Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-08-26 / 34. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1883. évi 34-ik szamához. iíogy P. Szabó Károly úrnak elvesztése a szövetségre k magára a tűzoltó intézményre mily súlyos csapást tépezett volna, azt esak az nem tudja, ki az ó' törhetlen munkásságát, az intézmény fejlesztése s annak erdeiéi eló'mozdítása körül való elvitázhatlan érdemeit nem ismeri. Könnyen érthető tehát a valóságos elszomorodás és fajdalom azon érzete, mely a jelenlevőket elfogá! . . . Sok kérés, reábeszélés, s azon Ígéret után, hogy ji/vőre a szövetség minden tagja becsületesen munkálkodni, a tűzoltó intézmény s a szövetség ügyét szívén hordozva, azt saját hatás — ismeretségi és társadalmi körében előmozdítani, terjeszteni, és az azt megillető polcra emelni szent kötelességének ismerendi, megingott az elnök elhatározása, újabbi egyhangú megválasztatását elfogadta ... és most már vidáman harsant fel az féljen P. Szabó Károly szövetségi elnök" és a kedélyekre nehezedő komor hangulat eloszlásával derülten folytatánk a tárgyalást. Alelnökül íriegválasztatott szintén egyhangúlag: Kovács Károly ügyvéd a zala-egerszegi önk. tűzoltó-egyletnek derék főparancsnoka, ki tűzoltó-körökben igen jó hírnévnek örvend és a tűzoltó-ügy emelése, sőt megalapítása körül magának érdemeket szerzett. . . Szövetségi titkár s választmányi tagok maradtak a régiek, ez utóbbiak azonban egy-két tevékeny és ifjú bajtárssal felfrisítve, kik közül különösen kiemelendő Kosa Gusztáv gyógyszerész s a jánosházi fiatal egyletnek tevékeny, értelmes és a tüzoltóiigy iránt igen érdeklődő főparancsnoka, valamint a régiek közül Póltz Pál, a keszthelyi önkéntes tűzoltó egyletnek ernyedetlen munkásságú titkára, kire az ünnepélyek rendezése terheiből úgy tudjuk az „oroszlán rész" nehezedett s akinek nyájas buzgalmáról és fáradhatlan előzékenységéről e helyütt hálásan megemlékezni kedves kötelességünknek ismertük. A szövetség 1885. évben tartandó közgyűlésének székhelyéül Reményi Samu főparancsnok szíves meghívása következtében Csurijó mezőváros Somogy megyében jelöltetett ki. Azon kérdés tárgyalása „miként lehetne a szövetséget bensőbbé, összetartóbbá, szervezettebbé tenni, hogy létele több (jobban mondva) nagyobb tevékenységet biztosíthatna" meglehetős élénk vitát idézett elő, melyben hallottunk sok dictiót telve phrasisokkal, de kevés practikus eszmével. A tárgysorozat ezen 6-ik pontjára, valamint a 7-ik pont köpenye alatt előterjesztett több rendbeli indítványra (melyek között ismét kisértett az ominosus ruha és zsinór, illetve rangjelzés kérdése, mely a tűzoltó gyűlések valóságos tengeri kígyójává nőtte ki magát) — a lehetőség szerint megfelelő határozatok hozattak, melyekkel ha nem mindenben értek is egyet, azokat mint a többség határozatát tisztelem és követni kötelességemnek ismerem, és a melyeket a közgyűlés jegyzőkönyvével együtt szives közlés végett-—• annak idején t. szerkesztő úrhoz eljuttatni fogok. E helyütt azonban mégis megjegyzendőnek tartom, hogy a szövetség müködhetésének első főkelléke a pénz\ legyen szives tehát minden tag-egylet a csekély 3 frtnyi tagsági dijat pontosan befizetni, nem mint némely a legközelebbi alkalommal megnevezendő egyletek azzal évekig hátralékban maradni, — második főkeUéke pedig a NI II II káss ág, a szövetség szellemi támogatása ; iparkodjék tehát minden szövetségi tag az e téren szerzett tanulmányait, tapasztalatait: elméleti