Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)
1888-09-09 / 37. szám
Annál lehangolóbb volt azután ó'fensége érkezésének napján a már kora reggel beállott eró's esőzés, ami — ig®D természetes — nagyban csökkentette az ünnepség fényét. Szept. 2-án délután 2 órakor érkezett József főherceg a Budapest felől jövő postavonattal. Az akkor sainte felhőszakadássá nőtt eső dacára süriin nyomultak af érdeklődők részint kocsin, részint gyalog a vasút felé, hogy az érkező főherceget láthassák, üdvözölhessék. A pályaház perronján Svastits Benó főispán, Babóchay György polgármester, Csesznák Benő dandárparancsnok és Sallér Lajos tűzoltó parancsnok fogadták és üdvözölték 5 fenségét. Svastits főispánunk és Babóchay György, gyönyörű diszmagyarban voltak. Üdvözlésükre Józset főherceg röviden, de szépen, magvasan válaszolt. Azt hangsúlyozta, hogy ő kedves hazájának minden részét, minden talpalatnyi földjét hőn szereti s igy Zalamegyének és NagyKauizsának sorsa is szivén fekszik. Az üdvözlések után a tűzoltói zenekar játszott egy indulót, mire őfensége kiséretével együtt kocsira szállott. Kíséretében voltak Nyáry báró altábornagy, Dobieszky és Clair ezeredesek. A szép kocsisor bevonulását teljesen elrontotta a szakadó eső. Mindannak dacára az utcán stirü tömegekben álló nép majdnem minden tiz lépésnyi közben zajos éljenzéssel üdvözölte őfenségét, mire a zárt kocsiban ülő főherceg katonásan tisztelgett minden alkalommal. Az érkezés napján délutáni 4 órára tűzoltói diszgyakorlat, 5 órára pedig a „Polgári Egylet" kertjében tartandó sétahangverseny volt tervezve. Ez utóbbi a „Vöröskereszt-Egylet" javára. A szűnni nem akaró esőzés azonban azoknak megtartását lehetetlenné tette. Az esőzés csak 6 óra felé kezdett szűnni s ekkor ugy 1 óráig szünetelt. Ezt az időt a főherceg arra használta, hogy kiséretével körülsétált a városban. Itt-ott érdeklődéssel nézte az egyes épületeket s Nagy-Kanizsa város emelkedése fölött örömét fejezte ki. A sétáló főherceget a kiváncsiak tömege kisérte miudenütt; a mi azonban őt — a mint látszott — cseppet sem zavarta. Másnap, szept. 3-án reggel 6 órakor a honvédség kivonult a Szepetnek és Kis-Kanizsa között elterülő rónára, mely katonai gyakorlatok tartására azon a vidéken legalkalmasabb. A nagy-gyakorlat 5 óra folyásig tartott körülbelül. Őfensége minden feladat megoldását a lehető legélénkebb figyelemmel kisérte s végül a tisztikai- és legénység előtt magas megelégedésének adott kifejezést. Szept. 3-án kedvező idő levén, József főherceg fölkerestette Saller tűzoltó parancsnokot, hogy az előző napra tervezett gyakorlatot nem lehetne-e most megtartani ? Ha igen, — szíveskedjenek vele a gyakorlattartás idejét tudatni. A szükséges intézkedések megtétele után Sallér Lajos, parancsnok és Jack Ede tüzvédőrségi I. tiszt, megjelentek Őfenségénél és meghivták a délutáni 4 órakor tartandó diszgyakorlatra. A gyakorlatra kijelölt Főtéren József főherceg, a helyben állomásozó közöshadseregbeli és honvédtisztek kíséretében, pontban 4 órakor megjelent, mire rögtön megadatott tűzoltói kürtökkel a tüz-jelzés s a tűzoltóság a fecskendőkkel és szerelvényekkel a helyszínén termett. A cordonozott helyszint, a volt „Oroszlán" vendéglőt s a közelében levő hercegi épületet gyorsan megszállták a tűzoltók s létrák segélyével a mászó-csapat, a szivattyúsok elfoglalták positiojukat. Még nézni is szédítő volt, mikor a kétemeletes épület legmagasabb kéményére állott a mászó-parancsnok s onnan óriási vizsugárt bocsátott az égésre kijelölt (de szerencsére nem égő) épületre. Az „Oroszlán" vendéglő épületén voltak Bódis János, mászó parancsnok, László Boldizsár, csővezető, Mueikár Vince, László Lajos, Scliavel Lajos, Ileffer József, tűzoltók ; a hercegi épüszerelmét; óh! hiszen jól tudta, hogy ha azaz ártatlan kis leány szereti is őtet: a szülők nemet fognak mondani s jól tudta, hogy az a kis leányka övé soha