Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 27-52. szám)

1887-09-25 / 39. szám

VI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1887. szeptember 25. 39. szám. i, ki • t es A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kézirutokat neui küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A pénz- és íöldtőke. A tőkepénzes kiadja busás kamatra tőkepénzét ; megtermi az gyümölcsét gazdagon s a szerencsés üzérkedő boldogságtól ragyogó képpel söpri be az áldást. Ezt nem veri el a jég; nem árt neki a lágy. Rozsda meg nem öli; féreg meg nem eszi. Nő. szaporodik, gyökeret ver, elenyészhetetlenné lesz és szüretje mindig biztos; gazdáját (a hitelezőt) ritkán (de legtöbbször sohase !) csalja meg. A szegény földmives gazda, — a testével, lelkével az édes anyaföldhöz kötött birtokos ember küzd a természettel, harczra kél az elemekkel; irt, ültet; szánt, vet; verejtékezik. Ahhoz a verejtékkel megáztatott földhöz van kötve minden reménye. Ha fogy a liszt; nincsen ga bona; nem kerül kenyérnek való, csak nagy szűkén: nélkülöz, koplal panaszhangtalanul a a gyümölcs reményével. Majd eljön a nap, mikor az ő tőkéje : a föld is meghozza kamatját, mint ahogy meghozza a tőkepénzesnek a pénztőke. Eljő az ő szüretje is. És azután majd piaczra viszi terményeit; eladja jó pénzért. Árából rendezi anyagi viszonyait; fizeti adóját; törleszti adósságát. Mindez már csak ugy elgondolva is boldogítja a birtokos embert. Hátha valóvá lehet. Csakhogy a való igen sok esetben egészen más képet tár elénk. Jön egy futó nyári zivatar jéggel s tönkre teszi verejtékeink minden gyümölcsét. Vagy egy reggelen arra virradunk, hogy a fagy, a dér, letbnyasztotta az egész határt. Majd másutt meg fillokszérát constatálnak. És lesz a szegény földtőkés embernek nagyon-nagyon keserves az ő állapotja, mert nem lesz terménye. Na de tegyük fel, hogy semmi, éppen semmi csapás nem jő közbe. Minden termény gazdagon fizet; megtelik a hombár Isten .íldásával. A sokat dolgozott, még többet agg • 1'tt gazdaembernek felderül az arca. Alig várja, hogy piacra vihesse terményét. Az is megtörténik. Jókedvűen hajtat a legközelebbi város felé. Várakozó tekintettel nézi a nyüzsgő szenzál-sereget, a nagykereskedők megbizottjait. Végre oda lépnek az ő kocsijához is. Kibontja a gabonás zsákot. Csakúgy mosolyog abból a pompás, acélos, egészséges búza. Egy esztendővel előbb 10—12 frt között változott a tiszta gabona ára. Most is esak elkél az jó áron. A kereskedői megbizott kérdésére bátran oda is vágja a 12 frt árt. De bezzeg leesik az álla, mikor a gúnyosan mosolygó szenzál igér 6 frtot és oda vágja eléje a legutolsó árfolyamot. Nagy szerencse azután, ha még valahogy 50 krajcárt ráígérnek a gabona metermázsájára. Ez a szegény ember gabona-szüretje ! Ilyen kétségbeejtő árfolyam mellett folyt le az idei gabona szüret. Most a bor-szüret küszöbén állunk. Ahol valami elemi csapás vagy egyéb isten-átok a termést tönkre nem tette, szépek a kilátások a termés mennyiségét illetőleg. Az időjárás olyan, hogy minőség tekintetében sem fog az idei termés rosszul fizetni. Hanem az előre látható, hogy a bor ára nem fog valami nagy lenni. Kénytelen lesz majd a szegény bortermelő gazda mustját, borát hectoliterenkint 3—4 forinton elvesztegetni. És ennek a körülménynek, hogy a termények ára oly igazán kétségbeejtő módon csökkent, — előbb-utóbb nagyon szomorú következése lesz. Már aratás után is nem egy termelő gazdától lehetett hallani keserves följajdulást, hogy ha a termények és általában a gazdasági cikkek ára egy két évig ilyen mértékben csökken vagy ilyen silány marad: a szó szoros értelmében teljes fenakadás fog bekövetkezni. A földmivesgazda nemcsak adóját lesz képtelen lefizetni, hanem menthetetlenül tönkre, koldus-botra jut. Es hogy e följajdulásnak valódi alapja van, már is szomorú példák állanak előttünk. Míg a nép — habár csak tengődve is — becsülettel élhetett, existencziális okokból sohasem támadta meg a vagyon- és személybiztonságot. A többnyire kalandos hajlamú egyénekből szerveződött rabló bandák — a személy- és vagyon-biztonságra irányított intézkedések szigorításával egyenkint kivesztek. Azoknak a polgároknak pedig, akik a saját becsületes verejtékezésökből éltek, nem volt okuk más vagyonát megtámadni. A lét-kérdés nem űzte őket. De mit tapasztalunk most? Azt, hogy a legszigorúbb intézkedések foganatosításának dacára egyre, másra alakulnak a rabló-bandák. Ezek azután már nem a regfényes rablóvilág kalandos hajlamú egyénei többé, a kik a vármegy

