Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-03-27 / 13. szám

VI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1887. március 27. 13. szám. 1, Éivdisí és il u A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A színészet érdekében. Fölösleges hangoztatnunk azt az örvendetes haladást, mely legutóbbi időben a magyar sziniigy, a nemzeti színészet tekintetében észlelhető. Csak vissza kell tekintenünk a 15—20 év előtti időre. Akkor még tisztességes családra nézve pirulásba ejtő dolog volt, ha valamelyik tagja a hivatás ihletétől megszállva, a színészi pályára lépett. Óriási volt e pálya iránt a balítélet, mely sokszor bizony nagyon is eltagadhatatlan szomorú tényekből eredett, táplálkozott és nőtt. A kimagasló, ragyogó alakok mellett bizony csak úgy hemzsegett a sok hívatlan, a pályát csak kalandos, regényes, gondtalan oldaláért felkeresett törpe. Ezek azután bőven táplálták a balitéletet. Ma már — hála Isten! — egészen másként vagyunk. A szinészség most már elfogadott, tisztességes pálya, mely a hivatottaknak nemcsak kenyeret, de dicsőséget, babért is nyújt. A színészet ügye magasabb helyről is fölkarolva, támogatva, nemzetiségi nagy érdekeink szempontjából mind inkább magasabb színvonalra emelve, elvitázhatlanul fontos, missiójával nemzeti kulturánk büszkeségét, fényét képezi, így tekinti azt ina már minden művelt egyén, minden lelkes magyar s éppen e jó irányt vett felfogás, e helyes itélet eredményezte, hogy a színi pályát a valóban hivatott és tisztességesen képzett egyének is tömegesen fölkeresik s az ott aratott babér dicsőséget, fényt áraszt a nem színészkedő családtagokra is, dicsőséget, fényt legközvetlenebbül a szülőkre. Nem is panaszkodhatunk, hogy a színészi pályán működők nem állanának kellő tekintélyben. Tisztelet, elismerés veszi őket körül mindenünnen. Es ez jól van így! De minél magasabb, minél elismerésre méltóbb és örvendetesebb azon színvonal, melyet a nemzeti színészet elfoglal : annál féltettebb kincs gyanánt is kell azt őriznünk mindentől, ami reá árnyat vethetne. Es pedig — fájdalom! — van, ami vethet s ami vet is reá még mindig árnyat. Itt is csak megterem a parasita ! Habozás nélkül rámutatunk a d a 1 tá r s u 1 ;it o k r a. Fölületesen itélve meg a dolgot, ez első pillanatra kiméletlen, méltatlan vádnak tetszik. Hisz az ének is egy neme a művészetnek és az olyan helyeken, ahova színtársulatok (a helv kicsiny voltánál fogva) nem mehetnek, a daltársulat is missiót végez ; gvönyörködtet, nemes élvezetet nyújt, izlést finomít, szóval jó iránvban hat. Mért ne volna meg hát jogosultságuk ? Mért ne szoríthatnák le ;i mi magyar daltársulataink a német ziingere jókat a működési térről'? Hát igaz ! Talán ez a nemzeti szempont lebegett a belügyminisztérium előtt i.s. mikor a daltársulati engedélyeket áldás-zápor gyanánt adta ki boldognak, boldogtalannak. Es ez öreg hiba volt! Mert ha azok a daltársulatok elmentek volna szépen ide is. oda is. ahol éppen színtársulat nem működött és jogkörüket túl nem lépve, daloltak volna szép 'magyar dalokat: hát bizony éppenségge.1 nem L^tt. volna és most sem volna velők bajunk. De hát mit /'ettek és mit tesznek V Egy-egy el kényszeredett daltársulati igazgató összeszed 7—8 még elkényszeredettebb nő- és férfi tagot, kiket már színtársulatokhoz nem leltet szerződtetni; azután elmennek fafuzni; be-betérnek a kisebb mezővárosokba s litografirozott nagyhangú plakátokon kibocsátják a bérléthirdetést hat vagy tiz előadásra s fölvesznek repertoárjokba