Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 27-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

VII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. november 25. 48. szám. Előfizetési dij: Egészévre 4 t't., Félévre 2 ít., Negyedévre 7 t't. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirde­tésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyilttéi iietltsoru 12 kr. u rr\r i i:si es 1 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fo­gadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A téli társasclet. Nyár folytán az emberek soha sincsenek ugy egymásra utalva, mint télen. Nyáron kiki mehet magán szórakozást keresni a szabadba. A tél zordonsága szobára utalja az embereket, kandalló mellé. A szoba egyhangúsága pedig egyátalán nem nyújt szórakozást. Ilyenkor ez­után rendesen felkeresik egymást az emberek ; keresik a társaságot, ahol (mindenki a maga módja szerint) szórakozhatik. A régebb időben, mikor még a nyilvános találkozó helyek nem voltak, ilyenkor az egyes családok felkeresték, meglátogatták egymást fel­váltva s a téli estéket patriarchalis fes/.telenség­ben töltötték el, egyik este ennél, másik este­amannál a családnál. Ez minden esetre igen jó és kevésbe keriilő szórakozás volt. Kizárta a bő költekezést; kizárta a sokba kerülő szenvedélye­ket: kizárta a testet, lelket egyaránt emésztő mértékletlenséget, az éjjelezést. Később az úgynevezett „haladás" nem elégedett meg az társaséletnek ezen egyszerű módjával, nem érte be a családias színezetű és jellegű társas mulatságokkal, hanem mint min­denben, ngy ebben is elkezdte keresni, hajhászni a nagyszabásnt, a rendkiviilit, a költségeset, ahol kiki tetszése szerint mutathatta be, mily fényt képes kifejteni? s mily mértékben birja felül­múlni a vele egyébként egy födél alá utaltakat? Nyilvánosabb jellegűvé lett a társasélet is, melynek átmenetét a patriarchalis jellegből: a korcsmai találkozás képezte. Itt kerestek talál­kozást eleinte az emberek s egy-egy kvaterka és cigaró mellett eltöltötték az időt. Ugy hívták ezt a szórakozást, hogy „eszmecsere." Ez az „eszmecsere" eleinte nem került ugyan sok pénzbe, (le természetében van az már az embernek, hogy semmiben sem s/.eret korlátok között maradni. Az emberi természet­ben gyökeredző baj, a korcsmai, kávéházi, ven­1 déglői összejövetelekben is érvényesült. Ez az élet kezdett lassankint sokba kerülni, mi azután csakhamar arra utalta a műveltség és rangr © ö ugyanazon vagy hasonló fokán álló embereket, liogy társasköröket szervezzenek. Meg is történt. Alakultak társaskörök különböző címekkel, tle amiknek célja mind ugyanaz volt : a tagok­nak kellemes és olcsó szórakozást nyújtani, különösen a té,li időben. Az ország különböző városai vetekedtek egymással annak idején ilyen társas egyesületek alakításában, úgy hogy ma már egyik másik népesebb s élénkebb társas­életű yárosban két három ilyen egyesület is van. Minden esetre szép és helyes dolog volt azokat alakítani, szervezni. Eleinte kivétel nél­kül meg is feleltek a kitűzött célnak. A tagok a szép számban járatott lapok mellett, egy kis billiárd-parté mellett \ agy egymás között beszél­getve, vitatkozva, igen kellemesen töltötték el téli estéiket a társasköri helyiségekben. Onnan is ki volt zárva minden olyan dolog, amik az emberek testi és lelki kárával szoktak járni. Az emésztő passiókat küszöbön kívül kellett hagyni minden embernek. Csakhogy a. korlátokat nem tűrő emberi természet itt is érvényesült. Vannak olyan társas­körök, melyek ma már messze túlhajtottak az eredeti célon, s jó részben valóságos tanyáivá, tenyésző helyévé lettek a hazard-jótékoknak, ahol nem csupán estéket töltenek el a tagok, hanem éjeket és nem kellemes szórakozásban, hanem emésztő szenvedélyben. Egész éjeket át­virrasztanak egyik, másik társaskörben a tagok kártya-asztal mellett. Százak, évek fáradságát igénylő összegek vannak a szerencse kockájára vetve. Ily körülmények között azután feledésbe megy igen sok