Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 27-52. szám)

1887-08-28 / 35. szám

VT. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1887. augusztus 28. 35. szám. r A „Zalamegyei gazdasági egyesillet" es a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Proletárok. Nem Csiky Gergely színdarabjáról van szó. Erről már eledet irtak az avatott és avatatlan tollak. Ezúttal azokról a proletárokról szól az ének, kik az élet színpadán játszák el az urhatnámság tragikomédiáját. Ertem azokat a „fehér rabszolgákat", azokat a szellemi munka hulladékain élősködő apró tekintetes urakat, azt a sok félig végzett, félig képzett, iskola rúgott, iskola hagyott fiatal embert, ki a helyett, hogy valami praktikus életpályán érvényesítené ifjú erejét, és tehetségét, — az obscurus nézetek — félszeg előitéletek fölé helyezkedni nem tudva, önkényt, önmaga csap fel a toll koldusának, hogy azután nyomorúságban tengesse át egész életét. Valóban társadalmi életünk ferde kinövései között nincs egy sem, mely oly nevetséges s végkövetkezményeiben oly veszélyes volna, mint azon - eléggé nem kárhoztatható törekvés, hogy nálunk minden apa — már azután akár van hozzá gyermekének tehetsége s önmagának anyagi ereje, akár nincs — „urat" akar fiából nevelni. Az „ú r" fogalma pedig a mi modern felfogásunk szerint ott kezdődik a hivatal szobákban, a tollnál. a melynek már úgy is oly sok nyomorúltja van hazánkban. Igy születnek azután az üres fejű, üres zsebű uracsok, a szellemi proletárok innét van. hogy a reális foglalkozások — s az iparos pálya terén, még mindig nagyon kevés az igazi szakember s hogy annyi erő s oly sok jobb sorsra érdemes tehetség kallódik el haszontalanul. Tény s nem a létező állapotok pessimistikus felfogása, szomorú tény ez, melyet lépten nyomon igazol a mindennapi élet s melyet továbbra is ignorálnunk nem szabad; de sőt minden törekvésünknek oda kell irányulni, hogy e divatos betegséget mielőbb orvosoljuk, még pedig nem üres democratikus frázisok — hanem társadalmi életünk tel jes reorganisatiója utján. Mert, hogy nálunk még az utolsó csizmadiának is „Zalamegye" tárcája. Csaladi oda. IS87. évi augusztus hó 16-ának örömére irta T. K. Nektek ke/l odáznom íme rokon szivek Nem jutván lantomnak más hallgató hívek ; Hol volt — hol nem voltról mig én majd danolok ; Áldott szeretetben békén mulassatok. — Nyolcan voltak azok — meg az édes anyjok, — Az az, hogy vannak, mert immár ó'k nagyok; Szerették is egymást, - de most is szeretik. Mert szívükkel mindig — anyjokat követik. Azt ne kívánjátok — soroljam ne vöket, — Naptár csinálóknak — hagyom örömüket: De mint már is mondám — szépen együtt voltak: S hála Istenünknek boldog évek multak! Mind kicsinyek voltak és apátlan árvák, A világnak mintegy martalékul szánvák, De miként a repkény szilárd szikla falra — Úgy kúsztak — nőttek fel szeretettől tartva. — Mint a Jia madár — anyja da'olását — Oktató parancsát — édes gondozását — Csicserqve tanulja : s szárnyra kelvén majdan, — Fészkiben fiait hogy oktassa abban. — Mint napot a sugár —- mozgó lényt az árnyék Holdat a csillagok — anyjokat követték: Kinek munkássága, — páratlan jósága, — Gondos szeretete — lett szívok világa. Mint a fáradt testnek csendes nyugodalmat, A szívnek szerelmet — ennek nagy gyönyört ad: Ugy küldje örömét ez édes anyának Méltó áldásául hosszú munkásságnak! derogál fiát becsületes mesteremberré nevelni, hanem — ha törik, ha szakad — ügyvédet, hivatalnokot, papot, tanárt, orvost