Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-09-16 / 37. szám

német professor ur azonban megelégedettségem hallatára j azt sugá fülembe, hogy több magyar tudóssal volt szerencséje megismerkednie s ezek mindannyian panaszkodtak tudományos irodalmunk szükkörüségéró'l. Hogy nagy fokú zavaromat el ne áruljam, csakhamar áttértem a német irodalomra, melyről annyit mesélt nekem ezen uri egyén, hogy alig juthattam szóhoz. Annyi érdekeset mesélt a német irodalomról, hogy szinte soraim célját veszítem figyelmem elől, ha rá gondolok. A sok közül csak azt az' egyet említem föl, hogy fehívá figyelmemet a tudománynak egy egész uj általunk alig ismert — ágára: „A szép élet művészetére". Ajánlott nekem e thémáról sok müvet és egyet szíveskedett is átnézésre kezemhez juttatni, e cimen : „Kalobistik von Wilhelm Bronn". E mű alapgondolata az, hogy a kellemes és szép élet képezi talpkörét a szellemiségnek, phantásiának és érzelmeknek: szóraI a szellemi és intellectuális természet és élet bázisa ez. Ki van mutatva e műben mind az, a mi a szép és kellemes élést elősegíti, melyek nélkül szépen élni lehetetlenség. A tudós Bronn inkább, mint psychologus foglalkozott e kérdéssel és csupa phantasiabeli tényekre építi következetes okoskodásait, melyek mint ilyenek a logikai gondolkodóban, a bölcseleti itélőben felköltik az érdekesség által előidézett gyönyör érzetét, de a reális exact gondolkodó ember a szép élés taktikáját illetőleg túlmegy a phantasia tündéries terein és a rideg valóra vezeti vissza a halandó embernek azon egyedüli hivatását és életcélját, a mit szép életnek, kellemes életnek, szóval boldog élésnek neveznek. Nincs fogalom, melynek meghatározásánál oly tág körben mozoghatnánk, mint a boldog életnél. Mást ért boldog élés alatt a kincse sokaságát nem ismerő dúsgazdag, mást az arca verejtékével fáradozó munkás és mást a nyomorban élő —- éhséggel küzdő, elhagyatott — koldus; sőt minden egyes ember számára a boldog élésnek egy különböző neme teszi a célpontot. A miliomos mellőzni kénytelen a gyönyörnek és kellenmek azon érzetét, melyet a sok kincs egy oly emberben fellőve], ki azoknak birtokában nincsen. A fáradozó munkás boldog élésről álmodni sem mer, hisz a mindennapi falatért sanyargatja testét és megkeresett filléreiből csak egy kis rész jut a maga számára. A nyomorgó koldus már csak azért sem tudhat boldogon élni, mert koldus. Így okoskodva, azt fogja kérdezni a t. olvasó: „hát ki az, ki boldogan élhet?!" Erre a válasz csak az lehet: boldogan minden ember élhet, csak nem szabad a boldog és kellemes élést oly köntösbe burkolva képzelni, mely az elérhetlenség végtelenében van elrejtve, azaz tanuljuk meg korán azon egy szóból álló élet taktikát, mit ömnegelégedésnek neveznek. A mily mértékben tud valaki önmegelégedve lenni, azon mértékben tud boldogan, szépen és kellemesen megélni. Ezekből kiviláglik, hogy az önmegelégedés képezi a szép élésnek talpkövét, ezen alapid az egyének boldogulása, a családoknak és magának a társadalomnak jóléte. Az önmegelégedés pedig csak önmagunktól függ, hogy mennyire bírjuk érvényesíteni a testi és lelki boldogulást megteremtő munkásságot és mennyire tudunk hozzá szokni azon valamihez, a mit egyszerűnek neveznek. Ha a dúsgazdagot gyűlöljük csak azért, mert nálunk phisikailag tehetősebb; ha a koldust megvetjük csak azért, inert koldus: ugy nincs rá eset, hogy