Zalamegye, 1888 (7.évfolyam, 1-26. szám)

1888-02-05 / 6. szám

VII. évfolyam Zala-Egerszeg, 1888. február 5. 6. szám. Előfizetési dij: Egészévre 4 i't., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények: '•> hasábos petit.sur egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyilttér |ie(itsor» 12 kr. i I i H W. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kiildiink vissza. hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Küzdelem a létért. Aki a társadalmi élet figyelmes szemlélője, lehetetlen, hogy ne tapasztalta volna azon óriási erőmegfeszítést, melyet a társadalom különböző állású egyénei egymás között a lét fentartása érdekében kifejtenek, úgy hogy egész joggal igy nevezhetnők ezt: küzdelem a létért! Magában véve e küzdelem bizonnyára elismerésünket érdemelhetné ki. Mi szebb és nemesebb ugyanis egy férfiúra nézve, mint csüggedést nem ismerve, kitartó szorgalommal fáradozni azok érdekében, akik az életben előtte legdrágábbak, legkedvesebbek s ezáltal azok részére s igy közvetve önmaga számára boldog családi életet teremteni. Sajnos azonban, hogy e magasztos cél elérésére az emberek nem válogatósak az eszközökben, mint ha csak egy szívvel, egy lélekkel vallunák ama, nem eléggé kárhoztatható elvet: a cél szentesíti az eszközt! Nézzünk szét az életben és szomorúan kell tapasztalnunk azon őrült hajszát, melylyel az emberiség eme küzdelmet a létért vivja! Kiki halad gyorsan előre az általa kijelelt irányban s álljanak bár legkedvesebb emberei útjában, azokat kíméletlenül sodorja el onnan. A kaján irigység, eme régi veszedelme az emberiségnek, viszi <i főszerepet! Megkönnyebbül az önzés, ha egy jó falatot sikerült kiragadnia embertársa kezéből. A küzdelem legfőképen azok ellenében irányúi, akik magukat e mozgalomtól lehetőleg távol tartva, igyekeznek fárádhatlan tevékenységgel biztosítani jövőjüket anélkül, hogy másoknak ily irányú működésükben legkevesbbé is akadályúl szolgálnának. Nem tudnak ugyan is az o lyanok megbarátkozni ama gondolattal, miért gyarapodik emez, mikor ők anyagilag folyton mélyebben és mélyebben sulyednek. Nem veszik azonban tekintetbe, hogy ők henyélés, semmittevés által akarnak maguknak oly nyugodt, zavartalan otthont teremteni, a minőt a másik fárasztó munka által biztosíthat csak magának. Könnyű szerrel, dolog nélkül jólétben élni, ez napjainkban a főelv, mely azonban előbb utóbb keserű gyümölcsöt terem Fájdalom, hogy ezen ferde elv napjainkban ijesztő mérvben hódít. Annyira jutottunk, hogy már a köznép közt is kezd kisérteni. Káros hatását észlelhettük azoknál is, akik a mult héten a statáriális biróság előtt vádlottakként állottak. Nem-e az uralkodó kóros állapot vett ezeken is erőt, midőn a bűn átkos útjára léptek! Önvallomásuk szerint, télen, nyáron rendes kereseti forrásuk volt, melyből oly évi jövedelemmel rendelkeztek, amely az ő körülményeikhez képest tisztességes megélhetést biztosított számukra. S mi volt mégis oka, hogy a tisztességes kereset útját elhagyva, a bün lejtőjére léptek? A munka kerülése; törekvés könnyű módon, dolog nélkül — bár bűnös uton — vagyont szerezni. Itt az ideje, elhagyni e veszedelmes lejtőt; mert különben idő előtt végpusztulásba dönt bennünket! Igyekezzünk saját Ltfen tartásunkat tisztességes munka által biztosítani! Legyen mindenkor kedves előttünk a munka; becsüljük azt embertársainkban is. Os,>k munkálkodás mellett fogjuk érezni és tapaí-..Ci'i'ni a munka becsét és értékét! Méltányoljuk másoknak komoly irányú törekvéseit s szívesen adózzunk elismeréssel azok irányában, akik munkájuknak, fáradozásuknak sikerét képesek felmutatni! Mindenkiben embertársunkat tekintsük s ép ez okból őket kitűzött céljuk elérésében nem hogy megakadályozzuk, de sőt elősegítsük. Kerüljük a dologtalan, renyhe életet, mely egyaránt megölője testi és szellemi életünknek ! Zárjuk ki szivünkből a kaján irigységet, mely folyton dúlja idegeinket s emészti bensőnket embertársunk haladásának szemléleténél, anélkül azonban, hogy abból hasznunk lenne! Képviselő testületi üles. A városi képviselő testület január hó 2t3-án rendki viili ülést tartott, melyen Csertán Károly úr, megyénk közszeretetben álló alispánja elnökölt s üdvözölvén a megjelent képviselőket, előadta, hogy a belügyminisztérium rendeletéhez képest január 25-én a város képviselő testületébe Ola külváros részéről Rozenkranez József, Ogrizeg Mátyás rendes tagokul, Czechmeiszter Ferenc pedig póttagúi képvíselőkűl választattak, ugyancsak a képviselők között Ola külváros részéről mint legtöbb adót fizetők Berger Henrich és Osztreicher Márkus foglalnak helyet, miáltal az egyesített képviselő testületet megalakultnak jelenti ki s meleg szavakban hivja fel a képviselő testületet, hogy mindenkor a méltányosság, jogosság s az igazság terén működve, a volt Ola kis községet, mely most már mint Ola külváros Zala-Egerszeggel végleg egyesítve van, édes testvérként karolják keblükre s a külváros képviselőivel egyetemben és egyetértően, áldásosán működve oda törekedjenek, hogy működésük által e szép megyének ezen történelmi és traditionális városa felvirágozzék s közös jólétüknek és a vagyonosodásnak alapját megvethessék. Ezután Kovács Károly polgármester úr mond köszönetet Csertán Károly alispán urnák mind azon jókért és önzéstelen fáradalmakért, melyekben a megyének ezen székvárosát mindenkor részesíteni kegyeskedett s egyúttal biztosítja, hogy a közös jólét utáni törekvés és a jövőbeni boldogulás volt azon intentio, mely a várost az egyesítés keresztül vitelére lelkesítette s az egyesült rendezett tanácsú város egyesült erővel és karöltve oda fog törekedni, hogy a kitűzött magasztos cél mielőbb elérhető legyen. Csertán Károly alispán úr ezután az ülést elhagyván, annak további vezetését Kovács Károly polgármester úr vette át. Ezután előterjesztetett az 1888. évre a képviseletileg kiküldött bizottság által elkészített legtöbb adót fizető képviselők névjegyzéke kiigazítva, úgy azok névsora, akik az egyes testületek és távol lakó birtokosokat képviselni fogják. A névsor következő: Hidasy Kornél (képv. Arvay István), Balaton József, Takarékpénztár, Fürst Benedek, Isoo Alajos, Kovács Kálmán (képv. Háczky Kálmán), Kaiser József, Nemezi pénztár, Krosetz János, Ruzsics Károly, Boschán Gyula, Szigethy Antal, Fischer László, dr. Graner Mihály, Skublics Imre, Dervaries János, llandler István, dr. Cziiuler István, Berger Henrich, Rosenberger Sándor, Pirity János, Kesseldorfer Mihályné (képv. Polczer János), Rechnitzer Miksa, Izraelita hitközség (képv. Eugelsman Izrael), Deutsch Ferenc, Arvay István, Weisz Ede, Hubinszky Adolf, dr. Mangin Károly, Unger I)o„Zalamegye" tárcája. Az a r c k é p. — Eredeti beszély. — Magyarország egyik igen olvasott lapja, a „Budapesti Közlöny" már két nap óta asztalomon hevert, felbontatlanul, érintetlenül. Ebben az újságban engem csak az a rész érdekelt, ahol az „érdem" és „tehetség" szerint való, kinevezések voltak megirva bibliai egyszerűséggel. Állami szolgálatban álló aspiráns voltam: törvényszéki joggyakornok. Véghetetlenül szerettem volna már nevemet is látni ilyképpen : „Vágó Béla, joggyakornok a budapesti törvényszéknél, az egérlaki járásbírósághoz aljegyzővé" ... és a többi. Tulajdonképen nem a fizetés csiklandozott, hanem hogy titulusom legyen a házassághoz. Megjegyzendő ugyan is, hogy a házasságot illetőleg usus vivendi alapján : ami licet a törvényszéki nótáriusoknak, non licet a patvaristáknak. Én pedig szerettem kimondhatatlanul, epedőn, mint ahogy csak patvarista szerethet, kinek még „tilos az asszony." Ábrándoztam, mint a holdimádó poéták, hol öukéntelen búba merülve, mint a necrologot iró reportőr, hol ujongva, mint egy diurnista, akinek déli tizenkét órára elmegy az étvágya. Szóval abban a stádiumban valék, mikor psychologiai szempontból vajmi nehéz megállapítani, hogy a lángelmékhez állunk-e közelebb vagy a bolondok házához? Miután olyankor verseket is szoktunk irni. Nem tagadom, én is írtam. „Hozzál