és gyakorlati ismereteit nem véka alá rejtve — magának tartani, hanem a kezdők és egyéb érdeklődők okulhatása céljából közre bocsátani. Hisz van 2 magyar szaklapunk, szívesen közlik ezek az ily cikkeket. Továbbá tartsa kötelességének mindegyik szövetségi tag-egylet a szövetség elnöke s választmánya megkeresésének gyorsan és pontosan eleget tenni, az ezek által kivánt felvilágosításokat készséggel megadni, a statisztikai kérdő iveket luven s a valóságnak megfelelően kitölteni s beküldeni. . . . Ha ezek szerint járunk el, a szövetség virágozni és gyümölcsözni fog. • . . Adja Isten! . . . Kevéssel utóbb sietve, lélekszakadva tért vissza ismét a temetőbe de most már Banai Mihály urammal. Beérve a temetőbe egyenesen a ryr felé tartottak. A sírkeresztre dőlve még akkor ís ott volt a halovánvareu fiatal leány. Ilonka! kiálltott Banai Mihály oda lépve a fiatal leányhoz. Ilonka! kiáltott újra ... az nem mozdult. A szegény Ilonkát halva találták már ott a siron. Bódi! kiáltott az őrjöngő Banai Mihály ökölre szorított kezeit magasra felemelve a fekete alak felé fordulva te ölted meg ezt a szegény leányt! . . . Csülök Bódi ezekre a szavakra vissza tántorodott ... a fejéhez kapott . . egy rettenetes jajkiáltás hangzott. zúgott keresztül a temetőn, s mint a villám futott, rohant ki a temetőből. Rettenetes átok űzte, hajtotta. ... A szegény Ilonka halavány szomorú képe, meg az a megölt véres fej, iszonyú képek voltak ezek. szüntelen ott voltak a nyomában. Menekült. Tüskén-árkon keresztül. Tüske megvérezte lábát, ág megtépte testét . . . lélegzete elakadt . . feljajdult. . . Tovább menekült. . . . Közel volt a Tisza, beleszaladott abba. * * * Az öreg Banai Mihály büszkesége egyetlen leánya halálával megtörött. Leányát oda temette a temető szélre, a szegény szolgalegény mellé. Ha itt az életben megvonta tőlük a boldogságot, egy földben feküdjenek legalább oda lennt a sirban !. . . Most már két virágos sir fekszik egymás mellett oda kinn a temetőszélen. Mindegyik sírból egy-egy rózsabokor nőtt ki. Agaik szépen egymás fölé hajolnak, bimbóik csókolódznak, suttognak édes szerelemről, örök boldogságról . . s ha közéig az ősz, jönnek a hidegebb szelek, lehullnak, leszállnak oda azokhoz, a kiknek édes álmait annyiszor elsusogták a sirdombok felett kesergő, bánatos öreg Bannai Mihálynak. A ruha és rangjelzés kérdését pedig - közgyűlési határozat nélkül is — úgy oldhatjuk meg egyelőre legjobban, ha a magunk körében a túlságos fény és kirívó szín vegyület mellőzésével a leheti! legegyszerűbben állíttatjuk ki, — természetesen az országos szövetség pozsonvi közgyűlése határozatának megfelelő rangjelzéssel — egyenruháinkat. * *. ¥ A közgyűlés betejeztével siettünk a A'ieszner vendéglő kerti helyiségében tartandó programm szerinti díszebédre. Azt hiszem jobb lett volna ezen e/íó-2-ebédet egészen elhagyni, vagy azt inkább a kevésbbé hangzatos, nem oly sokat igérő, de inkább megfelelő /.yis-ebédnek keresztelni. En ugyancsak megbántam, hogy nem követtem szives házigazdám meghívását s nem menten vele haza ebédelni. Hja! házigazda uram keszthelyi lakós levén, bizonyára ismerte a keszthelyi vendéglők „leistungs föhig/í«V"-ját s a vendéglős urak azon elvét, miszerint minél több pénzért, minél kevesebbet és rosszabbat kell adui, akkor lesz haszon szépen! Ezen ismeretgazdaság birtokában igen helyesen cselekedett az én kedves szállást adó gazduram, midőn szépen haza ment ebédelni s a r/f'.ssebédre csak azután jött, mikor otthonn kiele: ré „a testnek kívánságait." Az említett vendéglő kerti helyiségnek nevezett udvarában, szép fiatal akácfák alatt, melyek tudvalevőleg igen nagy árnyékot nyújtanak, vala felterítve két hoszszu asztal — ezeknél foglaláuk helyet. A vendéglős úr éppen nem panaszkodhatott a tűilátogatottság ellen, mert az egyik asztalnak mintegy 1

