Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-08-12 / 33. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. augusztus 1; 33. szám. 1, i!i ii ff Ifflf 1 f i es u A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Meg-jelenik minden vasár-nap. I i — ' -— - - y Tisztességes állást s emellett elég rövid idő alatt nyerhetnek itjaink a vasul-, pósta- és távirdánál is. Ha ugyanis az érettségi vizsgálatot letették, egy tiz havi elméleti és három havi gyakorlati tanfolyam sikeres befejezte után alkalmazást nyerhetnek. Kik ez irányban akarják jövőjüket biztosítani: ezekre nézve nagyon is előnyös a helybeli középkereskedelmi iskola, melynek sikeres bevégzése és az érettségi vizsgálat letétele után az emiitett tanfolyamokra mehetnek úgy, hogy a szülők gyermekeiket itthon saját felügyeletük alatt, minden különös anyagi áldozat nélkül neveltethetik s csak is azon költséget kell előteremteniük, amelyet a szóban forgó vasúti, pósta vagy távirdai tanfolyam hallgatása alkalmával kell gyermekeikre kiadniok. S mily megnyugtató a szülőkre nézve, ha látják, hogy gyermekeik a hét évi elméleti tanulás után az egy évi szaktanfolyamot befejezve, kész emberekké lesznek és tisztességes állásba juthatnak. Ne építsünk hát fellegvárakat, ne becsüljük túl anyagi erőnket és gyermekeink tehetségét, ne kényszeritsük őket a talán hajlamaikkal ellenkező tisztán tudományos pályákra, melyet igen sokan nem levén képesek befejezni, úgynevezett fél végzett emberekké válnak : hanem igyekezzünk gyermekeink nevelésében a gyakorlatias irányt követni s azt túlsúlyra emelni. Ha ezt tesszük, nem leszünk kitéve később a keserű kiábrándulásnak s azon egész életünkben meg nem szűnő gyötrő érzésnek, hogy nagy sásunknak feláldoztuk gyermekünk jövőjét ! Pályaválasztás. Midőn egy-egy tanév bezáródik s a gyermekek a hosszú távollét után a szülői otthonban pihenik ki a tanév fáradalmait: meg-megujul a szülők gondja gyermekeik jövője iránt. Nagyon is méltányolhatjuk a szülők ezen aggodalmát. Hisz mindegyik gyermekének oly életpályát óhajt választani, melyen minél kevesebb gonddal s minél megelégedettebben tölthesse napjait. Fájdalom azonban, hogy a szülők eme törekvése gyakran ép az ellenkezőt szokta eredményezni. Ugyanis a szülők a legtöbb esetben nem a gyermekeik hajlamainak és észbeli tehetségeinek megfelelő pályát választják, hanem azt, mely fényes jövővel kecsegtet, de mely igen gyakran a tehetség hiánya miatt nem érhető el s amely mig a fiúnak ép az okból az élettel való korai meghasonlását, más részt a szülők kétségbeesését eredményezi, látva, hogy gyermekeik a ragyogó jövőt nem érték el s igy az azok neveltetésére forditott nagy költségeik nemcsak kárba vesztek, hanem e neveltetés nem egy esetben magukuak a szülőknek is anyagi romlásával, tönkrejutásával végződik. Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy az életben észlelhető számos ily példa dacára a szülők legtöbbje gyermekeit mégis a tudományos pályára igyekszik adni, e pályát tekintve egyedül olyannak, melyen boldogulni, jólétre jutni lehet. ' Pedig ha meggondolnák a szülők, hogy a tudományos pályán míg az ifjú célhoz juthat, mily hosszú időbe és áldozatba kerül ez s még akkor is, midőn hosszú évek során keresztül végre tanulmányait teljesen befejezi, mily sok nehézség- és utánjárásba kerül a mai protektiós világban álláshoz jutni: úgy bizonnyára más irányt