Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 27-52. szám)
1884-07-27 / 30. szám
jelenti, hogv a vásártéren hét tulajdonostól összesen 5314 " terület vásárolható össze, melyből a vásártér megnagyobbítására 102 F] ölet leszámítva, maradna -> 152 Ennek felét véve 2571) "-et a kórház fundusra, ez már 47(5 öllel nagyobb lenne, mint a jelenlegi fehérképutcai házhely. A fenmaradó másik fél 257(3 • ölből két tulajdonos természetben kapná ki földjét s még az esetben is feninaradna 900 • ölnél több, amit célszerű volna a kórház fundusához venni, hogy ha idővel nagyobbítani kellene, azt fennakadás nélkül lehessen megtenni. Ilykép a kórház fundusa a vásártéren kerékszámmal 3500 £l öl lenne. Ezen hely megvételi ára fedezhető a kórház jelenlegi 2100 ölet tevő tundusának esetleges eladási árából, a mely három egyenlő részre osztva, három házhelyül volna eladandó. Emellett a vásártéren a pilótázási munkálat sem kellene, pince sem kerülne annyiba s igy anyagi tekintetbeu nemhogy veszteség, de sőt nyereség lenne; végül figyelembe veendő, hogy közegészségügyi szempontból sokkal előnyösebb volna a vásártéri hely s ezáltal maga a város is csínosodnék. A kép\ iselő testület az előterjesztés alapján meggyőződvén arról, hogy a kózháznak a vásártéren való felépítése mind közegészségügyi szempontból, mind anyagilag tekintve sokkal kedvezőbb s a város tovább terjedhetésére nézve is előnyösebb, a városi tanácsot meg'bizta, hogy a kiküldött'bizottsággal egyetértőleg az illető tulajdonosokkal a szerződést azonnal kösse meg, a két félnek •— akik természetben kívánják földjüket kielégítése után fenmaradó téridet többletet a kórház furidusának nagyobbítására fordítsa s egyúttal a régi kórházteleknek nyilvános árlejtés utján való eladatása iránt a szükséges intézkedéseket tegye meg, végül az | új hely vétele, valamint a régi hely eladatására nézve a megye törvényhatóságától a jóváhagyást a törvény értelmében kérje ki. — Olvastatott a megye hatóságának a hátrálékos számadások beadatása iránt küldött rendelete. .Alivei 1850—1862. évekről a számadások nincsenek meg, e hiányt az 1863. évektől kezdődő számadások megvizsgáltatása végett csak úgy véli a képviselő testület pótolni. hogy az 1850-től 1862. évig bezárólag volt bírákat a felelősség terhe alól felmenti, viszont a birák vagy azok örököseitől nyilatkozatot kér ki a tekintetben, hogy a városon semminemű követelésük sincsen s e nyilatkozatok felterjesztendők, úgy az 1863. évtől kezdve a számadások, mely* k közül a legújabb időről szóló esetleg meg nem vizsgált számadásokat illetőleg a számvizsgáló bizottság annak mielőbbi teljesítésére felkéretett. — Városbíró úr előterjesztette, hogy a városi korcsmák legközelebb árlejtés utján kiadattak 2567 frt 10 kron, mely eredményt a mult évi 2273 frt 80 kr. árlejtési összeggel egybehasonlítva, ez évben a korcsmák bérbeadása után 293 frt 30 krral több jövödelme lesz a városnak. A városi tanács által teljesített ezen árlejtést a képviselő testület jóváhagyta. Végül a zala-megyei általános tanító testületnek t. évi augusztus hó 26- és 27. napjain Keszthelyen tartandó évi közgyűlésére esetleg a városból elutazó helybeli tanítók útiköltségére a képviselő testület, tekintve az ez év folytán már ez ideig is felmerült rendkivüli nagymérvű kiadásokat, 30 frtot szavazott inog. Akasztás városunkban. A zalaegerszegi kir. törvényszék f. hó 25-én reggeli 7 órakor hirdette ki gyilkosság büntette miatt vádolt