Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-10-21 / 43. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. szeptember 21. 39. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Xyilttrr itetitsorn 12 kr. ZALAMEGYE JL JL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az egyévi önkéntesség. A tudományos pályára lépő fiatal embereknek valóságos áldás volt annak idején az egy évi önkéntesség behozatala, mely némiképen enyhítette első sorban a katonai pálya terheit, másodsorban lehetővé tette a pálya-folytatást. Mig az egyévi önkéntesség intézménye be nem lett, hozva s a katonának besorozott fiatal ember évekig volt kénytelen szolgálni éppen úgy, mint a legtanulatlanabb paraszt-legény: addig a katonáskodásnak rendesen az lett a vége, hogy a fiatal ember elüttetett pályájától s vagy kénytelen volt képzettségével arányban nem álló keresetmódot választani, vagy pedig lett belőle proletár. Ez a visszás s kulturális haladottságunknak egyátalán meg nem felelő állapot az egyévi önkéntesség intézményének behozatalával megszűnt. Es hála Istennek és az intéző köröknek, hogy megszűnt. Ezzel az intézménynyel nyert a katonáskodásra utalt s tudományos pályára lépő fiatalság, nyert egyúttal a hadsereg is, amennyiben az egyévi önkéntesek számára létesített és fentartott tiszti iskola a legtöbb önkéntesnek lehetővé tette a tiszti vizsgálat letételét s ily módon a közös hadsereg tartalék csapatai jól képzett, intelligens, hasznavehető tiszteket nyertek. Ily módon meg volt téve az első lépés arra nézve is, hogy a közös-hadsei'eg magyar ezeredeinéi hadviselés idején magyar tiszteket lehessen alkalmazni. Mindenkor és erősen hangoztatott vélemény volt már különben az, hogy a közös-hadsereg magyar ezeredeinek kiképeztetését a magyar tisztek alkalmazásával nagyon előnyösen meg lehetne könnyíteni. Ezeknek tekintetbe vételével a közös-hadsereg intéző körei csakugyan joggal és méltán elvárhatták az egyévi önkéntesektől, hogy a tiszti vizsgálatot letegyék. Mivel azonban legtöbb valószínűség szerint az évek során át gyűjtött tapasztalat azt igazolta, hogy az intézmény eredménye nem felel meg a várakozásnak s annak az intenciónak, melyért létesíttetett, az intéző körök szükségesnek látták az egyévi önkéntesség intézményének reformálását. A legközelebb megnyílt országgyűlési ciklusban törvényjavaslat fog előterjesztetni áV4*ánt, hogy az oly egy évi önkéntesek, kik a tiszti vizsgálatot le nem teszik, ni é g egy évet tartoznak szolgálni a végből, h o g y ily módon m int j ól képzett s alkalmazható altisztek g a z d a g í t s á k a létszámot. A reformjavaslat a vizsgálatot nem nehezíti meg a született, tősgyökeres magyar ifjakra nézve sem, mert a tantárgyakból a felelet magyar nyelven történik s a németnyelvből csupán annyit követel meg a vizsgálattevőtől, hogy magát képes legyen megértetni. Ezen reform első pillanatra kényszer szinében tiinik fel s bizonnyára visszahatást fog szülni az érdekelteknél. Ha azonban komolyan megfontoljuk a dolgot, előnyére fog válni nemcsak magának a katonai intézménynek, hanem főkép maguknak az önkénteseknek is. Ha ugyanis az egyévi önkéntesi intézmény tiz éves múltját figyelmünkre méltatjuk : azon meggyőződésre jutunk, hogy a legtöbb egy éves önkéntesnél az önkéntességi év elveszett mind magára az önkéntesre, mind pedig az államra nézve. Az önkéntes ugyanis katonáskodása alatt míg tanulmányait nem folytatta, vagy meglehetősen elhanyagolta : addig a katonáskodást is a legtöbb