adnának gyermekeik nevelésének. Nézetünk szerint leghelyesebben cselekszenek azon szülők, akik gyermekeik nevelésében a gyakorlatias irányt követik, mely abban központosúl : gyermekeiket minél előbb biztos állásra juttatni. Hogy ezt tehessék, le kell mondaniok azon gondolatról, hogy csak a tudományos pálya biztosítja jövőnket s hogy az ipar- és • kereskedelem oly életpályák, melyekre a szülőnek gyermekét nevelni mintegy szégyen. Hála a Gondviselésnek, napjainkban mindinkább érvényre emelkedik azon nézet, hogy minden állás, ha azt szorgalommal és becsülettel betöltjük, tisztességes és egy hivatásának élő iparos vagy kereskedő ép annyi méltánylást, becsülést igényelhet és érdemel is, mint bármily más pályán működő férfiú. Nem irott elv ez, hanem oly igazság, melyet az életben naponként jobban- és jobban megvalósítva tapasztalhatunk. Ne csak a tudományos pályára zúditsuk hát gyermekeinket, hanem iparkodjunk belőlük értelmes, szakavatott iparosokat, kereskedőket nevelni! Mivel azonban mai napság e téren is csak úgy boldogulhatunk, ha kellő elméleti képzettséggel birunk, kell, hogy gyermekeinket előzőleg iskoláztassuk. Az a pár év, mit gyermekeink iskolában töltenek, nem vesz kárba, "SŰt ellenkezőleg-, tulajdonképeni életpályájukon szépen megtermi gyümölcsét. Tapasztalásból utalhatunk erre. A zalaegerszegi iparos tanoncok ez évi munkakiállitásán láttunk egy pár egy éves, de iskolákat végzett tanonctól oly munkát kiállitva, amely becsületére vált volna egy három éves tanoncnak is. Hasonlóan megkívántatik az előzetes iskoláztatás a kereskedőtől is. Városunk e részben oly kedvező helyzetben van, hogy a szülők, kik gyermekeiket iparos vagy kereskedő pályára óhajtják adni. az itt levő polgári, valamint középkereskedelmi iskolában gyermekeiket kitaníttathatják anélkül, hogy ez különös költségükbe kerülne. Miniszteri rendelet A szeszfőzéssel foglalkozó gazdák figyelmébe ajánljuk a föld mivel és-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium által kibocsátott, alábbi rendeletet: „Tekintettel arra, hogy a szeszfőzéssel foglalkozó gazdák az üzlet korlátoltabb kiterjedése folytán nem rendelkeznek oly szakemberekkel, mint minőket a nagyobb üzleti tőkével ellátott ipari szeszfőzdék alkalmazhatnak „Zalamegye" tárcája. Képek a /, éleiből. A sors szeszélye. Irta: Naglné Karay Mariska. Mikor először találkoztak és a férfi hosszan nézett a leány arcába, az elpirult, félre fordította tejét és talán először* életében szégyelte szegényes, kopott ruháját. Másnap újra elpirult a férfi láttára, harmadnap már fölesinositotta magát, várt rá és mosolyogva fogadta el köszöntését. Az ismeretség hamar meg volt; a leánynak mindennap arra kellett az üzletbe járni, ahol dolgozott és .a férfi mindig várt rá. A szegény kis lánynak észrevétlenül szivébe lojódzott a szerelem, nem is tudta talán még, hogy mit \vez, de elveszettnek tqrtá azt a napot, amelyen nem találkoztak. Az ismeretség mind bizalmasabb lett köztük, a férfi látta a leány fejlődő, ártatlan szerelmét, az őszinte ragaszkodást hozzá és nem volt ereje, hogy tiszta ábrándujaiból a sárba rántsa. Mint sok más könnyelmű kaland reményében, járt utána elinte, de csakhamar meggyőződött, hogy csalódott. A szegény sorsra jutott leány nem volt olyan, minőnek o gondolta, kit pénzzel, Ígéretekkel ellehetett volna szédíteni nem fogadott el tőle soha semmit és mindig tapintatosan elbirta kerülni, hogy a férfi nem mert tolakodó lenni. Sokszor saját maga is csodálkozott azon, hogy őt, a gazdag, az élvezeteket fenékig ürítő férfit ez a kis igénytelen varróleány féken birja tartani, hogv nem mer vele szemben oly hangon beszélni, milyenen a hozzá hasonló leányokkal szokott. Azt persze nem akarta elismerni önmaga előtt sem, hogy az a kis iány mélyebb benyomást gyakorolt lelkére, hogy nem pillanatnyi vágy csupán, a mi hozzá vonzza. Nevetséges! 