népszínművet, vígjátékot, operettet, hogy azoknak jogtalan és minden kritikán aluli előadásával besározzák, megszentségtelenítsék a magyar színészetnek féltékenyen őrzött, mocsoktalan hírnevét. E sorok írója ez évi február 13-án volt szem- és fültanuja egy ily előadásnak AlsóDomborúban (Muraköznek egyik tekintélyesebb helyén). Valami L é v a y (!) J á nos ígazga- : tása alatt szerepelt ott egy 7—S tagból álló szintársulat és adták Szigligeti „II á z a s s á g i három parancs" cimü vígjátékát. Leirhatatlan az a komikum, amit a fölállított rozoga és mély alázatosságra intő „színpad'^!), a borzalmas kosztümök és a még borzalmat keltőbb rekedthangú s iszonyúan, félelmetesen gesztikuláló szereplők úgv eg\rakásban i képeztek. Valóbau bajos volt megválasztani, hogy kacagjon vagy boszankodjék-e az ember ezen a mezítelenre vetkőzött nyegleségen és vakmerőségen! « r Es még az ugyanakkor kibocsátott szinlapon II. bérletet hirdetett Lévay uram a „Sabinnők elrablása". — „Felhő Klári" „Czigány princ", — „Nők az alkotmányban" — és „Csikós" cimü darabokra. E sorok irója rögtön megintervívolta az ott jelenlevő városi jegyzőt, hogv miként ad- fc hatnak daltársulati igazgatónak önálló színdarabok előadására engedélyt? Azt válaszolta, hogy az itteni népnek ez is jó; hát hadd éljenek, hadd kéressenek szegények néhány forintot. Humánus szempontból elfogadható elv, de vájjon az a horvát-nemzetiségű, aki Zágrábból vagy akárhonnan bevetődik a közeli Muraközbe ' s még egyéb magyar színielőadást nem látott, minő véleményt fog meríteni ezeknek minden kritikán aluli játékából és díszleteikből a magyar nemzeti színészet álláspontját illetőleg. Ezt kénytelen volt beismerni az illető városi jegyző úr is, mert azt is belátta, hogy az „Zalamegye" tárcája. MIT BESZÉLNEK A VIRÁGOK. (Botanikus csevegés virág nyelven.) A nagy kanizsai társaskörben 1887. márc. 11-én felolvasta : Tőttőssy Béla, a társaskör elnöke. (Folytatás és vége.) Azt mondtam, mindennek vau virága. — Igen, van még a szőke Tiszának is: a tiszavirág. Ez valóban élő virág, mely születik, él és meghal egy rövid nap alatt. Ez a mulandóságról beszél, ez az igazi: mementó móri. Még az ásványnak is vari virága. Utt a kénvirág. De ennek nincs nyelve, a hideg földből került elő, mit tudna ez beszélni, — ha tudna is, csak a geologusok hallgatnának rá. Ez nekünk néma virág. Vannak aztán még néma virágok, melyek nem beszélnek, hanem iruak. Ezek a tél, a fagy virágai: a jégvirágok, a zúzmara. Milyen szép képet irnak azok az ablakra, s milyen szép idyllt fest ez az egész tájra! Ki olvassa le, mi van abban irva'? De van egy néma virág az élő virágok közt is, amit németül ugy hivnak: Frauentreue. — Ez uem áll velünk szóba, a mint közeledünk feléje, a leggyengébb szellő fuvallatára elrepül. Frauentreue, Frauentreue ! Vannak aztán olyan nem rokonszenves virágok is, a melyekkel meg mi nem akarunk szóba állni; ilyen a gyönyörűséges mákvirág, meg az akasztófavirág; ezeknek a beszéde már nem valami kedves, hacsak nincs benne legalább egy kis: galgenkumor. Kellemetlen virág a borvirág a hordóban is, meg az orron is. — Egyik elbeszéli, hogy a szőllősgazda nem sokat törődik a borával, a másik meg rá vall az emberre, hogy nagyon is sokat foglalkozik a borral. S ha a sok kis virág kellemesen cseveg apró, kedves dolgokról, mennyit beszélhet az „ős erdők dísze, az óriási cser" : — miket látott, miket tudott meg századokra terjedő életében, minő viharok vonultak el az alatt az ő és az emberek feje felett; mennyi harcnak, mennyi tusakodásnak, mennyi