen új vasútvonal, mely megyénket nyugottól kelet felé egész hosszában átszelné, megyénkre nézve mily nagy fontosságú, ezt bizonyítani — feleslegesnek tartjuk. Megyei fontosságát legjobban igazolja ama körülmény, hogy Zalavármegye törvényhatósági egyeteme egyhangúlag kimondotta, miszerint a megyei helyi érdek íí vasutak létesítésére felveendő 600,000 forintos kölcsönből segélyezni fogja. Városunkra nézve óriási előnynyel lenne e vasút, melylyel rég táplált szép reményeink megvalósodnának. Közvetlen összeköttetésbe jönnénk a világpiaccal. Forgalmunk emelkednék. Kereskedelmünk, iparunk nagyobb lendületet nyerne. Ingatlanaink értéke fokozódnék. Maga a városi képviselőtestület meg is hozta a kívánt áldozatot, midőn Zala-Egerszeg város nevében 110,000 forint névértékíí törzsrészvények aláírását elhatározta. De ez magában véve még nem elegendő. Kell, hogy a város lakóssága egyénenként is meghozza a vagyoni viszonyaihoz mért áldozatot! Szomorú volna, ha ezen vonal érdekében, mely hivatva van bennünket hazánk metropolisával, Budapesttel és egyetlen tengeri kikötőnkkel, Fiúméval közvetlen összeköttetésbe hozni, kevesebb áldozatot hoznánk, mint melyet — törzsrészvények aláirása által — annak idején meghoztunk a hét kilometer hosszúságú zalaegerszeg-szent-iváni szárnyvasút érdekében. Gondoljuk meg, hogy ha az ige testté válik, áldozatunk — értékeinknek megfelelő emelkedésével — nagyon is rövid idő alatt bőven megtermi gyümölcsét! Egyesek kislelküsége, szűkmarkúsága ne riasszon vissza bennünket! Ne úgy mérlegeljük a dolgot, hogy ha X. csak ennyit irt alá, mi igen keveset, vagy semmit sem áldozhatunk! Itt ne a személy, hanem maga az ügy vezéreljen bennünket! Jól tudjuk, hogy pár hét alatt a vasút sorsa el fog dőlni. Itt vannak hát a megpróbáltatás erős napjai ! Ha városunk és a tervbe vett vasút által közvetlen érdekelt egész vidék meghozza a méltányos áldozatot: akkor nem aggódunk semmit; mert ez esetben fáradozásunkat siker koronázza! De ha a közönyt és önzést még eme döntő pillanatban sem tudjuk keblünkből kiirtani: úgy ügyünk veszve van s önmagunk gyilkosai leszünk! Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület Kovács Károly polgár mester úr elnöklete alatt f. hó 12-én rerdkivilli ülést tartott. A napirend előtt Árvay István képviselő úr kérdést intézett polgármester úrhoz, váljon a városi levéltár rendezve van-e már, vagy sem ? Mire polgármester úr kijelenté, hogy 1885-ben csak a volt városbíró által őrizett iratok vétettek át leltár mellett, mig a levéltár jelenleg is teljesen rendezetlen állapatban és tűzvészt lyes helyen van. A képviselőtestület megbízta polgármester urat, hogy a levéltár számára alkalmas és biztos helyről gondoskodjék, egyúttal egy megbízható, alkalmas egyént fogadjon fel, aki a levéltárt a városi főjegyző felügyelete mellett rendezze. A Káromy-Hudecz ügyben Árvay István, Isoo Alajos és Weisz Izidor urakból álló bizottság küldetett ki a dolog mibenlétének megvizsgálása végett azzal, hogy eljárásuk eredményéről tegyenek jelentést. Előterjesztetett s tudomásul vétetett a decemberi törvényhatósági közgyűlésnek a város 1889. évi költségvetésére vonatkozólag hozott határozata, melynek alapján az 1889. évi pótlék 14

