Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)

1884-09-21 / 38. szám

III. évfolyam Zala-Egerszeg, 1884. szeptember 21. 38. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 t't. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirde­tésnél 7 kr., tíélvegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. i, & rrlr • r sí es A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Vasutiiu) Tmk. A Zala-egerszeg-szent-iváni helyi érdekű vasút végrehajtó bizottságának szorgolására a déli vaspálya társulat részéről a műszaki jelen­tés és költségvetés megküldetvén, nem késett a végrehajtó bizottság ügybuzgó elnöke Háezky Kálmán úr az érdekeltséget f. hó 14-ére a gaz­dasági egyesület gytiléstermébe tanácskozásra egybehívni. — Mind a helyi, mind a vidéki érdekeltség szép számmal volt képviselve az értekezleten, mely — Háezky Kálmán úr gyengélkedése mi­att nem jelenhetvén meg — a tárgyalás vezeté­sére Sknblics Jenő urat kérte fel. A tanácskozás első tárgyát azon kérdés tüzetes megvitatása képezte, váljon az indóház Kaszaházán, vagy a fehérképi-utca végén lé­gy eu-eV A kérdés eldöntése előtt Sturm György kir. főmérnök úr főbb vonalaiban ismertette a költségvetést ; feltüntette, hogy ha fehérképnél ienne az indóház, 90 ezer frttal a vasút többe kerülne, amely költségtöbbletet a Zala folyón építendő falud (30000 frt.) okoz s hogy a pá­lya ez esetben 2-6 km.-rel hosszabb lenne. Hosszas és kimerítő vita után abban tör­tént a megállapodás, hogy a pálya a csácsi utca végén az uton átmenve végződjék s azon túl lenne az állomás a pap utca mögött elnyúl­va körülbelül a fehérképi utca végéig. Ezen pont mellett indokul felhozatott, hogy így benn lenne a városban ; a pálya egy ki­lométerrel megrövidülne s mivel egy kilometer kiépítése átlag 36 ezer írtba kerül, az ez uton megtakarított összeg a Zalán építendő hid költ­ségeit teljesen fedezné; végül mert ha esetleg később a pálya Bak felé tovább építtetnék, a csácsi utca végéről a Váliczka völgyében min­den nehézség nélkül lehetne tovább vezetni, míg az eredetileg tervezett fehérképi állomástól Bak felé vezetve, mintegy 18 meter magasságot kellene legyőzni, ami tetemes kiadási többletet vonna maga után. — A pályaudvar elhelyezésének fogas kérdé­sét az értekezletnek ily szerencsésen és kétség­kivttl a város jól felfogott érdekeinek teljesen megfelelőleg sikerülvén megoldani, mind a mű­szaki jelentésnek, mind a költségvetésnek a he­lyi lapban való kinyomatása elhatároztatott, hogy egy részt a közönség tiszta képet szerez­hessen városunk és vidékünk ezen vitális ügyé­ről, más részt, hogv az a végrehajtó bizottság által egyes társulatoknak illetve pénzemberek­nek megküldessék ama megkereséssel, váljon minő feltételek mellett volnának hajlandók a költségvetés alapján a vasút kiépítését átvál­lalni ? S mivel nagyon természetes, hogy ily he­lyi érdekű vasút kiépítésére akár társulat akár egyesek csak is azon esetben vállalkoznak, ha a pálya kiépítés összes költségeinek egy jelen­tékeny részét p. o. 2 -,. részét az érdekeltség biz­tosítja, ami a 300 ezer forintos összes költséget véve kerékszámmal 120 ezer forintot tesz ki: a végrehajtó bizottságot az értekezlet megbízta, hogy 100 frtos részvényekre bocsássa ki az alá­írásokat s jelölje ki az érdekeltségi kör minden egyes községére azon bizalmi férfiakat, akik az illető községekben az aláírásokat gyűjteni fog­ják ; mert addig társulat- vagy' egyesekkel vég­legesen a kiépítést illetőleg egyezkedni nem is lehet, míg a kérdéses 120 ezer frt részvény utján elő nem lesz teremtve. — Még egy fontos elvi határozata volt az ér­tekezletnek, hogy azon esetben, ha a vasút ki­építése a pálya udvarnak a megállapított helyen való felállításával az e célra szükséges pénz hiánya folytán nem eszközölhető: ugy a vasút­«.' J o nak a kaszaházi pályaudvarral való