farag belőle, ennek oka elsősorban nem az apa, hanem igenis egyenesen és első sorban maga, ferde iránvba terelt társadalmi életünk, melynek félszeg s avitikus nézetei s felfogásai következtében az iparos, a kereskedői osztály hazánkban még mindig nem részesííl azon tiszteletben, melvnek más művelt, országokban már rég örvend s a melyet méltán meg is érdemel. Valóságos kaszt-szellem dominál közöttünk, mely nem csak anvagi és szellemi munkás között emel chinai falat: de már-már a szellemi munka egyes osztályainak is bizonyos fölényt követel a többiek felett, mintha bizony az a diplomás szegény ember, ki az egyik hivatal szobában görnyed, különb eszköze volna az állami gépezetnek, mint az a másik, hason qualificátióju egyén, ki meg egy másik bureauban szolgálja a közérdeket, vagy mintha az az ügyvéd, vagy orvos nem ugyanazzal a keserves mindennapi munkával keresné kenyerét, mint az a tanár, mérnök vagy nem tudom én még miféle agyondiplomázott halandó ! Kezdjük feledni azt a régi, de örök igaz közmondást, hogy : a becsületes m u u k a tisztesség. Sajnálatos nagyzási hóbort lepett meg bennünket, melynek pressiója következtében mindenki nagyobbnak akar látszani, mint a mi, többnek mint a mennyi : hin külsőségek után kapkodunk, hajhásszuk, vadásszuk a ferde nézetek által felfujt tekintélyeket, innét van. hogy még a nyomorult ötszáz forinttal „javadalmazott" hivatalnok is csak úgy fél vállról nézi az iparost, mert hát az csak egv szabó, egy cipész, gépész, kereskedő és nem — „úr!" Ily körülmények között azután ne csudálkozzék senki s ne is vegvük rosz néven, ha az az iparos irtózik még attól a gondolattól is, hogy " fiából csak hozzá hasonló, nem sokra becsült s alárendelt társadalmi szerepre kárhoztatott ember válljék. — Nem ! akkor inkább tanuljon, végezzen iskolákat, legyen „ú r", legyen több ember, mint az apja ! Ha azután az eféle elhatározások következtében megtörténik — pedig: de sokszor megtörtént már ! — hogy a mesterségből szerz tt kis vau von rá megy a drága taníttatásra; ha a felserdült 16—17 éves kamasz, pénz hiánya miatt, tanulmányai felén elakad, kész a proletár, a d i u r n i s t a. kik ma már légió szám ostromolják a hivatalokat s boldog, ki a másik elől elkaparhatja a siralmas napszámot. De tegyük fel, hogy sikerül az ilyen szegénysorsú ember fiának végig harcolni tanulmányai keserves pályáját; tegyük fel, hogy elvégzi iskoláit. Mi várakkor is rá? Igazi cifra nyomorúság! Eveken át eltengődik fizetés nélküli gyakornok, szám feletti, tiszteletbeli fogalmazó jelölt s egyéb hasonló, dotátió nélküli titulusok mellett s ez idő alatt természetesen — hogy „rangjához mérten*' élhessen — ismét csak az apának kell tartani — ha ugyan még van miből — tekintetes úrra cseperedett fiát, mindaddig, mig nagy sokára be nem jut valami fizetéses állásba és kap!? — havi negyven ötven forintot — tehát annyit, mennyit e<rv szorgralmas iparos segéd is igen könnyen megkeres s talán tiz húsz év múlva, ha a szerencse fölviszi a dolgát, 1200 —1500 frtot is évenkint, holott, ha nem akart volna minden áron „ú r" lenni, engyi idő alatt már bizonyára lenne oly üzlete, mely jövödelmezne legalább is ennyit s mellette még szerezni is lehetne. Ne tessék félre érteni. Nein azt akarom mindezekkel mondani, hogy gyermekeinket egyáltalában ne neveljük diplomatikus pályákra, sőt ellenkezőleg, kinek meg van hozzá anyagi és szellemi tehetsége, igyekezzék hazánknak e téren hasznos