Zalamegye, 1884 (3.évfolyam, 1-26. szám)

1884-01-06 / 1. szám

III. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1884. január 6 1. szám. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Olvasóinkhoz. Lapunk jelen számával harmadik évi pá­lyafutását. kezdi meg. A lefolyt idő alatt bő alkalma volt a n. é. olvasó közönségnek meggyőződni arról, hogy a íap megindításakor kitűzött elvekhez szigorúan ragaszkodva, lépésről lépésre igyekezünk nemes feladí ltunkat 111 eg va lósít; mi. Valamint a múltban legfőbb törekvésünk oda irányult, hogy lapunk a megyei események luí tükre legyen és e mellet élénk figyelemmel kisértünk városunk és vidéke érdekeire befolyást gyakorló minden egyes mozzanatot: ugyancsak e kettős cél fog szemünk előtt lebegni a jö­vőben is. Ezt tenni annyival is inkább legszentebb feladatunknak tekintjük, mert e körülményben gyökerezik legfőkép lapunk létjoga, ez volt fenn­állásának biztosítéka a múltban s ez fog lenni a jövőben is. Dacára, hogy lapunk a legolcsóbb megyei lap és kiállítása tetemes költségünkkel jár, még­is az események összetorlódásakor, a nélkül, hogy e részben legcsekélyebb kötelező Ígéretet tettünk volna, a múlt évben tizszer adtunk mellékletet, hogy a közönség igényeinek minden tekintetben eleget tennünk sikerüljön. — Ezen áldozattal járó intézkedést a szükséghez képest fenntartjuk a jövőben is. Ez utón akarjuk rész­ben ugyanis meghálálni azon szives pártfogást és anyagi támogatást, melybe a 11. é. közönség lapunkat részesíteni kegyeskedik. Lapunk a „Zalamegyei gyazdasági Egye­sület" hivatalos lapja levén, az olvasó közönség az egyesület, működéséről lapunk utján teljes tájékozást szerezhet; mivel az egyesület minden nemű hivatalos közleménye lapunkba foglaltatik. Az előfizetési ár, dacára a nagymérvű ki­adásoknak, csak a régi leend t. i. egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. Az előfi­zetési pénz legcélszerűbben pósta-utalványnya.l küldhető a lap kiadó hivatalához. Helybeli előfizetőinknek egyúttal értésére adjuk, hogy új évtől kezdve a lap részére tett előfizetésekről szelvényes nyugtatvánvokat fo­gunk adni a netáni tévedések kikerülése végett. Kérjük az előfizetés mielőbbi megújítását, hogy a nyomtatandó példányok száma felől idején kellő tájékozást szerezhessünk. „Zalamegye" szerkesztősége és kiadóhivatala. A ci|ndorségröl. Ismeretes olvasóink előtt, hogy a pandúr intézmény újév napján megszűnt és helyette e naptól kezdve a csendőrség van hivatva hazai közbiztonságunk és törvényeink lelkes őre lenni. Hirlapirói kötelmünknek tartjuk ez alkal­mat megragadva, olvasó közönségünket ezen új hazai intézménynvel — amennyire egy liir­lapi cikk kerete lehetővé teszi — megismer­tetni. A csendőrség az 1881. évi III. törvénycikk által a közbiztonsági szolgálat teljesítésére ren­delt, katonailag szervezett őrtest. Feladata : működési területén a szeméiv­és vagyonbiztonságot megóvni, a békét és köz­rendet fentartani, a büntető törvények, a ren­deletek és szabályrendeletek megszegését, a véletlenségből vagy bármily természetű mulasz­tásból eredhető veszélyeket és károkat lehe­tőleg megakadályozni, a megzavart rendet és békét helyreállítani, az ezek ellen