kellemesen és szépen küzdhessük le az élet küzdelmeit. Jézus szent tanai azért verhettek oly mély és megrendíthetlen gyökereket az érezni tudó keblekben, mert a szép és boldog élés nélkülözhetlen magvait az emberek közötti egyenlőséget hintette el a nép rétegei között. A boldog megélhetés második tényezője tehát az, hogy ember és ember között ne tegyünk semmi különbséget; ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az érdemekben gazdagot csak annyira tiszteljük, mint a a naplopót? hanem igenis annyit vélünk mondani, hogy a halandók mind egyenlők; a külömbség nem az emberben, hanem érdemeiben vagy az általa viselt hivatalban gyökeredzik. Ne téveszszük össze a hivatalt az emberrel. A társadalmi élet a hivatalok sokaságát tételezi fel, ez nem szül külömbséget az emberek, hanem igenis az általuk szolgált hivatalok között. Az emberi egyed egymagában a tökéletlenségnek minden nyomát magán hordja akár a dúsgazdagot, a napszámost, vagy a koldust vegyük szemügyre. Tökéletességről csak az egész emberiségnél lehet szó és ehhez minden egyes ember többé-kevésbé hozzájárul. A mily mértékben képes valaki hozzájárulni az emberiség tükéletesbüléséhez, azon mértékben tud az ember szépen és boldogan megélni, vagyis ne zárkózzunk el a világtól, vegyünk közösen részt az élet küzdelmeiben; legyen fülünk, mely nem veri vissza a szűkölködők és nyomorgók feljajdulásainak tompa hangjait; legyen szemünk, mely ne az ettiquette és divatkórság kielégíthetlen vá gyain legeljen, hanem igenis lásson el mindenüvé, hol valamit tenni lehet és tenni kell; legyenek kezeink, a melyekkel nem átallunk a munkához fogni. A boldog és szép éléshez senki sem születik, bár Goethe azt mondja: „Csakis az aristokratia részese ama földi boldogságnak, melynek elérése más halandó emberre nézve oly nehéz; szerencsés körülményei segélyével már neki gyermekkorában sikerül a szép és feuséges ama forrásaihoz jutnia, honnan mások csak hosszú küzdelmek s egy egész életen át tartott fáradságok után meríthetnek." Szépen élni az aristok rata is csak ugy fog, ha a nemzeti irányt előmozdítani törekszik, ha mindennek valódi munkássává iparkodik lenni, mert csak e munkásság az, mivel az aristokrata tekintélyt és jogosult fensőséget szerezhet. A boldog megélhetéshez kívántató tényezők elsajátításának munkájában senki sem tehet annyit, mint a szépnem, ha ezek el nem hanyagolják e szent hivatásukat, hogy k ültetsz vágy és hiu ábrándozásba temessék szivük nemesebb meggyőződését. Sőt a legtöbb szerencsétlen fiatal ennek betege. A háznál — az anyai szentély körül — veszi kezdetét az előkészítés az egykori szép megélhetésre, mert ama varázs, melyet az anya gyermekére gyakorol, állandó és változatlan. Mily gazdag tér kínálkozik a szép élés előmozdításában a nő számára és mennyire nemes azon hivatás, melyet a haza és nemzet érdekében, hatalmában áll, az kitűnik a maga egészségében, ha meggondoljuk, hogy a legjobban nevelt gyermek kedély és szívvilágában űr marad, ha az anyai részvét és bizalom át nem lángolta belsejét. A szép élés az anyától függ! Balassa Benö. A zalamegyei gazd. egyesület hivatalos Értesítője. Jegyzökönyve, a zalamegyei gazdasági egyesület Zala-Egerszegen 1883. évi julius hó 31-én tartptt rendkívüli közgyűlésének. (Folytatás, i (i. §. A bírálásban követendő egyforma eljárás biztosítása érdekében a következő változatlan főelvek