Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-05-04 / 18. szám

III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. május 4. 18. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. NjilttC-r petitsora lá kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkeszt íséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kízir.itokat nem kllldtlnk vissza. társadalmi, közművelődési ss gazdászaii lietilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Állítsunk fel árszabályozó intézeteket! Minden •lfogultlan itélő bizonynyal igennel fog válaszolni ama kérdésre: Tannlhatunk-e valamit a németektől? De hogy is ne tanulhatnánk tőlük, hisz Németország a bölcsészet hazája, s az európai művelődés egyik zászlóvivője. Tanulhatunk tőlük, mert midőn nálunk a művelődés hajnala csak derengni kezdett, ott a tudományok, a szépművészetek terén már világos napfény világította meg az elméket. Németország minket megelőzött a múltban és sok tekintetben megelőz bennünket a jelenben is. De nemcsak tanulhatunk a németektől, hanem a mint a valóság is mutatja, tanulunk is tőlök, H ez utóbbi állításunkról tanúságot tesz ama sok importált cikk, a melylyel ott fenn drága hazánkat elárasztani szokták, s ama sok jaj, mely törvénykezésünk, oktásunk és nevelésünk férfiainak ajkait önkénytelenül is elhagyja. Kz ugyan megadta neki, mondhatná valaki; először dicséri Németországot, s azután meg ugy beszél, mintha a németek legszebb elvei s vívmányai se volnának Ínyére. Hisz ez ellenmondás ! Ugvvaii, csakhogy látszólagos, mert vannak bizonyos intézmények, bizonyos törvénykezési és tanodai szabályok, melyek Németországban teljegen megállják hely őket, mig hazánkba átültetve károsakká, veszélyesekké lé-* hetnek. 8 honnan van az, hogy a mi egyik belven jó, ugyanaz másik helyen rosz? Onnan mert a viszonyok mindenütt mások, s valamint nem találunk két teljesen hasonló embert, ugy nem találunk sehol a földkerekén oly két országot, a melyek mindenben: kormányzásban, kormányzási formában, törvényhozásban, törvénykezésben, társadalmi viszonyokban és sok másban megegyeznének. S ntivel e különlegességekről igen gyakran még legtekintélyesebb férfiaink is megfeledkeznek, innen származnak azután a .napirenden levő botlások, visszavonások, foltozgatások. mint a minőknek csak az utóbbi évtizedben is tanúi lehettünk. Nem mind színarany a mi fénylik, ép azért az átültetendő cikkekkel óvatosan kell eljárni. hogv többet ne ártsunk velők, mint a mennyit használhatnánk, mert timeo dona ferentes. — Azomban, midőn ugyanazon viszonyok, ugyanazon körülmények állanak fenn nálunk, ép ugy mint máshol; midőn ugyanazon visszaélések fordulnak elő nálunk épugy, mint teszem Németországban : akkor természetes, hogv a visszaélések ellen a másutt hasznosoknak bizonyult. intézmény k, rendszabályok átültetői helyesen cselekszenek. Kinek kerülték el figyelmét ama visszaélések, melyek piacainkon már mintegy törvényeseknek látszanak? Avagy vannak még olyanok, kik előtt ezek ismeretlenek? Nem hiszem, mert ország-világ tudja, hogyan szokták potom áron megvenni piacainkon a falusiak termékeit. Potom áron mondom, mert más áron el sem adhatja az az együgyü polgár ember. Ha ugyanis ugy oda nem adja termékeit, mint a mily áron kérik, ugy ott hagyják a vevők a faképnél, s ezen tartózkodó, negativ viselkedés által végre is arra kényszerítik, hogy olcsó árért kell megválni a szegény embernek fárao r? v dozásának, verejtékének gyümölcsétől. Hol van itt ama szép elv — „kinek kinek a magáét,'

