Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-08-19 / 33. szám

szakközegei által teljesíttesse, a felmerülő költségek a társaság részére általuk megtérítendők lévén, az engedményesek viszont ezen költségeik iránt az érdekeltség nevében biztosíttattak. Ezúttal egyszersmind a végrehajtó bizottság elhatározta, hogy az előmunkálati költségek fedezéséhez járulásra az érdekelt vidék közönségéhez a f. é. julius 22-iki bizottsági ülésen megállapított értelemben felhívás s aláirási ivek bocsájtassanak ki, s az aláírások s aláirt összegek gyűjtésével községenkint a közönség több tekintélyes tagjai azzal bízattak meg, hogy az aláirt összegeket Hollósy József urnák, az érdekeltség pénztárnokának, Zala-Egerszegre beküldeni szíveskedjenek. Mint értesülünk, az engedményesek az előbb jelzett értelemben az előmunkálatok teljesitése végett a cs. és kir. déli vasút társaság igazgatóságát már mégis keresték. A dunántuli önk. tűzoltó-egyletek kerületi szövetségének 1883. évi aug. 12-en Keszthelyen tartott közgyűlése. A tűzoltó intézmény történetének évlapjaira ismét egy diadalt jegyezhetnek fel az annak megírásával majdan foglalkozók -— a keszthelyi napok emlékét; melyeken ezen emberbaráti s örömmel mondhatjuk mindinkább terjedő nemes és szép eszme ismét egy eddig még esak feltételesen bírt területet hódított meg. Mi, mint egyszerű krónikások, csupán az adatokat jegyezzük fel a későbbi kor számára . . . Szombaton, aug. 11-én az urnák 1883. évében csekély szüneteléssel egész napon s éjen át esett az eső . . . úgy annyira, hogy kevésbbé buzgó s lelkesedni képes tűzoltó bajtársunk alig vette volna magának a fáradságot arra, hogy édes hazánk szép dunántuli kerületének közel s távoli megyéjéből reggeltől estig rázassa magát a vasúton vagy fakó szekéren, ezenfelül ázzék — magyarosan mondva bőrig" és ily állapotban vonuljon be a kies fekvésű Keszthelyre . . . Mi azonban, mint „veterán és edzett" tűzoltók, titytyet hányva a rút időnek, harsogó trombita szó mellett haladtunk keresztid többé kevésbbé sáros falukon és az igazat megvallva (mert liát a fuvarosnak etetni csak kell néhányszor) egy pár „státió" szerencsés hátrahagyásával, valóban „emelkedett" hangúlatban vonultunk be a fellobogózott Keszthelyre, hol az obligát „Isten hozott" felirattal ellátott, zöld lombok és tricolorokból csinosan összeállított diadal kapunál tárt karokkal és szívélyes öleléssel, sőt imitt amott csókokkal is fogadtak bennünket bajuszos és bajusztalan bajtársaink! Valóban Keszthely városának közönsége igen szép és elismerésre méltó jelét adá előzékenységének és szívességének, midőn a gálád idő dacára főbb utcáin levő házait kivétel nélkül tellobogózá és mi több összes lakosságát, különösen annak „szebb" részét az ablakokba tilteté és a járdákon fel s alá sétáltatá -- a mi fogadtatásunkra és szemeink gyönyörködtetésére! * * * Elszállásoltak bennünket! .. de még azt sem várták meg, hogy uti rendetlenségbe jött toiletteünket kissé összetatarozhassuk, már kináltak ozsonával, borral, vacsorával, szép szavakkal, diktiókk il, ismerkedési estélylyel és színházi „díszelőadással" / Azonban a tűzoltó nem riad vissza semmitől; legkevésbbé a tűztől; pedig ilyesmi van — azt mondják a borban, a szép szavakban, diktiókban, kék s fekete női szemekben, sőt még a szinészek szavalataiban is!... Bátran neki vágtunk tehát és keresztül élveztük valamennyit ... A keszthelyi tűzoltó-egylet