Zalamegye, 1887 (6.évfolyam, 1-26. szám)

1887-06-12 / 24. szám

VI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1887. június 12. 24. szám. JL Előfizetési dij : Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. JL 1, & rr Ir i SÍ 65 l ACtL A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat ueni kdldltuk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Társadalmi intézeteink feladatai. Elvitázliatlan téuy, liogy századunknak, a felvilágosodott XIX. századnak, még mainap sinesenek tiszta fogalmai a teljes jogegyenlőségről, — az emberi méltóságról. Nem ismerjük az emberi tevékenység természetét, nem akarjuk belátni, hogy a munka, mint az ember testi-, értelmi s akarati erejének szüleménye, oly társadalmi szükségesség, mely haladásunkat, közös jólétünk emelését célozza. Még mindig vannak társadalmi osztályok, melyeket kisebb-nagyobb megvetés félelme nélkül nem lehet átlépni. Az aristocratia lenézőleg tekint a népre, a szellemi munkás — az úgynevezett közép osztály — kicsinyli az iparost, ez a földművelőt és így tovább. 8 ezen modern kast viszony mig egyrészről megbénítja az emberiség ügyekezetét, valamely sikert egymást kölcsönösen támogatva, közös erővel elérhetni, másrészről a lehető legkárosabban hat a közérzületre, társadalmi existentiánkra. A sociális élet e beteges állapotának orvoslása, az egyes osztályok ellentétes viszonyainak megszüntetése képezi a társadalmi kérdést, korunk legfontosabb kérdését. — A tudományok komoly férfiai, országok törvényhozásai foglalkoznak e komoly dologgal, a melyet azonban ép oly kevéssé lesz képes megoldani egyes lángelme buzgalma, mint a sociálisták — coinmunisták minden szellemi s anyagi jólétet sárba taposó fanatismusa. — Igaz ugyan, hogy a társadalom jelen kóros állapotának gyökeres orvoslása csak a munka általános elismerésétől, a műveltség elterjedésétől, a közszellem hatályos felléptétől, szóval: a társadalom reorganisatiójától várható csak, de addig is, mig ennek ideje elkövetkezik, a modern sociális szervezettel járó bajok enyhítése tekintetében a leghathatósabb gyógyszert az a s s o c i a t i ó, a társulás v a n hivatva nyújtani. Ha azonban célt akarunk érni, társadalmi intézeteink legnagyobb részét egészen más hasisokra kell fektetnünk, mint a minőkön manap nyugosznak azok; mert jelenlegi egyleteink s intézeteink jobbára szükkörben mozogva, csakis egyes osztályok érdekeit képviselik s igy nem csak hogy einem nyomják, de sőt határozottan erősbítik a kaszt szellemet, a társadalmi osztályok elszigeteltségét. Minden associatiónak, mint az egyéni érdekeket egyesítő, összefűző institutiónak első s legfőbb teendője: a munka és a tőke közötti látszólagos különbség öszszeegyeztetése. Mindaddig, mig az önző tőkés osztály a szellemi — s anyagi munkáso kat — az embert csakis vagyona szerint mérlegelve — nem mint a társadalom egyik nélkülözhetlen orgánumát, hanem csak, mint saját céljainak alárendelt közegét tekinti ; mindaddig, mig a munkás a tőke hatalomban csak zsarnokát látja: mindaddig a sociális bajok javulását még csak remélni sem lehet, mert a különböző érdek és felfogás az élet utain minduntalan öszszeütközésbe jő egymással s a gyengébb folyton hátrálni kényszerül az erősebb előtt. A tőke s munka közötti ellentét azonban csakhamar elenyésznék, kisebbülne. ha associátióink lehetővé tennék a gyengébbnek az erősebbel való versenyzést, ha a tőke-hitel s a munka erőket ügyesen concentrálni tudnák, ha az önérzettel biró, de önállóan gyenge s tehetetlen munkásokat