kiépítését, mint mely a városra nézve a célba vett elő­nyöket épenséggel nem biztosítja, egyszerűen elejti. — * * * Az értekezlet lefolyásából örömmel győződ­hettünk meg arról, hogy vasutügyünk — mint sokan balul jósolgatták—nemcsak hogy" el nem aludt, de sőt ellenkezőleg épen kedvező fordu­latot vett főleg azáltal, hogy költségkímélés mel­lett valósulásba megy azon, a mozgalom meg­indulásának első percétől kezdve hőn táplált óhajunk, hogy a pályaudvar városunkban le-» gyen. Ez nekünk, egerszegieknek. legfőbb ér­dekünk, de azt hiszszük, hogy az érdekeltségi 7 1 o j r> kör nagy többsége is helyeslőleg fogja ezt tu­domásúl venni. — Talán felesleges mondanunk, hogy mint első sorban érdekelteknek, nekünk kell az ál­dozat meghozatalánál jó példával elöl menni. Részvény utján 120 ezer forintot kell elő­teremtenünk. Ez összeget azomban jóval lejebb szállíthatjuk, ha meggondoljuk, hogy a megye törvényhatóságának egyeteme valamint eddig a megye területén tervezett helyi érdekű vasutak­nak tiz éven keresztül a közmunka-alapból egy megállapított összeget biztosított: úgy erős re­ményünk, hogy a közgyűlés nagylelkűsége ne­künk is meghozza ez áldozatot és tiz éven ke­resztül legalább évi 1500 frtot fog adni, ami által 30 ezer írtnak évi 5%-a biztosíttatván, már nem 120 ezer, hanem tulajdonkép csak 90 ezer forint volna részvény utján fedezendő, el­tekintve attól, hogy a költségvetés tételei a mi viszonyainkat figyelembe véve maximálisak s a pálya kiépítése bizonyára 2-0—25%-kal olcsób­bért valósítható. „Zalamegye" tárcája. _ A szentkuti jegyző leánya. Irta: Dr. Jenvay Géza. Gyönyörű hajadon volt. — Azok közé a fiatal le­ányok közé tartozott, kiket elég egyszer látni, hogy többé soha el ne feledjük s megszeressük őket örökre. Csuda-e hát? ha az én heviilékeuy ifjú lelkem is lángra lobbant már az első találkozás alkalmá val s egy oly érzemény fészkelte magát szivembe, melyet azután onnét ki nem irthattam többé soha! Szerettük egymást forrón s végtelenül, habár aj kunk soha ki nem mondta e szót. — Szeretett tisztán önzetlenül, noha neki mást szeretni már nem lett vol­na szabad ! Epen most tiz éve történt — fiatal, fellengző, áb­rándos „jogász gyerek" voltam — nagybátyám — ki a vármegyében épen oly nevezetes ember volt igazi ma­gyaros vendégszeretete miatt, mint a mily szenvedélyes vadász- s kitűnő lövőnek ismerte az egész vidék meginvitált, hogy töltsem nála a nagy vaeatiót. A be­tűnek halálos ellensége lévén, laconicus rövidséggel csak annyit irt, hogy: „Kedves öcsém! szivesen látlak pár hétre, jöjj mielőbb, mert hát vad van quantum satis, azután meg a szép leányokban sincsen hiányosság. — Itt akár örökre elfeledheted a római just, meg a fülledt levegőjű, asfaltos fővárost, ha akarod!" " Már hogy ne akartam volna! Ugyan melvik gond­nélküli diákember ne akarná a szünidő nyújtotta élve­zetek poharát — habár még oly csurdultig lenne is az — egész fenékig kiüríteni. — Siettem tehát a szives meghívásnak mielőbb eleget tenni s a fenti sorok vétele után negyed nap már Szentkút felé röpítettek az öreg János kocsis toporzékoló lovai. Esti harangszóra értünk a cseudes kis faluba ; a Laci bácsi, bodor füstöket eregetve hatalmas tajték pi­pájábál, már ott várakozott rám a nyitott ambituson, a postamester, jegyző, plébános, kasznár s még egy két szentkuti notabilitás társaságában. Persze nagyon szivesen fogadtak s azután, — alig hogy lerázhattam magamról az utporát, — oda teleped­tünk a nagyszerű falusi vacsora mellé, a mely alatt talán mondanom sem kell a főthemát a másnapi va dászat képezte, amit azután meg is kezdtünk már a kora reggeli órákban s szólt a puska, hullott a sok vad egész a késő estéig. Es ez igy ment napról-napra, hétről-hétre, hacsak a zuhogó zápor, vagy egyéb, a komáromi kalendárium­ból kifelejtett calamitások tünkre nem tették a követ­kező