nem lehet! Hallgatott tehát; parancsolni akart szivének; elhatározta, hogy szakítani fog érzelmeivel s el fogja titkolni azokat, nehogy őtet is ama leánybolondító fiatal emberek sorába számítsák, kik ekkor űzték játékukat a faluban. Szegény kis pap! szakítani akart: de nem tudott! Nyugalma tünkre volt téve s érezte, hogy imádja azt a kis leányt, a ki az üvé soha . . . soha nem lehet. Tehát igaz az, a mit a tisztes öreg nő mondott: — Addig lesz ön boldog, mig nőt nem fog szeretni !... És a kis pap, a bárzsonyiak dicsősége oly igen szenvedett! Szerénysége győzött szive felett: eltitkolta tiszta szerelmét. * Az egy hónap elmúlt. A kis papnak távoznia kellett az uri család köréből. Dolgát híven elvégezte s mi lett érte jutalma: egy vérző sziv s egy üsszetürt boldogság! Most már nem kívánkozott Bárzsonyba; most már •zoretett volna örökre itt maradni. . . . Végre is ütött a távozás órája. Reszketve fogott kezet utoljára azzal az ártatlan kis Ilonkával s tört hangon rebegte a búcsú szavait: — Isten vele ! Tartson meg jó emlékezetében !. . . Azután elfordult... ne vegye észre senki kék szemeiből hulló könnyeiről, hogy nehezen esik neki az elválás ! .. . Aztán elment csendesen ... szomorún . . . egyedül... csak fájó szivét s bánatát vive magával. * Hej ! mennyire megváltozott az a kis pap ... a bársony iak dicsősége! Kerüli a társaságot.. . Reggel korán elmegy s este későn kisirt szemekkel tér haza. tdes anyja könnyezve nézi: mivé lett az ő fia, az ő büszkesége !... És az ifjú naponkint kisétált zöld erdőre, zöld Ieten pedig: Győri János, csővezető, Erdélyi János, Mák József, Ács János, Dukay György, tűzoltók. A mentési gyakorlatnál kiváló tetszésben részesült Schavel Lajos gyönyörű ugrása, ki az „Oroszlán" II. emeletéből vetette le magát a mentő ponyvára. Erre őfensége nyomban azt mondta, hogy ilyen gyönyörű, szabályos ugrást egyetlen tűzoltótól se látott még. Kitűntek még Muzikár Vince és László Lajos, kik kötélen ereszkedtek le szintén a II emeletből. A diszgyakorlat végeztével őfensége kijelentette a tűzoltók előtt, hogy ő nem hitte volna, hogy NagyKanizsán ilyen jól szervezett, jól képezett tűzoltóság legyen. Különösen tetszett neki, hogy a tűzoltóság minden szerelvénynyel rendelkezik. Kiemelte a mentőzsákok fontosságát s hangsúlyozta, hogy ha a Ringszinház égése alkalmával a bécsi tűzoltóság mentőzsákokkal rendelkezett volna, igen sok ember életét meg lehetett volna menteni. Végül a főparancsnokkal és csapatparancsnokokkal kezet fogva, küszünetét fejezte ki. Ezután őfensége a „Vöröskereszt-Egylet" hangversenyének meghallgatására indult. Ez is a szeptember 3-iki jó időben tartatott meg. Itt igen kedélyesen töltötte őfensége az időt. Folyton sétált és hol Svastits főispán úrral, hol pedig a kíséretében levő főtisztekkel társalgott. Nevét beírta az Egylet vendégkönyvébe, azon kivül a vörüs-kereszt-egyletébe is, e szavak kíséretében: „Majd ha egykor a lóról lelőnek, az önök jó szivébe és kegyébe ajánlom magamat." Őfenségét végre Nyáry báró volt kénytelen figyelmeztetni az idő hüvüsségére, mert igen nyáriasan volt öltözve. Ekkor azután eltávozott. Szept. 4-én reggel utazott vissza őfensége a 6 óra 30 perckor induló futár-vonattal. Az indóházhoz a tisztikaron kivül Svastits főispán úr (kit kiválóan megszeretett), Babóchay György polgármester, Saller tűzoltó parancsnok kisérték ki. Vonat-indulás előtt mindenkitől szivélyes bucstit vett s látszott arcán, hogy igen jó benyomással hagyta el megyénk területét. