Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)
1884-01-06 / 1. szám
beszállásol ási és élelmezési pénzek kiosztásáról. — Mielőtt a számadás a számvizsgáló bizottságnak kiadatnék, a városi tanács részéről Fischer László, a képviselő testület részéről Juhász József és Vöczköndy László városjegyző urak felkérettek, hogy az ügyet nii< .őbb hozzák tisztába és eljárásuk eredményét terjeszszék a legközelebb tartandó képviselő testületi gyűlés elé. Városbíró úr előterjeszti a m. kir. belügyminisztériumnak mult évi 4250tí. sz. a. a zala egerszegi városi és járási kórház építésére vonatkozólag a megyei törvényhatósághoz intézett következő leiratát : „ \ zala-egerszegi városi magán kórház és zala-egerszegi járási kórház számára kapcsolatosan építendő kórházra vonatkozólag f. évi március 19-én 1K9(>. sz. a. kelt alispáni jelentés sel felterjesztett építési tervek és költségvetés műszaki szempontból felülvizsgáltatván, a felülvizsgálat eredményét a m. kii', közmunka és közlekedési minisztérium I'. évi juHus 13-án 10935. sz. a. kelt átiratában közölte. Ezen átiratban a tervekre a belső berendezést illetőleg igen lényeges észrevételek foglaltatnak, miért is ezen észrevételeket, miután azok oly technikai és közegészségi szempontokat érintenek, melyek szigorú alkalmazása az épület tartósságára és egészséges voltára vannak befolyással, egész terjedelmében inasamévá teszem s azok figyelembe vételével az idézett átiratban a főépületre nézve 20599 fi t (is krral megállapított költségvetést alapul véve, a tervezett kórház • unek keretén belül lesz a kórházi b zottságnak niult évi december hóban kelt tervrajzában a város által in'-ghatározott anyagok értéke és az árlejtésnél várt árleengedési cimén megjelelt levonások illetőleg megtakarítások eszközlésével felépítendő. Ehhez képest támaszkodva a megyei bizottsági közgyűlés azon határozatát, melvlyel a járási kórház építésére tízezer forint megszavaztatott, jóváhagyó 1X79. évi 54584 sz. a. kelt rendeletemre és az 187ti. évi t. c. 56. §-ára, a kérdéses kórház építésére az engedélyt a következő kikötéssel megadom: Az építkezés az itt felülvizsgált tervek és az azokra vonatkozólag a fent idézett közmunka és közlekedési minisztérium átiratában foglalt észrevételek, úgy szintén a szellőztetés hiányára rámutató megjegyzés valamint a fentebb megállapított költségvetés pontos és szigorú szem előtt tartásával lesz foganatosítandó. Evvel kapcsolatban felolvastattak a kórházi tervrajzra vonatkozólag a közmunka és közlekedési minisztérium által tett és technikai valamint közegészségi szempotokat érintő észrevételek. A tervrajzon tett módosítások az építendő kórháznak csak előnyére válván, a közgyűlés azokat egész terjedelmében elfogadta és más részt meggyőződvén arról, hogy az átalakítások olyszerüek, miszerint azok új tervrajz készítését nem igényelik, hanem elégséges, ha az építésre vállalkozónak kötelességévé tétetik az épületnek az észrevételek szellemében eszközlendő felépítése, a tervezet-rajzon kitüntetett változtatással teljesítendő építkezésnek nyilványos árlejtés utján leendő kiadását elrendelt^ s az árverési feltételek szeiv kesztésésével Árvay István, Ruzsieh Károly, dr. Czinder István, Sípos János, Horváth Béla és Goldfinger János képviselő urakból álló bizottság valamint a kórházi bizottság lett megbízva azon kéréssel , hogy munkálatuk eredményét a legközelebbi képviselő testületi gyűlés elé terjeszszék