érdemdús elnökének borában van tűz, azt hit alatt merem állítani . . . diktiójában van még több, a ki nem hiszi el, olvassa meg a '„Keszthely" eimii lapban szórói-szóra megjelent beszédeit és töasztjait és hitetlenségéből meg fog térni . . . miként szent Ágoston; a ki pedig azt nem hiszi, hogy a keszthelyi nők szép szemeiben mennyi és mily égető tűz van, a vagy még abban is mér kétkedni, hogy a szinészek szavalatában is volt, avval éli nem beszélek az vívjon párbajt a keszthelyi fiatalsággal, a színészdirektorral, a vagy a hős-szerelmessel! . . . Hogy a színházban, holmi „Denevér" vagy „Szár nyas-egér"-féle operettet adtak . . . azt tudom, ae hogy kitűnően, jelesen, jól, vagy csak középszerűen énekeltek és játsztak-e? azt biz én meg nem mondhatom; mert egyelőre lebilincselő figyelmemet a valóban diszes közönség, azután pedig irgalmatlan hőség levén jónak láttam a „zsúfolt" házból elmenekülni!.. Ugyancsak szépen megjártam az elmeneküléssel! Valóságos „cseberből-vederbe" ! . . . Menekültem pedig a színház forró és fojtó légköréből az ismerkedési estélyre, vagyis mint a „Keszthely" cimű lap 33-ik számában újságíró collegám mondja: a „ Talabér-íéle vendéglő diszes kerti-helyiségébe

u ! Én ugyan a fenn tisztelt vendéglőt „Amazon

u-vak I ismertem a régi időkben, meg aztán a kerti helyiséget kerestem is, azonban esak egy féltetejü, elől beüvegezett félszer forma hosszú keskeny helyiséget s az előtt néhány csenevész akácfát találtam, — de azért boldogítsa a t. ujságiró eollegát hite és legyen neki igaza. „Ismerkedési estély"/ minő kellemes emlékeket gerjesztett fel e két szó bennünk, kik a múlt évben részt vettünk Zala-Egerszegen a kaszaházi gyönyörű kis ligetben, tartott országos tiizoltógyülési ismerkedési estélyen. Az a jókedv, az a szivélyesség, barátság, kellemes hely, szép hölgyi és uri közönség: a mit ott tapasztaltunk és ott láttunk — az elfelejthetlen marad előttünk. — — — Elszántam magamat! egyszerre benn valék a közepébe — már t. i. annak a hosszú keskeny élőiről beiivegezett helyiségnek, melynek Keszthelyen azon költői hangzású nevét hallottam: „szálét!i" . . . Uram irgalmazz! ember, ember hátán, pokoli hőség (vissza vágytam a színházba!) és csupa tűzoltó-egyenruha. Alig egy két nő és „cibil" férfi! . . . No de se baj, hisz tűzoltók akarunk egymásközt ismerkedni, minek oda a városi publikum, pláne a hölgy publikum? — '— szegény tűzoltók, csak zavarva lennének ilyszerü tarkázás által . . . jobb igy, ily formán „sans géne" maguk közt mulathatnak ! Nagyon téves fogalom ez uraim és hölgyeim! Mi nem mulatni s különösen nem egymás-közt „magunkban

11 mulatni, járunk vándorgyűléseinkre, hanem az anya szeretetével ápolt és szeretett intézményünket fejleszteni, terjeszteni, a közönséggel annak előnyeit (hála Istennek egy kis dicsekvéssel ma már azt is elmondhatjuk, hogy annak érdemeit, díszét és dicsőségét is) megismetetni és különösen a közönséget arról felvilágosítani és meggyőzni, hogy nem csupa korhely fráter ám az a tűzoltó és hogy a tűzoltók-összejövetelei nem csupa „titulus bibendi" . . . De ezt csak úgy tehetjük, ha az a közönség minderről személyes — saját érzékeivel észlelhető meggyőződés szerzése végett közibénk jön s nem vonja vissza magát, mint csiga a házába. Hej! tisztelt keszthelyi közönség, e tekintetben sokat lehetne ám tanulni Pozsonytól, Szombathelytől, Soprontól, Pápától sőt még a kis Zala-Egerszegtől