esetbon minden buzgóság nélkül, csupán mintegy kényszerből végezte, tudva, hogy a tiszti vizsgálat letételére nincs kötelezve s alig várta az egy év elmultát, midőn a katona port magáról lerázhatta. Az új törvényjavaslat által kötelezve levén a tiszti vizsgálat letételére, mindjárt a hadseregbe léptekor teljes erővel kezdi majd meg munkáját s nem kételkedünk abban, hogy a legtöbb — ha a komoly szándék meglesz — előtanulmá- | nyai alapján egész könnyűséggel eleget tesz ebbeli kötelezettségének. Ha számosan voltak ez ideig is, kik minden külső kényszer nélkül, csupán becsvágyból az önkéntességi év befejeztével a tiszti vizsgálatot sikerrel letették: egy pillanatra sem szabad kételkednünk az iránt, hogy most — midőn annak le nem tétele a katonáskodásnak egy évvel való meghosszabbítását vonja maga után, teljes erővel fognak eme feladatuk megoldásához és törekvésüket siker fogja koronázni s nagyon is kivételes fog lenni oly eset, midőn egyik másik a vizsgálatot nem tudja letenni s e miatt még egy évig lesz kénytelen a hadseregben szolgálni. Bár sokkal helyesebbnek találnók a javaslatnak oly irányban való megváltoztatását, hogy a szolgálat meghosszabbítása csak azokra vonatkoznék, kik az egy év befejeztével az altiszti vizsgálatot sem tudnák kiállani. Mert ha ebbeli kötelezettségüknek derekasan megfelelnek, el lesz érve a javaslat által contemplált második cél: hogy a közös hadseregben az altisztek is alaposan képzett egyének lennének. Szükséges volna azonban a szóban forgó törvényjavaslat tárgyalásánál arról is gondoskodni, hogy a tiszti vizsgálat az önkéntesekre nézve — kik úgy is jobbadán tartalékos tisztek lennének, lehetőleg megkönnyíttetnék a nélkülözhető tantárgyaknak a vizsgálat keretéből való kivétele által ; akik közűlök ugyanis mégis activ szolgálatba lépnének, azoknak bő alkalmuk lenne a gyakorlat által ismereteiket kellőkép kibővíteni. Igy felfogva és megértve, az önkéntességi reform elé örömmel és jó reménynyel nézhet mindenki, mert biztosra vehető, hogy a gyakorlat terén nagyon üdvösnek fog bizonyulni mind a hadsereg érdekére, mind az önkéntesek sorsára nézve s ha azoknak, kiknek érdekében hozatott, közönyével vagy félremagyarázáson alapuló reactiójával nem találkozand. pár év múlva áldásos és üdvös reformot fog előidézni a közöshadsere°: szellemében is. O „Zalamegye" tárcája. A Irta: nőgyűlölő. — Humoreszk — Németh E.-né Andaházy Irén. (Folyt.) — „Treff! - Mi bajod? Mit keressz?" — mond a leányka körülnézve. A tanárt pedig ez a kedves hang csak még nyugtalanabbá tette s annál feszültebben ügyelt útitársnője minden mozdulatára. Hanem amint a leányka egyszer aztán önfeledten ajkaihoz emelé azt a levelet: Zappelt úgy megrohanta az irigy féltékenység érzete, hogy hamarjában szivéhez kapott kinos szenvedésében. Ezen mozdulatánál azonban füvésztarisznyája akkorát zörrent, hogy Treff sem állhatta tovább s hatalmas ugrásokban, haugosan csaholva rohant a gyanús bokrok közé. ... A tanár most már legjobbnak tartá rejthelyéből előlépni s magát a fiatal hölgynek, mint régi ismerős bemutatni. — Bocsánat kisasszony! Eltévedtem! — mond Zappel most a süniből kilépve, mikor Treff ur nője csititásaira végre elhallgatott. Böske azonban, mert csakugyan ő volt az a fiatal hölgy, — ijedten fölsikoltott a tanár látásán. — Jaj nekem, — mit látok?! Buon giorno! Signer italiano! Lehetséges-e? Igazán ön volna az? Alig ismertem meg! végzó nevetve Böske. — Oh ne gúnyolódjék kisasszony! Megmagyarázok