Spi ígler János és társai bűnügyében a m. kir. Curiának f. évi május hó 8-áu kelt. Ítéletét, mely szerint Spingler János és Gmainics Erzsébet férj. Barát Pálné kötéláltali halálra, Skalitz Mátyás pedig életfogytiglan tartó fegyházra Ítéltettek. Ugyancsák felolvastatott ő cs. és kir. Felségének ezen ítéletre vezetett legfelsőbb elhatározása, mely szerint vádlottak ellen a törvényes igazságszolgáltatás rendes lefolyásának bekövetkezését megengedte. Az Ítélet kihirdetése után elnök felhivta vádlottakat, váljon az Ítéletet megértették-e, mire Spingler János és Gmainics Erzse vádlottak igennel feleltek. Skálitz Mátyással az Ítélet Matyasetz István felesküdött törvényszéki tolmács által vend nyelven közöltetett. A harmadfokú birósági itélet foganatosítására julius hó 26-ának reggeli 7 órája kitüzetett s az itélet végrehajtására Somogy János törvényszéki biró úr kiküldetett. Végül Szeghő István elnök úr a helyzet komolyságához mért szavakban figyelmeztette vádlottakat, hogy miután számukra e földi in többe kegvelem nincs, leszámolva teljesen a földi léttel, szálljanak önmagukba, földúljanak Istenhez, mint kinél egyedül van részükre irgalom, bánják meg szivükből, elkövetett nagy vétküket s togadják lelkük épülésére a földi létből hátralevő idejüket, hallgassák áhítattal az egyház fél-fiának vigasztaló s a nagy útra előkészítő szavait. — A halálra ítélt két bűnös az itélet kihirdetése után borzasztó helyzetüknek egész tudatában, teljesen megtörve távozott a teremből és külön külön cellába vezettettek, hol a rémes egy napot töltik. A lelki atyai tetendőket Gmainics Erzse mellett Szabó Károlv" nvug. plébános és a helybeli fegyház lelkésze, Spingler János mellett pedig Simon István holyb. segédlelkész úr teljesítik. — Magát a bűntényt a következőkben adjuk: Barát Pál volt lendvai cserhegyi lakós Zala-E°-erszegen lopás büntette miatt 1 1 évig fogva volt. Ezen idő alatt neje szül. Gmainics Erzse már 1882. év végén férje élete ellen törő eszme megvalósításával foglalkozott. Skálits Mátyást Spingler János közbenjárásával 1883. év január hó elején cselédjének felfogadta, vele csakhamar belső szerelmi viszonyba lépett s férje élete ellen irányuló tervét, melybe Spingler János már előbb beavatva volt, vele közölte, neki jövőjére nézve hízelgő Ígéreteket tett, Spinglernek is anyagi haszonban való részesítéseket ígért s az iszonyú terv végrehajtására Spingler és Skálits vele szövetkeztek. Első megállapodásuk szerint Spingler és Skálitz február hó 10-én, midőn Barát Pál börtönbüntetésének kiállása után haza jön, elé akartak menni, hogy az uton megölik s ha esetleg Győrfv Ignác, aki Barátnak a lopásban bűnrészese volt s vele egy időre lett elitélve, szintén Baráttal jő együtt haza, azt is megölik, hogy őket fel ne fedezhesse. Később e tervvel felhagytak, mert nem tudták, a kiszabadulás napján jön-e meg Barát s mely uton jön haza. Barát Pál február hó 11-én haza érkezett s neje kávét készített neki s a kávéba higanyt tett, de a férj ivás közben a higanyt észrevette, nejét ezért megfeddette s kijelentette, hogy ezért Lendván a bíróságnak feljelenti. Gmainics Erzse még azon este átment a közelben lakó Spinglerékhoz, hol Skálits is volt, elbeszélte a higanyos kávéval tett kisérlet sikertelenségét s egyúttal, hogv férje feladással fenyegette. Ekkor közösen elhatározták, hogy ha Barát elindul, Spingler és Skálits utána mennek s az uton kivégzik. Ezt nem valósíthatták meg, mert Barát otthonn