1 — "megvalósítva? Hol van itt a felebaráti szeretet, mely nem akar senkit sem megkárosítani, avagy »•' O o J ki védelmezi meg a nyomorult földmivest a gazdag tulhatalraaskodása ellen? Senki. Izzad "ez a szegény paraszt, s a hasznot azt más dugja zsebre. Ez pedig sehogy sincs rendén, mert az az egyszerű falusi paraszt hus a mi húsúnkból, csont a mi csontunkból, szóval ép oly jó hazafi, mint akármelyik dúsgazdag nábob. Baj ez<- mely sokkal mélyebben gyökeredzik, mintsem némelyek gondolják; seb ez, mely sokkal veszélyesebb, semhogy orvosi gyógykezelés nélkül is behegedhetne. Igen, be kell hegeszteni, meg kell gyógyítani ezt a haza testén ütött sebet, mert különben megtörténik, hogy ma holnap sirva kereshetjük a jómódú falusi gazdát, ki ha kell, még utolsó cscpp vérét is kész hazájáért feláldozni. Segítsünk tehát mig nem késő, nyújtsunk módot, hogy az a falusi paraszt is élvezhesse fáradozásának szerzeményét. De miként lehetne piacainkat mintegy regenerálni, mily eszközök állanak rendelkezésünkre a meglevő baj megszüntetését illetőleg, mert ebben leledzik a dolog facit-ja. A sok közöl csak egy eszközt, csak egy ' J O »» célra vezető módot ajánlhatok, s ez nem volna más, minthogy állítsunk fél árszabályozó intézeteket, Németország főleg pedig a badeni nagyhercegségi városok hasonló intézeteinek mintájára. Importált cikk lesz ez is uraim! de honi viszonyaink. a piacokon előfordulni szokott viszszaélések. ennek életbeléptetését sürgetik; s a nép jogos panaszai ezen cikk hasznos, szükséges rvolta mellett bizonyítanak. Állítsunk árszabályozó intézeteket, a melyek kötelessége megszabni a buza, rozs, árpa, turó, vaj szóval a piaci cikkek árát, s ruházzuk fel ezeket egyszersmind megtorló hatalommal s evvel azt nyerjük, hogy a falusi nem licitáltatik agyon, s azt eszközöljük, hogy a paraszt kezei közt is mar id a haszonnak egy része. Egy része — mondom, — mert valamint Németországban, ugy az árak megszabásában nálunk is tekintettel lehetnénk s kell is, hogy legyünk, az eladóra s a másodsorban eladóra: a kereskedőre. De ép azért, mert mindkettőre kell tekintettel lennünk, ép azért ne áldozzuk fel az előbbit az utóbbinak, leben und leben lassen. Szépen van ez kimondva, mondja magában a nyájas olvasó, csakhogy hiba van a kréta körül! Hogy, hogy?! Megfeledkezett arról, hogy mig egyrészről piacainkon az igazságos adás-vevésnek egyengeti útját, addig másrészről meg terhet rak az egyes városok, falvak vállaira. Oh nem ez nem is lehetett szándékom. „Zalamegye" tárcája. H. Ilona emlékkönyvéből. t főváros örökös zajából Csendes helyre hozott végzeted Ahol minden, de minden elbájol, Mit adhat való, vagy képzelet. — Lakásod egy szép, kis paradicsom, Melyet angyalok népesítenek, Hol egyik, hol másik csiigg nyakadon S ezernyi csókot adnak, vesznek. Aggódás lep meg, ha egyik- másik Nem oly hévvel ölel, mint szokott, — Szemp illád csakhamar köny ben ázik, De ott terem a hü férj legott : Lecsókolja a gyöngyöző könyíit S a jó anyát keblére zárja, Hoi/ij a búcsú helyett nyújtson derűt: Hisz boldogságod az ő vágya! Ekkor aztán zongorádhoz ülve Játszol szomorút s vígat- elegy. Annyi bűbájjal neki hevülve Ajkadon látszik édeni meny . . . Ei/i/ perc s tapsolva rajongnak érted Anqyalí lánykáid nevetőn. Kit csókoljoní Nem tudja most férjed, Szeme leányain van, meg a nőn. — — Oh ily fenséges családi kép több. Mint a világ minden vagyona! Az igaz boldogság s-embeötlőbb, Mert csak itt van édes otthona. Ehhez hir, név, dicsőség csupán árny: Kincs, gazdaság, minden rideg, foszlány. Más boldogság e földön nincsen. Csak ez, s ebben tartson meg Isten! Az ötvös mii kiállítás Közli: Margó K. A türelmes vidéki olvasó napi lapjainkban már ide s tova harmadfél hónap-óta szemléli az ötvös-mű kiálítást. Buzgó hirlapiróiuk egy kis áreheologiai com mertárral kisért kathalogust adnak kezébe és szobáról szoiára, szekrényről szekrényre viszik magukkal széles Mígyarországot — ötvös-mű kiállítást nézni papiroson, kizbe-közbe nagyot cifrázván a megeresztett dicsérő hinnuszokon. — Minthogy ez útmutatókból s a hontiui édeklődéshez intézett nagyhangú felhívásból végre is csak az sül ki, hogy