nemes cél, ami után törekedni sokkal szebb és iidvösséyesebb dolog 1 volna. O O Ismét előttünk van a tél. A társaskörök minden városban megélénkülnek. Itt van az alkalom kellemes, szépirányú szellemi szórako­zás nyújtására. Rendezzenek a társaskörök min­denütt felolvasásokat részben ingyen: a fizető ta­goknak, mérsékelt belépti díjjal a nem tagoknak, hogy igy egyik-másik jótékony intézményt is lehessen támogatni, magasztos céljához segíteni. Rendezzenek műkedvelői előadásokat, amik a a mellett, hogy kellemes szórakozást nyújtanak, még szorosabbá, fesztelenebbé teszik az együtt­létet s élénkítik a társaséleti bizalmasságot. Szó­val tegyenek meg mindent a társaséleti kötelék szorosabbá tétele szempontjából és hassanak oda a lehető legnagyobb szigorral, hogy a hazard-játékok a társaskörök mindegyikéből ki­küszöböltessenek. Ezt követelik a társadalom és társasélet igaz és jól felfogott érdekei. Képviselőtestületi ülés. A város képviselőtestülete Kovács Károly polgár­mester úr elnöklete alatt f. lió 21-én rendkivüli testü­leti ülést- tartott. Polgármester úr első sorban szóbeli jelentést tett a regále megváltási ügyben a rendezett tanácsú városok által Budapesten tartott országos értekezlet lefolyásáról s annak eredményéről, tudatva egyúttal, hogy az or­szágos értekezlet jegyzőkönyvileg fejezte ki köszönetét Zala-Egerszeg város képviselőtestületének az országos értekezlet megtartása iránt tett kezdeményező lépéseért. A jelentés tudomásúl vétetett. Az 1889. évre a város területén legtöbb adót fizető képviselők névjegyzékének kiigazítása végett Iláezky Kálmán, Hajik István és Boschán Gyula kép­viselő urakból álló bizottság küldetett ki. A lemondás folytán üresedésbe jött róm. kath. kántortanítói állás bötöltését illetőleg a szakértő bizott­ság véleménye előterjesztetvén, a megtartott próbák alapján a bizottság Schill Imre Csallóköz- somorjai kán tor tanítót első helyre, Kutor Antal nagy atádi kántor tanítót második helyre és Sámson György rác-almási kántort harmadik helyre jelelte ki. A képviselőtestület kimondotta határozatilag, hogy csak is a szakértő bizott­ság által kijeleltekre fog szavazni azzal a megjegyzéssel, hogy mivel Sámson Györgynek nincs tanítói oklevele, ha esetleg ez választatnék meg, egy év alatt a tan­képesítő vizsgálatot letenni tartozik. Miután mind három jelelt folyamodványa okmányaikkal együtt felölvastatott, „Zalamegye" tárcája. --3 — A regény vége. — A „Zalamegye" eredeti tárcája. — Valéria, a k . . . i színház operette-priinadonuája, igéző pongyolájában ült pamlagán, félig fekvő helyzet­ben. Illatos levelkét szorongatott kezében, melyen a szerető odaadás szelid merengésével csüngött két ábrán­dos szeme. Merengő szép arcát megaranyozta a búcsúzó nap ráömlő sugara. Olyan volt az, mint egy nimbuszos madonna-fő. Az ajtón halk kopogtatás hallatszott. Még a válasz el sem hangzott, az ajtó gyorsan fölnyílott, s gyermeteg vidámsággal lépett vagy inkább ugrott be egy fiatal leányka. 15—16 éves lehetett mindössze. A fiatal-kor játszi szertartástalan közvetlenségével futott oda Valériá­hoz, oda dőlt melléje a pamlagra s karjai közé kapva annak álmatag fejét, csókolta, csókolta és kacagott hozzá, mint a legjókedvííbb gerle. Valéria gyöngéden ölelte át a fiatal leányka szép, gondtalan fejét. — Beh jó kedved van, te kis nevető galamb. Min kacagsz olyan erősen ? Az ártatlan kis Irma, ki szintén a k . . . i szín­ház személyzetéhez tartozott, mint kardalosnő, sokáig nem birt szóhoz jutni a nevetéstől. — Hogyne nevetnék aranyos Valériám! Éppen e pillanatban találkoztam azzal a bolondos Szegedi Jo­lánnal. Képzeld csak : ezt a szegény ördögöt felültette valaki. Magán kívül van örömében, elvan ragadtatva; fúl, mint az eszeveszett; boldogot, boldogtalant meg állít, csak ismerőse legyen s a titkolhatatlan boldogság egész lázával mutogat egy illatos levelkét, melynek kíséretében 15 ... y gróftól gyönyörű csokrot kapott művészetének elismeréseid. . . . Hahaha! Hallottál ilyen