s csak azután lesz az építkezés árlejtés utján kiadva. Mivel a kórház építéséhez szükségelt téglaanyagot a város maga szolgáltatja, a további tágla eladást a képviselő testület beszüntette s egyúttal a városgazdát utasította, hogy gondoskodjék arról, miszerint a kellő időre elegendő tégla álljon a város rendelkezésére s mivel a téglának nagyobb mennyiségben való előállít hatása végett egy téglaszárító szükségeltetik, egy ül hosszú új téglaszárító készíttetése elrendeltetett. Tekintve, hogy a folyó évben a városnak az építkezés folytán nagyobb mérvű kiadásai lesznek s emellett a téglából betolvó jövödelme is tetemesen csökken: ez okból a képviselő testület elhatározta, hogy ez évben az erdőn kivételesen nem egv, hanem két turnust fog kivágatni, hogy igy faszükséglete teljesen fedezve legyen és emellett egy részét el is adhassa. E két turnus kijelelésével, valamint a beültetett vágások állapotának megvizsgálásával s a vizsgálat eredményéhez képest szükséges intézkedések javaslatba hozatalával a városi tanács két tagja, továbbá Ruzsieh Károly, Goldfinger János és Horváth Béla képviselő urak s a város gazda bízattak meg. Olvastatott a zala-egerszegi iparos ifjak önképző és betegsegélyző egyletének a városi képviselő testülethez intézett azon kérelme, hogy az egyesület tagjai megbetegedésük esetén a városi kórházba vétessenek fel és ellátásukért az egyesület évenként busz forintot ajánl. tel. — A beterjesztett kérvény véleményadás végett a kórházi bizottságnak adatik ki. Olvastatott a városi hajdúk kérvénye fizetésük felemelése tárgyában. — A kérvény véleményezés végett a kórházi árlejtés feltételeinek szerkesztésére kiküldött bizottságnak adatik ki; javaslatuk az 1S84. évi költségvetés tárgyalása alkalmával fog figyelembe vétetni. Vöczköndy László városjegyző beterjeszti az 1884 évre kiigazított legtöbb adótizetők névsorát, mely szeszerint városunkban legtöbb adót fizetnek : Kaiser József, dr. Horváth Károly, lsoo Alajos. Hubay György, Ruzsieh Károly, Szigethy Antal, Hajmásy János, Hollósy József, Svastits Benó, Handler István, itj. Griinbaum Ferenc, Krosetz János, Fischer László, üeusch Manó, Árvay István, dr. Czinder István, Weisz Ele, Kovács Károly, dr. Mangin Károly, Graner Jakab. — A beterjesztett névsor betekintés végett 8 napra a városház tanácstermében kitétetni határoztatott. Végül a városi tisztviselők mandatuma december 31-ikén lejárván, a szolgabirói hivatal a tisztújítás mielőbbi megejtése tekintetéből az 1871. évi XVIII. t. c. 35. 47. és 72. §-ai értelmében felkéretni határoztatott. A közadók kezelése. A közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. t. c. a jelen év január 1-én lépett életbe s az adóügyek ellátása már a jelen évbeu ezen törvény értelmében vezetendő és intézendő el. — Ez ügyre vonatkozólag a m. kir. pénzügyminiszter elrendelte: 1 hogy a törvény 11 §-a szerint a IV. osztályú keresetadót és a tőke kamat- s járadékadót ezentúl első sorban nem az adókivető bizottságok, hanem a kir. adófelügyelők vetik ki; 2) hogy a házadót jövőben a községi közegek nem egy, hanem három év, — a III. osztályú keresetadót pedig az adókivető bizottságok szintén nem egy, hanem három év tartamára való érvénynyel vetik ki; 3) hogy a 19. tj. szerint jövőben az adókivető bizottságok, - a 30. szerint pedig a felszólamlási bizottságok három év tartamára alakíttatnak. A földadó 1884. január 1-től kezdve a magvar állam egész területén