vétőket ki­tudni és megfenvités végett az illetékes ható­éi J o ságnak feljelenteni illetve átadni. A csendőrségi tisztek és összes csendőrök személyi, előléptetési és fegyelmi ügyekben a honvédelmi minisztérium alá helyeztetvén, az összes személyi ügyeket a honvédelmi minisz­térium kezeli s a csendőrség, által elkövetelt fegyelmi- és bűnügyekben kizárólag a 111. kir. honvédbiróságok illetékesek, a közbiztonsági szolgálat teljesítésére és gazdászati ügyekre nézve a csendőrség a belügyminszteriuni alá van ren­delve, míg a közcsend, rend és biztonság lentar­tása érdekében a közigazgatási hatóságok rendel­zése alatt, van. A 111. kir. bíróságok és királyi ügyészsé­gek oly ügyekben, melyek teljesítésére első sorban a közigazgatási biztonsági közegek van­nak hivatva, jogosultak a csendőrség szolgá­latát , írásbeli felszóllítással, közvetlenül igénybe venni. Egyéb polgári, pénzügyi, adó- és posta­hivatalok, katonai vagy honvédhatóságok és parancsnokságok, valamint községi elöljáró­ságok csendőrségi karhatalmat igénylő meg­megkereséseiket az illetékes közigazgatási ha­tósághoz intézik és csakis ha a késedelem ve­szélylyel jár, tartozik a csendőrség a közvet­lenül hozzá intézett Írásbeli felszóllításra az em­lített, hatóságoknak segélyt nyújtani. A csendőr szolgálatának teljesítése alatt ugyanazon törvényes jogokkal van felruházva, melyekkel minden katona-őr bir és a törvény­nek minden hatósági személyre és polgári vagy katonai őrökre kiterjedő külön ótalmában részesül; miért is a csendőrnek minden szóbeli vagy tettleges megsértése és ellenében kifejezett minden veszélyes fenyegetés vagy erőszakos kézrátevés által történt ellenszegülés, az ér­vényben álló polgári vagy katonai bünfenyítő törvények szerint büntettetik. Magyarország, Budapest főváros kivételével, hat csendőr kerületre van felosztva ugyanannyi csendőrparancsnoksággal. Minden parancs­nokság élén egy törzstiszt áll, aki mellé a szük­séghez k 'pest egy törzstiszt vagy rangidősb százados, mint helyettes van adva. Minden csendőrségi kerületbe a közigaz­gatási területi beosztás viszonyai által igényelt kellő számú százados, főhadnagy, hadnagy, gyalog vagy lovas őrmester, őrsvezető és csen­dőr van vezényelve. Minién csendőrparancsuokság két vagy több, vagy 1. vagy II. osztályú százados által vezényelt szárnyra, s mindegyik szárny legalább is két szakaszra van felosztva. Minden szakasz több őrsből áll, melyek rendszerint a szolgabirák és törvényszékek szék­„Zalamegye" tárcája. RIGMUSOS KRÓNIKA vagy az Istenben boldogult WS-ik esztendő históriája avagy története. Tiiiridy Lantos Sebestyén diák módjára megénekelte : Theodorus diák. Mint a sebesszárnyú sasnak repülése, Olyan gyors felettünk egy év letűnése; Mint könnyű felhőcske az ég baldachinján, Ugy tiint fel az új év; bánj hát vele csinján! Ez a kis felhőcske mennyit rejt méhében ! Nagy Isten! te tudod, mi van a jövőben. . . Az áldás esője, fergeteg hatalma; — Tiszta derülés is válhat zivatarra. Engedd a magyarnak, századok Istene, Hogy derült ég alatt fejlődjék ereje; Tartsd tőle távol a háborúk nyomorát, S szent nevedet áldva, végezhesse dolgát! Immár a magyarnak sok az ellensége, (De melyik szép