Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)

1884-09-21 / 38. szám

III. évfolyam Zala-Egerszeg, 1884. szeptember 21. 38. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 t't. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., tíélvegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 12 kr. i, & rrlr • r sí es A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Vasutiiu) Tmk. A Zala-egerszeg-szent-iváni helyi érdekű vasút végrehajtó bizottságának szorgolására a déli vaspálya társulat részéről a műszaki jelentés és költségvetés megküldetvén, nem késett a végrehajtó bizottság ügybuzgó elnöke Háezky Kálmán úr az érdekeltséget f. hó 14-ére a gazdasági egyesület gytiléstermébe tanácskozásra egybehívni. — Mind a helyi, mind a vidéki érdekeltség szép számmal volt képviselve az értekezleten, mely — Háezky Kálmán úr gyengélkedése miatt nem jelenhetvén meg — a tárgyalás vezetésére Sknblics Jenő urat kérte fel. A tanácskozás első tárgyát azon kérdés tüzetes megvitatása képezte, váljon az indóház Kaszaházán, vagy a fehérképi-utca végén légy eu-eV A kérdés eldöntése előtt Sturm György kir. főmérnök úr főbb vonalaiban ismertette a költségvetést ; feltüntette, hogy ha fehérképnél ienne az indóház, 90 ezer frttal a vasút többe kerülne, amely költségtöbbletet a Zala folyón építendő falud (30000 frt.) okoz s hogy a pálya ez esetben 2-6 km.-rel hosszabb lenne. Hosszas és kimerítő vita után abban történt a megállapodás, hogy a pálya a csácsi utca végén az uton átmenve végződjék s azon túl lenne az állomás a pap utca mögött elnyúlva körülbelül a fehérképi utca végéig. Ezen pont mellett indokul felhozatott, hogy így benn lenne a városban ; a pálya egy kilométerrel megrövidülne s mivel egy kilometer kiépítése átlag 36 ezer írtba kerül, az ez uton megtakarított összeg a Zalán építendő hid költségeit teljesen fedezné; végül mert ha esetleg később a pálya Bak felé tovább építtetnék, a csácsi utca végéről a Váliczka völgyében minden nehézség nélkül lehetne tovább vezetni, míg az eredetileg tervezett fehérképi állomástól Bak felé vezetve, mintegy 18 meter magasságot kellene legyőzni, ami tetemes kiadási többletet vonna maga után. — A pályaudvar elhelyezésének fogas kérdését az értekezletnek ily szerencsésen és kétségkivttl a város jól felfogott érdekeinek teljesen megfelelőleg sikerülvén megoldani, mind a műszaki jelentésnek, mind a költségvetésnek a helyi lapban való kinyomatása elhatároztatott, hogy egy részt a közönség tiszta képet szerezhessen városunk és vidékünk ezen vitális ügyéről, más részt, hogv az a végrehajtó bizottság által egyes társulatoknak illetve pénzembereknek megküldessék ama megkereséssel, váljon minő feltételek mellett volnának hajlandók a költségvetés alapján a vasút kiépítését átvállalni ? S mivel nagyon természetes, hogy ily helyi érdekű vasút kiépítésére akár társulat akár egyesek csak is azon esetben vállalkoznak, ha a pálya kiépítés összes költségeinek egy jelentékeny részét p. o. 2 -,. részét az érdekeltség biztosítja, ami a 300 ezer forintos összes költséget véve kerékszámmal 120 ezer forintot tesz ki: a végrehajtó bizottságot az értekezlet megbízta, hogy 100 frtos részvényekre bocsássa ki az aláírásokat s jelölje ki az érdekeltségi kör minden egyes községére azon bizalmi férfiakat, akik az illető községekben az aláírásokat gyűjteni fogják ; mert addig társulat- vagy' egyesekkel véglegesen a kiépítést illetőleg egyezkedni nem is lehet, míg a kérdéses 120 ezer frt részvény utján elő nem lesz teremtve. — Még egy fontos elvi határozata volt az értekezletnek, hogy azon esetben, ha a vasút kiépítése a pálya udvarnak a megállapított helyen való felállításával az e célra szükséges pénz hiánya folytán nem eszközölhető: ugy a vasút«.' J o nak a kaszaházi pályaudvarral való