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselő testületnek f. hó 6-án tartott rendkívüli ülésén elnöklő polgármester úr a tárgysorozat előtt meleg szavakban emlékezett meg az elhunyt Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter érdemeiről s indítványára a képviselőtestület a jeles hazafi elhúnyta felett részvétét fejezte ki s a boldogult családjához részvétirat küldését határozta el. — Előterjesztetett és elfogadtatott a csatornázási munkálatok keresztül vitelével megbízott bizottságnak a munkálatokra vonatkozó azon jelentése, hogy a földfeletti csatornák készítése Káromi Józsefnek, mint legolcsóbb árért vállalkozónak adatott ki. A város részére alkotott köztisztasági, közbiztonsági és a közvágó hidra vonatkozó szabályrendeletek — melyeket lapunk megelőző számaiban közültünk — előterjesztetvén, azok némi módosítással elfogadtattak s megerősítés végett az alispáni hivatal utján a belügyminisztériumhoz felterjesztetnek. A rendőri kapitányi hivatali helyiség átalakítása s a temető fal elkészítése tárgyában felvett árlejtési jegyzőkönyvek előterjesztetvén, Delián és Szalczer vál lalkozók mindegyike egyenlő árleengedést (4 I/ 2° Ü) tett. A képviselőtestület a munkát Delián vállalkozónak adta, mint aki a sétatéri kerítés készítését — saját kárával — a legjutányosabban vállalta el. Polgármester úr jelentette, hogy a belügyminisztérium a városi kórházat szeptember l-től a közkórház jelleggel ruházta fel, mely jelentés örömmel vétetett tudoinásúl. mezőre . . . elnézegette a távolból sudár tornyát s fehérlő házait a falunak, hol a kedves kis leányka lakik, kit ő olyan forrón szeret, de a ki az övé soha nem lehet! . . Azután pedig sir s zokog keservesen. Egyik este, midőn könnyező szemekkel hazatért: édes anyja ráborulva szeretett fiára, fuldokló hangon rebegte : — Ugy-e, mondtam, édes fiam ! maradj meg Bárzsonyban s ne menj vissza többé ! Szegény ifjút bántotta még az is, hogy édesanyja észrevette az ő szenvedését. Miért nem lehet azt úgy eltitkolni, hogy senki se tudja, hogy senki se sejtse!? Gyorsan határozott. . . másnap már indult Bárzsonyba. A bárzsonyiak örömmel fogadták visszatért dicső ségüket. Hanem az a kis pap nem volt többé a régi. Egyre sorvadt, egyre hervadt. Hónapokon keresztül csak a lemondásról, csak a füldi élet boldogtalanságáról és szenvedéseiről prédikált nekik. Nem sokára már ezt susogták a jó bárzsonyiak : — Szegény kis pap! halni készül . .. nagyon beteg ! .. . Bár a jó Isten gyógyítaná meg !. . . Hiszen úgy szerették . .. hiszen úgy sajnálták ! . . * Egy tavaszi vasárnapon rendkívül nagy számmal gyűltek össze a bárzsonyiak Istennek házában. Mintha csak sejtették volna, hogy dicsőségüket ma utolszor hallgatják. A kis pap igen szép beszédet tartott. Arról beszélt, hogy erős a szeretet, mint a halál !" Ma egészen magát multa felül, olyan elragadóan beszélt. Nem maradt sziv megindulás s szem köny nélkül. Templomból kimenet azt beszélték az emberek : — Hála az égnek ! szegény kis pap most máijobban van ! Pedig ez csak az életnek utolsó fellobbanása volt a szegény ifjúnál. O már ekkor el volt jegyezve a halálnak ! * Előterjesztetett Kontor Mihály kántortanítónak a kántorságról való lemondása. A lemondás elfogadtatott s a kántori állás rendszeresítése s a további eljárás foganatosítása végett egy bizottság küldetett ki, melynek tagjaivá megválasztattak Balaton József, Szabó Samu, Szigethy Antal, Isoo Alajos, Skublics Zsigmond, Arvay István és Hajik István képviselő urak. Stern Bernát és Sbhöberl József az iránt folyamodtak, hogy a városházánál bérbe bírt boltjuk alatt levő pincét saját költségükön betömethessék, továbbá Schöberl József bádogos kérelmezi, hogy saját kültségén jelenlegi boltján keresztül csináltathassa a városházára való feljárást, míg a jelenlegi kapuszint szintén saját kültségén bolttá átalakitván, azért a jelenleginél magasabb bért fizetne. A kérvények illetékes intézkedés előtt véleményezés végett a gazdaságügyi és szépészeti bizottságoknak adatnak ki. Tekintve, hogy a város határában levő mezei utaknál sok helyen a tulajdonosok által gyepük állíttattak s azok felállításával sok helyen foglalások történtek, a képviselő testület figyelemmel egy fellebbezés alkalmával hozott alispáni rendeletre, elrendelte, hogy a mezei utak mellett levő gyepük kiirtassanak s a mennyiben a tulajdonosok azt tenni vonakodnának, úgy a tulajdonosok költségére maga a város eszközli a gyepük kiirtását. Nagy-Kanizsa, 1888. szeptember 6. Tekintetes Szerkesztő úr! Becses lapjának mult vasárnapi számában, névaláírás nélkül*) megjelent azon közleményt illetőleg, melyben a „magyar gazdák jégbiztositási szüvetségének" effy t ag.