lánynak nem támad irigye?) Az elmúlt esztendő sem tűnt le békében, Ámde csak nagyobbtól óvjon meg az Isten! A rriult esztendőnek krónikáját irom, Csak röviden, mert hát rigmusba szorítom. Valami megesett bent, a vagy külföldön, Följegyzem, — de szómat egymásba nem öltöm. Ezernyolcszáz — nyolcvanharmadik esztendő Yizáradásokban vala bővelkedő, Csallóköz s Győrváros de sokat szenvedett! Vén Dunánk nyomorba sok embert kergetett. Franciaországét is meglátogatta Az elmúlt esztendő: sirba szállt Gambetta; Chanzy tábornok is követé őt nyomon, S proklamációt irt vörös Napóleon. Cimbria nagy hajó tengerbe sülyedett, Nyolcvanöt magyar is hullámsírba veszett. Sok kivándorló ez esetből okulhat: Jó magyarom! ne hagyd el szegény hazádat! Doré Gusztáv meghalt, nagyhírű művész volt. Az összeesküvő ír liga meglakolt. Francia seregből Orleans — hercegek Eltávolíttattak; koronát kerestek. Festetich Tasziló s Festetich György grófok Őseikhez tértek e nagy méltóságok. Két jeles hazafit ő bennök vesztettünk. Hja! csak igy bánik el a halál mivelünk. . . A Duua — kérdésben konferencia volt Londonban, akkortájt, hogy Gorcsakovr megholt; Wagner Rikhard sem ir több jeles operát. A Schulvereiu megint kínálta oltalmát. Mailáth országbírót gazul meggyilkolták, Ámde a latrokat csakhamar elfogták; Az igazság sújtó keze már felettük: Hóhér kezére jut nyomorult életük. Középiskolai törvényjavaslatért Románok hencegtek, de hát semmit sem ért. A nemzetiségek bár sokat lármázták, Törvénynyé lett ama kitűnő javaslat. Legnagyobb örömmel mégis azt fogadtuk, Hogy csángó vérinket hazánkba hozhattuk. Legyenek sorsosink búban, szerencsében, Hogy ha nem csüggedünk, megsegít az Isten. Londonban, Rómában mennyi ijedelmet Okozott az a sok dinamit — merénylet! Irlandi féni és orosz nihilista Nyugtalanságának fanyar levét iszsza. Kecskemét városa Katona Józsefnek Emléktáblát szentelt Bánk — bán költőjének. Puszta-Kovácsiban Bessenyei Györgyről Beszél egy síremlék Agis költőjéről. Fényes ünnepélyek folytatlak Moszkvában Cárkoronázáskor, tavasz szép szakában. Fiume ügye is szőnyegre kerüle, De a megegyezés most sem sikerüle. Halmi Ferenc jeles színész meghalt vala. Albán a törökkel viaskodék vala. A tisza eszlári biinpör eldűlt vala, Scharf Móric siheder elhíresült vala. Egyiptom rémített kholera — hírekkel. Népszínház felindult kacérkodni Bécsesel; Hazajöttek sok szép erkölcsi sikerrel, És tizezer forint tiszta — deficittel. Teclmologiai muzeumunk megnyilt; Ezzel iparunkra egy szebb jövő tekint. Az irók s művészek Párisba rándultak. Az antisemiták sokat zavarogtak. Hát még a horvátok! —(ennek nagy a torja;) Lázadást kezdett az őrsvidék s Zágorja. A cimerkérdést hogy elmérgesítették, A „drága" testvérek, kedves Starcsevicsék. Doktor Albert Ferenc, a niontedegói, S vele Petzval Ottó, — az ég vizsgálói ­Elhunytak, mindketten jeles csillagászok, Kár, hogy itt nem maradt szerzett tudományok! A magyar tanítók országos gyűlésbe Hivattauak össze, (mint minden két évben.) lschia szigetén földrengés pusztított. A spanyol lázadás gyorsan elfojtódott. Chambord gróf is meghalt; — nyugodjék békében! Az egyleti élet virágzik széltében.

Next

/
Thumbnails
Contents