általánosan és minden esetben alkalmazandók : a) A magyar fajú bikának két éves kora betöltése előtt tenyésztésre alkahnazhatásra engedély nem adathatik; a nyugati fajúnak két éves kora betöltése előtt is teljes testi kifejíődöttsége esetében az engedély megadható. b) Fejletlen elmaradott, vagy beteg állapotban lévő bika, habár a két éves kort betöltötte is, a tenyésztésre használattól ideiglenesen eltiltandó. c) Szabálytalan testalkatú, úgy öröklött hibákkal terhelt bika, a tenyésztésre használattól véglegesen eltiltandó. Öröklött hibák a fekete és szürke hályog; az idült tüdő bajok mint a tiidővész, tiidőgumó, a görvélvkór, a bujakór, a nyalánkkór, a sárgaság. d) IIa a bizottság állategészségügyi szempontból szükségesnek tartja, a tenyészképességtőli megfosztászt elrendelheti, s a bika tulajdonosát annak záros határ idő alatt eszközöltetésére kötelezheti. 7. A bizottság eljárásáról jegyzőkönyv vezetendő s abban a megvizsgált bika tüzetes leírása, úgy a vizsgálás folyamában tapasztalt, a határozat indokául elfogadott körülmények felveendők, s a határozat, úgy ennek a személyesen jelenlévő bikatulajdonos előtt lett kihirdetése, vagy elrendelt kézbesítése beiktatandó. Az engedélyt megtagadó határozat a bika tulajdonosának kívánatára írásban kiadandó. 8. A bizottság határozata ellen 15 nap alatt birtokon belül az alispáni hivatalhoz lehet folyamodni. A folyamodvány a szolgabíró, illetőleg a polgármesternél nyújtandó be, a ki azt a vizsgálati jegyzőkönyv vonatkozó hiteles kivonatával az alispáni hivatalhoz felterjeszti. Az alispán határozata ellen a kézbesítéstől számított 15 naj) alatt a közigazgatási bizottsághoz további folyamodás csak az esetben fogadható el, ha az alispáni határozat a vizsgáló bizottság határozatával nem egybehangzó. A közigazgatási bizottság határozata ellen további fellebbvitelnek helye nincs. 9. A „tenyésztésre alkalmazástól eltiltást" kimondó határozat ellen használt jogorvoslat a tilalmat nem függeszti fel, a tenvészképességtől megfosztás pedig csak a határozat jogerőre emelkedése után hajtható végre. 10. Tenyészigazolvánvnyal el nem látott bikát tenyésztésre alkalmazni szigorúan tiltatik. 11. §. A ki tenyészigazolványoyal el nem látott bikájával üzettett, annyiszor, a mennyiszer huszonöt forintig, — azon tehén tulajdonosa pedig, a ki másnak tenyészigazolványnyal el nem látott bikájával Zalamegye területén üzet, minden egyes esetben tiz forintig terjedhető pénzbüntetéssel sújtandó. Ha a jelen szabályrendelet ezen szakasza intézkedése ellen a marha tulajdonosa tudta nélkül a cseléd vét, ennek cselekvényeért a gazda nem büntethető. A cseléd ezen cselekménye az 1879. XV. t. c. 1. §-a alapján kihágásnak nyilváníttatik s a cseléd öt napig terjedhető elzárással s 50 forintig terjedhető pénzbüntetéssel sújtandó. 12. Ha a tenyésztésre alkalmazástól bizottságilag eltiltott bika tehén üzésére használtatik, — valamint azon bika is, a melynek tenyészképességétől bizottságilag elrendelt megfosztása a kitűzött záros határidő lejártáig nem eszközöltetett, a tulajdonosnak a 11. §. rendel kezése szerinti pénzbüntetéssel megfenyítésén felül a tulajdonos költségén, kárára és veszélyére tenyészképességétől végrehajtásilag megfosztandó. 1 •!. §. Legelőre, s általában tehenekkel s egy évet meghaladott üszőkkel együtt tenyészigazolványnyal el nem látott bikát, úgy egy évet meghaladott bikaborjut kihajtani, vagy szabadon tartani, esetről esetre alkalmazandó öt forintig terjedhető pénzbüntetés terhe alatt tilos. 