Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)
1884-01-13 / 2. szám
a csáktornyai polgári iskolai helyiség ügyében hozott határozata folytán gr. Festetics Benő s. tanfelügyelő úr a helyszínén megjelent s más alkalmas helyiség hiányában a szolgabírói hivatal 1884. évi április hó 1-től az úgynevezett újvárosház első emeleti lakórészt, mint a célnak megfelelőt, zár alá vette. — A közigazgatási bizottság a jelentést jóváhagyólag vette tudomásul avval a megjegyzéssel, hogy a szolgabíró a helyiségnek a tanügy céljaira való átalakítása iránt szükséges intézkedéseket a város költségén annak idején tegye meg. A tapolczai, pacsai, kapoicsi, és zala-lövői izr. iskoláknak az izr. alapból való segélyezése ügyében beadott kérvénye a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz pártolólag felterjesztetnek, a gelsei izr. zugiskola bezárásáról a minisztérium értesíttetik. A keszthelyi községi elemi és felső nép valamint áll. segélyezett polgári iskola, a stridói állami iskola 188 : ,A évi költségvetései a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz pártolólag felterjesztetnek. kis-komáromi őrshöz van beosztva; városokban egy-egy csendőr rendszerint póstafedezetre használtatik, s ezáltal tulajdonképi feladatától elvonatik. Mind oly körülmények, melyek megyénkben a csendőrség létszámának felemelését síirgetőleg követelik. — A közigazgatási bizottság az 1883. évi márciusi gyűlésen hozott határozatához képest egyelőre" a belügyminisztériumtól megyénk területére az akkor kért 120 csendőr létszám megállapítását s ezen számra való mielőbbi kiegészítését fogja kérelmezni. Miután a tiszteletbeli tiszti ügyészi állások a megyei törvényhatósági bizottsági közgyűlés határozatához képest újévkor megszűntek és csak a nagy-kanizsai kir. törvényszék területére rendszeresíttetett egy új tiszteletbeli tiszti ügyészi állás, méltányossági tekintetből, de legfőkép figyelembe véve, hogy a tiszt, tiszti ügyészeknél jelenleg kint levő és folyamatban levő perek ha azoktól bekivántatnának, az átvétel hónapokat venne igénybe s összejönne 5—<500 ügy darab, melyeknek egyenkénti áttanulmányozása szintén sok időt elrabolna s így a rendes ügymenetet igen megakasztaná, a közigazgatási bizottság felkéri főispán úr őméltóságát, hogy a volt tiszt, tiszti ügyészeket a náluk folyamatban levő ügyek befejezésével szíveskedjék megbízni. Csesznák Sándor és Konyáry Mihály uak megyei tisztviselőkké választatván meg, az ezeknél, mint volt tiszt, tiszti ügyészeknél kint levő ügyek az árvaszékhez beszolgáltatandók. Miután egyes gyámi szolgabirák hivatalos eljárásukat még nem fejezték be, az árvaszék megbizatott, hogy ezek működésének befejezésére tűzzön ki záros határidőt s az eredményről annak idején tegyen jelentést. A közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya az 1876. VI. t. c. 53 §-a értelmében a mai napon, mint az év első ülésén újból megalakíttatván, annak tagjaivá a f. 1884. évre megválasztattak a választott bizottsági tagok közül Arvay István, Nagy Károly urak rendes, Háczky Kálmán úr póttaggá; a kormány közegek közül Radulovits Gerő kir. adófelügvelő és Krób Pál kir. tanfelügyelő úrak rendes, Sturm György főmérnök úr póttaggá. A gyámsági és gondnoksági ügyekre vonatkozó fellebezések tárgyalására az 1877. évi XX. t. c. 212. §-a értelmében alakított küldöttség választott tagjai sorában üresedésben levő egy tagsági helynek betöltése Erdélyi Mihály úr megválasztása által eszközöltetett. — Egyúttal főispán úr őméltósága felkéretik, hogy az idézett törvény értelmében általa kinevezett küldöttségi