Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-01-30 / 5. szám

VI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1887. január 30. 5. szám. közművelődési és A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kézektől fogadunk el. Kéziratokat nem killdHuk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A h á h o r u. Ne méltóztassanak megijedni; nem fogunk politizálni. Veszedelmes dolog is volna ránk nézve, mert társadalmi lap vagyunk. De hát annyira tele van a levegő háborús hírekkel, hogy szinte érzi már mindenki a puskaporszagot. Mi sem térhettünk ki a hatás elől: jelen cikkünk tárgyául a hábonít választottuk. Erről akarunk szólani nem politikai, csak általános culturai szempontból. Ha nagyot akarnánk mondani, azt mondanók, hogy a háború öröktől való, de hát annyira nem akarunk bele mélyedni a dologba. Azokat a háborúkat tehát, mik az első alakulási korszakok processusai folytán keletkeztek és zajlódtak le — mivel a tudomány jelenlegi fogalmai szerint nem élőlények között mentek véghez, — teljesen figyelmen kiviil hagyjuk. Azokat a háborúkat méltatjuk csupán, miket az érdeke- í kért küzdő emberiség viselt: ember ember ellen. K háborúnak kezdete is egybeesik két élőlény találkozásával. A háborút úgy is nevezhetjük: küzdelem a létért. Es hogy ez a létért való küzdelem már a történelmi idő előtt kezdetét vette, az bizonyos. Karöltve járt ez mindenütt az emberiséggel; vörösvonalként kiséri az emberiség kultur - történelmét. Igen természetes, hogy a háború nyilvánulásai, alakulásai ée általában adatai egyúttal jellemző vonások az egymás ellen küzdöttek műveltségi állapotáról. A műveletlen népek létért való küzdelme rendesen túlcsapott és túlcsap még ma is a tisztes harc fogalomkörén s rendesen kegyetlen vérengzéssé fajul. Ez a közönséges birtok-, helyesebben mondva: zsákmányharc csak az egészen vad vagy félvad népeknél állott fenn és áll fenn még jelenleg is. A háborúnak ez a legközönségesebb neme. Nyilvánul kisebb nagyobb mértékben aszerint, amint egyesek, családok, törzsek vagy népek között zajlódik le. Ilyfajta háború a műveltség magasabb szinvonalán álló nemzetek, rendszeres alapokon nyugvó államok között nem, oly gyakori, mint a kevésbé művelteknél. Ámbár ha szorosan veszszük: lényegében minden háborúnak birtok-kérdés, más szóval: hatalmi terjeszkedés képezi alapját; csakhogy a haladottsággal járó simább politika tetszetős s a humanitás szempontjából is elfogadható köpönyeget tud adni a sokszor nagyon is közönséges, nagyon is turpis okokra. Van azután a háborúnak magasabb s talán leginegengedhetőbb neme: a nagy eszmékért való küzdelem, mikor egyesek, családok, nemzetek, lételöket, éltöket valamely magasztos eszméhez, annak megvalósításához kötik. Ilyenek voltak a (bár sötét-emlékü) vallás-háborúk, ilyenek általában a függetlenségi harcok, küzdelmek. A vallásháborúk taglalásába ne bocsátkozzunk. Ne fessük falra az ördögöt, mely már ugy is köztünk ólálkodik! Sok kinos emléket hagyott az maga után s bizony-bizony óriási feladat volna a történetírónak minden kétséget kizárólag megállapítani: vájjon azok a hosszú és véres csaták mind kizárólag eszméért, a vallás érdekében folytak-e? s nem a hatalmi terjeszkedés vágya bujt-e akkor is abba a tetszetősebb köpenybe? Na de ennyire ne menjünk ! Fogadjuk el azokat a hosszú és véres har.ookat, vallás-háborukul. Es ha ezt az álláspontot elfogadjuk, a háborúnak egyedül ezt a faját tekinthetjük olyannak, mely mindkét részről tisztán eszmékért folyt. A függetlenségi küzdelmeknél is eszméért foly a háború, de csak egyik részről. Az a rész. mely a függetlenségre, szabadságra törekvő fél ellen fegyvert fog, semmi magasabb gondolat, nemesebb cél által nincs lelkesítve, csupán a birtok- vagy