í a az6lt támadt meg ben nünket, mert jégkára kikiildütt becslőnk által állítólag igazságtalanul lett niegállapitva, a tisztelt biztosító közönség tájékoztatása végett legyen szabad felemlítenünk, hogy a kötvény feltételek 25. §-ában meghatározott azon joggal, mely szerint a szövetségi tag, illetőleg biztosított fél, amennyiben a társaság kiküldöttének kárbecslésével nincs megelégedve, kárügyét „szakértőkből összeállítandó bizottság utján intéztetheti el, — sem a mult, sem az idei évben nem élt egyetlen egy biztosított felünk sem; nem élt maga a felszólaló sem, a ki pedig képzelt sérelmeinek orvoslását kereshette volna ezen az egyenes uton s ha kiküldöttünkkel szemben az ő álláspontja lett volna helyes, Zalamegye elismert gazdái közöl választott szakértőktől nyert volna elégtételt. Miután a kötvény-feltételekben biztosított ezen jogát a névtelen cikkíró igénybe nem vette s kárügye szabályszerűen befejeztetett, fél vagyunk mentve attól, hogy panaszaira ezen az uton reflektáljunk, mert hiszen szerződésekből kifolyó vitás kérdések hírlapi polémiákkal meg nem oldhatók s társaságunkra ilynemű felszólaló sokkal pressío nem gyakorolható. Tudvalevő, hogy a biztosított felek közül mindig akadnak olyanok, kik kár esetében túlságos és indokolatlan követelésekkel lépnek fel a társaság, illetőleg a jégbiztositási szövetség ellen. Kárbecslésekkel megbízóit kiküldötteink csak kötelességüket teljesítik, midőn ilv alaptalan követelésekkel szemben a valódi kár meg térítéséhez ragaszkodnak. Ezen váleszunk közlését kérve, maradunk kiváló tisztelettel Az első magyar általános biztosító társaság, nagykanizsai főügynöksége. *) A közlemény írójának, Zechmeister Vikto r náprátfai bérlő urnák neve a cikk alól tévedésből maradt ki. S z e r k, Pár nap múlva a kis pap hazautazott szüleihezEgész jó kedvvel töltütt el egy napot kedvesei körében. Érzékeny búcsúvétel után szép holdvilágos éjjel indult el hazulról. Kiérve a faluból, nagy volt a fuvaros bámulata, midőn a kis pap nem Bárzsony , hanem egészen ellenkező irány felé hajtatott. Nemsokára megérkeztek a szomszéd faluba. A kis pap megállitá kocsiját egy utcaszügleteu, maga pedig elindult a holdas éjben egy csinos urilak felé. Mélabúsan tekintett a néma hajlékra. Itt volt ő olyan boldog s itt lett ő olyan boldogtalan ! Eljött még egyszer, hogy meglássa ezt a kedves helyet. Nesztelenül nyitá fel a kis ajtót s belépett az udvarra, azután a kertbe irányzá lépteit; goudosan megvizsgált mindent s beszélgetni kezdett a néma tárgyakkal : — Ezek az ő virágai! ezen az uton sétálgattunk oly boldogan ; ezen a kis padocskán beszélgettünk legutoljára; ez az ő legkedvesebb rózsafája ! . . . Oh ! miért is nem maradhatok én itt ? ! . . . Oh ! miért is kellett nekem idejönnöm! ? Azután letérdepel; sorba csókolja a harmatos virágokat s édesen susog : — Szép virágok ! mondjátok meg Ilonkának, hogy én voltam itt; bocsásson meg s engedje meg, hogy én nagyon . . . nagyon szerettem őt . . . és meghaltam bánatomban : a szivem hasadt meg ! . . . Isten veletek . . . Isten veletek ! . . . Azután zajtalanul — mint jött — távozik szegénv kis pap. * Hajnal volt, mire a kis pap kocsija Bárzsonyba ért. Búsan lépett be szobájába; azután kinyitogatta ablakait; ledőlt pamlagára, szivére szorítván azt "a kedves helyről leszakított néma kis virágot. A hajnali világosság első sugarai odavetődnek halovány arcára. Most a virágot még szorosa b ban szorítja szivére; halk sóhaj emelkedik kebléből; ajkai mosolyognak, de ez a mosoly már nem az