14. Azon községek, a melyek legalább 50 drb. két évet meghaladó tehénnel birnak, maguk, a melyek pedig ily tehén létszámmal nem birnak, csoportosítva, — minden ötven tehén után legalább egy, tenyészigazolványnyal ellátott és a küzségbeh minden tenyésztő által tehene fizettetésére használható bikát kötelesek tartani, s annak a szolgabi ró által kitűzendő záros határidő alatti beszerzésére kötelezendők. A csoportosítás szabad egyeszség utján létesíthető; ha pedig az így létre nem jöhet, az ötven tehénnel nem bíró község is önállóan bika tartásra kötelezendő. 15. Azon községek, a melyek a 14 rendelkezése szerint tenyészigazolványnyal ellátott bika tartására köteleztetnek, ha a kitűzött záros határidő alatt alkalmas bikát be nem szereznek, a megye által számukra és költségükön a gazdasági egyesület közvetítése mellett beszerzett bikát elfogadni s a Vételárt s felmerülő összes költségeket közigazgatási uton végrehajtás terhe alatt megtéríteni kötelesek. 10. §. A tenyészigazolványnyal ellátott tenyészbi kák beszerzésének és fenn tarsásának költségei fedezése tekintetében a községekben eddig fennállott szokás és gyakorlat továbbra is fenntartatik. A mennyiben azok fedezéséről a községek eddig máskép nem gondoskodtak, a tenyész anya-állatok tulaj, donosaira érdekeltségük arányában kivetendők s közigazgatási uton behajtandók. cséjét alapíthatta volna meg. Dőreség lett volna ily előnyüket visszautasítania. A lányka komolyan felelt anyja szavaira: Anyám, nem gondoltál arra, hogy ép megjutalm az tatását kívánhatta elkerülni, ha oly állásban van, hogy családunk pártfogását nélkülözheti, ez esetben nem tartotta indokoltnak magát megismertetni. Nem akarlak leányom kedvenc tépelődéseidtől megfosztani, de azt hiszem, magad is beláthatod azok tarthatatlan voltát, s azok mint köd szét fognak oszlani. Higyj nekem, megmentőd Tölgyessy Árpád, s én elhatároztam, kérelmére, kezeddel megajándékozni őt. Családja előkelő és semmi okod sincs ellenezni határozatomat. Nem ellenzem, anyám, mert neked örömet szerzek ezzel, csak arra kérlek, engedj időt, mig ábrándjaimmal szakítok; jól mondod, hogy azok lassankint mint köd szétfoszlanak, s magam is hinni fogom, hogy Tölgyessynek tartozom örök hálával. Csak kevés időt engedj még, óh anyám, hogy ama képzelt lény emlékét feledhessem s aztán engedelmeskedem. Jól van, leányom, fél évi időt engedek; ez alatt meggyőződhetei Tölgyessy Árpád lovagiasságáról és számos előnyös más tulajdonairól s feledheted képzelt alakodat. S most Isten veled, én távozom, neked jót tesz e pompás tavaszi nap, élvezd annak kellemét. A leányka anyja, most már tudtam, hogy az, eltávozott, leánya könyvet vőn elő s egy közelemben levő padra helyezkedve olvasni kezdett. Ideges izgatottsága nem soká engedé olvasni, türelmetlenül tette félre könyvét s magában susogta: — Nem, nem lehet, hogy tévedtem, azon arc, sebhelyekkel fedve, feledhetlen előttem. O mentett meg. Tölgyessy rut csalfaságot követett el, hogy kezemet megnyerje. Uh, ha „igaz gyanúm! ellenszenvem halálos gyűlöletté fajuland. Ő az oka, hogy a titok leplét fölfedni nem tudom, ő ügyel reá, hogy ismeretlenemet fel no találjam. S mégis, ha való érzetem, ha nem vezet félre szivem sugallata, igazi megmentőmet, a