mindent, megboszulta magát rajtam már a sors! Oh! én azóta igen szerencsétlen lettem. — I)e hát hogyan került ide? Ez valóban rejtély előttem ! mond Böske. —- Azt sem tudom, hogy hol vagyok! Nem lenne kegyes nekem erről fölvilágosítást adni? — Hogy jó helyen van, arról biztositom! — mond a leányka folyvást mosolyogva. — Szíveskedjék engem követni. Rokonaim szivesen látják, ha mint régi ismerőst s kedves útitársamat fogom önt nekik bemutatni. — firzem, hogy e szivességet nem érdemlem meg, kedves kisasszony, felelt a professzor zavartan. — Sőt meg is boszulhatja magát rajtam. — Hiszen ön nem vétett nekem. — Régi dolog, hogy az angyalok elfelejtik s megbocsájtják bűneinket, mond a professzor a nélkül, hogv sejtette volna, hogy bókot mondott. Böske elpirulva sütötte le szemeit. Érezte, hogy a mi ebből a kemény kérgű szivből önkénytelenül a tanár ajkaira lopódzott, csak igaz őszinteségiehetett — s az olyan jól esett neki. Zappelt a leányka pillanatnyi hallgatása zavarba hozta. Gondolta, hogy meleg bensőséggel mondott szavaival megsértette s gyorsan más tárgyba kapott. Elmondotta tehát eddigi élményeit. A leány mosolyogva tekintett végig a tanár öltözetén : — Szerencséje! hogy nem a kertészlegénynyel találkozott itt először, mert akkor megjárhatta volna! Ont csakugyan megviselte ez az expeditió: szüksége lesz egy fürdőre! Zappel tanár nem birta ugyan elgondolni: miért?! De azért hallgatva követte ifjú vezetőnőjét s szivdobogva gondolt arra, hogy: bár kopár élet-utját is ilyen vezércsillag világítaná meg! Hanem az átkozott levél, mely társnője köténye zsebéből oly gúnyolódva tekintett elő! megfosztotta nyugalmától ! E közben a szegény ember átélte a féltékeny szerelem minden phásisát! Most azonban kiértek egy szabad, tágas térre, melynek közepén, a reggeli nap fényében pompázott a szép boldogfalusi kastély. Nyitott verandáján épen együtt ült a kis család s reggelizett. Treff csaholva nyargalt előre, mintegy hírt akarva vinni a történt dolgokról. Amint Böske a tanár társaságában elérte a verenda lépcsőit, a háziasszony nyájasan ment elibéjök és kissé elmosolyodva kérdezé : — Ej! Böske, vendéget hozasz?! — Ez útitársam s ismerősöm, kiről már tegnap szóltam : signor Italiano! Más néven nem ismerem. Kertünk labyrinthjában eltévedett s igy kénytelen volt méhesünkben oltalmat keresni az éji vihar ellen. — Ah ! hozta Isten! — mond a háziasszony meglepetve. — Tessék csak ide belépni! Talán szolgálhatnánk egy kis reggelivel ? — Férjem korán reggel kiment a mezőre s ha visszajön, örülni fog, hogy vendéget talál ! Zappel a szives fogadtatás alatt elfelejtette, hogy magát bemutassa. Nem késett azonban a kínálást elfogadni: fáradt volt és éhes! Leült tehát az asztalhoz s evett minden további kínálás nélkül. Béla és Gyuri — Boldogfalu jövendőbeli urai és birtokosai, különböző érzelmekkel nézték az ujon érkezettet. A hét esztendős Gyuri félve húzódott el tőle az anyjához s csupán a csörgő fiivésztarisznyára terjedt ki figyelme. — Béla is egy nemével a nyugtalanságnak tekintett Böske néni ismerősére. De, mint az öregebbik, méltósága alattinak tartá ezt valamiképen kimutatni. Azalatt Zappel is jóllakott s vidáman beszélgetett köznapi dolgokról. Bántotta ugyan, hogy az asszonyok mindig nevetgélnek, ha háttal fordult egyik vagy a másik felé, de végre is megnyugodott abban, hogy: „furcsa Isten teremtései az asszonyok ! u Egyszer azonban a háziasszony ijedten fölsikoltott i s meredt szemekkel bámult az előtte ülő vendégre.