Te haragját akarják kijátszani, hanem Ínségtől, nyomortól űzött, kétségbeesett emberek, akik kötél helyett választották ezt az életet, mint utolsó mentő-eszközt. Ismerik ezek jól a közbiztonsági állapotokat; nagyon jól tudjuk, hogy azt az életet — mit az existencziális kérdés súlya alatt választottak — soká nem folytathatják; de azért mégis megteszik ezt az utolsó lépést, mert nincs mit veszteniük az életben. Szomorú állapotok ezek nagyon; eredményei a pénztőke hatalmának a földtőke fölött. Hogy e hatalom kiaknázására irányitott törekvések és az igy elért, s a birtokosokra nézve mélyen elszomoritó eredmény előbb-utóbb, az összes társadalmat és alkotmányt megrázkódtató reactiót szülhet: azt mondanunk is fölösleges. A jelenlegi állapotok fen maradásával mint legközvetlenebb tény, bekövetkezhetik az, hogy egész falvak indulnak el — a végső nyomortól űzötten rabolni. S vájjon ki fog felelni azokért a bekövetkezhető rémes dolgokért, majdan? Egyenesen a pénztőke kezelői, akik a kezőkben levő hatalmat a földtőkével szemben, még saját érdekök koczkára tevésével is kiaknázták az utolsó cseppig. Éppen azért elborult homlokkal kell néznie „Zalamegye" tárcája. A magyar tüzoltok VIII. országos közgyűlése Fiúméban. Folytatás. A kolostor és „Tersató" vára között néhány olasz stylii házikó vau olaszosan szurtos gyerkőc csoporttal és piszkos ablakokból kinéző még piszkosabb kíváncsi fejekkel. A gyerkőcök hangosan kiabálva interpellálnak bennünket az obligát soldiért! Úgy látszik itt a koldú lás divat és az alamizsna és borravaló-adás kötelesség. A várból egy rész még meglehetős ép, melyet most restauráltat a jelenlegi tulajdonos: Nugent gróf tábornok, állítólag székesfehérvári lakos. Érdemes a megtekintésre a „szobor gyűjtemény", mely egy közép nagyságú teremben van és csupa csonka, töredezett szobrokból álló, ülő alakokból és egy-két domborműből áll. Sokkal jobb karban van a másik teremben illetve kápolnában levő „sírbolt", melyben két sír van csupán, az egyik egy Nugent grófé, a másik ennek nejéé, mindegyik koporsó alakú sírbolton rajta van az ott nyugvónak domborművű arcképe. A nőnek igen szép vonásai vannak. A két sír egymással szemben van, középen pedig egy oltár, melynél évenként az ott nyugvók elhalálozása napján gyászmisét szoktak mondani. A váraeskának csonka, most restaurálás alatt levő, rovátkos tornyából elragadó kilátás nyílik Fiúméra, a quarneróra s az átellenes szigetekre, valamint Abbazziára és Voloscára; mert a környéken úgy látszik ez a legmagasabb pont. Az elhanyagolt várkertben elvéniilt százados babér-füge és rozmarin fák vannak, melyek ágain meglátszik, hogy az itt megfordúlt látogatók emléket szoktak róluk tördelni. Egy-egy babér levelet mi is szakitánk s a pusztulás benyomásával lelkünkben lehangolt kedélylyel hagytuk el a magyar történet érdekes alakjai s egy vértanújának ez ősi fészkét Ebéd előtt még a papirgyárakat akarván megtekinteni, elhatároztuk, hogy nem a kényelmes, de kerülő utat képező lépcsőkön szállunk le a völgybe, hanem közelebbi útat keresünk; mert a papírgyár ép a vár alatt van lenn a völgyben. Az utcagyerkőcök közül vezetőnek felbéreltünk egy „ragazzó"-1 (magyarul : kölyök, kamasz) ki hahotára fakadt, mikor őt az én terjedelmes olasz nyelvtudományom alapján először „fanciulló"nak, később „bambinó