kiépítését, mint mely a városra nézve a célba vett előnyöket épenséggel nem biztosítja, egyszerűen elejti. — * * * Az értekezlet lefolyásából örömmel győződhettünk meg arról, hogy vasutügyünk — mint sokan balul jósolgatták—nemcsak hogy" el nem aludt, de sőt ellenkezőleg épen kedvező fordulatot vett főleg azáltal, hogy költségkímélés mellett valósulásba megy azon, a mozgalom megindulásának első percétől kezdve hőn táplált óhajunk, hogy a pályaudvar városunkban le-» gyen. Ez nekünk, egerszegieknek. legfőbb érdekünk, de azt hiszszük, hogy az érdekeltségi 7 1 o j r> kör nagy többsége is helyeslőleg fogja ezt tudomásúl venni. — Talán felesleges mondanunk, hogy mint első sorban érdekelteknek, nekünk kell az áldozat meghozatalánál jó példával elöl menni. Részvény utján 120 ezer forintot kell előteremtenünk. Ez összeget azomban jóval lejebb szállíthatjuk, ha meggondoljuk, hogy a megye törvényhatóságának egyeteme valamint eddig a megye területén tervezett helyi érdekű vasutaknak tiz éven keresztül a közmunka-alapból egy megállapított összeget biztosított: úgy erős reményünk, hogy a közgyűlés nagylelkűsége nekünk is meghozza ez áldozatot és tiz éven keresztül legalább évi 1500 frtot fog adni, ami által 30 ezer írtnak évi 5%-a biztosíttatván, már nem 120 ezer, hanem tulajdonkép csak 90 ezer forint volna részvény utján fedezendő, eltekintve attól, hogy a költségvetés tételei a mi viszonyainkat figyelembe véve maximálisak s a pálya kiépítése bizonyára 2-0—25%-kal olcsóbbért valósítható. „Zalamegye" tárcája. _ A szentkuti jegyző leánya. Irta: Dr. Jenvay Géza. Gyönyörű hajadon volt. — Azok közé a fiatal leányok közé tartozott, kiket elég egyszer látni, hogy többé soha el ne feledjük s megszeressük őket örökre. Csuda-e hát? ha az én heviilékeuy ifjú lelkem is lángra lobbant már az első találkozás alkalmá val s egy oly érzemény fészkelte magát szivembe, melyet azután onnét ki nem irthattam többé soha! Szerettük egymást forrón s végtelenül, habár aj kunk soha ki nem mondta e szót. — Szeretett tisztán önzetlenül, noha neki mást szeretni már nem lett volna szabad ! Epen most tiz éve történt — fiatal, fellengző, ábrándos „jogász gyerek" voltam — nagybátyám — ki a vármegyében épen oly nevezetes ember volt igazi magyaros vendégszeretete miatt, mint a mily szenvedélyes vadász- s kitűnő lövőnek ismerte az egész vidék meginvitált, hogy töltsem nála a nagy vaeatiót. A betűnek halálos ellensége lévén, laconicus rövidséggel csak annyit irt, hogy: „Kedves öcsém! szivesen látlak pár hétre, jöjj mielőbb, mert hát vad van quantum satis, azután meg a szép leányokban sincsen hiányosság. — Itt akár örökre elfeledheted a római just, meg a fülledt levegőjű, asfaltos fővárost, ha akarod!" " Már hogy ne akartam volna! Ugyan melvik gondnélküli diákember ne akarná a szünidő nyújtotta élvezetek poharát — habár még oly csurdultig lenne is az — egész fenékig kiüríteni. — Siettem tehát a szives meghívásnak mielőbb eleget tenni s a fenti sorok vétele után negyed nap már Szentkút felé röpítettek az öreg János kocsis toporzékoló lovai. Esti harangszóra értünk a cseudes kis faluba ; a Laci bácsi, bodor füstöket eregetve hatalmas tajték pipájábál, már ott várakozott rám a nyitott ambituson, a postamester, jegyző, plébános, kasznár s még egy két szentkuti notabilitás társaságában. Persze nagyon szivesen fogadtak s azután, — alig hogy lerázhattam magamról az utporát, — oda telepedtünk a nagyszerű falusi vacsora mellé, a mely alatt talán mondanom sem kell a főthemát a másnapi va dászat képezte, amit azután meg is kezdtünk már a kora reggeli órákban s szólt a puska, hullott a sok vad egész a késő estéig. Es ez igy ment napról-napra, hétről-hétre, hacsak a zuhogó zápor, vagy egyéb, a komáromi kalendáriumból kifelejtett calamitások tünkre nem