3 része telt csak meg, a másiknál pedig alig ült 10- 12 egyén, a többi üres volt és mi örvendeztünk azon józan feltevésben, hogy a ki 200 emberre készül, az alig száznak bőven és könnyen nyújthat eleget étel, ital és szolgálat dolgában. Roppantál csalódtunk! — a szolgálat csiga lassúságú, étel ital a teríték árához (1 frt 50 kr.) arányosítva csekély és szelíden szólva: élvezhetlen volt! Ezen még esak megvigasztalódtunk volna, de itt ismét előtérbe lép a közönség visszahúzódása felett való jogosult panasz! A tűzoltókon kivül jelen volt tán 8—10 városi tisztviselő ur — egyéb senki ... nő egyetlen egy sem! ! Emlékezzünk vissza a soproni, pozsonyi és zalaegerszegi szép napokra . . . vigasztalódjunk azok szép emlékénél és fojtsuk magunkba méltó felháborodásunkat. A krónika hitelessége kedveért meg kell említenünk, hogy egy különben angol phlegmájú főparancsnok bajtársunk az ebéd közepén felkelt és szó nélkül elment Iiévvizre ebédelni, — egy másik nyíltan kifejezést adott indignatiójának s panaszt emelt illetékes helyen, a többiek csak zúgolódtak, de olyan ki megelégedett lett volna nem volt egy sem! . . . De hagyjuk e gyűlöletes képet. Különben is hely telen szokásnak tartottuk mindig a tűzoltó közgyűlésekkel egybekötött efeebédezést, de ezúttal még jobban meggyőződtünk nézetünk alaposságáról. A közebéden felköszöntőket mondtak : Trsztyámzky Lajos főparancsnok, Dr. Lipp Vilmos elnök, /'. Szabó Károly szövetségi elnök, Teu fel, Mihály pápai főparancsnok, Lengyel Lajos nkanizsai elnök, egy alcsuthi önk. tűzoltó bajtárs, kinek nevét megtudnunk nem sikerült és még többen. Ugyancsak a közebéd folyama alatt üdvözlő távirat küldetett J ó zs ef főherceg ő kir. fenségének, mint az alcsúthi önkénytes tűzoltó egylet főparancsnokának, mely egylet két tagja által képviselve is volt; — továbbá felolvastattak a megnem jelent tűzoltó-egyletektől érkezett üdvözlő táviratok, mintegy 5—fi drb. Még be sem fejezhettük egészen ebédünket t. i. gyümölcs és sajt hiányában az asztalon levő fekete sárga tűzoltó sisakot ábrázoló tortákkal kezdénk farkas szemet nézni s tanakodtunk, hogy megegyük, avagy a kerítés nél ácsorgó gyermekseregnek adjuk-e martalukul ? midőn megeredt a zápor, megszabadított a díszebédtől és bekergetett mindnyájunkat, a néző közönséggel amúgy is telve levő „szaletlí

u-b&. A legnagyobb rész felvonult az ugyanazon vendéglő emeleti helyiségeiben levő casínoba, hol is eg\ csésze párolgó fekete kávé mellett elhatároztatott: „mikép okulva a rajtunk most megesett díszebéden, továbbá elfogadva azon elvitázhatlan igazságot, hogy a tűzoltó közgyűlések célja egy részről a tűzoltók összetartósságát növelni, de másrészről a közönséggel minél bensőbben érintkezni, egyesülni és összevegyegyülni . . . jövőre a közgyűlések alkalmával közebédek ne rendeztessenek." Részemről a határozatot örömmel üdvözlöm, a mint annak meghozatala érdeméből némi kis részt magamnak is vindicálok és azt már annak meghozatalakor is üdvözöltem. mert a tűzoltó intézmény alapjában és egész szervezetében demokratikus intézmény levén, a drága közebédek