Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)

1884-08-03 / 31. szám

III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. augusztus 3. 31. szám. tarsaiak m rr\r i i es í hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A körjegyzők és körorvosok fizetésének kiszolgáltatása tárgyában. Sopron megye törvényhatósági bizottsága legutolsó közgyűlésén egy fontos és követésre méltó határozatot hozott, melyről e helyen megemlékezni kötelességünknek tartjuk. Tekintettel ugyanis ama körülményre, hogy a körjegyzők és körorvosok évi fizetéseiket a községektől igen rendetlenül, sőt sok helyen nagyon i* hiányosan kapják; sőt figyelembe véve ama valóban sajnálatra méltó körülményt, hogy egyes községekben a körjegyzők fizetésének liátráíéka az 100Ö—1600 irtot is meghaladja: ez okból a megyei közgyűlés határozata értelmében ezentúl a községek a körjegyzők és körorvosok fizetéseit félévenként a megyei pénztárba tartoznak előre beszolgáltatni s innen fogják a körjegyzők és körorvosok azt pontosan megkapni. — Ha pedig a községek a kellő időben a beszolgáltatást nem teljesítenék, úgy az végrehajtás utján fog tőlük beszedetni. — Csekélynek látszó intézkedés gyanánt tűnik ez talán föl olvasóink közül egyiknek vagy másiknak s lehetnek egyesek, akik az egészet említésre méltónak sem tekintenék: ha azomban komolyabb megfigyelés tárgyává teszszük ez ügyet, át fogjuk látni, hogy nagyon is fontos, követésre méltó ezen intézkedés, mely jótékonyan fog kétségkivül kihatni a községi élet felvirágoztatására. — Tudjuk ugyanis, hogy napjainkban főleg a körjegyzők minő sok irányú működéssel vannak terhelve. — A felsőbb hatóságoknak rendeletei egytől egyik az ő kezükön keresztül jutnak a községeknek, úgy azok egyeseinek tudomására. — Mennyi vesződséget, kellemetlenséget okoz nekik, hogy csak egyet említsünk a sok közül az adó beszedése körüli eljárás. S hány falusi ember van. aki elfogultságában az adó miatt szidja, átkozza jegyzőjét, szentül azon hitben levén, hogy annak egyedül az az oka. — Csudálkozhatunk-e azután, hogy ily körülmények között, egyesek, sőt — lehet mondani — a nagv többség a jegyző fizetését vagy éjien nem, vagy esak nagy későn szolgáltatják be. úgy, hogy a jegyzők sokszor egész évi fizetésükből — dacára az év vége közeledtének — alig kapnak meg valamit. — Hogy ez maga a község kárára van, az nagyon természes; mert az ily fizetését a rendes időben meg nem kapó jegyző a dolog természetéből kifolyólag solia sem fogja hivatalos kötelmét oly buzgalommal, oly lelkiismeretes pontossággal teljesíteni, mint ha fizetését rendesen kiszolgáltatják s a kedv nélkül vagv vontatva teljesített munkának káros hatását maguk a községik érzik egyedül. — Bármily téren egyesek- és testületektől sikeres működést csak úgy lehet józan észszel várnunk, ha a fáradozásnak mintegy jutalmául szolgáló dí jazást pontosan kiszolgáltatják. Ugy is oly csekélv az maguknál a körjegyzőknél, tekintve halmozott teendőiket, illő tehát, hogy ne kelljen arra évnegyedeken keresztül várakozniok. hanem azt rendesen mogkaphassák. — Hasonlóan nyilatkozhatunk a körorvosokról is. Közegészségügyi viszonyainkat tekintve még mindig a kezdet nehézségeivel küzdünk. Felsőbb hatósági rendeletre meg lettek alakítva a közegészségi körök, egyes községek ki jei tettek, mint melyek együtt véve tartoznak egyesülve körorvost tartani s mégis mit tapasztalunk e téren? Azt, hogv a legtöbb helyen a körorvosi állások még betöltetlenül vannak, amit eléggé igazol a belügyminisztériumnak a mult. hóban a Toulonban kiütött