is! s ezen félül kegyes megpillantásra méltatni épen a keszthelyi közgyűlésen kiadott és szétosztott tűzoltó-szövetségi statisztikát, melynek adatai szerint csak a dunántuli kerületben levő 1 lő tűzoltó-egyletben csupán főtisztként (elnök, alelnök, főparancsnok és alparanesnok): 1 kir. főherceg, 12 mágnás, 1 alispán, 2 kir. tszéki biró, 1 k. jbiró, 22 ügyvéd, 8 megyei tisztviselő (szolgabirák) 11 rkath. pap, 2 helv. hitvallású lelkész, 20 gazdatiszt, 18 magánzó, 4 mérnök, 5 tanár, 8 orvos, 42 földbirtokos, 12 városi tisztviselő, 1 kir. közjegyző, 4 (jyócjyszerész, 1 Azt mondják: megbabonázta az asszony a legényt, hanem higyje a ki hiszi, én nem; inkább azt gondolom, hogy lepogácsázta, meg csókkal traktálta, azért csapott hozzá. Talán azt gondolja az a jó madár, hogy megkaparinthatja férjének'? De 'iszen k II is annak bot a hátára, Isten bocsá', majd mit mondok. De ez még mind semmi. Hanem abba a legénybe szerelmes a Böskének leánya a Juci, még pedig annyira, hogy élni sem tudna a legény nélkül. Az a kis galambom ez ideig azt hitte, hogy az ő kedveért járt a le gény a házhoz, s a Gáspi ugy is mutatta neki, mintha szeretné a leányt szivéből; hanem oh uram, ne vígy minket a kísértetbe: az anyját szerette. Látod, mire vetemedett az a vén satraférc; már azt sem tudom, minek tituláljam'? Mi is van ma? én bizony nem tudom; hanem annyit tudok, hogy tegnapelőtt voltak a legény szülei az asszonynál háztűz nézni, s az özvegyet meg is kérték, nem a leányt. Persze, az asszony módos, a férje mindenét ráhagyta; a leány még nem férjnek való, legalább a Böske i- így mondta a legény szüleinek és ezt a Biczóné is erősítette; igy hát a Gáspi gyereket még noszogatták is, hogy csak rajta, legalább beülhet abba a szép gazdaságba. Már a kézfogót is megtartották még pedig tegnap, hétfői napon, a mi az én életemben soha sem történt, mert mindig szombaton este szoktak eddig a házaspárok kendőt cserélni, s így Böske Biezó Gáspinak lesz a felesége. Mikor .1 uci megtudta, hogy Gáspi az anyját kérte meg, nem őt: sírt, rimánkodott anyjának, hogy ne tegye, ne menjen Gáspihoz az ő szégyenére. Végre bevallotta azt is, hogy ő a legényt már .régen szereti és szeretni is fogja, vagy meghal bánatában. No 'iszen! Böskének sem kellett több, megmosdatta leányát viz nélkül, megkeresztelte pap nélkül; megmondta neki, bogy te ilyen meg olyan: eltakarodjál a házamtól! Majd adok én neked szeretőt. Xe! ne! és a sodrófával végig simogatta a szegény teremtést. Mára virradóra aztán a leánynak se hire, se hamva. Lásd édes gyerekein, hát szép ez egy anyától ? egy olyan asszonytól, a ki esak pár hete, hogy eltemette az urát. .faj Istenem! mi lesz a világból? ()h-oh! az Isten hagyja el azt a . . . azt sem tudom milyen asszonyt, — mérgelődök Ágnes szomszédasszony. - Edes anyám ! dél van ; apáinuram már megjött a mezőről, — kiáltott be Naea a kertből, a ki már a harmadik ágy zellert is gyomlálta azóta. Juj galambom gyerekem, de eltréeseseltem az időt, ugrott föl ijedve Kata néni, adta korsója! hol a korsóm? jaj, a tiizemből eddig már egy szikra sincs; mit csinál most velem az uram, ki már eddig otthon van. No, lesz most az én fejemnek! Kutya teriíigette! tikom adta! — kapkodott erre-arra Agnes menyecske, — no, ne busuljon Kata néni, azonnal kész leszek az ebéddel . . . így ni! ... Itt van egy kis fazék leves és egy tányér csusza, tegye a kötőjébe, kettőjüknek elég lesz; most