a-nak szólítottam. Azt persze csak később tudtam meg, hogy a fapciulló és bambino szavak jelentősége magyarúl: csecsemő! — Hej! de le is vezetett a kapott soldi-kért a kötözni való fia olyan úton, a melyen rajtunk kivül csak kecskék, esetleg tolvajok járhattak! .... Gyorsan értünk az igaz, hanem megemlékezem erre az utazásra még halálom óráján is! Kerestük is leérkezéskor vezetőnket, de ő úgy látszik megsejdíté, hogy borravaló helyett megcibálnák bozontos fejét, tehát biztos távolban megállt, ocsmány mosolyra vicsorítá arcát és mint egy zerge szökellve eltűnt a sziklák között: a nebuló! A papir malomhoz érve, felkerestük az igazgatót, ki valódi horvát-olasz udvariassággal adta tudtunkra, hogy a gyárat nem mutatja meg! — Még ez is! tehát hiába másztunk le a kecskék és tolvajok utján a várból. ... Az akadémia nagy szótárában alig található szavakba fojtottuk méltó boszankodásuukat — és „megvetlek Rózsi" módjára hátat fordítottunk a papírgyárnak. (Ugy látszik megverte az Isten a kravat-taliánt; mert a mint a lapokban olvastam, Fiúméból távozásunk után 1—2 napra a gyár leégett!) A városba érve a „Scogliettó

a ra jutottunk, melyet már ekkor nagyban díszítettek lobogókkal, szőnyegekkel a következő napon tartandó tábori mise és zászlószentelésre. Szép hosszú árnyas sétány ez a Scogliette, a Fiumára partjáu, csak az kár, hogy a különben is kevés vizű Fiumárába ömölnek a partjain levő házak minden néven nevezendő csatornái s ezért a szép sétány meglehetősen bűzös, ha a Fiumára felől fú a szél! — A sétatérről a tenger, jobban mondva kikötőpartra ér az ember, mely a legélénkebb helye Fiúménak. Itt egy mást érik az árú sátrak, melyekben limonádét (egy pohárral 1 kr.), friss fügét (6—10 db. egy kr.) és egyéb gyümölcsöt, élelmi szereket, olajba festett Kossuth és Garibaldi képeket, ócska vasat, rosz bútorokat, viselt ruhát árulnak a folyton kiabáló olaszok. Sőt egy sátorban egy úgy látszik „nemzeti ételt" is, látunk szép piros paradicsomokat forró vajban, vagy olajban kisülve! — Az elsorolt tárgyak a legköltőiob rendetlenségben hevernek egymáson keresztül-kasul. Jól emlékszem a meglehetős festésű s aranykeretbori levő Kossuth arckép előtt egy kosár burgonya, egy törött rézgyertyatartó s egy rongyos ing hevertek, inig a Garibaldi arcképe holmi káposztákkal, rosz cipőkkel, légy csapóval és egy fületlen „kétfülü" cserépfazék kel volt garnírozva! — A Mólón van a színház is, kívülről csínos új épület, a belsejét nem volt időnk megnézni. Ugyanitt vannak az élelmi árú csarnokok is. Ezeket csakugyan érdemes megtekinteni, mert ezekben felhalmozva van minden, a mi csak a gyomor ő felsége kielégítésére kívánatos és szükséges. Hús, főzelék, gyümölcs a legDagyobb Ínyencet is kielégítő mennyiségés minőségben. Minket az őszi barackok és dinnyék bájoltak el; be is vásároltunk belőlük, valamint a szőlőből is, és az egyenruha dacára cipeltük, mint megtelj helt szakácsnék, zsákmányunkat ebédre a „Stella d'oro"-ba, vagyis az „Arany csillag" vendéglőbe, hol egy földit, egy székesfehérvári magyar pincért fedeztünk fel! Volt is kölcsönösen becsület, az ő részéről: protekció, a mi részünkről: borravaló! Az árúcsarnokbau a zala-egerszegiekkel is találkoztunk s miután sajnosan megtapasztaltuk, hogy a halcsarnok üres, pedig itt akartunk holmi tengeri szörnyeket bevásárolni -— együtt vonúltunk az előbb említett vendéglőbe s együtt költöttük el ebédünket a lehető legkellemesebb társaságban a szintén hozzánk csatlakozott Ruzsics Károlylyal és sógorával Hadfi m. kir. pénzügyi tisztviselő úrral* egy igen derék magyar úri emberrel. — — — Jelen szamunkhoz fél iv melleklet van csatolva.