Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)
1888-09-16 / 38. szám
önkénytesi kedvezmény elnyerése végett oly ifjak számára, kik a megkívántató qualificatióval (érettségi bizonyítvány) nem birnak; II. osztály azok számára, kik a tartalék tiszti vizsgálatot akarják letenni; III. osztály azok számára, akik kadet és katona reál iskolába való felvételi vizsgálatot akarnak tenni; IV. osztály a népfelkelési tiszti fokozat elnyerése végett. A tanfolyam létrejöttte Bozó Manó volt es. k. főtiszt és 48 iki honvéd alezredes buzgó és fáradhatlan tevékenységének köszönhető s a vállalatot az uralkodó visszonyok mellett nemcsak időszerűnek és hasznosnak, hanem egyszersmind hazafiasnak is tartjuk. A szülők és gyámok a tanfolyam iránt részletes felvilágosításokat kaphatnak az intézet igazgatóságától (Pozsony, Rózsa utca 13 sz. I. emelet. Erdőbirtokosok figyelmébe. A földmivelési miniszter felhívja az erdőtulajdonosokat, kik kopár és futóhomok területeiken fák ültetését akarják létesíteni, hogy a csemeték megszerzése végett 50 kros bélyegii kérvényeiket, melyben kimutatandó hány katasztrális holdat akarnak beültetni, ez évi december hó végéig a nevezett minisztériumhoz küldjék be. A csemeték árát és a csomagolási költséget az országos erdészeti alap fedezi, míg ellenben azoknak gyorsárukénti szállítási dijait, az átvétel alkalmával, az illető erdőbirtokos fogja fizetni, e szállításnál azonban a vasutak díjmérséklést engedélyeztek az erdőbirtokosok számára. A „Törvényhatósági naptár" 1889. év folyamára dr. Toldi Lásuló, Budapest főváros főlevéltárnoka, megrendelési ivet bocsátott ki. Uj vállalat ez, mely megérdemli az általános felkarolást. Magyarország ezernyi ezer közigazgatási tisztviselője e naptárban, mély inkább törvényhatósági névtárnak volna nevezhető, ha naptári része nem volna, abban kimerítő és pontos kimutatását találja az ország összes közigazgatási hatóságainak s az összes tisztviselőknek. Kiváló előnye e munkának az, hogy abban a sokfelé ágazó fővárosi tisztikarnak rendszeres beosztása és szintén teljes névsora lesz megtalálható. Ilyet valóban csakis oly ember állithat össze teljesen és jól, a ki maga is ismeri a főváros közigazgatásának egész hálózatát. A mi pedig a művet bizonyos tekintetben a góthai almauachokhoz teszi hasonlóvá, azon körülmény, hogy az ország közigazgatásának hordozóit aicképekben és életrajzokban fogja bemutatni. E naptár nagy terjedelme dacára — mint halljuk 25 iv körül lesz — csak egy forintba fog kerülni. Valóban érdemes, hogy minden tisztviselő megszerezze azt. Kiállításának csínjáról kezeskedik az, hogy a „Pesti könyvnyomda-részvénytársaság" fogja nyomtatni. A Posta- és Távirdara vonatkozó szabályok kivonata. Szerkesztve és a közönség tájékoztatására kiadva a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. miniszter rendeletére. Ara 2 kr. Kapható minden kir. postahivatalnál és értékjegyárusitónál. Ajánljuk e kis, 19 tömött oldalra terjedő zsebkiadásu könyvecskét olvasóinknak. Benne a posta- és távirdára vonatkozó általános és részleges szabályok és utasítások feltalálhatók. Vasúti menetrend. Szent-Ivánról Nagy-Kamzsa felé indul 5 óra 56 perckor reggel (vegyes vonat), 12 óra 31 perckor délután, 8 óra 55 perckor este, 2 óra 45 perckor éjjel. Szombathely felé indul 8 óra 28 perckor reggel, 3 óra 32 perckor délután, 1 óra 48 perckor éjjel. A budapesti értéktőzsdéről A „Magyar Mercur u heti tudósítása. A pénz megdrágul, az arany megolcsóbbodik. Ez jellemzi jelenleg az értékpiacot, ez adja meg az árfolyamoknak az irányát és ez szabja meg az utat, melyen az üzérkedésnek működésében haladnia kell. Most teljesen