tagok sorában megüresedett póttagsági helyet kinevezés utján betölteni méltóztassék. — A felebbviteli küldöttség tagjai: Glavina Lajos főispán elnök, Svastits Benő alispán h. elnök, Gózony László főjegyző, Csesznák Sándor árvaszéki elnök, Arvay Lajos tiszti ügyész; főispán úr őméltósága által kinevezettek: Arvay tartott soká. Az emberek hamar beleunnak a nagylelkűségbe s nem igen szeretnek mások nyomoruságával bajlódni. Kiég nekik a maguké is. A szép Flórát is elhagyta lassan-lassan még az az egy két könyörületes sziv is, a melyre ideig-óráig támaszkodhatott. Mikor azután látta, hogy nincs senkije, bucsut mondott szülővárosának. Nyakába vette a világot, hogy két keze munkája után éljen meg. Persze, hogy kezdetben keservesen ment ez, hanem azt hiszem ma már — hisz sok esztendő mult el azóta s az alatt sok mindent el lehet feledni nem elégedetlen sorsával, mert hát, szó a mi szó, nálam nincs is rosz dolguk a — szobaleányok nak. Eleinte az igaz, régi „viszonyunk" egy kissé genirozta szegényt, hanem, mint a féle okos leány, csak hamar bele találta magát helyzetébe s dicséretére legyen mondva, feleségein soha egyetlen egy szobaleányával sem volt annyira megelégedve, mint éppen Flórával az én egykori idealommal. S talán élete fogy tóig is nálunk kezelhette volna a seprűt s hivatalának egyéb symboliumát, ha véletlenül „szerencséje" nem akadt egy — pék legény személyében, a ki addig forgolódott, addig settenkedett körülötte, inig végre is feljogosítva érezte magát arra, hogy mint egykor III. Napoleon, azt a kérdést intézhesse szive választottjához, hogy: — Kisasszony nincs-e ut, mely önhöz vezethetne? — Oh igen! — válaszolt Flóra, éppen ugy, mint hajdan a szép Montijó Eugénia — az az ut, mely a templomon meyy keresztül. Es a szerelmes legény azt az utat választotta. Ma egy hete volt az esküvő s násznagyi fejem még ma is zúg attól a sok „keletien" toaszttól, a mit e nagy napra gyúrtak össze a „zsemlyék emberei." Azután meg, szó a mi szó — sajnálom is azt a szegénv leányt; mert hát még is csak sok ő egy prózai péknek. No de majd csak bele nyugszom ebbe is, különösen ha meggondolom, hogy mióta Flóra férjhez ment, azóta minden nap „protectios süteményt" eszüuk a kávéhoz Már pedig, tessék elhinni, ez nem megvetendő dolog; mert inioálunk átkozott rosz kifliket sütnek a pékek. István, Molnár Elek; a bizottság által választottak. Eperjesi Sándor, Skublics István urak. Az 1879. évi XXXI. t.c. 120-§ értelmében alakított erdei kihágási bíróságnál két póttagsági hely üresedésbe jővén, annak betöltése Csertán Károly és Koller István urak megválasztása által eszközöltetett. — A másodfokú erdei bíróság tagjai: Glavina Lajos főispán elnök, Svastits Benó alispán h. elnök, Nagy Károly, Skublics István, Eperjessy Sándor, Háczky Kálmán urak rendes, Molnár Elek, Sélley László urak póttagok. A közigazgatási bizottság feladatához tartozván az 1876. évi XIV. t. c. 163. §-a értelmében a mult évi december hó 17-én és folytatva tartott megyei törvényhatósági bizottsági közgyűlésen alakított közegészségügyi bízottsághoz a mérnök, épitész és gyógyszerész kijelelése, ehhez képest Sturm György kir. főmérnök, Hencz Antal építész és Hollósy József gyógyszerész urak a törvényhatósági közegészségügyi bizottsághoz tagokul kijeleltettek. Rosenbach J. és társai keszthelyi lakósok panaszt emeltek a szolgabirói hivatalnál Libsick Sándor keszthelyi lakós ellen, hogy padlásán nyers bőröket tart szárogatás végett, s a kifejlődő kellemetlen szag a környék levegőjét nem kis mértékben megrontja. — A szolgabirói hivatal a nyers bőrök