pedig csak siessen el erre kert alul. Az Isten áldjon meg érte csillagom! No, majd kendernyövéskor csak szólj át hozzám, én is tudom mi az emberség. Hanem most már elmegyek, Isten veled. De el ne mondd ám másnak édes lelkem, hiszen tudod : csak neked- beszéltem el. Dehogy mondom Kata néni, dehogy mondom, miért is mondanám ? Es Kata néni az egy pár szó után, de még egv kis hálálkodással is megtoldva, titkos örömmel kisurrant a konyha-ajtón, kezébe fogta az üres korsót, és usdi! el haza kert alul, a kötőjében vitt ebéddel. Ágnes szomszédasszony pedig ebéd után alig tevé le kanalát, azonnal futott Jutka szomszédasszonyhoz csak egy pár szóra, s elmondta neki, amit Kata néni mondott, s azt is,„hogy az kitől hallotta, persze jól megtoldva-foldva. O is ugy járt a pár szóval, mint Kata néni, avval a kiilömbséggel, hogy az öreg este hajtotta haza. De ő sem mulasztotta el Jutkának megmondani, hogy amit hallott, azt tovább ne adja ám! Jutka pedig alázatosan rámondta: „Mentsen Isten!" és mésris esy 1 1 • nt Öi/ ora alatt már tudja az egesz falu; hogyan lehet az 1 íirla^szerkesztő, 2 birósági végrehajtó, 7 gyáros és gyárhivatalnok, 3 építész. 2 bérlő, 1 bánya-hivatalnok, 17 kereskedő, 1G községi jegyző, 9 néptanító, 4 postamester, 2 erdeszeti tisztviselő, 7 vendéglős, 1 könyvnyomdát u lajdonos, 1 műkertész és 39 iparos szerepel. A mely intézmény élén — az országnak csak egyik kerületében — a rang, tudomány és vagyon, szóval a társadalmi osztályok majd minden ága ily mérvben képviselve van, azon intézmény nincs rossz kezekben s azon intézmény hivei és vezérfiai által rendezett összejövetelek és ünnepélyekben részt lehet ám venni bátran, minden tartózkodás, megerőltetés és a nélkül, hogy „leereszkedni" kellene! Egyébként az ismerkedési estély eléggé jól sikeí ültnek mondható. Beszélgettünk, „ismerkedtünk" és toasztokban öntöttük ki túláradó érzelmeinket. Felköszöntéseket mondtak: Trsztyánszky Lajos keszthelyi ügyvéd s főparancsnok, Teuffel Mihály pápai ügyvéd s főparancsnok, Kovács Károly z.-egerszegi ügyv. s főparancsnok, dr. Lipp Vilmos keszthelyi gymn. igazg. és tűzoltó egyleti elnök, /'. Szabó Károly pápai főiskolai tanár és szövetségi elnök, Némethy Ignác keszthelyi városi jegyző, Raffensberger Ignác szombathelyi iparos alparanesnok és többen. Én megvallom, hogy e tekintetben teljesen ártatlan vagyok és nem terheli lelkemet egyetlen „vad" avagy „szelíd" toaszt sem, még kevésbbé az, hogy pláne többszörös felszólalással s a ,,tisztelt előttem szóló bajtárs" szavaira vonatkozás titulusa alapján untattam volna a t. publicumot. . . . Benn a spáletli-ban a tűzoltó costume-ba bujtatott keszthelyi cigánybanda húzta: a beüvegezett elejii épülmény előtt levő s az udvartól magas léckerítéssel elválasztott mintegy 2 öl széles 1U—12 öl hosszú 8 10 ákácfával beültetett térségen a csurgói bajtársak 12 tagból álló, dobbal, sippal és trombitával felfegyverkezett tűzoltó zenekara dolgozott ; dicséretre s jobb sorsra méltó tüdővel és igyekezettel; az udvaron körbe állva fáklyafénynél a nkanizsai bajtársak 24 tagból álló s a katonabandákéhoz hasonló rémséges instrumentumokkal ellátott önkénytes tűzoltókból álló igeri jó zenekara működött, melynek őszinte dicsérése képpen el kell árulnom, hogy még csak 4 hó óta áll fenn s már oly elismerésre méltó szabatottsággal játszik, mintha évek óta ez lenne az egyedüli foglalatossága, pedig —- mint a kevésszavú és komoly nézésű n.