kolera járvány alkalmából kiadott egyik rendelete, mely szerint értésére esvén, hogy igen sok körorvosi állás betöltetlen, ennek haladéktalan betöltése iránti intézkedésekre hívja fel a törvényhatóságok figvelmét. — Alig lehet valaki, aki a körorvosi intézmény hasznos voltát be nem ismerné, főleg', ha a körorvosok magasztos hivatásukból kifolyólag minél rövidebb időközökben meglátogatják a hozzájuk tartozó községek mindegyikét, hogy így míg egyrészt a közegészségügyi viszonyokat mindig éber figyelemmel kisérhetnék, másrészt alkalmat nyújtanának az esetleg betegeknek arra, hogy könnyű szerrel s csekély pénzen részesülhetnének orvosi segélyben. Még sem tud ez intézmény gyökeret verni. Ellene van népünk közönye, mely mindenre jobban kiadja a pénzt, csak legdrágább kincsének, egészségének helyreállítására irányuló gyógykezelésre nem. Ha felsőbb hatóság utján köteleztetnek körorvosok tartására, még akkor sem virágozhatik teljes biztossággal ez intézmény, inert a legtöbb orvos, lesve lesi az alkalmat, nogv megmeneküljön oly körtől, hol a fizetés kiszolgáltatása ritka, mint a fehér holló. E bajon, azt hiszszűk, megyénk törvényhatósága hasonló módon segíthet, mint Sopron megye legutóbbi közgyűlésén. Zalamegye a nemes eszmékért mindenkor lelkesülve küzdött; a megye egyes, számot tevő testületének s ezáltal magának a megye lakosságának javára irányuló törekvést mindenkor lelkesen felkarolt s annak keresztülvitelén buzgólkodott. — Hiszszűk, hogy felfogva azon erkölcsi hasznot, mely a körjegyzők és körorvosok fizetésének ily uton való kiszolgáltatásából közvetve magára a megyére háramlik: a legközelebbi törvényhatósági bizottsági rendes közgyűlés Sopron megyét a nemes példában követni fogja és megyénk is elhatározza, hogy ezentúl nálunk is a községek a körjegyzők és körorvosok fizetését a megve pénztárába tartoznak beszolgáltatni, ahonnan azután fog az kiszolgáltatni maguknak a körjegyzőknek és körorvosoknak. „Zalamegye" tárcája. A megcsalt kedves. — Beszély — Irta: NoTtik Mihály. (Vége. IV. Nyári zivataros éj volt. Koromsötétség vonta he a csillagezrek táborát. A szélvihar tombolt, mint a zabolátlan paripa; üvöltött, mint csikorgó, téli hidegben az éhes farkasok; tépte-szakgatta a házak fedeleit és a gabonakazalokat : recsegett ropogott minden, mintha csak csak a végitélet közeledett volna. Erdőslakv báró termei úsztak fényben, a benne vigadók nem törődtek a vihar romboló erejével; mulatni : ez a fo. A báró kalandjait meséli e percben, hány szivet zúzott agyon, hánv leány ürítette ki a méregpoharat miatta, s hány ölte magát vízbe, hogy szégyenét önmagával együtt örökre eltemesse. - /íljeu a kalandok hőse. Erdőslakv báró! hangzék fd utána a szó Tihamér ajakáról, kinek a kalandok és bűnös viszonyok szövésében jelentékeny szerepe volt mindig. S a vigadó cimborák riadozva harsogtatták : éljen! éljen! Tűz! . . . tűz van! - vegyült az éljenzésbe a rémületes vészkiáltás, mikor az első lángoszlop félve tette magát a kastélyhoz közel eső kazalok közt. s a tűz fénye kísértetiesen világított meg egy nőalakot, aki bomlott hajjal és szabdalt ruhában rohant kerítésen, árkon keresztül az erdő felé. —- Ott fut a gyújtogató! — kiálták a most már nem vigadók, rémületes arccal tekintve ki a kastélv ablakain, s reszkető ujjakkal mutattak az irány leié. A termekben elnémult a zene, megszűnt a zaj, az éljenzés, s lelkendezve futottak ki a szabadba, - mert a láng már a kastélv fedelébe kapott - és rohantak a gyújtogató után. Fogjátok el! Fogjátok ineg! kiáltozá a mármár kimerülő