polgárává lenni, csakhogy ne törekedjék boldog, boldogtalan e s z c v e 1 keresni kenyerét. Gondoljuk meg, hogy nálunk nianap — midőn a közhivatalok tultönivék fiatal erőkkel — a míívelt ifjúságnak nincs, vagy alig van jövője s hogy ennek következtében a közfigyeMert im az öt leány — mind férjnél van immár, Három tiú közül — asszonyéii, még egy jár : De hát nem is csoda, — mint a világ mondja : Vőjit édes anifjok — - úgy igézte oda! Már a ház küzzöbén — kábító volt a lég, Es óh ! ám de beljebb —- ott volt ám az csak még! Aranyos fátyolba — burkolta fejőket Bűvös bájos szókkal — kápráztatta őket. — De hát még leányit: — nem elég, hogy azok — — Azt már meg kell vallni — nem voltah utolsók! — Csupa tejbe vajba. — bódító illatba, Füröszté nem egyszer — tündér fénybe tartva. — Persze! így az öt vöt — behálózta szépen, Szerelmes itallal tartván őket lépen : Kirántott galambszív, — cukrozott virágpor, Került asztalukra meglepőn mindenkor. Még annyit mondok csak — többit már nem merem, Fogva tartá őket, — bűbájos szerelem ! Es im valóságban ezen érzelemben Össze is kerültek, az Isten nerében ! Most nyugalom osztja áldását szerteszét, Kedves, jó emlékű, szent napok derűjét, S onnét a magasbtil, a hol szeretnek csak, Dicsfényt nyer az anya — áldást a család — lak. 7 i pedig szeretett rokonszívű lelkek Leghőbb kívánattal érzésim vegyétek: — Jusson nektek öröm — áldásos érzemény Édes szerelemnek e esöndes ünnepén. I n a s e I e t. — Rajz. „Jól viseld magadat, mert különben a hátad panaszt emel tejed ellen," — e szavakkal buesuzik el az apa, tanulni nem akaró fiától. Pista gyerek keményen tartja magát, pedig úgy nyomja valami a szivét; maga sem tudja, micsoda. Csak mikor az oly igen szeretett anya szemében megcsillan az első künyű, fakad fájdalmas sírásra, hogy végre még a jó anyának kell őt csitítani: — „ugyan ne sírj már, látod, jövendőbeli gazdád türelmetlenül vár reád !

u Megölelik egymást s a mester, újdonsült inasával négyesfogaton eltávozik. Két hét múlva Pista bele szokik helyzetébe, miután tapasztalja, hogy az inasélet nem oly rosz, mint ő gondolta. No meg azután városban lakni sem oly csúnya dolog, főkép egy falusi fickónak. Hamar megbarátkozik a gyaluval, fiirészszel, deszkával, sőt még az ennivalóval is, csak azt nem tudja nyugodtan tűrni, hogy azt a mákszemnyi Mukit néki kell karjain tartva sétáltatni. Ettől az általa nyűgnek nevezett picikétől, csak vasárnaponként szabadul meg, mikor kénye-kedve szerint mulathat a pajtásokkal. Ilyenkor örül még csak, hogy ő asztalos inas. Büszkén nézi czipész inas kollegáit, kiket mesterek vasárnaponként rosz papucsért, szakadt cipőért küld, ebédvesztéssel büntetvén azokat, kik az előre meghatározott mennyiséget nem viszik haza ; megveti őket, de azért mégis közéjük áll, mikor valami csínyről van szó. Most is éppen a heti vásárra jött paraszt asszonyokat tűzik ki boszantásuk célpontjául. A sok néném asszony, \ a sok komám asszony, szomszéd asszonyaimék, mikor hazulról a városija elindulnak, cipőjüket, hogy megkíméljék, útközben leve tik, s csak a városban húzzák fel ismét. Az inasok közül a szeinesebbík csakhamar átlátja a dolgok mikénti állapotát, oda sompolyog a cipőkhöz, egyet köziilők felkap —- s pajtásai közé dobja. Ezek leidobálják a levegőbe, s mikor a szegény cipő mái közel van a földhöz, az ügyesebbek egyike hirtelen magasra hajtja. így foly általános derültség közt a hecc. Jelen szamukhoz negyediv melleklet van csatolva.