hatalmi szempontok vezérlik és indítják harcba. Az eszme csak azon részen van, mely valamely általános emberi jogért emelte föl fegyverét. A történelmi korszakokon végig lezajlott háborúknak roppant befolyásuk volt az emberiség kultur-állapotára. Mert Y.sz minden küzdelem tulajdonképen versenyzés az erő, az ész és okosság terén. Tehát a háborúknak fejlesztő hatását nem lehet tagadni. Már a legelső történelmi idők háborúinak is nagy befolyása volt e tekintetben, — akkor pedig inkább nyers erő kelt versenyre a nyers erővel. De akkor is, meg a későbbi korszakokban is a háborúk, a létért, a kisebb vagy nagyobb, jogos vagy jogtalan érdekekért viselt küzdelmek igen nagy tényezőkül szerepeltek a tudomány továbbfejlesztésében. Hány találmány, az emberi kutató ész mily sok műve köszöni lételét a háborúknak, a nemzetek közt folyó küzdelmeknek, verseuygő harcoknak, amint azok nemzeti létöket egymás irányában biztosítani ügyekeztek! S habár a humanitás szempontjából habozás nélkül pálcát törünk a háború fölött, — más oldalról igen nagy és nehéz feladatnak ismerjük el annak megállapítását: vájjon a háborúkat el lehet-e itélni teljesen az emberiség haladását vizsgáló szempontjából ? Sok nagy elme irt, munkált, küzdött, hogv a háborút, (mely magasabb s kizárólag emberi jogokat respectáló szempontból nagyon sötér szinben tünteti fel az Isten képére alkotott embert) miként lehetne megszüntetni s megteremteni az örök békét ? Minden törekvés csak falra hányt borsó volt eddig. Es az Isten tudja csak: nem marad-e az mind örökkön örökké! Jelenleg is egy óriási háború küszöbén állunk, melyről még a lángelméjü politikusok sem tudják: mikor tör ki? holnap-e? holnap után ? vagy esztendők multán ? csak azt tudják, hogy kitör, ki kell törnie. Ez a háború is birtok-, hatalmi kérdésből származik majd. Hogy minő titulust adnak neki? milyen köpenybe takarják ? — azt a diplomata urak tudják csak. Hogy az emberiségre és specialiter az európai népekre jár-e majd és minő haszonnal a kilátásba helyezett „Zalamegye" tárcája. A bál. — Farsangi karcolat.— Irta I)r. JeuTay Géza. Tehát végre még is eljött a nagy nap, az epedve várt bál napja! — Micike lázasan dobogó szivvel, boldogságtól kipirult arccal szűkei, a fodrok és bodrok tömkelegéből az ablakhoz, valahányszor egy-egy fogat robog el házuk előtt. Muki nyájasan üdvözli a kicsikét s azután lovai közé durrantva, megelégedetten vágtat tova. Ah ! mama, ma nagyszerűen mulatunk! — sóhajt fel a kisleány, miközben oda lebeg az arany rámás "nagy fali tükör elé s az epedő, nyájas, gúnyos, édes mosoly egész scállája vonul végig eper ajkain Pompásan! Nagyszerűen! — hangzik a mama biztató válasza — csak azután vigyázz a szivecskédre, inert . . . — De mama!? - Nos? azután mi van abban V Hát a papa nem a bálban ismert meg engem is? Meglátott s belém szeretett mindjárt az első bálban. Első bál! — Mennyi öröm, mennyi aggódás, mennyi édes emlék, rózsás álom, mily sok terv, mennyi teljesületlen vágy fűződik te hozzád, hol minden keringő egy-egy ábrándot sodor cl magával örökre s visszavonhatlanul s a tánc hevétől hullámzó kebleken mennyi, mennyi virág fonnyad el egy rövid estén át! — Mikor azután elfonnyadtatok, elhervadtatok, lankadt Szirmaitokat megvető mosolylyal szórja sarokba a pici kezek könyörtelen szeszélye. Nők s virágok! Hisz közös a ti sorsotok : bájolni, íagyogni ideig-, óráig, azután eltonnyadni, elszáradni, megsemmisülni örökre! 