Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)
1884-06-22 / 25. szám
III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. junius 22. n ífrlr i i ,1 Jl 25. szám. ji A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez k iilclendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem ktildiink vissza 1, U7B1DU8 ES A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Nagyon tisztelt választó polgár társak! Örök emlékezetes és örömtelt napja ez életemnek! Nem azért, hogy érdemetlen csekély személyemet bizalmukkal megajándékozni méltóztattak és engem képviselőjüknek megválasztani szíveskedtek-, — hanem örök emlékezetes nap ez reám nézve azért, hogv a mikor szerte hazánkban pártszenvedély dúl és rombol, a mikor egyik honpolgár a másikat szidja, mocskolja, hogv ne mondjam veszett módra marcangolja: itt e kerületünkben mindhárom párt árnyalat félre téve minden párt szenvedélyt és viszályt, a függetlenség szent és csalhatatlan elve mellett tömörültek és ezen elvet valló egyéniséget közös beleegyezésükkel és megállapodásukkal megválasztani szíveskedtek. — Ezerszer köszönet nekik érette! Mert itt negyedik pártárnyalat az úgynevezett antisemitizmus sem kerületünkben, sem megyénkben eddig nem volt. de szükségét sem látom annak, hogy antisemitizmus a függetlenség elveinél előbbre tétessék, mert a függetlenség elvében is megvan a zsidókérdés megoldása. Minden jó hazafi előtt, ugy maga az intelligens zsidóság előtt is kivánatos annak megoldása, mi halad is előre; mert a zsidóság belátva a kor kivánalmait, minden esetre maga fog ez ügyben segíteni, és hitágazatai közé azt felvenni, hogv szeresd felebarátodat, mint önönmagadat, és „mit nem kívánsz magadnak, másnak ne cselekedd." Ezzel meg lesz oldva a zsidókérdés! De nem is csodálom, hogy a függetlenségi párt elvét tűzték ki célul a haza szabadságának, függetlenségének és önállóságának érdekében; mert ezen elv nélkül soha hazánk felvirulni nem fog, a közös ügy soha nem fog önállóságra és függetlenségre vezetni, mert Ausztriának egészen más az érdeke, mert annak van kifejlett ipara, gyárai, kereskedelme, melylyel Magyarországot képes elnyomni, s Magyarország iparát és kereskedelmét tönkre tenni. Ennélfogva külön vámterület, pénzügy, hadügy nélkül Magyarország soha sem fog felvirulni. Ennek kivivására pedig ok vetetlen szükséges az egész nemzet, egyetértése. Hazánk történetében nem egy, de számtalan eset a legfényesebben igazolja azt, hogy mikor a nemzet egyetértett, — mint hogy messze ne menjek — a mult 1848. s az abban hozott törvényekre, mindig elérte célját. Ugyanis miért lehetett akkor ezen törvényeket létre hozni? Miért volt képes a nemzet oly kiváltságokat a maga részére szerezni? Azért, mert az egész magyar nemzet egy test, egy lélekként állt, összetartva és egyetértve és csakis a párt viszálynak, s a nagy erőn yomásnak tulajdonítom, hogy törvényeink megsemmisíttettek. Utóbb ismét a nemzet ggyetértése által törvényeink részben megadattak minden rázkódtatás nélkül, mert nincs igaza Nagy Frigyes porosz királynak, a ki aztmondá: „Minden nagv miinek avagy háborúnak kivivésére három fő kellék szükséges: először pénz, másodszor pénz, és harmadszor is pénz." En ugyanis ez ellenében azt mondom, hogy minden nagy műnek és háborúnak kivivására három fő kellék szükséges: először egyetértés, másodszor egyetértés, és harmadszor is egyetértés; mert ha ez nincs, a pénzt sem lehet célszerűen felhasználni. Fénves példa erre az 1K48. év. Nem volt akkor nemzetünknek pénze, de volt köztünk egyetértés. De meg ősatyáink honalkotó 7 vezérének sem volt pénze, de volt egyetértésük, melylyel hazánkat számunkra megalapították, amely vérrel szerzett ős hazát mi utódok szintén csakis egyetértés által tarthatunk fent. Azért édes hazánk összes polgárait a haza szent szeretetére kérem, legyünk oly egyetértők, mint voltak a honalkotó ős atyáink a 7 vezérek, de legyünk a mellett oly igazságosak, mint volt Mátyás királyunk! Legyünk a tiszta igazságot oly nyiltan kimondók, mint volt a ,'50 nemes, köztük Kont a vitéz! Legyünk oly tevékenvek, mint volt Szécsényi Istvánunk és legyünk olv önzetlenek, mint volt a haza bölcse, megyénk büszkesége Deák Ferencünk, és végre legyünk elvünkhöz oly hivek, mint most élő nagy hazánk fia Kossuth Lajos, ki készebb a hontalanság keserű kenyerén tengetni öreg napjait, mintsem képes volna az 1848-ban hozott törvényeinknek csak egy cikkelyét is feladni. Ezért én ugy tekintem őtet, mint az elvhűség minta képét, miért is kivánom, hogy az Isten hazánk javára erő- s egészségben sokáig éltesse ! Éljen a haza!! és annak egyetértő és igazság szerető polgárai! Éljenek mindnyájan!!! FARKAS DÁVID orsziitríTviilési képviselő. I „Zalamegye" tárcája. Az árva. Ajálva : T o in k a (» é z a barátomnak. Irta: Rozgonyi György. (Folytatás., Egy napon szokatlan élénkség, sürgés, forgás volt észlelhető Eescdy házában. A cselédség össze dugta fejét, s kíváncsian kérdezgették egymástól, hogy mi lehet e nagy készülődésnek az oka. A kíváncsiakat Béla világosítá fel, hogy t. i. Eescdy ur egyetlen leányát, kit már kis korától fogva a V....