maradt, amit Gmainics Erzse értésükre adott. Február 12-én Barát elbocsátotta a szolgálatból Skálicsot, aki azomban nem távozott el Cserhegyről, hanem 13-án Spinglernél tartózkodott, mely napon délelőtt Barát szolgálóját Spinglerhez küldte, hogy 5 trt tartozását fizesse meg. Gmainics Erzse pedig a szolgáló által alattomban azt izente Spingler és Skalitsnak, hogy estére jöjjenek el s teljesítsék az ígérteket. Válaszizenetttk igenlő volt s éjjel 1 1 órakor meg is jelentek s Gmainics Erzse kétszer is kijött hozzájuk, hogy férje még nem alszik, mig férje elaludván, ezi hírül adta nekik. Gmainics Erzse szolgálójával, kit magával hívott, kint maradt, mig Spingler és Skálits bementek s Barátot megfojtották. A virradat közeledvén, a gyilkosok a hullát a házpadlására emelték fel, s a polyva alá rejtették s 15-én hajnal előtt Berky Mihály pincéjébe vitték át, mely pincének kulcsa Gmainics Erzsénél volt s ott elásták. Gmainics Erzse február 23-án Mura-Szerdahelyre ment férje testvérjéhez s kérdezte, hogy nem volt-e férje ott, mert 14-én korán reggel hazulról eltávozott s azóta nem jött haza. Február 25-én a gyilkosok a petesházi majornál a Mura folyam partjára egy rongyos tárcát, melyben Barátnak 1869. év szept. 9-én kelt házassági szerződése is volt és véres papírdarabot helyeztek el, a vizbe pedig egv tarisznyát és kalapot dobtak a vélemények más irányba terelése céljából. Még az nap három egyén a lendvai járás szolgabiróságánál jelentést tett írásban ezen tárgyakról, melyeket a folyó partján megtaláltak. A felmerült gyanuokok alapján a szolgabiróság által Skalies kihallgattatván, hosszas vonakodás után végtére előadta, hogy Barátné rábeszélése folytán Spinglerrel együtt Barátot megfojtották és hogy Berki pineéjébe elásták. Mindjárt az itélet kihirdetése után Boschán Gyula és Weisz Izidor védő ügyvédek védenceik nevében távirati uton küldöttek el O Felségéhez a kérvényt a halálbüntetésiu-k életfogytiglan tartó fegyházbüntetésre való megváltoztatása tárgyában, de válasz nem jött. A siralomházban. A sötétes szoba oldalfalánál egy kis asztal van elhelyezve fekete lepellel, közepén feszület, két gyertyával. Egy ágy, két szék és egy pad, ennyiből áll a szoba bútorzata. Egyik széken a halálra itélt, vele szemben a lelkész foglal helyet. Spingler horvát nyelvű imakönyvből olvasgat és bűnbánatra készül, külöiuben megadással viseli sorsát s meg van győződve, hogy megérdemelte azt. A nő izgatottabb, sokkal jobban ragaszkodik az élethez. A lelkészek a királyi kegyelmet mint halovány reménysugárt felemlítik ugyan nekik, de azért a halálra, melynek bekövetkezése sokkal valószínűbb, elkészítik őket. A nő délelőtt, Spingler délután részesül a bűnbánat szentségében. Mindke ttő végrendelkezik. Spinglernek csak ruhája és takácsszerszáma van. A nő meglehetős vagyonnal (állítólag 5—6000 frt értékben) bír. Általános örökösévé Kodba Márton alsó-lendvai hegyi lakós unoka bátyját tette. Több kisebb összeget hagy egyes kereszt gyermekeinek és rokonainak. 100—100 frtos alapítványt édes atyja és édes anyjáért évenkint mondandó egy-egy öreg misére, 100 frtosat saját lelke üdvéért évenkért mondandó öreg misére, 50 frtosat férje lelke üdvéért mondandó kis misére, mindezek az a.-lendvai plébánia templomban mondandók s az alapok kezelése az ottani plébánosra bizatik. 100 frtos alapítványt tett a helybeli börtön kápolnában mondandó öreg misére. 