8/

1

0 krajcárban lett megállapítva. (Ha a vasútra a városa 110,000 frtos kölcsönt A „stoplenzielier." — A „Zalamegye" eredeti tárcája — A 10-ik huszárezred egy százada K . . . . n állomásozott egy százados parancsnoksága mellett. A százados — amint mondani szokták — igen nagy „steiger" volt. Véghetetlenül szeretett udvarolni s hízelgett férfiúi hiúságának, ha egy egy grisette-nek a szivét is képes volt meghódítani. Itt is, ott is szépelgett s pedig oly ügyesen, hogy a meghódítottaknak egyike sem tudott a más helyen folytatott viszonyról. A hódításban igen természetes: az egyenruhának jutott az oroszlánrész. Mert hiába : még a legkomolyabb s legerényesebb nők sem bírják megtagadni a huszártiszti egyenruha ellenállhatatlan voltát. E mellett a kapitány még elég csinos és meglehetős fiatal is volt, s oly szellemes társalgó, hogy lehetetlen volt körében unatkozni. Rendkívüli találékony volt abban, hogy mihelyt a társalgási thema untatóvá kezdett válni, rögtön fordulatot adott a társalgásnak a nélkül, hogy a társaság a gyors átmenetet észrevehette volna. Találékonyságának egy alkalommal azután igen nagy hasznát vette nem a nőkkel, hanem rablókkal szemben. Egyik napon az ezered pénztárától pénzküldemény t, pár ezer forintot, kapott postán. A kapitány személyesen vette iöl a pénzösszeget és zsebre téve, nem ment haza, hanem ahhoz a grisette-jéhöz, ki éppen abban az utcában lakott, egészen a város végén. Téli idő volt. Mire a kapitány (gondtalanul fütyörészve) az utca végére ért, sötétedni kezdett. Jó kedvvel lépett be a grisette-höz, ki (mint mindig) igen nyá jasan és örömmel üdvözülte. Köriil-beldl negyed-óráig csevegtek egész gondtalanul, midőn az ajtón kopogtattak. Még a szokásos engedelme t sem várták meg, az ajtó föltárult s egymásután 3 hatalmas alak lépett be. Uriasan voltak öltözve, de hajukon és szakállukon meglátszott, hogy maszkírozva vannak. Egyiknek az volt első dolga, hogy a kapitány leoldott s az ajtósarok közelébe helyezett kardját magához vette. A másik kettő revolvert szegezett a váratlanul meglepett kapitány mellének. Az egyik így szólt: „Kapitány ur, ön egy félóra előtt pénzt vett föl a postán. Adja át, különben a halál fia." A kapitány, ki nem először állott szemben a ha lállal, nem vesztette el hidegvérüségét s így szólt: „Nem tudom : voltak-e önök katonák vagy sem. Ha voltak, tudniok kell, hogy a pénzhez, mely nem enyém, hanem századom legénységéé, csak életem árán juthatnak. Élve átadni azt önöknek annyi volna, mint eltemetni becsületemet. Azt senki sem hinné el nekem, hogy a pénz rablók kezébe került. Sikkasztónak tartanának. Szóval : önök a pénzt akarják, én pedig csak életem árán adhatom azt oda. A dolog világos: meg kell halnom. Katona vagyok ; erre mindig készen kellett lennem. Csupán egyre kérem önöket. Engedjék meg, hogy életemben utoljára egyet mulassak. Mult héten kaptam 6 palack kitűnő tokaji assut. Lakásomon van. Ejtsék módját uraim, hogy azokat ide hozathassam s önökkel egyet mulathassak. Azután rendelkezzenek életemmel." A három rablónak tetszett a végső akarat. Torkuk csiklandani kezdett a tokaji assu gondolatára. Beleegyeztek. A kapitány irjon levelet a privát-dienerjének. A kapitány asztalhoz ült s a privat-dienernek a következő sorokat irta : „Azt a hat palack tokaji assut, mit mult héten kaptam, add át e sorok kézbesítőjének. De a stoplenzieher se h:ányozzék. Itt mulatok a posta-utcában". A cédulát a rablók egyike magához vette s elvitte a kapitány lakására s átadta a privat-dienernek. A szolga olvasta ura levelét s elkezdett tűnődni : — „Hat palack tokaji ! Hisz az én uram bort se iszik. Tokaji bort sohase kapott .... stoplenzieher meg Mai szíimunkhoz fél iv melléklet van csatolva.