s kis iparosokat — nem alamizsnakép. állami segélyre, — hanem, mint az Angliában, Belgiumban, Franciaországban. Németországban történik, önerejük, anyagi s szellemi tehetségeikre utalva, az egyetemleges jótállás s önsegély alapján egy közös érdekű személyiséggé colligálnák; mert ez által nemcsak az lenne lehető, hogy az alsóbb iparos osztály versenyre kelhetne a tőkehatalommal, hanem egyszersmind a szédelgő verseny, a túlhajtott iparszabadság félszeghatásai ellenében is sikeresen működhetnének, a tőkét, a munkát s értelmiséget szorosabb érdek solidaritásba fűzve, a takarékosságot előmozdítva, a vagyon és jövödelcn arányosabb megosztását eredményezhetnék s a ploretariatusnak véget vetve, a munkás osztály anyagi helyzetének javulását előmozdíthatnák és így az osztályok közötti elszigeteltséget s fiiggetegséget kevesbítve, a kölcsönös ellenszenvet észrevehetőleg kisebbitenők. Különösen a takarékosságot kellene társadalmi intézeteinkben előmozdítani. Tagadhatlan, hogy a nép természete, műveltségi foka, gyors igazságszolgáltatás, mind oly tényezők, melyek a takarékosságra ösztönöznek; de különösen az álladalmi s a sociális intézetek kötelesek oda hatni, hogy a társadalom minden osztályának alkalma nyíljék megtakarított filléreinek elhelyezésére s további hasznosítására. Emeljük az associatiók által az alsóbb osztályok takarékossági hajlamát s kiemeltük őket szánandó helyzetükből, lecsillapítjuk a forrongó kedélyeket s oly helyzetet biztosítunk ezáltal az elnyomottaknak, melylyel megelégedve, nem sóvárognak másokéi után, kibékítjük őket sorsukkal s megszűnnek a jelenlegi állapotok ellenségei lenni. Ha pedig azt akarjuk, hogy a tőke hatalom s az anyagi — szellemi munkás osztály közötti kast szellem kevesbüljön s idők multával el is enyéssszen: alapítsuk társulati rendszereinket a belső érték és képesség, a munka, szorgalom, öntevékenység s a takarékosság elveire; mert hisz esak ez alapokon emelkedhetik az ember társadalmi rendeltetésének legmegfelelőbb polcára. Legyen a társulás valódi ön művelődési s gyakorló iskola, melyen az egyéni, családi, polgári rend, jólét s emelked hetés alapszik s a mely egy felől az önbecsérzetet, az emberis politikai hivatottság öntudatát felébreszti, másfelől óvó- s ellenszerül hat mindazon utópiák s ábránd-tervek ellenében, melvekkel számos újkori nép boldogító a fennálló társadalmi rendet átidomítani, felforgatni törekszik. Igyekezzenek társadalmi intézeteinka munk á s o s z t á 1 y k özö n b ö s s é gé t m e g t ö r n i, ö n b e c s é r z e t ü k e t emelni, munkakedvüket felsőbb társadalmi célok elérhetésére fokozni; gondoskodjanak a vagyontalanokról, csepegtessék a különböző osztályok keblébe az egymás iránti tisztelet s becsülés érzeteit, szélesbítsék a civilizátió látkörét s igyekezzenek enyhíteni a szegénységet, mozdítsák elő az alsóbb néposztály politikai érdeklődését s hassanak oda, hogy végre mindannyian megértsük a munkafelosztás jelentőségét. „Zalamegye" tárcája. 4 iiymg®!