r nézze meg mindenki s inkább a iállítás látogatóinak vannak szánva, — foltettem magamban : én is elvezetem azon földeimet még egyszer képzeletük fogatán az ötvösmű kiállításra adandó alkalommal, kik még bele nem fáradtak. Mi célból is gyűjtettek össze a „Világ (?) (értsd [Magyarországi kincsei?" Bizonyára nem azért, hogy a főváros nyomorban éhező csoportjait szemkápráztató fényűzés csillogásaival enyhítse vagy gúnyolja. Korunk divatkórsága az örökkészép kultuszát kiszorította évezeredes mezejéről; sem műiparosainkat, sem közönségünket nem igen lelkesítik a nagyszerű eszmék ! Legválasztékosabb műizlése van annak, ki legtöbb párisi divatlap furcsaságain edzettemagát; legügyesebb mester manapság az, ki legjobban s legolcsóbban tudja a való szépet imitálni s - valljuk meg — legnagyobb kelete van a tarka, divatos gyári olcsóságoknak. Epén mikor divatjaink túlkapásai a tiszta stylszerüség rovására a társadalom általános Ízlését mintegy gyengélkedővé tették rövid pár évtized alatt: legnagyobb szükségét érezzük egyedek, sőt az egész ország régi, nemesebb irányú műipari törekvéseinek. — Ez a meleg érdeklődés hozta létre ipar, -- technológiai museuB&crfi. mainkat, számos műipariskolánkat, műiutézeteinket, sőt azt hiszem az ötvösmű kiállítást is. — Nem készíti a mai iparos oly szeretettel s lelkesedéssel remek darabjait, hogy egész benső érzelem világát mintegy bele lehelje; de minek is, mikor a schablonszerü selejtes cikkek divatosabbak! . . Csak most veszem észre, hogy fölcsaptam prófétának ; már pedig velem született gyengeségemnél fogva nem értek az oroszlán igézéshez, ínég csak a divat kárhoztatásáért neheztelő szép olvasónőmet sem tudnám megbékíteni, — sőt azt sem képzelem, a kettő közül melyik a kevésbbé veszedelmes, — azért inkább maradok kalauz szives kisérőím előtt. A kiállítás mind amaz ötvösműveket karolja fel, melyeket ősidőktől fogva hazánkban lakott és megfordult népek vallási,- háztartási-, hadviselési-, meg fényűzési cikkeiből a jelen korig birunk; s mig egyfelől örömmel tölt el nemzetünk hagyományos ős mestersége — az ötvösség — hajdani fejlettségén, addig más felől, a történeti személyek szokásaira, fényűzésére, életmódjára vezet vissza és a szép érzés fokozatos fejlődésének megismerésére tanít. Kétségkívül legérdekesebbek s tanulmány tárgyul legértékesebbek is az őskori és népvándorlási leletek: — antik, egyiptusi, — görög, -— etrusk, —- római — és ázsiai készítmények, azért mi is legtöbbet ezek között a decorativ művészetek e korpus dilektijei között időzünk, hogy lássuk rajtuk a növények és állatok ezer alakban pompázó világának behatását az ember szép érzékének fejlődésére. Azonban hogy ugy ne járjunk, mint a székelyhuszár, ki lóháton panaszkodva, szitkozódva ment végig Párisban. hogy a nagy házak miatt nem láthatja a szép várost: hát majd az ezerek közül egy-egy érdekesebb tárgynál megállapodunk. Itt van mindját igénytelen fekete szekrényben a nemzeti museum tulajdonát képező s régiségénél fogva tán egyik legdrágább darabja a kiállításnak: aranynyal, ezüsttel kivert egyiptomi bronce korsó. — Hogy valaki azt ne higyje, miszerint a jó egyptusi a broiíce