8 milyen hamar, milyen nagyon is hamar eljő a hervadás, milyen hamar itt az idő, mikor már a bál s a tánc nem mulatság. Hat-nyolc farsang s vége a kéjes láznak, hiú ábrándnak, fényes káprázatnak! Hisz Milike is csak hetedszer megy most bálba s milyen kietlen, milyen kiállhatatlan előtte ma minden még a —- mama is, ki nem gvózi eléggé villanyozni a „kicsikét." — De Mili én nem értelel! Hisz összesen csak hat éve, hogy először „felléftél"! Látod a doctorék Dórája már tizedik éve, hogy biloz s még mindig nem unt a táncba. Jer csak ide a nagy tükör elé, hadd lássalak még egyszer. — így ni! Ezt a kameliát egy kissé hátrább tiizzük, azután mehetünk. — Papa! — apuska még most sem vagy készen? — Megyek, megyek már!—recsegett a tisztartó ur hangja a szomszéd szobában s óriási fehér keztyüket erőszakolva kezeire, a következő pillanatban már kiin volt az ebédlőben. Eközben azután előállt a fogat is s a bálozók a bámész cselédség jó kivánatai ?özött elhelyezkedtek a kényelmes kocsiban. A cifra ruhás hajdú becsapta a batár ajtaját; Jancsi kocsis lotai közé -nhintott s alig mult el pár perc ; tisztartóék berobogtak a nagyvendéglő ives kapuszine alá. Milike fanyar mosolylyal naladt fel a szőnyegekkel takart lépcsőkön egyik lendező karjain s elgondolta magában, mily másként volt minden ezelőtt hét évvel! Akkor, igen akkor, midűi először lépett a bálterem tündérországába, egyszerie nyolc-tiz rendező is rohant feléje s boldog volt, ki karjára fűzhette, s bevezethette a város legszebb fakada bimbóját az első bálba. S most ? egyetlen egy komoly férfiú vállalkozott csak erre a szerepre. A mamánal^ meg pláne senki sem jutott, pedig ezelőtt hét évvel, hogy versengtek, hogy „esedeztek" a gavallérok — nem egy, de öt hat — az ő karjáért is; most? csak apapa izmos kezei kalauzolták a fényárban uszó tereihbe, melynek ajtajában es bouquett, melissa, mille H ur parfümétől illatozó dandyk sütkéreztek s sorfalat Ulva. uéma főhajtással üdvözölték az érkezőket, küziljdui azonban nem közeledett feléjük egyetlen egy sem Pedig, mikor először jöttek milikéék a bálba, ezelőtt hét évvel, boldog volt, ki a „bájos angyal" bűvkörébe férkőzhetett, s megittasult, kire égő fekete sze meivel csak rá pillantott. — Szabad az első négyesért esedeznem ! — hal látszott e pillanatban tisztartóék háta mögött, a főrendező hangja. Ah ! a kormányzóék jönnek, az isteni Laura! sóhajtott fel Kricsi, egy divatos szakállú fertály mágnás, azután szemére vágva monokliját, rohant a „praeíectusék" felé, követve a fekete frakkos „bolygók" egósz seregétől. — Szabad kérnem! Lehetek oly bátor! Esedezem ! Szabad könyörögnöm!? — hangzik most egyszerre négy-öt torokból is, s a kis Laura alig képes egy-egy kecscs fejmozdulattal megadni a boldogító igent. Eközben az tán rázendítették a cigányok is a lassút. Muki karjaira fűzi a sok „bájos angyal" közüi a legszebbiket s méltóságteljes léptekkel kezdi meg a táncot. Utánna mindinkább több és több pár következik s a felharsanó csárdásban ugyancsak pörgetik, forgatják a gavallérok a pihegő keblű szépeket, s a virágos jókedv néha-néha egy-egy hangos kurjantásban tör utat magának az illatos levegőben. — Újra! — Hogyan volt! Három a tánc! — hallatszik egyszerre öt-hat felől is, amint elnémul u cigáuyok vonója. Minthogy azonban a táncrenden most polka következik s mert a teljhatalmú vortanzer: a Muki is ugy akarja, a „fekete legények" egy szédítő polkára gyújtanak s a talpcsiklandozó csábító accordokra újra felkerekedik a frakkos sereg s mint a forgó szél szédítő gyorsasággal repül végiga sima padlózaton. Milike erőltetett mosolylyal számlálgatja az előtte elröppenő párokat. Majd bal, majd jobb szomszédja rohan a szédítő tánc árjába egy egy délceg gavallér karjain. Majd meg az előtte, majd a mögötte levőkért jönnek s már olt gomolyog, ott forgolódik a cigány előtt a terem valamennyi táncosnője, csak őtet nem liivja, csak őtet nem háborgatja senki. Szive lelke tele van keserűséggel, unalommal s ugy ül ott a „garde des Jelen számunkhoz negyed ív melléklet van csatolva.