Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-06-15 / 24. szám

III. évfolyam Zala-Egerszeg, 1884. junius 15. 24. szám. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre 7 ft. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora 3ti kr. II V Iwl' I ' i, mmm es A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem killdruik vissza. T A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Közegészségügyi mizériák városunkban. Már a legrégibb kor férfiai belátták azt, hogy a lélek vidámságának, elevenségének fő rugója az ép, egészséges test. — Ez okból maradt a régi közmondás: „ép lélek ép testben." E közmondás egyúttal kellőkép indokolja a közegészségügy fontosságát; mert csakis a helyes közegészségügyi intézkedések szigorú és pontos foganatosítása mellett menthetjük meg magunkat minden, legfőkép pedig a járványos betegségektől. Magának az államnak is kiváló figyelmét képezi a közegészségügy, amit eléggé igazol az 1876. évi XIV. törvénycikk, mely tüzetesen megismertet bennünket a közegészségügy tekintetéből követendő eljárással. E hivatkozott törvény 10., 13. és 14 §-ai részletesen közlik a nyári időszakban fenyegető járványok kitörésének megakadályozása végett teljesítendő intézkedéseket, milyenek az utcák tisztán tartása, naponkénti söprése, a szemet eltakarítása, öntözés, heti vásárok alkalmával a özemet és ganéj azonnali eltávolítása, főbb utcákon nemcaak a járdák, hanem a kocsi utaknak is öntözése, árnyékszékek szaktalanítása, utcára a kifolyások eltiltása, árkok tisztán tartása. Tudtunkkal megyei ügybuzgó főorvos urunk a nyár közeledtével minden évben megkeresi az alispáni hivatalt, hogy a községi elöljáróságok felhivassanak, miszerint, a törvény parancsolta óvintézkedések megtételére a lakosságot figyelmeztessék. E megkeresés alapján az alispáni hivataltól e tárgy ban szigorú rendeletek mennek ki a szolgabírói hivatalokhoz, onnan pedig a kiizségi elöljárókhoz. S mégis mit tapasztalunk városunkban ? Azt, hogy dacára annak, miszerint a rendeletet kibocsátó mindkét fórum városunkban székel s igy közvetlen meggyőződés szerezhető minden órán arról, hogy az elöljáróság a felsőbb rendeletet kellő szigorrál és pontossággal hajtja-e végre, mégis nálunk a közegészségügy érdekében felülről jövő rendelet fodanatosítása tárgyában a lehető legkevesebb tétetik. Városunkban ugyanis a közegészségügy ellenes állapotok évről évre fennállanak. Az utcák csatornáiban levő és undorító büzű fertőző mocsárokból, valamint az árnyékszékek- és trágyaleveknek a nyilt utcára szolgáló s megszaporodott kifolyásaiból folvton szétárad a poslég, amely pedig a legveszedelmesebb járványos betegségek fészke, s amely a legcsekélyebb alkalmi ok hozzájárultával végzetessé válhatik az összes lakósságra. S mit szóljunk a vágóhidnál található s csakis a tisztántartás elhanyagolásából eredő s összehalmozott piszok folytonos jelenlétére! Nem-e azt igazolják mindezek, hogy városunkban a hatóság rendeletei csekély figyelemre vannak méltatva és hogy itt a lakosság egészségére való felügyelet legtöbbnyire az isteni gondviselésre van bízva. Igaz, hogy van közegészségügyi bizottságunk, melynek részben kötelme volna szigorúan őrködni az ily közegészségügyi rendeleteknek pontos végrehajtása felett, de úgy látszik, hogy ezen magasztos feladattal biró bizottság városunkban csak azért lett annak idején megalakítva. hogy a városi kórházi főorvosi állomás szabályszerű betöltése csak e bizottság utján volt eszközölhető, no meg azért, hogy a közegészségügy emelése tekintetéből hozzon jóakarat sugalta szakszerű javaslatokat, amint dicséretes buzgalommal meg is tette a mult évben és maradjanak azután azok a papirosan, mert a végrehajtás szirtjén zátonyra akadnak. Nem csuda azután, ha csakhamar beleunt e bizottság a sikertelen munkába és általános elhallgao o tás váltotta fel a kezdetben feltüntetett buzgó tevékenységet, főleg most, mikor meg elnöke sincs, mert az eddigi tevékeny elnök városunkból