bohóságot, aranyos Valikám? Koszorú, csokor Szegedi Jolán művészetének! És éppeu egy gróftól! Csak azt szeretném tudni : ki volt az a nagy kópé, ki ennek a szegény Jolánnak hiúságát igy fölhasználta. Valéria arca elhalványult s tejét bánatosan haj- i totta le pihegő keble fölé. Keze, melyben az illatos levelkét tartotta, a pamlag támlányára hanyatlott. A kacagó kis lány észrevette barátnőjén e gyors változást. Ijedten kapta löl pajzán fejét s valódi rémü­letet tükröző arccal nézett Valériára. — Valikám, aranyom, én téged elszomorítottalak. Mi bajod van édes? Talán a te szivedet valami nyomja s én itt mint a bolond kacagok. Mondd, mondd édes Valim: mi bajod van? Valéria elsimította homlokáról a ráömlütt fürtöket s nagyot sóhajtva igy szólt : — Ne kacagd édes Irmám, szegény Jolánt. Az ő sorsa mindnyájunké, kik c pályán működünk. A művészet pártolása, elismerése oly jogcím, melylyel mindnyájunkat meg lehet közelíteni. Ez mindenkinek, ki közelünkbe, szivünkbe akar jutni, kezébe adja az eszközt a cél eléréséhez. Es ki van közölünk biztosítva, hogy az a cél, melyért kifogásolhatatlan nemes eszkö­zökkel küzd valaki, éppen olyan kifogásolhatatlan, éppen olyan nemes-e? Látod, édes Irmám, vedd csak az én életemet! Valóságos kis regény cz. Mint szegény leány léptem színpadra, nem tehetségtelenül, nem ambitió nélkül. Mint kardalosnő kezdtem, éppen mint most te. Nekem is ukadt egy jó, egy ritka nemeslelkü barát­nőm, ki akkor már ünnepelve volt. O magához emelt ; biztatott, buzdított. Én küzdöttem, törekedtem, mi köz­ben a munka, a folytonos tanulás megóvott a kísérte­tektől. Pedig engem is nagyon körülvettek. Grófok, bárók küldözték nekem is az illatos levelkéket, a csokrokat, koszorúkat. Elfogadtam valamennyit, de a szivemhez egyet sem eresztettem. Rajongással vettek körül, talán éppen azért, mert megközelíthetetlen voltam. Rohamosan emelkedtem. Ünnepeltek. Egyik tüntetés után a másik következett. Elértem az iinnegeltetés ne­továbbját. És nem szédültem le a magaslatról. Hogy legutóbb mi történt, jól tudod aranyosom. Gróf V...y megkérte kezemet, jegyese lettem. Éppen ma kaptam tőle levelet, melyben irja, hogy alig várja a viszont­látást. Mennyi szerelem, mennyi odaadás, mennyi édes remény vau ezekben a sorokban. Szivemnek össze kellene roskadnia a boldogság terhétől, ha egy sötét gondolat nem feküdnék ellensúly gyanánt lelkemen. — De mi volna az édes Valikám? —szólt resz­keteg hangon az ártatlan kis Irma. — Hisz a te je­gyesed oly jó s te oly nagy, oly nemes lélek vagy, hogy csak büszke lehet rád, ha kezed, szived övé lesz. — Túlbecsülsz engem te ártatlan lélek és nagyon virágos szinben látod a világot, az embereket. Vajha sohse ábrándulnál ki! De lásd, mint előbb mondtam: a szentesített eszközüket minden ember arra használja, hogy azokkal szentesíthető célhoz jusson. Az én lelke­men éppen az fekszik sötét gondolat gyanánt, hogy hátha ez az én boldoggá tételem nem a nemesebb cél felé van irányítva . . . Es akkor ez az én regényem nagyon, nagyon tragikus véget érhet. Valéria kezébe rejté homlokát, mintha elvenni segítené azt a rettentően súlyos gondolatot, mely agyát megfeküdte. Irina könybe lábadt szemekkel, félénken nézett reá ; ő még nem értette azt a sötét gondolatot. A két barátnő nehéz szívvel vált meg egymástól. Akkor már Irma sem kacagott a bolondos Szegedi Jolánkán. A két barátnő találkozása után körülbelül egy hónap telt el. Egy reggelen K . . . város lakóit az a hir verte föl nyugalmukból, hogy D . . . . Valéria, az ünnepelt művésznő főbe lőttte magát. Irina kétségbeesetten rohant barátnője lakására. Amint oda ért, egy levelet kézbesítőitek neki Valériától. A borítékban egy levél volt V .... y gróftól, Valériának eimezve, ily tartalommal : „Hogy célt nem értem, gratulálok önnek A játé­kot folytassa más." E levélhez, Irmának eimezve, a sértett művésznő csak ennyit irt egy pédulácskára: „A játéknak vége. A függöny legördült. A regénynek is vége." ~ .V-

Next

/
Thumbnails
Contents