0, nemesapáti Szirmay Dezső csak nem fog komolyan szerelmes lenni egy ilyen leányba? Igaz, hogy nem a né]) söpredékéből való, becsületes szülők árván maradt gyermeke, kit a becsület és az önfentartás késztetett a dologra, de végtére is most varróleány, akire komolyan gondolni őrültség. Mit szólna a világ, mit atyja, a nemességére büszke, a hatalmára gőgös Szirmay Gábor, ha ő ilyet merne tenni? De miért is forgat ilyen gondolatokat? hiszen neki esze ágában sincs komolyan gondolni arra a leányra, csak nem teszi magát nevetségessé, nem éretlen ifjú már, aki ilyen ostobaságot el birna követni. Hanem azért mindennap jobban szerette a szelid kis Irmát, a ki olyan önzetlen, ártatlan szerelemmel csüggött rajta és akinek minden boldogságát az ő szerelme képezte! Boldog volt a leány, hitte, hogy szerettetik, bár az ő lelke is gyakran elborult, ha a jövőre gondolt, mi lesz mind ennek a vége? Szabad volt é neki reményleni, hogy ábrándja meg fog valósulni valaha: egy csendes kis otthon, szerető férj, édes kis gyermekek .... Bolondság! hogy volna az lehetséges, hogy egy olyan nagy ur egy ilyen szagény leányt vegyen nőül ? De ő szeret, miért szeret hát akkor? A leány elpirult, ha erre gondolt, az élet sok keserűségre megtanította már, ösztönszerű sejtelme volt a vezélyről, mely őt környezi, leakarta önmagát beszélni arról a viszonyról, mely jóra nem vezethet, de nem volt ereje hozzá. JtíTen~szamuníhoz ' 4 iv melleidet van csatolva. Talán ha valaki intette, óvta volna, a/, édes jó anya, akinek vakon követte mindig intéseit, oh akkor kitépte volna fejlődő szerelmét, ha mindjárt szivét széttépi is vele. Olyan boldog volt és még is félt; megremegett a férfi heves ölelésére ; feledhet lenek voltak bár az órák, liliket egjiitt töltöttek, még is könnyebbülten lélegzett föl, ha egyedül maradt szobácskájában. Azok a kéjes mámorban e/töltött pillanatok, midőn az ajk ajkra forrva szivák ki egymásból a lelket; midőn a kél lélek csak egyet gondol, a két sziv egyet dobban s a két kebel egymásra tapadva lázassan hullámzik, ok ilyenkor érezte a leány, hogy közel van az elkárhozáshoz! De volt ereje ellentállni ; talán ösztöne súgta meg, hogy szerelme csak addig az övé, mig a vágy betöltetlen marad, vagy talán ártatlan lelkét óvta meg, mely még az önfeledt mámorban sem bírt lesülyedni. Olyan édes szerelemmel tartá a férfi átölelve, a leány lágyan tapadt hozzá, de a forró csókra összerezzent. Szirmay észre vette azt. Miért remegsz? félsz tőlem édesem, hát nem szeretsz engem ? Neui tőled télek Dozső — mond a leány ál tat lanul rá nézve — tudom, hogy te nem vagy rosz ember, a kitől félni kell, te nem fogsz visszaélni az én védtelen helyzetemmel, de bánt a lelkiismeret, hogy helytelenül cselekszem. Szegén anyám, ha látna, talán megvotne érte. Miért édesem? hát azt hiszed, anyád nem szeretett soha senkit? Neki szabad volt — suttogá leány — de én tőlem az hiba.