Erdőslaky, aki mellől egymásután m ira doztak el az üldözők, s végtére is csak egymaga űzte a gyujtogatót, mig az végre az erdő sűrűjében eltűnt sze mei elől. Mogorván fordult vissza s dúlt tekintettel nézte az erdő alól, mint nyaldossák morogva a lángok kastélya falait, mint dűlnek halomra reesegve-ropogva, izzéporrá zúzva épületei, s e rettentő zűrzavarba mily borzalmasan vegyül a falu harangjainak vészteljes kongása. V. Edes néni, könyörüljön rajtam! Azt est meglepett. tovább nem folytathatom utamat! Igy köszöntött be Berekfalván az öreg Yirágnéhoz egy utazó nő. kinek arcáról meglátszott, hogy valamikor a szerencse ege mosolygott felette, de jelenleg mint kopott ruhája is elárulja - a sors mostoha gyermeke. Szívesen édes öcsémasszony, szívesen. Most épen csak magam vagyok, a galambom gyerekem a Lacim nincs honn, elférünk. Jöjjön be csak éde- lel kein ! Hát ugy-e: messziről jön, galambom? no, üljön csak le. gyerekem!—-és feleletet sem várva, bevezette Virágné az utazót egyetlen szobájába, s amint csak egy jólelkű, vendégszerető háziasszonytól telik, mindennel ellátta. Ez még nem volt elég, hanem besietett a faluba, már amint hetven éves lábai megengedték a sietőst, s hozott sziverősitőül egy kis búcsúztatót, s azt a fáradt utas elé tette. No igyék öcsémasszony egy k rtyot, elfér ám a konty alá. magamról tudom. Jaj Istenem de örülök, hogy egyszer vendégem akadt; már ugy is van húsz esztendeje, hogy nem látogatott meg senki, azt gondolják talán, hogy az ilyen magamfajta vén sziportvó nem is szereti és nem is tudná fogadni vendégét. No de igyék kedves öcsémasszony! Aztán lefekhetünk. mert | már kezd öreg-este lenni; meg el is fáradt ugy-e bizony csillagom ? Majd a Laci fiam Agyába fekhetik. Edes Istenem: az ám csak egv lelkemtől szakadt jó gyerek! Bárcsak az enyém volna! Hanem azért higyje el öcséin asszony, úgy szeretem, mintha a magamé volna. Áldott gyerek biz' a', olyan mint a falat kenyér. Az Andris hozta ide, . . . hanem mit is beszélek, hiszen ücsémasszony nem tudja, ki azaz Andris, én meg csak itt kelepelek róla össze-vissza. De . . . szent Isten! öcséin asszony mi baje? Semmi cdes néni, semmi; csak folytassa tovább! Jaj, de megijesztett csillagom; olyan fehér volt, mint ... no mit is mondjak hamarjában? . . . Hát az Andris itt a szomszéd-pusztán j'ihászszámadó, ó' hozta az én galambom gyerekemet ezelőtt ... én bizony nem is tudom mikor? ... no vén fejem gondolkodjál! . . . innen-onnan talán . . . húsz esztendeje. No de galambom öcséinasszony: beteg? Oh Istenem! ugy-e elfáradt? - Folytassa csak édes galambom, néném! már könnyebben vagyok. Beteg, lelkem? Hanem folytatom. Az Andris azt mondta, hogy a Lacim egy botlott nővérének gyermeke; higyje aki hiszi, én máig som; mert szép gyerek ám a Lacim, igen szép. No hol is van ? . . . hova is tettem?. . . ejnye no! Mit, galambom néném ? Egy képet keresek, öcsémasszony. Mindjárt megtalálom ám, csak ezt a mécset meggyújtom; így ni! Hát azt a kép;"t - de hol is van már no? — az Andris hozta a kis gyerekkel, s mint gondolom: ő nem tud felőle semmit; éu is csak véletlenül akadtam rá a Lacim rongyai között. Ugy-e mondtam, hogy megtalálom? Higyje el öcsémasszony: úgy őriztem eddig, mint a szemem fényét. Itt van, tessék galambom! Szentséges Isten! Fiain, egyetlen fiam megtaláltalak ! kiáltá kezeit összetéve és égfelé emelve örömtől ragyogó arccal az utasnő, amint a báró arcképét megpillantotta. Midőn szavait bevégzé, egyet tántorodott s a földre zuhant. Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.