ezekkel a dolgokkal foglalkozhatik a tőzsde, mert a politikai helyzet nem okoz neki gondot, a mennyiben a politikai láthatár teljesen tiszta és ha valamelyik német vagy francia nagyhangú lapban szikrázik is egy kis haragos villám, ez inkább a tikkasztó hőségnek, semmint a közelgő viharnak a jele. Az üzlet azonban lehetőleg a legszűkebb határok között mozog, mit az egymásután következő két zsidó és két általános ünnep mellett a drága pénz is idézett elő. Ily körülmények között vau ideje a tőzsdének a nyugodt megfontolásra, a minek eredménye az általános árfolyamkiegyenlitésben nyilvánul. Járadékok és befektetési értékek leginkább érzik a pénzpiac hatását. Az arany árának csökkenése és a pénz drágulása következtében különösen az aranycimletek folytonosan és következetesen csökkennek. A legközelebbi jövő mindenesetre a papirértékű címleteké. Ezeket szivesebben vásárolják, ezek most inkább emelkednek. Bankrészvényeknél a két hitelrészvényben való folytonos játék eíhanyagoltatta a többi helyi bankokat, melyek pedig méltán érdemelnek figyelmet. E hibát most jóvá iparkodnak tenni és inkább kultiválják a mellékbankokat, melyek szépen emelkednek. Közlekedési vállalatok értékei az utóbbi időben sokat emelkedtek, egyelőre elég kedvező eredmény az. ha ezeket az emelkedéseket igyekeznek megtartani és ezen igyekezet eddig még nem volt hiába való. Iparvállalati értékekről majdnem ugyanezt lehet mondani, abban mindenesetre megegyezik e két papír nem, hogy mind a kettőben nagyon kevés az üzlet, dc szilárd az irány. Sorsjegyek szilárdak. A ,,Jó sziv" sojsjegyek kibo csátása egy-két hét múlva fog megtörténni, a mi e téréi élénk mozgalmat fog szülni ; most ezek az uj sorsjegyei olcsóságok által minden eddigieket jóval felülmúlják éazon kívül igen kedvező játéktervük lesz. Valuták és ércváltók jelentékenyen olcsóbbodnak Végtelen sora van a bizonyítékoknak, melyek a Warner-íé\e Safe gyógymódnak gyógyító erejét és sikerét igazolják vese-, máj- és hugy kő-betegségek ben és ezek idült bajaiban, mint a rheumatismusnál, köszvénynél, rosz emésztésnél és táplálkozásnál stb. Ujabb bizonyÍLékul szolgál Frank Lajos ur (Kaiserstrasse 19. Sehönebeckben, Magdeburg mellett), aki a következőket írja : „Nyolc nap múlva, miután az ön Warner-féle Safe gyógymódját használtam, gyermekeimnél már némi javulást észleltem, amennyiben daganata csökkent, és oly nagy lélokzési szorulásban nem szenvedett. A második héten a daganat egészen eltűnt és az első üveg használata után Frigyesem már fölállhatott. A második üveg használata után vizelete láthatólag javult, étvágya megjött és a visszaeséstől nem kellett tartanunk. Egészen meg vagyok győződve, hogy a. Warner féle Safe gyógymód a legkitűnőbb gyógyszer vese bajokban s e részben cgy másik esetet hozhatok fel. Egy éltes nő helyben, a ki a megelőző év ben hasonló bajba esett s akit szintén helytelenül gyógykezeltek, régi baját ismét visszakapta. A nő az ()n gyógyszerét használta és most ismét képes járni. Midőn Önnek legforróbb köszönetemet nyilvánitom, azt kívánom, hogy minden hasonló bajban szenvedő egész bizalommal használja az ()n Warner-féle Safe gyógyszerét, mely kétségkívül kigyógyítja bajából." Elárusitás és szétküldés csakis gyógyszertárak által. Ára 2 írt. Raktár Zala Egerszegen Kaszter Sándor gyógyszertára. Főraktár Pozsonyban 11. II. Warner et Oomp.-nál. at I NYÍLT TÉR. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetlen nőmnek gyászos elhunyta alkalmával részvétüket nyilvánítani, a boldogult lelki üdveért tartott gyászisteni tiszteleten megjelenni, a ravatalra koszorút küldeni s drága hamvait örök nyughelyére elkísérni s ezáltal mély fájdalmamat enyhíteni kegyesek valának, fogadják ez uton kifejezett legforróbb köszönetem nyilvánítását. 