Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-06-29 / 26. szám

III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. junius 29 26. szám. Megjelenik minden vasárnap. Az iskola év végén A szende múzsák temploma bezáródik. Szokatlan élénkség uralg az itjn sereg táborában. Arcukon a vidámság honol. Sokan szárnyakat szeretnének ölteni, hogv gyors repüléssel, juthatnának az éde* otthonba, hol a szerető szülők víg ölelése vár reájuk. Nem csuda! Hisz egv ernyedetlen szorgalommal betöltött év gyümölcsét mutatják fel az epedő szülőknek, kik édes mosolvlval, szerető öleléssel jutalmazzák meg szorgalmas gyermeküket. Amaz ólom lábbal szeretné lassítani lépteit s mennél közelebb jut a családi tűzhelyhez: keble annál jobban szórni. Szenilesűtve hallgatja a szülők dorgálását. De a tapasztalás mutatja, hogy mindez nyári gyors zivatarként csakhamar megszűnik s pár nap múlva reájuk is a szülői szeretet melege ragvog. Emberi gyarlóságunk hozza ezt magával. Szivünkben ugyanis a gyermekeink iránti szeretetet kis időre elfojthatjuk, de — bármily elvetemedett legyen gyermekünk — ki nem írthatjuk. Es éppen ebben a túlságos szeretetben rejlik legtöbbször a ferde nevelési rendszer. Erről amennyire egy cikk keretébe foglalható megemlékezni alkalomszerűnek tartjuk. Sajnosan észlelhető, hogy napról-napra mind jobban kezd lábra kapni a társadalomra nézve legveszedelmesebb elem: a szellemi proletarismus, amely baj legfőbb okát a rosz nevelési rendszerben, a szülőknek gyermekeik iránti túlságos szeretetében találhatjuk. Minden áron oda törekszünk, hogy gyermekeink — tekintet nélkül arra, váljon kellő tehctséírsrel, szorgalommal birnak-e — a tudór"> o ~ mánvos pályára lépjenek; mert még mindig nem tudjuk keblünkből kiirtani azon félszeg hitet, hogy az iparos vagy kereskedői pályára adni gyermekeinket. . .lealázó magukra a szülőkre, a széles körű, nagy nevii rokonságra. S milv kinos látni az ilv tehetség nélküli, vagy hanyag növendékek vergődését évről évre, osztályról osztályra! Mint izzadja ki a szülő évenként a százasokat, megfosztva attól saját családját, csakhogy az uralgó korszellemnek engedve, útját egyengesse gyermekének a tudományos pályára. Végre a gyengéden plántált csemete azon korba jut, hogy benne is feltámad az urhatnáinság vágya s míg talán előbb okos szülői vezetés mellett becsületes iparos, józan számító kereskedő lehetett volna: már maga a mohodzó állu úrfi is irtózik mindezektől. Habár iskolai előmenetele a megbukás zátonyán teljes hajótörést szenvedett, kezd otthonn urizálni. dolog nélkül henyeség közt egvik napot a másik után átélni s a lassanként a szomorú valóra ébredő szülők nemcsak az eddig sárba dobott nagy összeg felett sajnálkoznak, hanem méltán kétségbeesve lehetnek gyermekük jövője felett; holott valljuk be őszintén, hogy önmaguk voltak e tarthatatlan állapot megteremtői. Itt a legvégső idő e társadalmi bajjal komolyan foglalkozni és annak gyökeres kiirtásán vállvetve munkálkodni. Városunk azon kedvező helyzetben van, hogv a város áldozatkészsége s a magas kormánv bölcs gondoskodása folytán oly tanintézettel rendelkezünk, melyben az ipari és kereskedői szak képviselve van s mindkét irányban gyermekeinket kiképeztethetjük s az intézetet elvégezve gyermekeink saját erejükből magukat fentartharják és szülőik becsületére válhatnak. Ne szégyeneijiik a munkát, mert csakis ez biztosíthatja napjainkban egyeseknek és az államnak jövőjét és jólétét! Ilisz a munka és ipar azon forrás, melv bői valamint az egyesek, úgy a nemzetek is egyedüli