200 forintot hagyott védő ügyvédjének, 100 frtot a börtönőröknek, 20 frtot a fog-házfelügyelőnek, 10 frtot a fogházőrinesternek. A napot meglehetős nyugodtsággal töltötték, lelkészeik kevés pihenőt kivéve mindig mellettük voltak. Spingler kérte a lelkészt, hogy András nevű fivéréhez intézendő levélben nevében tőle, atyja, neje, férjezett nővére és ennek gyermekeitől bocsánatot kérjen, hogv reájuk ily megbélyegző szégyent hozott. Délután már készül a bitófa és a koporsók a megyeház udvarán, a fejszecsapások jól kivehetően behallatszanak, de nem tudják, hogy őket illetik s figyelmen kivül hagyják. Különös óhaját étel vagy ital iránt egyik sem fejezi ki, hanem belenyugszik abba, amit hoznak. A nő este bort kiván, 3 decit kap, majd imádkozik és sírdogál. Spingler lenyugszik, megunván a sok ülést. Az akasztás. 26-án 1 ,8 órakor indul a küldöttség a permetező esőben a vesztő helyre, a tágas börtön udvar északkeleti részén e célra szánt külön helyiségre, bekerítve magas falakkal. A két bitófa mögött áll Kozárek két pribékjével. Megkondul a börtönkápolna lélekharangja s elfojtott lélekzettel várják az ott levők a közelgő ítélteket. Elől jő Spingler a lelkész s a fogházfelügvelő karján, ingadozó, sőt majdnem roskatag léptekkel, teljesen megtörve, szemeit behunyva, közbe szüutelen csókolja a feszületet, utánna határozott léptekkel a nő a lelkész és a fogház-őrmester által vezetve, szemeit körülhordozza, vad tekintetet vet a bitófára; kezében imakönyve és zsebkendője. Az itélet felolvasása után a kiküldött Somogy biró úr átadja az elitélteket Bessenyey kir. ügyész urnák, a ki a hóhérhoz fordul e szavakkal: „Hóhér átadom önnek Spingler Jánost, hogy a kimondott halálos ítéletet rajta végrehajtsa!" A hóhér embereivel végzetes munkájához 8 óra 27 perckor hozzáfog, az elitélt „Bocsássanak meg a tekintetes urak" szavakat alig mondhatta ki, már nyakán volt a kötél. A hóhér bámulatos gyorsasággal végezte munkáját s félperc múlva jelentette, hogy Spingler meghalt. Majd Gmajnics Erzsét adja át a kir. ügyész úr a hóhérnak, a ki siránkozva könyörög hogy mentsék meg életét. Ennél másfélperc múlva jelentette a hóhér, hogy meghalt. Sokkal szívósabb életereje volt. A kivégzés után Szabó Károly börtö-lelkész úr egy miatyánk és üdvözletet mondott a kiszenvedtek lelki üdveért. Dr. Mangin Károly törvényszéki, dr. Graner Adolf börtönorvos és dr. Isóó János gyakorló orvos urak 18 perez múlva constatálták, hogy a szív verése megszűnt, mely után még 45 percig maradtak függve a kivégzettek a bitófán s csak azután vétettek le s vitettek a halottas szobába, hol a koporsók már készen voltak. Végül megemlítjük, hogy a nő, kivégeztelésének reggelén végrendeletét részben megváltóztatta. Kobda Márton, kit végrendeletében örökösévé tett, nem jött ineg. Eljött azonban meggyilkolt férjének testvére s a siralomházban meglátogatta, miért is a nő általános örökösévé pótvégrendeletében ezt tette. Helyi, megyei és vegyes hirek. A zala-egerszegi Teketársaság 1884. augusztus hó 3-án a kaszaházi kertben tekeversenynyel egybekö tött zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete d. u. 3 órakor. Belépti díj: személyenkint 50 kr., — tagok- és családjának fele. A versenyhez egy jegy ára 30 kr. Az országos vörös kereszt egylet zala-egerszegi fiókja 1884. évi julius hó 22-én Svastits Benóné őnagysága elnöklete alatt választmányi ülést tartott, melyen a rendes évi közgyűlés határnapjául augusztus hó 10-ke tüzetett ki. — Ezen közgyűlés a kitűzött napon délután három