rendezése által a szegényebb sorsú tűzoltók el záratnak attól, hogy bajtársaikkal együtt lehessenek s azokkal társalogva, tőlük úgy a tűzoltó dolgokban, mint finomabb erkölcsök és modor elsajátításában tanulhassanak: mert továbbá a vándor közgyűlések azon célja, hogy az ország, illetve különböző vidékek városai s ezek közönsége megismerkedjék a tűzoltó intézmény nyel és azon elemekkel, melyekből a tűzoltók állanak, az ily drága küzebédek rendezése által meghiusíttatik, mivel egyrészről a közönség nagyrésze az ily közebédekben való részvételtől — a nélkül hogy arra alapos és helyes oka volna — még mindig idegenkedik, másrészről pedig a közönség azon része, mely leküzdve alaptalan előítéleteit a közebédeken megjelenik, nem nyerhet hű képet arról, hogy mily elemekből állanak a tűzoltók ? hisz azokon a szegényebb sorsú tűzoltók azok drágasága miatt nem jelenhetnek meg; — mert végre a közgyűlések alkalmával rendezett költséges ünnepélyek sok tűzoltót viszszariasztanak a megjelenéstől, mivel az oda utazás is elég sokba kerül és méltánytalan, hogy különösen a szegényebb sorsú tűzoltók az ily ünnepélyek által vagy nagyobb mérvű költekezésekbe kevertessenek, vagy azokban költségkímélésből részt nem vehetvén ez okból honn maradni kényteleníttessenek; de egyébként is legfőkép azért káros a sok ünnepély rendezése, mert ez által az összejövetelek tulajdonképeni céljától a közgyűlésen és értekezleteken való megjelenéstől oz idő s az egyének elvonatnak. Az említett irányban való megállapodás után azon kellemes meglepetésben részesültünk, miszerint az eső elállt, a keszthelyi i nk. tűzoltó egylet diszgyakorlatának megtartása s a Balaton partjára tervezett séta és a tavon való csónakázás kivihetőnek mutatkozott. A gyakorlat megtartatott és tekintve, hogy a keszthelyi egylet »cg fiatal, valamint leszámítva egyes, részint a gyakorlatlanság, részint a túlbuzgóság által előidézett malheuröket és szabálytalanságokat, eléggé jól sikerült . . . Különösen a csővezetőnek még sok tanulmányt és nagy önmérsékletet ajánlhatunk; a szivattyúsoknak pedig kevesebb •hirtelenkedést és összevágóbb tömlőkezelést. A gyakorlat után csurgói és nagy-kanizsai bajtársaink csengő, bongéi és harsogó zene kísérete mellett kisétáltunk a mi kedves magyar tengerünk a szép Balaton partjára, hol csinosan betasított helyen letelepedve, élveztük a kitűnő „halászlé'-bői s jó borból álló ozsonát, hallgattuk a Balatonon csónakázó tűzoltó zenekarok nótáinak az enyhe szellő által hozzánk eljuttatott egyes accordjait; kölcsönösen bámultuk egymást a keszthelyi publicum szintén kisétált nagy részével és újra ismerkedtünk; már t. i. azok, kik még a tegnapi éj és a mai nap folyamán nem eléggé tanulták egymást megismerni és megszeretni. Szóval a Keszthelyen töltött idő legkellemesebb pontja e balaton-parti szórakozás lett volna, ha ezt is megnem zavarja eg\ kellemetlen s némely bajtárs szivét a hazatérésig elkeserítő intermezzo, íuely eljárás a tatapintatlanságnál is több levén, megemlítés nélkül nem hagyható. Mint fenntebb is érintem, még a casinóban létünkkor a Balatonon való csónakázás helyeztetett kilátásba, sőt erre ünnepélyesen és igen lekötelező modorban megliíva is lettünk. E szívélyes meghívás következtében sok bajtárs, ki tán még soha sem látta a gyönyörű Balatont, annál kevésbbé részesült az ezen való kellemes ringatózásból álló csónakázás élvezetében, nem rettenve vissza „szárazföldi patkány" létére a közmondás azon intő szózatától, hogy „a víznek nincsen gerendája— vállalkozott a/, élvezésre é.