Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-03-25 / 13. szám

VII. évfolyam Zala-Egerszeg, 1888. március 25. 13. szám. ZALÁMEGYE i, ,::: ii a \nv ' ' 1 58 ,i m A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bénuentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kdlütiiik vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap., s Egy fontos határozat. A mai kor lázas tevékenységgel törekszik előre. Hatása tapasztalható is mindenfelől. Működésében nem vezérli a puszta jelen. Szivesen meghozza az áldozatot oly vállalathoz is, amelynek gyümölcsét csak a jövőben élvezheti. Elődeink e tekintetben eltérő nézeten vol// tak. Ok rend szerint ama szempontnak hódoltak, váljon lesz-e vállalatuknak sikere rögtön s ha erre nem volt kilátás, az egyébként később legszebb sikerrel kecsegtető vállalatba sem bocsátkoztak. Még egyes embernek sem szabad ily önzőnek lenni; ha azonban testület, község, város teszi azt, bűnül róható fel neki, melynek súlyos átkát az utókor érezi. Városunk e részben — iogga.1 elmondhatjuk — elég megpróbáltatáson ment keresztül, melynek káros következményeit nekünk, utódoknak, kell elszenvednünk. Hol volna városunk, ha az egykor élén jíllt férfiakat annak idején nem vezérli vala a szűkkeblűség! Keserű fájdalom tölti el keblünket ennek még csak gondolatánál is! De magában véve nem elegendő, hogy beismerjük az okozott hibákat, hanem igyekeznünk kell azokat tőlünk telhetőleg minden erővel helyrepótolni. Aki városi viszonyainkat a legutóbbi három éven át megfigyelése tárgyává tette s a létező állapotoknak elfogulatlan bírálója : minden habozás nélkül meg kell vallania, miszerint városunk jövőjét illetőleg sok történt, melynek eredményét már is élvezzük, de élvezni fogják legfőképen unokáink, akik majdan egy megbecsülhetlen vagyonnal fognak rendelkezni. Hogy többet ne említsünk, maga a regaléjognak megvétele — bár évekkel előbb sokkal olcsóbb árért jutottunk volna birtokába — nagy előny városunkra nézve. Reményünk lehet, hogy egy évtized alatt jövödelmünk e részben megkétszereződik. Előnyünkre vált a kaszárnya építés 15—20 év alatt a befektetett összegünlí .^Jreg; lesz térítve. Rajta kell azonban lennünk? a katonaság megmaradjon ; mert eltávozása által a 120—150 ezer forintba került épületeket nem tudnók értékesíteni. Városunk képviselő testülete azonban a lefolyt héten tartott ülésén egy oly határozatot hozott, melynek városunkra nézve kiszámíthatlan haszna lesz; értjük az egész város csatornázását s a járdáknak az egész város területén való elkészítését. Nagy fontosságú ezen intézkedés közegészségi és köztisztasági szempontból. Aki tudja, mily veszedelmes, a leget megfertőztető pocsolyák képződnek nyáron nem egy utcánk árkaiban s ezektől a legjobb akarat mellett sem szabadulhattunk meg; mert levezetni nem lehet, az árkok kitjsztogatása által meg tulajdonkép az egy csomóban levő veszedelmes anyagot széthányjuk s így még nagyobb veszedelmet okoznak; aki tudja, hogy utcáink legnagyobb részében a gyalog közlekedés az óriási sár miatt nedves időszakban mennyire meg van nehezítve: az csak örömmel fogadhatja a képviselőtestület ezen határozatát, mely által ezen. évről évre ismétlődni szokott mizériák egyszer s mindenkorra megszünr.k. Jótékony hatással lesz a város csinosodására is és okvetlen maga után fogja vonni a belsőségek értékének emelkedését is nemcsak a forgalom központján, hanem a félrébb eső utcákban is. S ha meggondoljuk, hogy az egész tervezet keresztül vitele 30.000 frtba kerül, mely 50 év alatt törlesztendő kölcsönnel lesz fedezve, úgy, hogy a