u Az én aranyos Gizellámhoz, kinek gyönyürii fekete szempárjában egy tucat esztendőre való sötétséges éjfél lakott; aranyos kis eper-ajkában meg százszor annyi volt az édes méz, mint amennyit Göndöcs Benedek őnagysága világéletében produkált Oh azok a piros ajkak beh sokszor megrészegítették az én epedő lelkemet,! Hát azokat a csüngő holló fürtöket oda adtam volna-e a világért, — mikor őt ölelve szivem fölé omol tak lágyan, simán, szelíden, mint szomorúfűz lombja a sir fölé. Most is mily édesen elmerengek, ha rá gondolok. Bizony pedig régen volt már! Na de hogy fonalat ne veszítsünk, menjünk csak vissza a Budapesti Közlönyhöz. Hát igen! A lap már két nap óta hevert asztalomon érintetlenül. Az alatt Margitszigeten voltam tanulmányi kiránduláson .... Gizella ott időzött nagynénjével. A Judit kisasszonynyal! Jaj az a Judit kisasszony! Bibliai névrokona, ki tudva levőleg Hollofernesnek fejét vágta volt le, még nagyon gyönge teremtés lehetett hozzá képest. Gizella ennek gondjaira volt bízva. Szüleit helyettesítette, kik egy balatonparti faluban laktak. Csak néha jöttek fel. En egyszer sem találkoztam velők. Hát nyugodt lelkiismerettel el merem mondani, hogy Julius Caesar, Cicero, Titus Livius, Virgil, Horác, Homer, Demosthenes, Pithagoras, Archimedes, Galilei, meg a történelmi korszak valamennyi bölcse és tudósa sem okozott nekem annyi fejtörést teljes diák-életemben, mint a Judit kisasszony, ez az ötven tavasznak harmatosan maradt virága. Hugó Viktor polypjai csak gyöuge pókocskák lehettek hozzáképest, ki száz szemmel és ezer karral őrizte Gizellát. De azért mi még is túljártunk Judit kisasszony eszén. Most is a szigetről jöttem s első dolgom volt a hivatalos lapot megnézni. Hátha!? Az ördög nem aluszik. Fölnyitom a lapot s olvasom azt a „kedves" i rovatot. Mindjárt legeiül ott van: „Vágó Béla sat. sat. a keszthelyi járásbírósághoz aljegyzővé sat. A lapot örömömben földhöz vágtam s kalap nélkül rohantam le a lépcsőn. „Hé, fiakker, fiakker!" Házigazdám a nagy robajra kiugrik szobájából. — „Az Istenért Vágó úr, mi történt?" — „Fiakkert! Nekem fiakker kell!" — „De hát itt hiába kiáltoz! Menjen a térrel" — „Mit? Én? Gyalog? Olyan nincs!" — „Hát majd elküldök." — „Az már más!" Ahogy visszafordulok, jön a levélhordó s egy irgalmatlan nagy levelet és 300 forintról szóló utalványt nyújt át. Nagybátyámtól jött mindakettő. Izgatottan bontom fel. Egy arckép hull elém. Olvasom a levelet. „Kedves Öcsém! Ne haragudjál, hogy most írok is. Mióta gyámságom alatt vagy, ez az első levelem. Minek fárasztottalak volna az olvasással? Személyesen rneg nem igen mehettem, mert az nagy út volna az én vén csontjaimnak. Hanem hát tudod öcséra, segítettem a dolgon. Eddig már ugy is torkig lehetsz azzal az ebadta patvaristasággal. Gondoltam egyet. Teofil, a ministertek conscholárisom volt. írtam neki, hogy vau egy kóeos öcsém a budapesti törvényszéknél; ha miniszteri tárcájának veszedelme nélkül megteheti, tegye ide valahova közelembe, mert máskép kitelik tőle, hogy csak a búcsúztatómra vagy pedig teljesen a másvilágra hagyja a találkozást. —- Teofil barátom nagyon jóravaló, derék tiu volt diák korában is; most is az lehet. Enpen ma kaptam tőle levelet, hogy téged Keszthelyre disponált aljegyzőnek. Na hát kedves öcsém, most már teljesen kiléptél a gyerek-sorból. Feleség után kell nézni, nehogy megmaradj ilyen magamfajta rideg embernek, akinek a méz is keserű. Aztán - tudod — a hires neves Vágó-famíliának nem szabad kiveszni. Már Jelen szamunkhoz '/< iv melléklet van csatolva.