nap hadi tervét. Ilyenkor azután jegyzőéknél, kasznáréknál, vagy más „leányos" háznál jött össze a társaság s a naphőse, mint a féle pesti ember, termé­szetesen mindenkor és mindenütt csak én voltam s mi­után a faluban csak a praeceptor úr, az ispán úr, meg az árendásnak siheder fia ment fiatal ember számba, akarva- nem akarva mind a magam részére hódítottam a szentkuti szépeket; mig azonban, — az udvariasság határain belől, — a többiek irányában meglehetősen hideg s közönyös tudtam maradni, addig a jegyzőék gyönyörű Marcsája mindjárt az első találkozás alkal­mával nagyon is komolyan megzavarta a fejemet s alig mult el pár nap, midőn már vettem észre, hogy ő is feltűnően érdeklődik irányomban. -— Akárhányszor meg­történt, hogy percekig rajtam feledte bogár szemeit s táncközben nem egyszer éreztem puha kacséinak gyen­géd szorításait. — Hah! mily lázasan dobogott ilyenkor a szivem, hogy szerettem volna oda borulni a lábaihoz s megvallani neki, hogy szeretem, imádom az első pil­lanattól kezdve, forrón s végtelenül! De hisz tudta ő ezt a nélkül is. Elárulta minden szavam, kiolvashatta szemeimből s tudtam én is, hiába titkolta, hiába küzdött érzeményei ellen, nagyon jól tudtam, hogy az ő szivecskéje is csak értem dobog, hogy szeret, végtelenül szeret, pedig neki már nem lett volna szabad szeretni, hisz — menyasszony volt, egy derék, jóravaló fiatal ember, egy tanár-jelölt meny­asszonya, a ki — mint szép Marcsa akárhányszor el­mesélte nekem, mikor kettecskén ott ültünk a kis kert­ben a vén diófa alatt, — epedve várta azt a pillanatot, hogy álláshoz juthasson s eljöhessen szive választottjáért. — Csakhogy ez még soká lesz! — szokta magát vigasztalni a szegény leány, szemeiben azomban ilyen­kor mindig ott csillogtak a könnyek, az eltitkolt fájda­lom könnyei. — Láttam, hogy küzd önmagával, takar­gatni akarja irányomban fellobbant érzeményeit, de hasztalan! — Vagy hát lehet-e parancsolni a szivnek !? Lehet e eltagadni, ha valakit szeretünk s még hozzá oly forrón, mint a hogy ő engem szeretett! ­Egyik nap azután, amint este felé ismét ellátogat­tam hozzájuk, kisirt szemekkel jött elém. Szótlan kar jaimba fűzte hófehér karjait, gépiesen vezetett a kis kert felé s mikor mindketten letelepedtünk ott a kis padra, egy levelet vont elő kebléből s átadta, hogy olvassam. Remegő kézzel nyúltam a papír után, egy kínos sejtelem szállta meg lelkemet s nem is csalódtam setét előérzetem ben. Vőlegénye irt, nagy örömmai tudatva menyasszo­nyával, hogy egyik közeli református iskolánál tanárrá választották, s hogy így most már misem áll bol­dogságuk útjában. A kisasszony-napi búcsúra ő is el­jön s azután nem sokára megtartják a lakodalmat és boldogok, igen igen boldogok lesznek! Szivem elszorult, szemeim előtt elsötétedett az egész mindemég, mikor végig olvastam e lesújtó hírt, azután oda borultam a kis Marcsa nyakába s keserve­sen sírtunk, zogoktunk mindketten. — Kisasszony napja a legnagyobb, legnevezetesebb nap az egész esztendőben Szentkuton. Már az ünnep előtt megélénkül a csendes kis falu, meszelnek, tiszto­gatnak. sütnek, főznek s készül boldog, boldogtalan a messze vidéken hires búcsúra. S Szentkuton létemkor, különösen jegyzőéknél volt nagy sürgés-forgás. De nem csuda, hisz — vőlegényt vártak! Mikor azután eljött a várva várt nagy nap, csak ugy özönlött a sok vendég. Egyik fogat a másik után robogott be a szép tágas udvarba s a jegyző ur alig győzött kezet szorítani az étkezőkkel. Este felé azután rázendiilt a zene s a cigány ugyancsak rakta a láb alá, esengett a pohár, öröm, vigság ült minden arcon, csak a szép menyasszony aj­kára nem jött mosoly. Szótlan, halványan imbolygott vőlegénye karjain. De hát minek is örült — miért is mosolygott vol­na!? Hisz, azt mondják, ugy szép a menyaszony, ha bánatos, ha halavány!

Next

/
Thumbnails
Contents