az országos földadó bizottság által véglegesen megállapított új földadó catasteri munkálatok alapján vettetik ki. Miután a törvényhozó testület elé törvényjavaslat terjesztetett be a földadó, házadó, tőkekamat és járadékadó, valamint az általános jövödelmi pótadó iránti törvények módosításáról s minthogy ennek elfogadása esetén a házbéradó és az általános jövödelmi pótadó kivetése iránt fennálló intézkedések lényeges változást fognak szenvedni, mindaddig, mig az ériutett törvényjavaslat letárgyalva s mint törvény szentesítve és kihirdetve nem lesz, egyelőre függőben tartandók. Ezen tntézkedés azomban nem zárja ki azt, hogy az adókö telesek a házbérjövödelemre, a tőkekamat és járadék adó alá tartozó jövödelemre, valamint az általános jövödelmi pótadó kivetéséuél tekintetbe veendő adóssági kamatokra vonatkozó bevallásaikat a kitűzött határidőben az illetőségük helyét képező községnél benyújtani tartoznak. A folyó évi földadó kivetésének alapjául szolgáló egyéni birtokivek oly módon fognak időről időre kiadatni, hogy azokban már a fizetendő földadó is ki lesz tüntetve s mindegyik birtokiv mellé egy értesitvénv lesz mellékelve, melyben a tulajdonos értesíttetik, hogy mennyi földadó vettetett ki reá az 1884. évre. — A községi elöljárók kötelesek lesznek ezen értesítvényeket a földbirtokosoknak, vagy azok képviselőinek azonnal kiosztani, levágván róluk a hozzájuk nyomtatott vevényt, mely az illető által aláírandó és gondosan megőrizendő. A községben nem lakó s ott megbízható képviselővel nem biró földbirtokosoknak szóló értesítvénvek postai uton feladási vevény mellett lesznek megküldendők. Az adóköteles jövedelmek bevallására, valamint az adókivetési munkálatok gyors foganatosítására nézve a következő munkaterv állapíttatott meg: 1) 1884. január 15-ig bevallandók a keresetadó III. és IV. osztályú, a tőkekamat és járadékadó és ahányaadó alá tartozó jövedelmek. 2) 1884. január havában bevallandók az általános jövödelmi pótadó kivetésénél tekintetbe veendő adóssági kamatösszegek. 3) 1884. február havában tartoznak azon védkötelesek, kiknek hadmentességi díjfizetési kötelezettségük 1*84 évben még tart állandó tartózkodási helvükön magukat bejelenteni. 4) 1884. évi március 15— 30-iki időben bevallandók a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyleteknek adó alá tartozó jövedelmei. 5) A pénzintézetek kötelesek a náluk elhelyezett tőkékből folyó kamatjövedelmek összegét és pedig: a) a kifizetett kamatok összegét az 1884. évi március, junius, szeptember és december utolsó napján; b") a tőkésített kamatok összegét félévenként 1884. január és julius havának utolsó napján a kir. adóhivatalnak kimutatni és az utánuk járó adót egyidejűleg beszolgáltatni. 6) 1884. junius havában benyújtandók a vadászatra használható lőfegyverek, valamint a vadászati jegy iránti bejelentések. Helyi, megyei és vegyes hirek. A Szilveszter esti táncmulatság, melyet városunkban a helybeli és vidéki fiatalság rendezett, rég sikerült oly fényesen és a mulatságon résztvetteket teljes mértékben kielégítőleg, mint az idén. - Vidám, pezsgő kedv, fesztelen társalgás uralkodott mindvégig. - A mulatságon jelen voltak : Botka nővérek Hahóiról, Botka Ernesztin Újfaluból, Bezerédy Ilona Hencséből, Balássy W. Apátiból, Csillagh Irma és Sarolta, Hőn Ilona Igriczéről, Königmayer nővérek Neszelejből, Kerkapoly nő vérek Szent-Tamásról, Koronay N. Zala-Patakáról, Skublics Mariánna, Skublics