elköltözött s ez ideig még tudtunkkal nem történt intézkedés új elnök választása iránt. Figyelmeztetjük tehát városunknak elöljáróságát. hogv törvényes kötelméhez hiven a O ö J J „Zalamegye" tárcája. Az árva. Ajilva: 'I' o m k a Ii é z a barátomnak. Irta: Rozgonyi György. Mikor sirba eresztették azt az egyszerű, festett koporsót, úgy érezte az az árva fiúcska ott a sír szélén, mintha szivéből szakítottak volna ki egy nagy darabot, s arra hulltak volna azok a tompán, kísértetiesen döbörgo hantok. Még egyszer utánna tekintett a drága halottnak. . . . s azután már nem látott semmit. Siirii könnyek borították el szemeit, s halkan peregtek le bánatos arcáról. Fájdalmának súlya alatt földre rogyott s eszméletlenül feküdt ott a temető porában. A mogorva sírásók tova vonszolták őt, hogy akadálytalanul végezhessék szomorú munkájokat. Mire magához tért az árva gyermek, már készen volt a sírhalom, mely feddi őrangyalát, édes anyját takarta. (Ida borult azokra a részvétlen hantokra, ös.-ze vissza csókolta azokat, hiszon oly kedvesek voltak előtte azok a hidek göröngyök, melyek egykor édes anyja drága poraival keverednek össze. A szegény árva fiú elgondolta magában, hogy milyen szomorú, mostoha lesz most már az ő sorsa. Hasonló az anyát vesztett madárkáéhoz, melv ott csicsereg a kis fészekben, hívja, várja a gondos anyát, de az elmarad, elmarad örökre, s a puha fészek elpusztul pelyhes lakójával együtt. O is elvesztette édes annvját, ki féltő gonddal őkrködött minden lépése felett. Ki lesz ezentúl, ki őt annyira -szereti'? Ki simogatja meg lágy, göndör fürtéit, ki árasztja el ajkait azokkal az édes anyai csókokkal'? Senki! Hiszen Isten csak egy édes anyát ad mindenkinek, az idegen emberek pedig oly öuzők, oly részvétlenek! Már esteledni kezdett. Az alkony pírja vévorösre festé az ég alját, a temető fáinak hosszú árnyai rajzolódtak le a földre, s a vidáman csevegő fecskék már alant repdezének, mintegy jelezni akarván, hogy az éj innen-onnan beáll. Az árva gyernn-k haza indult. Oly nehezére esett bánatos szivének ott hagyni azt a sirt és igy egyedül térni vissza abba a puszta, elhagyott szobácskába, melyben látta édes anvja szenvedéseit, melyben szemlélte annak kétségbesett halál-tusáját, s melyben a már félig meghidegült ajkak rálehelték az utolsó anyai csókot. Lecsüggesztett fővel indult haza felé. Nem csuda, hiszen tele volt szíve keserűséggel, bánattal. Midőn kiért a temető kapuján, egy uri emberrel találkozott. Feltűnt ez előtt a gyermek szomorú, levert állapota, s azok a könytol ázott szemek szánalomra indították. Kiváncsian tudakozódott az árva fiú szomorúságának okáról. A szegény fiú keservesen elpanaszolta neki a lesújtó csapást, mely édes anvja elvesztésével reá nehezült. Gyermeki szívének őszinteségével beszélő el, hogy egyedül. gyámoltalanul áll most a nagy világban, mert édes annyján kívül, ki ott nyugszik a temető hideg földjében, senki sem volt, ki őt szerette volna. Nagyon jó szive lehetett annak az urnák, mert a vigasztalás szelid hangján igy szólt az árva fiúhoz: -Ne sírj gyermekem ' Isten pártját fogja a szegény árváknak. Ügy is jó angyalom vezet erre, hogy veled találkozzam, s irgalmasságot gyakorolhassak egy szegényelhagyott gyermekkel. Jöjj velem, s további sorsodról én fogok gondoskodni! . . " Pár nap múlva a leirt esemény után Ecscdyt — mert ez volt neve annak a jószívű embernek — szobájában találjuk. A megnyerő külsejű férfiú izgatottan jár fel-alá, s dolgozó asztalán egy iratcsomag fekszik. közegészségügyet oly nagy mérvben veszélyeztető állapot megszüntetésén lelkiismeretes buzgalommal fáradozzék! Meg lehet róla győződve, hogy a lakosság józan része nemcsak nem fog e nemű működésénél nehézséget gördíteni, de sőt vállvetve fog közreműködni e visszás állapotok megszüntetésén; az ellenszegülők, irányában pedig járjon el a legnagyobb szigorral és kímélet nélkül. Egy kis jóakarat, némi hivatalos buzgóság, kellő erély és működését siker koronázza s a lakósságnak elismerésével fog találkozni az elöljáróság, ha a létező s tovább nem tűrhető bajokon mielőbb és gyökeresen segít. — A meteorologiai észleletek törtenetének rövid áttekintése. Az idő jóslás gyakorlata, dacára annak, hogy nem tartozik a könny