órakor fog a megyeház nagytermében megtartatni. Tekintettel azon nemes és szép célra, melyet ezen az egész osztrák-magyar monarchiára kiterjeszkedő egylet maga elé tűzött, kívánatos volna, hogy a nagy érdemű közönség a lehetőleg nagyobb érdeklődéssel viseltetnék ezen egylet iránt. —• Választmányi határozati szerint a közgyűlésre külön meghívók nem fognak szétküldetni, hanem csak falragaszok által fog a n. é. közönség tudomására hozatni. — Az augusztus 10-iki közgyűlés tárgysorozata következőleg lett megállapítva: 1. Elnöki jelentés. 2. A pénztárnok jelentése az egv let vagyon állásáról. 3. Hét vál. tagnak választása. — Kisorsoltattak: Skublics Jenőné, Isoó Alajosné, liosenberg Sándorné úrhölgyek, továbbá Hajik István, Hollósy József és ifj. Thassy Lajos urak, Graner Jakabné úrhölgy pedig a választmányi tagságról lemondott. — Kinevezés. A m. kii-, pénzügyminiszter Ragyák István letenyei lakost és szolgabírói végrehajtót Sopron megye és Sopron sz. kir. város területére állami végrehajtóvá nevezte ki. — Magyar nemesség adományozasa. Ő felsége sambuehi lovag Bless Imre nyugalmazott őrnagy, zala-szt.mihályi lakósnak, valamint törvényes utódainak az iparés közügyek érdekében kifejtett hasznos működése elismeréseiil a magyar nemességet adománvozta. Gyászhír. Heucz Károly, Festetics Tasziló gróf nyugalmazott tiszttartója f. hó 16-án 76 éves korában végelgyengülésben Keszthelyen meghalt. A boldogultat t. hó 17-én nagy részvét mellett temették el. Béke poraira! A keszthelyi önk. tűzoltó egyesület ügye egy hatalmas lépéssel haladt előre azáltal, hogy a város kegyura Festetics Tasziló gróf úr tekintettel arra, hogv a f. hó 12-én éjféltájban kiütött tüzeset alkalmával az őrtanyától távol eső helyre a tűzoltók maguk kényteleníttettek a fecskendőt húzni, miről a vész helyére az elsők közt odaérkezett gróf úr személyesen győződhetett meg, az egylet részére egy pár ló beszerzésére 500 frtot ajánlott volt, egyúttal a tüzeset alkalmával magukat kitüntetett tűzoltók részére 20 frtot kegyeskedett adományozni. Hol a legnemesebb intézménynek ily hatalmas támogatói vannak: ott az egyleti élet a legszebb virágzásnak indulhat. Mily jól esnék, ha egerszegi tűzoltó egyesületünknek is volna ily hathatós pártfogója! A csáktornyai állami képezdónél a magas minisztérium által elrendelt magyarnyelvi póttanfolyamot f. hó 14-én nyitotta meg Samu József képezdei igazgató, mint a póttanfolyam vezetője. A megnyitás alkalmával 17 tanító iratkozott be. A póttanfolyam költségeinek fedezésére a minisztérium 4000 forintot volt kegyes utahányozni. — Eljegyzés. Heinrich Adolf kis-czelli kereskedő legközelebb tartotta eljegyzését Schüeiger Dávid készt helyi kereskedő kedves leányával Helen kisasszonyuyal. — A zala-egerszegi társaskör 1884 évi augusztus hó 2-án Rozenkrancz József kerti helyiségében saját könyvtára javára nyári mulatságot rendez. Kezdete 5 órakor. Belépti díj 50 kr. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak s a „Zalamegye" cimű lapban nyugtáztatni fognak. Kedvezőtlen idő esetén augusztus hó 9-én fog megtartatni. Cholera nostras-eset Tapolezán. Schőffer Gábor tapolczai lakós 75 éves egyén, balaton-szt.-györgyi szőlőjében étrendi hiba — nevezetesen barack s egyéb nem eléggé érett gyümölcsnek nagyobb mennyiségben!- élvezete következtében e hó 18-án hasmenést kapott, 19-én este Tapolczára szállíttatott és 20-án reggel, mikor orvosi segélyért folyamodott, már a cholera nostras tünetei