szárítását eltiltotta, de száraz bőröknek a padláson tartását megengedte. A végzést panaszosok megfellebbezvén az alispáni hivatal, mint másodfokú hatóság tekintettel arra, hogy a száraz bőrök nedves időben szintén kellemetlen szagot terjesztenek, a padláson száraz bőrök tartását is eltiltotta. E végzés ellen panaszlott a közigazgatási bizottsághoz folyamodván, a bizottság az alispáni végzést felhozott indokainál fogva helybenhagyta. Az árvaszék az adóslevelek biztos elhelyezése végett az árvatartalék terhére egy tűzmentes szekrény beszerzését kéri. — A kérelem a törvényhatósi közgyűlés elé pártolólag terjesztetik. Bemutattatott a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi in. kir, minisztériumnak a tapolczai jásásban levő felső-őrsi szőllő phylloxera lépett területére vonatkozó óvintézksdést tartalmazó rendeletének megküldött másolata. Ezzel kapcsolatban alispán úr jelenti, hogy az illető szolgabirói hivatalt utasította, hogy az ügyre vonatkozólag e hó 11-ig jelentést tegyen, melynek alapján részletes jelentést fog előterjeszteni. Olvastatott a soproni kir. póstaigazgatóság javaslata Nagy-Bakónak és Szt.-Békálla községekben új postahivatalok felállítása tárgyában. A közigazgatási bizottság a javaslatot helyeslőleg tudomásul véve, a soproni kir. póstaigazgatósógot felhívja, hogy ez ügyben a közmunka minisztériumhoz a szükséges előterjesztést tegye meg. Olvastatott a kir. adófelügyelő urnák a december hóban befolyt állami adókról szóló jelentése, mely szerint november hó végén adó hátralék volt 968,452 frt. 60 kr., december hóban lefizettetett 174,152 frt. 12 kr., 1883. év végén adóhátralék 794,300 frt. 48 kr. — 1882. évi december hóban befolyt 172,808 frt. 21 '/ 2 kr. s így 1883. év december havában 1343 frt. 90',, krral folyt be több. — December hóban bélyeg- és jogilleték, szőllőváltság, fogyasztási adó, hadmentességi dij és egyéb tartozás fejében befolyt 244,673 frt. 50 kr., 1882. év hason időszakában 243.398 frt. 07 kr. s igy 1883, december hóban 1275 frt. 43 krral több folyt be. — 1882. év végén maradt adóhátralék'828,679 frt, 30 '/a kr. s így 1883. évben 34378 frt. 82"2 krral kevesebb adóhátralék volt, mint 1882. év végén. — December hevában sem fizetési halasztás, sem házadómentesség nem engedélyeztetett. A kir. tanfelügyelő úr előterjesztése szerint a megyei iskolalátogatók névsorának megállapítása végett ínég az 1876. évi december havi közigazgatási bizottsági közgyűlés határozatából kifolyólag a járási szolgabiróságok megkerestettek, hogy a járásukban levő tanügybarátok névjegyzékét összeállítván, terjeszszék be; mivel azonban ezen jegyzék ez ideig még a legtöbb helyről nem lett beterjesztve, indítványozza, hogy a szolgabirói hivatalok a jegyzéknek egy hó alatti beterjesztésére felhivassanak. A tett indítvány elfogadtatott, A kir. tanfelügyelő úr jelenti, hogy a közigazgatási bizottság december havi gyűlésén A zala-egerszegi iparos ifjak önképző és betegsegélyezö egyesületenek közgyűlése. Az ifjú egyesület ez évi rendes közgyűlését e hó 6-án tartotta egyleti helyiségében a tagok élénk részvétele mellett. Udvardy Ignác elnök üdvözölvén a megjelent tagokat, a gyűlést megnyitottnak nyilvánította és felolvasta az egyesület mult évi működéséről szóló következő elnöki jelentést: Tisztelt közgyűlés! A régi kor egyik jeles fértiának ama mondása, hogy „egyetértés által a kis dolgok nőnek, mig egyenet lenség által a nagyok is szétbomlanak" lebeghetett kétségkívül önök közül egyesek szemei előtt, midőn éveken keresztül szomorúan tapasztalván, hogy egymástól szétvállva, önmagukra