15 én. Zala-Egerszeg, 1888. szeptember Keresztessy József Felelős szerkesztő s kiadótulajdonos: UDVARDY IGNÁC Főmunkatárs: Szalay Sándor. 5315 k. ü. 18887 Árlejtési hirdetmény. A zala-egerszegi kir. ügyészség részéről közhírré tétetik, hogy a felügyelete alatt álló központi fogházban az 1889. évben szükséglendó' világítási anyagok u. m. mintegy 400 kgr. petróleum és mintegy 100 kgr. repceolaj, valamint a foglyok fehérneműinek mosatásához megkívántató 250.300 kgr. szappan együttesen, továbbá ettől elkülönítve az ágyakba való mintegy 90 métermázsa zs'ipszalma szállítása az 1889. évi január hó 1 ső napjától azon évi december hó 31-ik napjáig bezárólag terjedő idő tartamra folyó I&N8. évi szeptem ber hó 24-ik napjan délelőtti 10 orakor Zala-Egerszegen a kir. ügyészség hivatalos helyiségeiben, írásbeli ajánlatokkal is egybekötött nyilvános árlejtés utján a legkevesebbért vállalkozónak ki fog adatni. Melyre a vállalkozni szándékozók azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy a netaláni írásbeli ajánlatukhoz a világítási anyagokat és szappant illetőleg 40 frtot, az ágy szalmát illetőleg pedig 20 irtot, mint a vállalati összegek valószínű tiz százalékát zárni — szóbeli árlejtésen részt venni kívánók pedig annak megkezdése előtt ugyan annyi üsszegot az árlejtést vezető kezeihez letenni tartoznak. Árlejtési feltételek a kir. ügyészségi irodában a hivatalos órákban naponkínt megtekinthetők. Zala egerszeg 1888 szepember hó. Kir. ügyészség 18174 ni. 1888. Zala vármegye alispánjától. Hirdetmény. Az 1886-ik évi XXI. t. cikk 25. §-a értelmében ezennel közhírré tétetik, liogy a megyei legtöbb adót fizető bizottsági tagok 1889. évre érvényes névjegyzéke összeállításának alapján! szolgáló adóhivatali kimutatások ZalaEgerszegen a megyei első aljegyzői irodában ki vannak téve, hol azok folyó évi szeptember 19-éig mint a megyei igazoló választmány összeillése napjáig megtekinthetők, továbbá, hogy az adóhivatali kimutatások elleni felszólamlások ugyancsak a fentebb említett napig lesznek hozzám benyújthatók. Azok pedig, kik a már hivatkozott 1886. évi XXl-ik törv. cikk 26. §. kedvezményét igénybe venni kívánják, vagyis a megyei legtöbb adófizető bizottsági tagok névjegyzékébe kétszeresen számított adójuknak megfelelő helyre kívánnak felvétetni, — e végett az idézett törvény 27-ik szakaszához képest, folyó évi szept. 19-éll (1. 11. ii órakor a megyei igazoló választmány előtt Zala-Egerszegen a megyei első aljegyzői irodában szóval vagy Írásban jelentkezzenek s jogosultságukat igazolják. Zala-Egerszeg, 1888. szeptember 5-én. Csertán Károly sk. alispán. I CL x. o 'CD a> « a> S-H CD o r^s ÖD — - CD - i Ü c/) ü OJ <u •CB o <" CO .2, -CB JC = m 2 ~ co JÉ "E ° s= co E -f => ® = « R </> = aj OÍ s « :o aj >> E _ qj E ós aj -a: > « CO ~ •co E M l — G :© i> E3 CB 1, 3 ._ rvj o </> 5 «> CO 03 < •a> E -Sí ND CO CO « •a> ct c c vej 5 > ;<= ^ I ^ (X) cc — E .5 co E •co CD « o p if £ SJ •cs s cs sc •o E (T. :C !_ S O) ; j o> o ^ OD N Sí "(fí •o X « « 6C • u 6C co & s rfl c c -co zL a. re QL o ^ ez -4-j X •s Cw » • ^ ?H > íO 1 V -o csak lívegeeskéta knpliató. azé r t vigyázni kell a vételnél inert minden más kétes: hamisítás és félrevezetés. Valódi kapható: Körmenden : Zala-Egerszegen : .lánosliázán : Keszthelyen : Kaszter Sándor urnái Unger Domokos „ Hubíbszky Ailoif „ Kolin Jakab „ Oszmann Pál l atsán : Siimeglien: TnpolczAii : Rácz János Giütibauni Albert Schleiffer M. G. Darnay Kajetan Flies; József Nyom. özv. Tahy Rozália gyorssajtojan Zala-Egerszegen.