tették a következő nap hadi tervét. Ilyenkor azután jegyzőéknél, kasznáréknál, vagy más „leányos" háznál jött össze a társaság s a naphőse, mint a féle pesti ember, természetesen mindenkor és mindenütt csak én voltam s miután a faluban csak a praeceptor úr, az ispán úr, meg az árendásnak siheder fia ment fiatal ember számba, akarva- nem akarva mind a magam részére hódítottam a szentkuti szépeket; mig azonban, — az udvariasság határain belől, — a többiek irányában meglehetősen hideg s közönyös tudtam maradni, addig a jegyzőék gyönyörű Marcsája mindjárt az első találkozás alkalmával nagyon is komolyan megzavarta a fejemet s alig mult el pár nap, midőn már vettem észre, hogy ő is feltűnően érdeklődik irányomban. -— Akárhányszor megtörtént, hogy percekig rajtam feledte bogár szemeit s táncközben nem egyszer éreztem puha kacséinak gyengéd szorításait. — Hah! mily lázasan dobogott ilyenkor a szivem, hogy szerettem volna oda borulni a lábaihoz s megvallani neki, hogy szeretem, imádom az első pillanattól kezdve, forrón s végtelenül! De hisz tudta ő ezt a nélkül is. Elárulta minden szavam, kiolvashatta szemeimből s tudtam én is, hiába titkolta, hiába küzdött érzeményei ellen, nagyon jól tudtam, hogy az ő szivecskéje is csak értem dobog, hogy szeret, végtelenül szeret, pedig neki már nem lett volna szabad szeretni, hisz — menyasszony volt, egy derék, jóravaló fiatal ember, egy tanár-jelölt menyasszonya, a ki — mint szép Marcsa akárhányszor elmesélte nekem, mikor kettecskén ott ültünk a kis kertben a vén diófa alatt, — epedve várta azt a pillanatot, hogy álláshoz juthasson s eljöhessen szive választottjáért. — Csakhogy ez még soká lesz! — szokta magát vigasztalni a szegény leány, szemeiben azomban ilyenkor mindig ott csillogtak a könnyek, az eltitkolt fájdalom könnyei. — Láttam, hogy küzd önmagával, takargatni akarja irányomban fellobbant érzeményeit, de hasztalan! — Vagy hát lehet-e parancsolni a szivnek !? Lehet e eltagadni, ha valakit szeretünk s még hozzá oly forrón, mint a hogy ő engem szeretett! Egyik nap azután, amint este felé ismét ellátogattam hozzájuk, kisirt szemekkel jött elém. Szótlan kar jaimba fűzte hófehér karjait, gépiesen vezetett a kis kert felé s mikor mindketten letelepedtünk ott a kis padra, egy levelet vont elő kebléből s átadta, hogy olvassam. Remegő kézzel nyúltam a papír után, egy kínos sejtelem szállta meg lelkemet s nem is csalódtam setét előérzetem ben. Vőlegénye irt, nagy örömmai tudatva menyasszonyával, hogy egyik közeli református iskolánál tanárrá választották, s hogy így most már misem áll boldogságuk útjában. A kisasszony-napi búcsúra ő is eljön s azután nem sokára megtartják a lakodalmat és boldogok, igen igen boldogok lesznek! Szivem elszorult, szemeim előtt elsötétedett az egész mindemég, mikor végig olvastam e lesújtó hírt, azután oda borultam a kis Marcsa nyakába s keservesen sírtunk, zogoktunk mindketten. — Kisasszony napja a legnagyobb, legnevezetesebb nap az egész esztendőben Szentkuton. Már az ünnep előtt megélénkül a csendes kis falu, meszelnek, tisztogatnak. sütnek, főznek s készül boldog, boldogtalan a messze vidéken hires búcsúra. S Szentkuton létemkor, különösen jegyzőéknél volt nagy sürgés-forgás. De nem csuda, hisz — vőlegényt vártak! Mikor azután eljött a várva várt nagy nap, csak ugy özönlött a sok vendég. Egyik fogat a másik után robogott be a szép tágas udvarba s a jegyző ur alig győzött kezet szorítani az étkezőkkel. Este felé azután rázendiilt a zene s a cigány ugyancsak rakta a láb alá, esengett a pohár, öröm, vigság ült minden arcon, csak a szép menyasszony ajkára nem jött mosoly. Szótlan, halványan imbolygott vőlegénye karjain. De hát minek is örült — miért is mosolygott volna!? Hisz, azt mondják, ugy szép a menyaszony, ha bánatos, ha halavány!