Eugénia Bessenyőből, Szecsődy Mariska, Szladovics Mariska Boldogfáról, Tánezos nővérek Rád ró 1, Viosz Irma Andráshidáról, Vizy Gizella, továbbá Botka Mihályné, Csillagh Lászlóné, Gózony Lászlóné, Nagy Lászlóné, Skublics Zsigmond né stb. ő nagyságaik. Jótékonyság. Nagyságos Farkas Dávid ur, országgyűlési képviselő, ismert nagylelkűségének és nemes emberszeretetének ujabb tanújelét adta az által, hogy a „zala-egerszegi nőegylet" nagyérdemű elnökének kezeibe az újév alkalmával száz forintot tett le — a város szegényei között való szétosztásra. Szenvedő embertársaiért oly sokat áldozó képviselő fogadja ez uton is a zalaegerszegi nőegylet hálás köszönetét. —- Tartsa meg az Isten sokáig, és kisérje őt áldásos működésében továbbra is polgártársainak megérdemelt szeretete és tisztelete. Meghívás. A zala-egerszegi „Nőegylet" f. 1884. évi január hó 13-án d. n. 2 órakor a polgári iskola V. osztályában rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. új Az újévi üdvözletek megváltása céljából dr. Háry István járás orvos |ur a zala-egerszegi szegénygyermekek karácsonyfa egylete javára 2 forintot volt szives átadni, mely öszzeget rendeltetési helyére juttattuk. Kellemes meglepetésben részesíté a zala-egerszagi szegénygyermekek karácsonyfa egyletének választmánya Kovács Károly egyesületi hely. jegyző urat, mint ki az egyesület^ emelése érdekében oly fáradhatlanúl buzgólkodik. Ugyanis az újév napján tartott választmányi gyűlésen Ruzsieh Károlyné úrhölgy egyesületi elnök a választmány nevében egy díszes ezüst serleget adott át neki melv gyengéd figyelemért a kitüntetett megható szavakban mondottt köszönetet a választmánynak, kifejezve egyúttal azon igéretét, hogy a jövőben i's legkedvessebb kötelességének fogja tekinteni tőle kitelhetőleg az egyesület érdekében fáradozni. A zala-egerszegi ügyvédi kámaranál Árvay Lajos kamarai titkár ur megyei tiszti ügyészszé történt megválasztatása folytán titkári állásáról lemondván, a kamarai elnökség a titkári teendők teljesítésével ideiglenesen Hajik István helybeli ügyvéd urat bizta meg. A zala-egerszegi városi tisztújítás tárgyában a szolgabirói hivatal t. hó 8-ára előleges értekezletre hívta egybe a városi képviselő testületet. Ugyanekkor a városi legtöbb adófizetők névsora ki fog igazíttatni és a törvény értelmében 5 napra közszemléi-e fog kitétetni. A mint az előzményekből Ítélni lehet, városi tisztujításunk a legnagyobb csendben fog lefolyni, miután a jelenlegi tisztviselők csaknem mind egyhangúlag lesznek megválasztva. A zala-egerszeqi iparos ifjak önképző és betegsegélyezö egylete 1884. évi január hó 12-én a ,Zöldfa" vendéglő nagy termében saját pénztára javára táncvigalmat rendez. Kezdete 8 órakor. Beléptidij szeniélyjegy 50 kr., családjegy 1 frt 50 kr. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a „Zalamegye" című lapban nyugtáztatni fognak. Köszönet nyilvánítás. A zalamegyei tanszermuseum részére Balaton József pákai plébános ur és Botka Ferenc novai szolgabíró úr egy-egy forintot voltak szívesek adományozni, mely kegyes adományért hálás köszönetét fejezi ki a tanszermuseuini bizottság. Gyaszhir. Néhai Bogyay Lajos, megyénk volt főnökének neje született Bogyay Eleonora niult hó 27-én éjféltájban élte 75-ik évében szívszélhüdésben elhunyt. A boldogult s jótékonyságáról Keszthelyen mindenki ált al ismert és tisztelt urnő hűlt tetemei december hó 30-án a szent „Miklós"-ról nevezett sírkertben