bánatos ismeretlent föl kell találnom! A kerítésen átugorni, az imádott lény elé borulni s annak gyönyörű kezecskéjét ajkamhoz szorítani: perc müve volt. Magam sem tudtam, mit teszek, az indulatok heve annyira megzavart, hogy képtelen voltam többé uralkodni magamon. Ne csodálkozzék ezen, uram; a tudat, hogy a lény által, — ki szüntelen ellőttünk lebeg, ki álmaink tündérvilágában boldogságtól sugárzó arccal iil mellettünk, s kit a rideg ébredés ismét olv messzemessze távolít tőlünk, — szerettetünk — hason tettekre könnyen elragadja az embert. Laura megijedt. Arca halálsápadt lőn, képtelen volt szót is szólani. Fölegyenesedtem s megtörtem a síri csendet, Laura lesütött fővel hallgatta: — Az illem szigorú szabályait téptem ugvan szét, a mikor e helyen megjelentem ; de tettem találjon mentséget indulataim azon hevében, melyet nagyságtoknak önkénytelenül kihallgatott szavai idéztek föl bennem. A midőn e kastély az elemek martaléka lőn, egv gvermeket, egy angyalt mentettem ki a lángok közül. A talaj sziporkázott lépteim alatt, a láng arcomba csapott s gúnyosan nevette erőlködésemet. A bájas gyermek karjaimban elalélt s én nem voltam képes anvjának vissza adni őt; egv reescsenés s én a tiiz közé hullva elvesztettem drága terhemet. A szenvedett fájdalom csekély volt azon sebhez, mely e perctől kezdve szívemen rágódott. A gyönyörű alak szüntelen előttem volt, emléke kiirthatatlanná vált s mégis a visszaemlékezés mindenkor tőrdöfés volt nekem; nem tartottam lehetségesnek, hogy titkolt szerelmemet valaha fölfedhessem; nem hittem, liogy valaha a viszont szerelem édes érzetét remélni merjem. Órák óta merengtem a helyre, hol álmaim tündérképe vonzalmának oly gyöngéd szavakban adott kifejezést. Szívemig hatoltak a szók s nem voltam képes azoknak többé ellent állani. Én vagyok az, kit nagyságod megmentőjének hisz s ki, ha nem is fogadja el e megtisztelő cimet, de mindenesetre büszke arra, hogy nagyságod életét megmenteni akarta; hogy ez nem sikerült neki, a mostoha sors szeszélyének róható föl. Nevem Bognár Sándor, állásom tisztviselő. S most ha érzelmeim kitárása nagyságod csendes nyugalmát megzavarták, ha szavaim társadalmi helyzetét sértik, ha előbb rebegett gyöngéd szavai talán csak egy képzelt lényt illetnek: úgy parancsolja, hogy távozzam; e szív megszokott már szenvedni, s ha e pillanat is csalódásaim tárházát nagyobbítandja, szenvedéseim elérendik azon határt, a mikor a szív megszűnt dobogni. Laura remegve nyújtotta jobbját. Nem neheztelek, úgymond, a körülmények mentik tettének merészségét. Én elárultam magam; kérelmem most már csak az, legyen e nap eseménye kettőnk titka. On feláldozta magát egy ismeretlenért, hálám cse kély tette jutalmáért, de ha barátságom, rokonszenvem, méltó jutalmul tűnik föl ön előtt, biztosítom, mindkettőt megnyerte; s most Isten önnel, lesz még idő, hogy látandjuk egymást. Ezt mondva sietve eltávozott. Magamra maradtam. Boldogságom határtalan lőn. Kétségtelennek hittem, hogy Laura rokonszenvét bírom s e gondolat üdvözített. Az átélt keserves napok szenvedései gyönyörrel merültek föl képzetem előtt, nélkülük e boldog órát soha sem értem volna meg. Örömtől sugárzó arccal hagytam el a kedves helyet. Laurával ezután gyakran találkoztam, szívessége határtalan volt irányomban. Kedélye felvidult, kedves esengő hangja a legboldogabb jelent varázsolta elém. (Folyt, köv.)