létért való küzdelemnek veit ez nyugodt, hallgatag tanuja, - ha ezt mind elmondaná! S elntondja. — Hol vette Arany János „Buda haláláénak történetét? Maga mondja róla. hogy az idők' vén fájánál• egy régi levelén ezt írva tolulta. A lenge nád csak gondolkodik, elmélkedik; azt mond ják : az asszonyok állhatatosságát forgatja fejében : s e melleit folyton csóválja fejét, s egyre a/.t zümmögi, zununogja : ..Az asszony ingatag ! A zörgő haraszt — nem szól egy szót sem, — azt is lassan mondja, — de jelzi, hogy valami titok van a levegőben, a miről már a verebek is csiripelnek. Vannak növények, melyeknek írott levelei vannak, azokon szállítják az üzeneteket „szint81-szivhez", — talán ezek a növényvilág póstagalambjai, postilion d' amour-jai. Ilyen a rezgő nyárfa, melynek a nóta szerént: „Egv levelén volt irva a Rózsámtól az üzenet : Isten hozzád édes. Isten hozzád kedves Rózsabimbó galambom ! De nem esak a virágok beszélnek, nem csak a falevél, még a száraz ág is mond valamit, vagy legalább példáz. Mindnyájan ismerjük a „Kalapom szememre vágom" bús nótáját, mely azt mondja : ..Tűzz melléje száraz ágnt. Hadd példázza a világ .t. Melyet ketten kinevettünk, Fel sem vettunk " S a „Szomorú fűz hervadt lombja," — tnely „Ráborul a sírhalomra," — azt beszéli: temetőbe, sirba vágvoni !•' Ugy-e ismerik a bazsarózsát, vágy pünkösdi rózsát? — Elég nagy virág egy darabban. Olvastam egyszer egy szívre ható kis történetet egy fiatal festőről s egy ifin leányról; boldogtalan szerelmesek voltak, s a boldogtalan szerelmesek sorsa mindenkit érdekel, s részvéttel tölt el, azért akartam ezt is megemlíteni. Ennek a festőnek még „Az ifjú álmok édes idején" — egy pünkösdi rózsabimbót adott szerelmese s ez maradt az elmúlt boldogság egyedüli emléke, s a boldogtalan festő minden képére rá festette, ha kellett, ha nem, azt a pünkösdi rózsát. Haj! ahoz a pünkösdi rózsához oly fájó emlékek vannak kötve. — Ki érti meg, ha a képet nézi, hogy mit beszél az a pünkösdi rózsa ! De tudok én a bazsarózsáról egy másik történetet is. Képzeljenek ebből a virágból egy egész ligetet, abba egy birsalmafát. Legalább így képzelte azt az a költő, ki ezt az idyllt megénekelte : Bazsarózsa ligetben Ül egv sápadt lány. Oldalánál a vitéz Butter Flórián. Fülemüle zengedez A birsalmafán, ..Szeretsz-e engem kedvesem, Óh Butter Flórián ? Hogyha engem nem szeretsz, Óh Butter Flórián: Gyenge szívem meghasad Még ez éjszakán !" Mily szivreható kis történet, s mennyit fel tudua még belőle világosítani az a sok bazsarózsa, ha elkezdene tereferélni! Hanem lia már belejöttem a versekbe, bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, el kell mondanom ínég egy kis verset a virágokról. - Boldog úrfi koromból való emlék, egyik jó barátom eszmeszüleménye, talán már maga is elfeledte, — de nekem ugy megtetszett, hogy megtanultam, s azóta nem tudtam elfelejteni. Egyik közeli megye székvárosában van egy nagy uraságnak szép kertje, ennek a kertnek volt egy jó öreg kertésze, s a kertésznek egy szép lánya, ritkította párját a városban. Ha elhallgattam a város és uraság nevét, meg a kertészét is, a szép lányét már nem hallgathatom el, mert benne van a versben is, — Cilikének hívták. A fák alatt volt egy kis asztal, ennél szokott Ciliké üldögélni, a virágok közepette virágokat h.mezve valami szőnyegre. Erre az asztalra irta az én merész barátom egy őrzetlen pillanatban a következő verset: Édes szivem, szép Ciliké ! Nem is tudom ha illilí-e. Ifilfin S7nmnnlíhnT fél iv mollól/lc+ uin xoilnliio