Í zárdában neveltet, a napokban várja haza, miután lza kisasszony neveltetése befejeztetett. No hiszen megeredt most a beszéd a kíváncsi nőcselédek közt. -Már előre dicsérték, magasztalták, hogy milyen gyönyörű szép hajadon válhatott abból a kedves k«s szöszke leánykából, ki nem csak szülőinek, hanem az egész háznak kedvence volt. Czili, az ábrándos szemű kis szobaleány büszkén erősité, hogy lza kisasszony ő vele egy idős. Az ő szülői Ecsedyék szomszédságában laktak, s a boldogult nagyságos asszony sokszor átküldött érte. hogy jöjjön kis Izájával játszani, mert nagyon szereti őt a kedves kis gyermek. lza megérkezett. A cselédeknek csakugyan igazuk volt, midőn már eleve annyi dicsérettel árasztották el őt, inert a szépen kifejlődött 17 éves leányka valóban kedves, elragadó jelenség volt. Nyúlánk, kerekded testalkat, szabályos arc, a finoman metszett száj, s a gyönyörű kék szemek, melyekben a jóság és szelidség tükröződött, elbájolták mindazokat, kiknek csak egyszer is alkalmuk volt a kedves hölgygyei érintkezhetni. Béla bizonyos tisztelettel, s egy nemével a tartózkodásnak, viseltetett lza irányában, s úgy tekinté őt, mint nálánál fensőbb lényt, mert hiszen legnagyobb jótevőjének gyermeke volt. Minden szolgálata, melyet Izának tett, az udvariasság és előzékenység bélyegét hordozta magán. Sőt mondhatnók bizonyos feszesség is észrevehető volt rajta, melyet hasztalan igyekezett Béla levetkőzni. Es nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy ennek egyedüli oka az volt, hogy Béla úgy tekinté magát Ecsedynél, mint fogadott fiút, kit csak a könyörület és szánalom melenget, míg lza parancsoló urnő volt a háznál. kinek atyja minden vágyát, óhaját elleste. S így Béla nézete szerint közte és lza közt mély, áthidalhatatlan ür van. Pedig de szívesen közeledett volna a szép hölgy felé, hogy bevallhatná előtte azt, a mit még csak ő maga érez, maga tud. Azonban ott belül mind annyiszor egy liang csendült meg, mely azt sugá neki: rút hálátlansá got követnél legnagyobb jótevőd ellen, mihelyt megfordulna agyadban az a szerencsétlen gondolat, hogy te egyetlen gyermeke iránt bensőbb érzelemmel viseltetnél, mint mennyit a puszta tisztelet kiván. 0 szép és gazdag, te szegény, homályos származású vagy, s ez elég ok arra, hogy visszavonulj és lemondj érzelmedről, melyet első látása gyulasztott benned. Béla hajlott annak a belső hangnak a szavára; visszavonult ugyan, de szerelméről, melylyel Izát körül rajongta, lemondani nem ltudott. Szeretett a nélkül, hogy lza részéről még eddig a legkisebb jel is bátorságot, reményt önthetett volna szivébe. Béla szokatlan, bús kedélyhangulata feltűnt mindenkinek a házban, lza egy-egy szellemes tréfával akarta olykor-olykor felvidítani a búskomor ifjút. És ilyenkor, ha el is lebbent egy erőltetett mosoly Béla ajkairól, nemsokára ismét az a sötét borit ült az ifjú arcán. Iza sokszor megakarta kérdezni, hogy mi bántja, miért oly bús egy idő óta? Azonban kis szívét sokkal gyengébbnek érezte, hogy sem ily uyilt kérdést meg mert volna kockáztatni. Azért tréfás célzásaival felhagyott, s ha Bélát szomorúnak, szenvedőnek látta, az ő arcáról is eltiint szokott vidámsága. Egy napon önmagokra hagyatva találjuk Izát é-i Bélát a szalonban. Iza zongorája mellett ül, Béla pedig a zongorára támaszkodva elmerült azoknak a piczi hófehér ujjacskáknak a játékában. Midőn Iza elvégezte darabját, gyönyörű kék szemeit Bélára emelve így szólt: „ Engedje meg Béla, hogy most az ön kedvenc darabját is eljátszhassam...!" Béla szótlanúl hajtá meg magát, ezzel fejezvén ki köszönetét Izának. A parányi ujjacskák villámgyorsan futották át az elefántcsont billentyűket, s lágy olvadékonyhangon elkezdé játszani: „Árva vagyok puszta minden körülem Mind elhullott, minek egykor örültem; Számomra a keserűség maradt csak, Hogy bánatom búsmezején sóhajtsak... 1 4 Annyi érzés, annyi bensőség volt azokban a mélabús akkordokban, hogy Béla úgy érezte, mintha csak szívéből jöttek volna azok a hangok, s meg nem álhattta, hogy két forró könny cseppet ne törüljön le pilláiról. Iza észrevette e könnyeket, s felkelve zongorája mellől, részvét teljesen szól tá meg az ifjút: „Béla ön könnyezik? Minek tulajdonítsam ezt?..." Béla hallgatott, s oly kérőleg fiiggeszté tekintetét Iza arcára, mintha csak azt akarta volna mondani : ne kérdezd azt tőlem szép leány, ne kényszeríts feleletre akkor, mikor érzelmem árja elfojt bennem minden hangot. Tán a darab mélabús hangja, mely annyira illik az ön kedély hangulatához, ragadta meg önt?" Folytatá Iza. „Igen! Iza!.." Mondá reszkető hangon Béla, „mert csak is e szomorú hangok illetnek meg engem. Jó sorsorsom ugyan ide vezetett az ön kedves atyjához, ki