tetettek örök nyugalomra. A gyászszertartást Tallián Lázár veszprémi kanonok őnagysága fényes segédlettel végezte, melyben résztvettek Jánossy Gusztáv püspöki oldalkanonok, Ambrus Mihály apát, Mild Mihály esperes, Mácz és Csikán nyugalmazott plébánosok stb. stb- A temetésen résztvevő diszes közönség között láttuk Svastits Benó alispánt, több vidékbeli földbirtokost, városunk összes hatóságait stb. stb. A család által kiadott és lapunkhoz beküldött gyászjelentés igy hangzik: Skublics Gyuláné szül: Bogyay Hermina, Bogyay István, Bogyay Máténé szül: Bogyai Irene, Bogyay Pongrácz, Töreky Aladárné, Koller Istvánné és Hertelendy Ferencz, mint néhai Hertelendy Kálmánné szül: Bogyay Leontíne gyermekei, — maguk, ugy házastársaik és gyermekeik nevében szomorúan tudatják felejthetlen édes anyjuk, illetőleg napúk, öreg és dédanyjuknak méltósá ságos özvegy várbogyay Bogyay Lajosné született Bogyay Eleonora úrnőnek 1883-ik év deezember hó 27-ik napján éjjeli 11- , órakor életének 75-ik évében szívszélhüdésben történt gyászos halálát. A boldogultnak hűlt tetemei f. év deezember hó 30-án délután 3 órakor fognak a keszthelyi sírboltba örök nyugalomra tétetni, — az engesztelő szentmise-áldozatok pedig ugyan ehó31én délelőtt 10 órakor fognak a Mindenhatónak bemutat tatni. Áldás lengjen emléke felett! A zala egerszegi szegony gyermekek kai acsonyfa e'iylet tőkéjének gyarapítására 1884-ik évi február hó 2-án az „Arany-Bárány" vendéglő Casino termében zártkörű táncvigalmat rendez. Kezdete 8 órakor. Beléptidij személyjegy 50 kr., családjegy 1 frt 20 kr. Felttlfizetések köszönettel fogadtatnak és a „Zalamegye" cimű lapban nyugtáztatni fognak. Kéretnek a hölgyek minél egyszerűbben öltözködve megjelenni. Beküldetett. — A felső bagodi körjegyzőségben csak pár héttel ezelőtt helyettesített jegyző Kummert Sándor úr már is jelét adja életrevalóságának. Január elsején segédje sétálni ment, sétája azonban kissé hoszszúra nyúlt, mig végre a f.-bagodi korcsmáros hírül hozza, hogy Hild Géza úr a zala-szent-györgyi korcsmában vagyon és jól érzi magát. A jegyző a segéd hosszú sétáját összeveti először is esernyője eltűnésével, másodszor annak pénztelenségét mulatozásával és gyanúja felébredt, hátha az amice a kávási bírónál tett látogatást, kinek kezén szőlőváltsági kamatok fejében ez idő szerint mintegy 90 frt (57 krt tudott és kit elég együgyűnek ismert, hogy ezen összeget, az adóhivatalhoz leendő beszállítás örve alatt, tőle kicsalhassa. Elég volt a gyanúnak felébrednie, hogy a jegyző dacára a 12 fokos hidegnek rögtön Zala-Szent-Györgyre fusson. Hild Gézát azonban már ott nem találta; inert a segéd fuvarost fogadott és Zala-Lövő felé hajtatott el. - Kummert úr, most már egy lelkiismeretes csendőr szerepét véve fel, a z.-szt.-györgyi bíróval jó lovakon a szökevénynek utána eredt s azt a csébi határban szerencsésen el is esipte. A pénzt 2 frt 17 krajcár híjával nála találták, mely tőle elvétetvén az időközben F.-Bagodra megérkezett kávási bírónak kezére visszaadatott, mig Hild Géza Zala-Egerszegre a szOlgabiróságnak átszolgáltatott. A körjegyzőség lakói örömmel csalódtak az ő jámbor kinézésű jegyzőjükben. Híjában a nyugodt külső alatt a legtöbb esetben gyors elhatározás, tetterő laknak és csak alkalom kell, hogy azok érvényesüljenek. Kuniért- úr tette pedig annál szebb, mert nem is a saját, nem is a kincstár, hanem csak is a kávási biró érdei.M i ,, i i • - | ' ° 1 ' " ' * '