rebb feladatok sorába, még is azt lőhet mondani: oly régi, mint maga az emberi nem; foglalkoztak azzal hajdan ép úgy, mint jelenleg, és jövendöléseikben csatlakoztak akkor ép úgy, mint most. „A görök és rómaiak korában maguk az istenek szabályozták, sőt részben végezték az időjárás teendőt. Zeűsz-Jupiter dörgött, villámlott és esőt adott; Irisi a szivárványt, Zcphir a szellőt jelképezte stb. és a más pogány népek mythologiájában is hasonló felfogással találkozunk, sőt mig az egy Istent imádó zsidók i.-t Jehovah közvetlen intézkedésétől várták, hol mint jutalmat, hol mint< csapást az esőt és égiháborút. Innen lehet magyarázni, hogy az időjárás megváltozásáért egyenesen a legfelsőbb lényhez fordultak, hogy egyes esetekben vészt és vihart is kértek, akár bizonyos tekintélynek a kimutatása-, fenntartására, akár valamely ellenségnek sanyargatása-, pusztítására. Még ujabb idő beu is maradt fenn e szokásnak némi nyoma, találunk még éuekköny

rvckben verseket, imákat, melyeket nagy szárazságban vagy túlságos esőzésben elénekelni, elmondani kell. A bigót és szenvedélyes olasz köznép saját házi szentjéhez fordul az esőért vagy jó időért és ha a szobrocska hajlik a kérésre, bezzeg van öröm, összevissza csókolja, cicomázza, de ha nem teljesül a kivánság, akkor a szegény szentel a vizbe buktatja, vagy a forró napra teszi, vagy jól elpáholja: hadd szenvedjen ő is! Mind ezek tán korlátolt észre, de legalább teljes jóhiszeműségre vallanak; mig régebben, ha isten vagya szent nem segitett, a gonosz szellemekhez is folyamodtak, sőt a boszorkánynak többek közt mesterségéhez „Ezen iratok minden kétségen kiviil helyezik, hogy ő volt;..." Igy beszél magában: „Szegény Margit, ki gondolta volna, hogy ennyire jutsz! Szerettelek forrón, igazán, de szerelmünknek a szülői gőg útját vágta. Te szegény voltál, s engem a sors, hogy birhatásodtól annál könnyebben megfoszthasson, gazdagsággal halmozott el. Bár szétszórhattam volna azt mint hitványt port, s helyette egyedül te lettél volna mindenem, a mivel a földön birok. De nem lehetett. A haldokló atya végszava í is az volt hozzám, hogy azon nőt vegyem élettársul, kit 1 ő már életében kiválasztott számomra, s a ki szerinte legillő'bb családunk ősi nevéhez. Véteknek tartottam, hogy a fiú ellen szegüljön az apa végakaratának. Szótfogadtam, s engedelme.-ségem jutalma boldogtalanság lett. Hosszú időn keresztül szenvedtem a csalódás kínjait. Kerülve az emberek fürkésző tekintetét, magamba vonultam, s a hol nem látott ser,ki, ott sírtam, zokogtam, hosszan, keservesen a mint zokogni csak a csalódott szív képes. Elvesztett boldogságomat, Margitom téged siratlak. A jóságos ég azonban végre megszánt, s a csalárd hitszegőt, ki hűség és szerelem helyett boldogtalanságot hozott férje számára, magához szóiitá. Mi sem gátalá ekkor, hogy egymáséi legyünk, s a letűnt boldog napok örömeit visszaidézzük. Szívesen, kész örömmel tettem voina jóvá előbbi botlásomat, meivért már amúgy is szörnyen meglakoltam. A bűnbánat forró könnyeivel mostam volna le azt az égető foltot, melyet tulcsapott szenvedélyem egy meggondolatlan pillanatban szüztiszta homlokodra sütött. Nevet és apát adtam volna a szégyen gvermekének, kinek a sors eddig nem engedő, hogy ajkai elrebeghessék ezt az édes zengésű szót: atya! I)e már későn volt minden ! Hasztalan fáradoztam, tudakozódtam utánad. Nem tudott rólad felvilágosítást adni senki. Eltűntél, mintha még nyomodat is a föld nyelte volna el. Fájó szívvel ugyan, de kénytelen voltam megnyugodni azon szomorú gondolatban, hogy a szégyen, — melynek én boldogtalan voltam egyedüli oka — más vidékre, idegen emberek közé űzött, kik nem Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.