hagyatva, mind az önművelődés, mind az önsegélyezés terén vajmi csekély eredményre juthat nak, elhatározták, hogy e kettős cél megvalósítását célzó egyesület megteremtése körül tömörülni fognak. Bizonnyára magasztos cél lebegett szemük előtt! Ennek tulajdonítható, hogy a mozgalom vezetőinek felhívása az iparos ifjúság kebelében élénk viszhaugra talált s a kibontott zászló alá azonnal tömegesen sorakoztak. Csekélységemet érte a megtísztelés: nemes céljuk kivitelében segédkezet nyújtani. Megvallom, hogy jól esett önök részéről e megtiszteltetésben részesülnöm, s az egyesület megalkotására nézve csekély erőmet felajánlani egy percig sem haboztam. - Nem haboztam pedig azért, mert a tanintézetnek, melynek élén állok, úgy is egyik legfőbb rendeltetése városunkban egy életerős, kellő szellemi képzettséggel biró iparos osztály megalkotása s miután egyesületünk az iparos ifjak szellemi látókörének fejlesztésére is irányul, a kettő egymással rokonságban levén, midőn megtisztelő bizalmuk folytán a szervezésre vonatkozólag tett ajánlatukat elfogadva, az egyesület élére álltam, tulajdonképen hivatalos állásomból kifolyó polgári kötelességemet teljesítettem. E kötelesség teljesítése reám nézve annyival kedvesebb volt, mert örömmel tapasztaltam, hogy önök egyetértő működése folytán nagyon is rövid idő alatt sikerült egyesületünk ügyét oly fokra vinni, hova mások talán éveken keresztül sem juthatnak. Jelen előterjesztésem célja levén a lefolyt egyleti év történetét előadni, igyekezni togok hű sorrendben, jegyzőkönyveink alapján azt önökkel megismertetni. Az alakuló közgyűlés 1883. évi julius hó 1-én tartatott a polgári iskola rajztermében. Az értekezleten az iparos itjak szép számmal jelentek meg. A gyűlés egyedüli tárgyát az egyesület megalakítása képezte. Mivel mintegy 70-en aláírásukkal kötelezték magukat, hogy az egyesületnek tagjai kívánnak lenni, a közgyűlés a zala-egerszegi iparos ifjak önképző és betegsegélyező egyesületét egyhangúlag, nagy lelkesedéssel megalakultnak mondotta ki, egyúttal ideiglenes elnöknek csekélységemet, id. jegyzőül Klosovszky Ernőt választotta meg és UngerFerenc, Hegedűs Sándor, Nagy Károly, Nagyfy József, Balogh József, Nagy József és Pap Alajos tagokból álló héttagú bizottságot, mint id. választmányt küldött ki kebeléből az alapszabályok kidolgozása végett. * A választmány megbízatásának mielőbb igyekez- < vén megtelelni, már julius hó 8-án egybegyűlt, mikor is a veszprémi iparos ifjúság alapszabályait működésénél kiindulási pontul véve, azokon saját céljának megtelelő módosítósokat téve, az egyesület alapszabálytervezetét kidolgozta. A választmány' által kidolgozott alapszabálytervezet julius 22-én lett a közgyűlés elé terjesztve, mely azt csekély módosítással elfogadta s egyúttal az alapszabálytervezet kidolgozására kiküldött bizottságot megbízta azzal, hogy gondoskodjék a közgyűlés által elfogadott alapszabályok leiratásáról, valamint arról is, hogy azok szentesítés végett legfelsőbb helyre jussanak. A választmány augusztus hó 15-én tartott gyűlésén ebbeli feladatának is megfelelt és az alapszabalyokat még azon hónapban felterjesztette. A november hó 1-én tartott közgyűlésen a héttagú választmánynak városunkból eltávozott két tagja : Nagy Károly és Nagy József helyébe a választmányba Koronya Antal és Heigli István választattak be. — Ugyan ezen közgyűlésen előleges értekezés folytán Rigó Ferenc úr egyleti orvosul megválasztatott. Egyúttal elhatároztatott, hogy az egyesület javára november hó 25-én Kataliu-bál tartassék és a rendezéssel Klosovszky Ernő,