©^ Hát csakugyan nyugalomban vagyok! Nehéz gondok nem rontják álmomat. Ha felkelek nem vár a munka fám, Bevégeztem már minden dolgomat. Szabad vagyok mint. erdőn a madár, Mely énekelve ágról ágra száll. A inig hivatal s munka lekötött, Ki a szabadba vágytam untalan : A szűk szobát börtönnek képzelém. Hol éltemet eltöltőm nyomtalan. Most a szabad lég s hős erdő tanyán, E/andalgok a madarak dalán. — De multamon ha elgondolkodom, Önkéntelen jövőm is feltűnik, Mely csak ködös-sötét képet mutat. Hol a kedély világa megszűnik. Múltját ki sem felejti egyhamar, 5 ki tudja, hogy jövője mit takar! Eszembe jutnak munkatársaim, Kikkel sok évet együtt éltem — át. Midőn az ifjúkor reményeit Való gyanánt együtt álmodtuk — át. Most magam bolyongok szerte-szét. Alom, valóság mind csak csalfa kép. Nyugalmat óhajték s szabadkezet Azt tenni, mit kedv s hajlamom kivan ; Meghozta ezt mind: elaggott korom, lm életem mégis milyen sivár! S ha a kedély olykor még felvidul, A száraz ág többé ki nem virul! Jí munka: élet — mond a bölcselő — Halál tehát: az elért, nyugalom ! Igy én leszámoltam! mit várhatok! Még azt talán, hogy . . . ábrándozhatom! De csak barátim el ne hagyjanak, Emlékeim nyugalmat nyújtanak. Szabó Samu. A „sárga cédula". Ezt a tekintetes vármegye sem disputálja el Turzó Ádám uramtól, hogy Boncodházán ő a legpolitikusabb és leggazdagabb ember. Valamikor a „betyár-világ" korában számadó volt az Andrásyak jószágán. Nem ok nélkül nevezi ő azt a korszakot „boldogabb világnak", sokat hozott az neki a konyhára. Ma már ő a földesúr és neki van számadója gulyájához, méneséhez, falkájához. Urasan jár és tisztességeket visel. Sok java és gazdasága között legbüszkébb tiára : a jogászra. Turzó Pali nem is utolsó gyerek a maga tajtájából. Keveset alszik, de sokat iszik. Sokat beszél, de keveset olvas. Sokat levelez a harmiuckét levelű bibliában; kurizál; hitelezőket gyűjt; póthitelt nyit a zálogházakban ; fraterinzál a cigányokkal, gorombáskodik a kellnerekkel; de egyiknek se tizet. Mind csupa ősi eréuyek ! De hát mért ne ékeskednék e szép és nemes erényekkel, ha egyszer Turzó Ádámnak, a büszkén dagadó keblii atyusnak vau hozzá. Teheti, hát tegye. Igy gondolkozott Turzó Ádám is: azért vala min denek fölött büszke az ő magzatára, aki most Pesten Jelen szamunkhoz egy negyediv melleklet van csatolva. patvaristáskodik a legelső ügyvédi irodák egyikében; ha ugyaft már le nem tette az ügyvédi vizsgálatot. Ezekben a legközelebbi napokban kell neki megérkeznie. Es azután? Na, csak egyszer az a diploma legyen kezében; a jó Isten se menti ineg a vicispánságtól. Várják is epekedve. Turzó Ádám, a boldog apa, nem bir nyugton otthon ülni egy óra folyásig. Mind untalan átszalad a mester-komához, akinek fia szintén most tesz „ügyvédit", hogy hát nem jött-e valami újság Budapestről ? Igaz, hogy a „Pali gyerek" is csak épen úgy Írhatna, mint a Halas Péter mester komának a Géza fia, de hát ha egyszer úgy tele van szegénynek a feje gonddal, tudománynyal. Nem szabad azt most mással elfoglalni. Jól teszi, ha nem ir. Halas Géza megteheti, mert annak úgy is mindegy : ha lesz diplomája, ha nem. Így is, úgy is szegény marad. Pénz, vagyon, gazdaság kell mai világban a prókátorsághoz; akkor azután minden ajtót megnyit az. Turzó Ádám ebben a bölcs gondolatbau ringatja lelkét és éppen a hatodik fordulót teszi a mester-komámnál. Otthonn a szobában egy éltesebb asszony s mellette gyönyörű barna lányka kötöget. Az éltes asszony Turzóné, a barna lányka a Turzó Pál leánya: Iluska. e nemben szintén egyetlen, mint a másik nemben: Pali. Hallgatnak; csak egy-egy csendes sóhaj száll el ajkukról, — óriásilag különböző okokból és óriásilag különböző rendeltetési helylyel. A szép Iluska kezében megáll a kötés s a szabadon maradt kötőtűvel elelsimítja ábrándos homlokáról fekete göndör hajának oda omlott kicsinyke fürtjeit. Nagy, sötét szemeivel mereven néz maga elé, a tévedő szemsugarak árulóivá lesznek, hogy lelke nincs otthon : messze jár, messze, messze, ott a szegény . . . De csitt !