jólétüket, valódi életerejüket merítik. Ez azon szilárd kapocs, melv a,z egyes nemzetcsaládokat a legszorosabban egybefiizi. Mily nagy mérvben segítenék elő a szülők gyermekeik jólétét, ha azon nagy összeget, melynek árán néhány osztályt gyermekeikkel mintegy keresztül úsztatnak, hogy belőlük szellemi proletárok legyenek. —félretéve és gyümölcsöztetve, átadnák nekik akkor, midőn mint önálló iparosok vagy kereskedők, üzletüket megkezdenék! Mily hálára köteleznék le ilyenkor gyermekeiket, mig igv a hosszas és eredménytelen taníttatás közben a vagyon elkallódik és sokszor magának a családnak is anyagi romlását idézi elő. Szivleljék meg azért jóakaratú sorainkat a szülők és igyekezzenek a kor ferde irányával szakítva gyermekeiket ne annyira tudományos pályára szorítani, mint inkább belőlük iparosokat és kereskedőket nevelni! — Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal pár sorban a leány nevelésről is megemlékezni. — Kis körültekintés után elmondhatjuk, hogy e részben még visszásaid) állapot észlelhető. Főtörekvéstink e téren kizárólagosan a külszín, a kiilmáz. — Minél tágasabb körű, de felületes ismeret nyújtása elengedhetlen kellék, mintegy megvalósítani azon elvet, hogy mindenből valamit s az egészből semmit. Jártos legyen okvetlen a csillagászatban, mert hisz a szerelem rózsás egén e tudomány viszi a főszerepet; történet, természettudomány, vegytan, gazdaságtan s a jó ég tudja, hogy még miféle tudomány nem szükséges. Zongorázni okvetlen kell tudnia, 110 mert a szőkefürtíí udvarló szerelmi ömlengéseit az elefántcsont billentyűk által kicsalt észbontó dallamok mellett elragadóbban tudja elfecsegni. Különféle nyelvek ismerete és tudása nélkül nem is képzelhető szalonképes nő. De azután ami az életben legfőbb volna: a családias, házias nevelés, ideje korán a családi életben előforduló, különféle munkára való szoktatás . . . az teljesen hiányzik. Természetes következménye: a számtalan, boldogtalan házasság. A férj nem képes neje túlságos igényeit kielégíteni, miből kezdetben kölcsönös szemrehányás, majd örökös perpatvar támad közöttük, végeredménye . . . anyagi romlás; mert köztudomású dolog. hogy a dologtalan férfi henvesége által okozott veszteséget a nő kitartó munkássága, takarékossága pótolhatja, de gyógyíthattam bajba ejti családját és önmagát a dologtalan asszony ! Tudva, hogy a családi nevelés alapja a későbbi nevelésnek, más részt a családi nevelés vezetője, lelke . . . az anya; látva továbbá, hogv napjainkban ép a leánynevelés vesz oly ferde „Zalamegye" tárcája. A 2 árva. Ajálva T o in k n <; é z a barátomnak. Irta : Rozgonyi György. (Vege.) Egy napon Ecsedy örömtől sugárfcó arccal lépett be Iza szobájába, kezébe egy újság lapot tartva, melyet Izájának nyújtott át e csavakkai: „Olvasd csak Izám!" Iza a következőket olvasta a lapból: „Virányi Béla fiatal zongora-művészünk a napokban lépett fel a főváros főrangú hölgyei által az országos vörös-kereszt egylet javára rendezett hangversenyen. A kitűnő tehetségű fiatal művész szabatos, minden tekintetben kielégítő játékával úgyszólván elragadta a műértő közönséget, 'l'aps és virágözön fogadta a lelépett művészt. Tán nem csalódunk, ha azon biztos reményt tápláljuk, hogy benne a hazának egyik leendő jelesét üdvözölhetjük." Alikor l/.a elolvasta e sorokat, reszkető kezéből a papir kihullott, C<ak nagy megerőltetésébe került, hogy atyja előtt öröméhen zokogásban nem tört ki annak diadala felett, kit annyira szeret. Ecsedy szemeibe is könnyek szivárogtak. Tán el gondolta . Jiuvgálwm: ..miért n<*m. .adjp- in«g.