jelenlegi évi egyenes adó mennyiséget véve alapul, egy adó forintra most 5 kr. pótlék esik az évi annuitás kifizethetése végett: úgy nagyon is csekély a teher, mit a város ezáltal újabban magára vesz, szemben a városra háramló előnyökkel. Üdvözöljük tehát képviselő testületünket ezen messze kiható határozatáért s legyen meggywj^dye arról, hogy városunk józan gondol" c/;húzású '(polgársága mindenkor örömmel és késznríft^o-el fogadja mindazon, bár részben teherrel járó határozatait, melyek városunk emelését és felvirágoztatását célozzák. A „Zalaniegyei gazdasági egyesület" hivatalos értesítője. 48 1888. Meghívó. A zalamegyei gazdasági egyesület f. 1888-ik évi ápril hó 5-én delelött 9 órakor Zala- Eger szegen az egyesület saját házatermében remik hiili közgyűlést tart, melyre a t. tagok ezennel tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés sürgős tárgyát az állami vezetés alatt Zala-Egerszegen létesítendő facsemete-telep első berendezéséhez szükséges összeg beszerzéséhez az egyesület hozzájárulása érdemében határozathozatal képezi. Zala-Egerszegen, 1888. március 22-én. HÁCZKY KÁLMÁN s. k. ügyvezető elnök. A zalamegyei gazdasági egyesület igazgató választmányának 1888. évi april hó 5-én délelőtti 8V2 órakor Zala-Egerszegen az egyesület saját házatermében tartandó ülésére, melyen az ugyanaznap ugyanott délelőtti 9 órakor tartandó közgyűlésen felveendő ügy előkészítőleg tárgyaltatni fog, — a választmány tagjai tisztelettel meghivatnak. Zala-Egerszegen, 1888. március 23-án. HÁCZKY KÁLMÁN s. k. ügyvezető elnök. Jelentése Háczky Kálmán ügyvezető elnöknek a zalamegyei gazdasági eyyesület 1887. évi működéséről és vagyoni állapatáról. Tekintetes közgyűlés! A jelen alkalommal utolsó évéről van szerencsém jelentésemet előterjeszteni egyesületünk azon három éves időszakának, melynek tartamára az 1885-ik évi május hó 3-án tartott közgyűlésünkön az egyesület nagyrabecsült bizalmából egyesületünk első alelnökévé lettem megválasztva. (26/12G 1885.) Ezen körülményt azon oknál iogva is indíttatva éreztem magamat felemliteni, hogy t. i. a lefolyt 1887. „Zalamegye" tárcája. Az utolsó kötél. Szegény Jancsika Jancsi! Az Isten nyugosztalja meg! Ott a másvilágon csak megél valahogy. Ezen a íöldön 30000 forintnyi vagyona dacára az aggasztotta, bogy nem bir megélni. Ez a kétségbeejtő gondolat vitte őrületbe; az őrültség meg a balálba. Mintha most is látnám éhségaszalt, görnyedt termetével, amint udvarunkon át a szentegyházba bandukol. Olyan görhes volt az Isten adta, hogy maga sem bizott az elkényszeredett nyakában. Valahányszor fejét elfordítaui akarta, mindig az egész törzsét is elfordította. Nyaka köré nagy fekete kendő volt tekergetve télen, nyáron ; nyilván azért, hogy valami eró'sebb légáramlat ketté ne törje. Ezen a fekete kendőn kivül még két igen becses dolgot viselt nagy hűséggel: egy kegyetlenül megkopott szűrt és egy irgalmatlan nagy bocskort, így járt ő télen nyáron és szidta azt a lelketlen gazembert, aki a csizmát fölkezdte. — Elhigyje tekintetes asszonyom — szokta volt mondani anyámnak — a csizma teszi koldussá a világot. A szűz Mária verje meg a kikomponálóját! Hát iszen, ha Jancsikának nem volt is igaza, annyi bizonyos, bogy abban az időben, mikor még a bocskor igen elegáns divatja volt a parasztembernek; aztán a csapók és szürszabók gazdag emberek voltak, — csak meséből ismertük azt a nyomorúságot, ami most hajmeresztő valóságban tárul elénk majdnem minden lépten nyomon. És Isten tudja: nem volt volna-e jobb akkor élnünk ecetes levessel, meg piritott vöröshagymával, mikor még