-kanizsai főparancsnoktól értesültem csupa egyszerű iparosokból áll, kik az előtt semmiféle hangszerhez nem értettek, de igen jó karmesterük és ernyedetlen szorgalmuk van. Midőn a hőség kiállhatlanná, a felköszöntések árja elviselhetlenné kezdett lenni, szeretetreméltó házigazdám vezérlete alatt néhányad magammal haza félé menekültünk s útközben „benéztünk" a. AYísz«er-féle vendéglő kerti helyiségébe, mely úgy hasonlít az előbb leirt „szaletli"-hoz, mint egyik tojás a másikhoz, csakhogy ennek előrésze nincs „beüvegezve"; tehát esti tartózkodási helyül annyival alkalmasabb s kellemesebb. Ha azonban a helyiség hasonlít is a másikhoz,' nem hasonlított az itt talált valóban diszes hölgyközönség az amott hagyott-hoz! - Ezen estén csakugyan virágos kertnek volt mondható Nieszner uram „szaletli ja"! telve még csak alig kinyílt rózsabimbókkal. Egy sarokba húzódva szemléltük a jókedvű táncosokat s láttunk olyan csárdás táncot, minőnél szebbet alig láttam életemben! Kevés kivétellel szépen táneoltak, de oly gyönyörűen, igazi magyaros rithmussal kiaprózott csárdást, mint sárdi Somsieh Lőrinc úr bájos leánya egyik sem. Elkövettem a vétket! megnevezvén csak egyet a sok közül . . . bocsássanak meg érte úgy az ott mulatozott t. közönség, mint nyájas olvasóim . . . megvezeklek, bűnbánatot tartok vétkemért s büntetésül elmegyek aludni, pedig be kellemes volna még ott maradni, élvezni s azon gyönyörteljes pillanatokat itt leirva újra átélvezni! Ámbár jobb így . . . legalább sok megtörtént dolog titokban marad, a mit egyébként valószínűleg kifecsegtem volna! . . . * * * Még jóformán le sem feküdtem, nemhogy érdemesen alhattam volna, már megzendült ablakom alatt vasárnap reggeli 5 óra előtt az „ébresztő". Szent Isten! hogy megátkoztam azt a fenn eldicsért nkanizsai tiizoltó bandát karmesterestül, mindenestől . pedig olyan szépen játsztak! és oly felejthetetlen buzgalommal, inikép alig hogy elszunnyadtam, már ők nem tudom honnét a túlsó város széléről megfordulva ismét ablakom előtt fútták a valóságos „riasztó"-t! . . . Felkeltem s a gyönyörű magyar tengerre néző ablakom redőnyeit kitárva, gyönyörködni akartam a dicső hajnalban. — O kegyetlen sors! -— esik az eső. . . az ég úgy néz ki mint egy piszkos, öreg bakaköpönyeg . . . az utcákon arasznyi sár ... az ablakokból s háztetőkről ki és lecsüngő lobogók olyanok, mint az esőverte gubbaszkodó szárnyasok ... és én menjek most a díszmenetre! . . . Hála vendégszeretetben felülmulhatlan házigazdám szívességének s a tűzoltók speciális védszentje kegyelmének, mire a lukullusi reggelitől föltápászkodtam, kifogyott az egek csatornájából a viz, a bakaköpenvt lehúzták a szép kékszemű égről és szőke Balatonról . . . sütött a nap, és én „teljes díszbe" vágva magamat, berukkoltam az őrtanyára. A „díszmenet"-et leirnom felesleges . . . szép volt az nagyon . . . bejártuk a fél várost s mire a városháza elé értünk, sárosak voltunk térdig, derékig, kinek hogyan juttatták az Istenek s a keszthelyi szíves rendező bizottság . . . Nem szándékom a t. rendező bizottság kétségtelenül jó és szíves intentióját bírálat tárgyává tenni. Hisz bizonnyára a mi érdekünkben és a mi kedvünkért cselekedett úgy, hogy nekünk megmutatta a fél várost, minket pedig az egész városnak, mely az ablakokból és száraz járdáról kényelmesen és nagy lelki nyugalommal, — sőt tán imitt amott némi kis gúnynyal is — nézte,