^k> • 412. ég még azt az egy örömet, hogy leányát annak a derék ifjúnak az oldala mellett láthatná. Azonban e gondolatnál csüggedten hajtá le fejét, mert lehetetlent kivánt. Az említett örvendetes esemény után pár hónap mult el, midőn egyik napon Béla sürgönyt kapott. Valami előérzettél megkapatva, renipgve. Jjontptta fel a borítékot, s fájdalmas meglepetésére ezeket olvasá : „Remegek a bekövetkezendő csapástól. Atyám halálosan beteg. Önt óhajtja még egyszer látni. Ha szeretett atyám kérése kedves ön előtt, úgy egy perezet se késsék. Hive: Iza. Béla szemei elhomályosultak, fejét szédülni érezte, midőn átfutotta e sorokat. Azonnal útra kelt. ISIire megérkezett, Ecsedy már élet és halál között lebegett; de még annyira eszméleténél volt, hogy a belépő Bélát megismerte. „Megjöttél? Isten hozott Bélám!" mondá suttogó hangon Ecsedy. „De nehezen vártalak! I'lj ide ágyam mellé, sok beszélni valóm van veled." Béla oda ült a nehéz beteg ágyához. Ecsedy ez után kezével intett a szobában lévőkhöz, hogy hagyják őt magára Bélával. Bélám! Kedves gyermekem! érzem, hogy óráim meg vannak számlálva, azért ide kívántalak, hogy életemben még egyszer láthassalak.Ezután sovány aszott kezével vánkosa alá nyúlt, s onnan egy lepecsételt levelet vont elő. „Ezzel tartoztam neked", úgymond, a levelet átadva Bélának. „De csak akkor bontsd tel, ha már nem leszek ! Most pedig az ég áld jon meg kedves gyermekem! Jöjj, had illesselek utolsó csókommal!". Ecsedy megcsókolta Bélát és lankadtat) hanyatlott vissza vánkosaira. Sápadt arca egy pillanatra felderült, s elhaló hangon ezeket suttogá: „Most már nyugodtan halok meg!" Pár percig még hallható volt lassú, nehézkes lélekzete, s ez után az is megszűnt. Béla felfogta a betép; fejét, s karjai közt lehelte ki életét. Oda borult a halottra, s csókjaival árasztotta cl azokat a jéghideg kezeket, melyeknek ő annyit köszönhetett. Ez után egy félreeső szobát keresett föl. s azt magára zárva felbontotta az Ecsedy által átadott levelet, melynek tartalma ez volt: Kedves gyermekem Bélám! A titkot, mely származásodat eddig fedte, nem akartam siromba vinni. Atyád, kit nem ismertél, én voltam. Boldogult anyádat, kit hosszú útjában most már én is követek, szerettem forrón, igazán, de a szerencsétlen körülmények nem engedték, hogy egymáséi lehessünk. A szerencsés véletlen, mely összehozott veled, alkalmat nyújtott, hogy hibámat, mely anyád számára a szégyent szerezte meg keserű osztály részül, rajtad jóvá tegyem. Ugy neveltelek mint gyermekemet, mert az is voltál. Később midőn Izátn és a közted szövődő gyengéd viszonynak nyomára jöttem, siettem atyai kötelességemet teljesíteni, inig mindkettőtökre veszélyessé nem vált. Fájdalom, ő sohasem lehet nőd! Hogy miért nem, azt most már kitalálhatod. Atvád voltam, s felhatalmazlak, hogy ezentul nevemet viselhesd. Kiszenvedett testemet pedig Margitom mellé temessétek; ha e földön nem lehettünk egymáséi, legyünk a sirban. Isten veled gyermekein! Ha még hibásnak találsz bocsáss meg és imádkozzál atyádért!" Leirhatlan a meglepetés, melyet e levél olvasása Bélán előidézett. A levél merev ujjai közül kihullt, s görcsösen támaszkodott az asztalhoz, ezeket suttogva magában: << <Hvám! Nagy ég, mily fájdalmas leleplezés! Iza! Iza! Mi boldogtalanok! Feledjük egymást, hiszen egymáséi soha sem lelietiink, mert egy atyának gyermekei vagyunk !" K fájdalmas kifakadás után halk zokogás vett rajta erőt. * * * Ecsedyt nagy szomorúság közt temették el. Temetés után Béla azonnal búcsút vett Izától, ki előtt meg-