gombóclevesre, meg toghagymás rostélyosra is bőven került? Akkor talán most nem kellene annyi embernek hetek számra meleg étel nélkül nyomorognia. Az öreg Jancsika megtette. Ecetes rántott leves, meg piritott vöröshagyma képezte nála a mindennapi menüt. így élt és mellette úgy dolgozott, mint akinek a keze munkájával kell megkeresnie ezt a mosolyra gerjesztő mindennapi eledelt. Alvásban, evésben, öltözködésben s általában életmódjában mindent egész a végletekig szűkre ázabott. Csak két dologban volt telhetetlen: a fösvénységben és az uzsorában. Ennek a két dolognak nem ismerte a végső határát. Mikor megtudta, hogy a petróleum-lámpással sokat meg lehet takarítani, rászánta magát, hogy vesz egyet. Bekutyagolt a közeli városba és hozott az olcsóbb fajtából. Ekkor átjött hozzánk. — A sziiz Mária verje meg, tekintetes asszonyom, — nézze vettem egy újmódi lámpást. Drága volt, a szűz Mária verje meg. Aztán azt se tudom, hogyan köll vele bánni. Anyám megmagyarázta neki, hogy mit hogyan tegyen. Mindjárt tele töltötte olajjal, meggyújtotta. — Na nézze Eerenc — szólt anyám; mert az öregnek tulajdonképen Szabó Ferenc volt a becsületes neve — e mellett a lámpa mellett azután nem romlik a szem; kényelmesen, jól lehet írni, olvasni. A mi öreg szomszédunk réveteg szemeit valami kéjes láng borította el. Sárga, megaszott arcbőre jobbra, balra elhúzódott; ez volt nála a nevetés. Egyszerre felkiáltott: — Tyüh, tekintetes asszonyom, a szűz Mária verje meg ! — az még is nagyon ukos ember lehetett, aki ezt kigondolta. Iszen ez annyira melegít, hogy ilyen lámpás mellett fűteni se köll. Es ettől fogva az öreg Jancsika szobájában a petroleum-lámpás volt a kályha is. 1871-ben, mikor a hegy vámváltsági törvény keresztülvitetett, az öreg Jancsika körülbelül 15—20 ezer iorint értékű államkötvényt kapott. Uzsora-kamatra volt kiadva úgy 10.000 forintja. És az a csodálatos, hogy mégis éppen ekkor érett meg agyában az a gondolat, hogy lehetetlen megélnie. Majdnem mindennap átjött hozzáuk és keservesen panaszkodott, hogy most már ecetes levesre, meg száraz kenyérre való sem kerül neki. Anyám sajnálta, vigasztalta s megkínálta egy csésze kávéval, vagy egy kis meleg étellel. Jóizűen megette; de mindig utána tette a köszönetének, hogy ilyen jó ételt csak nagy ritkán jó enni; ő idő előtt meghalna, ha ilyen erős ételekkel élne. Pedig hát éppen az okozta szegény ördögnek halálát, hogy nem táplálkozott rendesen. Egyik tavaszi estén jó kedvvel, vigan dalolva jöttek haza a hegyi munkások. A helység és a szőlőhegy között berkes helv fekszik ; ott vannak a kenderáztató pocsolyák. A hegyi ut ezek között kanyarog a falu felé. Amint a munkások a keskeny ösvényen szépen ludsorban hazafelé baladtak, a berek csakúgy zengett, bongott attól a kedvesen összeolvadó férfi és női hangoktól, miknek emléke — ha később nem halljuk is — elkísér sírunkig. A legeiül haladó férfi egyszerre megállott s utána az egész sor. Az egyik pocsolyában eg} emberi alak fetrengett. Mindnyájau oda csoportosultak. „Ki az? Ki van itt?" — hangzott a kérdés. Kinos nyöszörgés volt a felelet. Erre az egyik (érti oda lépett, megragadta a pocsolyában fetrengő embert s fölkapta a levegőbe. Könnyű volt az, mint a fürészporral töltött lapda. A levegőben elkezdett rúgkapálni. Hajáról csakúgy csorgott az iszapos viz. Végre megszólalt: — Jaj fiam ereszsz el, ereszsz el ! Mindenki álmélkodva csapta össze kezeit. Szent Isten! Isz ez a Jancsika! — Mit keres itt, Ferenc bácsi ? Mi járatban volt itt? — hangzott a kérdés minden felül. Jelen számunkhoz 1 > iv melléklet van csatolva.