^ munkához szokott tűzoltó tenyérrel és edzett karokkal kezelték nemcsak az evező, hanem a kormány-rudat is. . . . Midőn a csónakázás véget ért s tűzoltóink csapatosan vonultak át a csónakázó-egvlct házikóján; egyszerre csak az említett egylet egy tagja által nemcsak udvariatlanul, hanem meglehetős durván szólíttattak tel, hogy „fessél,' fizetni" .' Ámbár meghívott vendégek voltunk, mégis fizettünk szó nélkül pá köpf egy piculát de utólag nem fojthattuk el magunk között azt a keserű megjegyzést, hogy furcsa vendégszeretet az olyan, a melyik megfizetteti magát! l)e még furcsább az. hogy a később kiszállóktól még azok helyett is követelték a fizetést, a kik korábban kiszáltak és meg nem szólliltatván, egész ártatlanul eltávoztak, nem is álmodván, hogy itt fizetni is kellene. . . . Nagyon természetes, hogy ezekre nézve azt mondtuk mi később kiszállók, tessék constatálni, hányan mentek el fizetés nélkül, pazarul fogunk azok helyett is fizetni." Tűzoltóink azon részének, mely mit sem sejtve fizetés nélkül hagy a el a kikötő bódét, kötelességem azon elégtételt szolgáltatni, mikép mindazok, kik megtudták, hogy fizeté> követeltetik, visszatértek és fizettek; azonban, hogy magukban mit gondoltak, annak elképzelését a szives olv; sóra bízom. . . . Estére kelve beállítottunk a sörház kertben tartott „bál"-ha. Itt sem hallgathattom cl, mikép nézetem szerint nem helyes volt ke zthelyi bajtársainktól, hogy mellőzték azon régi bevett ízokást, miszerint tűzoltó mulatságok alkalmával egyenruhás tűzoltó belépti dijat nem tizet. Nem volt helyes pe líg azért, mert ezáltal a közgyűlésre utazott tűzoltóság nagyrészét ismét elzárták az együtt lét örömének s a tulajdonképen az ő részükre rendezett mulatságban való részvételnek élvezhetésétől. . . . Azon kedvezmény, hogy a tűzoltók az 1 frtnyi belépti díjnak felét tartoztak fizet ii, véleményem szerint nem elég, mert lehetett, sőt tudomásom szerint volt is, tűzoltóink között (dég olyan, kinek nem igen jutott egész napi költségére sokkal több mint 50 kr. vagy egy frt, — már most ha 50 kr. belépti dijat fizet, mi marad szegénynek egész napi élelemre, szivarra s 1 -2 pohár borra?! A költséges ünnepélyek rendezése a szerényebi sorsú tűzoltókat az alsóbb rendű korcsmák, hogy n mondjam lebujok, t Ikeresésére s látogatására kénysze

r ríti. . . . pedig célunk ennek az ellenkezője volna ám t. uraim! . . . Különben a bál elég látogatott volt ... de a keszthelyi viszonyok s felfogás, vagy szokás jellemzései) szomorúan kell eon-:alálnom, hogy az értelmiség, az ú, J~ és előkelőbb polgári, osztály távollétével tündökölt ! . . . Kedv is lett volna - olyan a milyen, de nem az igazi. Az a kissé tán nem egészen „i/leimzerű", tán némileg valamicskét szilaj, de daliás, nemes, magyaros és zamatos jókedv az nem mutatkozott éji 12 óráig, mikor a közönség jókora része s köztük csekély magam is haza tértünk nyugalomra hajtandók fáradt fejünket. . . . Hogy éjfélután mi történt, arról nem szólhatok, de azt igenis tudom, hogy a szállásom közelében levő kisebb korcsmák valamelyikében hajnalig énekelt és rikoltozott valamely mulató kompánia, mikor pedig ezek elcsendesedtek, ismét felharsant az „ébresztő." Felkeltem tehát s kitárva ablakaimat, ezúttal t jes mértékében élveztem azon gyönyörű látványt, mely v a Balatonon felkelő nap s ez által bearanyozott ritka szép^ tájkép nyújt. —