Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)
1883-07-01 / 26. szám
röpirat szerint Magyarországon körüliéiül lliOO helyen van, ásvány viz-forrás, melyek közül nem egy nagy értékű és világhírű. Örvendetes jelenség, hogy a magas kormány a belföldi forrásvizek rendkívüli becsét méltányolja es kezdi támogatni, amit a mult évi berlini közegészségi kiállításon, úgy a triesztin i, tapasztalhattunk és az idő' kétségkívül meg fogja érlelni ezen gondoskodásának gazdag gyümölcseit. Legkitűnőbb és fáradhatlau úttörő e téren bizonynvára Bernát József tanár Budapesten, a ki négy évvel ezelőtt „Magyarország ismeretesebb ásványvizei termé szettudományi és gyógyászati tekintetben' címmel megjelent és 14(1 oldalra terjedő művében a legnevezetesebb magyarországi forrásvizeket jellemezte tekintettel a gyógyászatra. A mit a kormánynak húsz éven keresztül, dacára a kitűzött jutalmaknak, nem sikerült elérni, azt Bernát önkényt megteremtette. A mult évben egy kis fűzet jelent meg tőle „Az ásványvizeknek bevitele- és kiviteléről Magyarországon", a melyben többi közt mondja: „A kormány nemzetgazdászati szempontból oda törekedjék, hogy a külföldi nevezetesebb ásványvizekkel egyenlő vagy azokat felülmúló belföldi ásványvizek használatát előmozdítsa, hogy ezen vizek magában az országban, sőt az ország határain túl is minél nagyobb kelen dőségnek örvendjenek már azon okból is, mert minél jövedelmezőbbé teszünk valamely gyógyforrást, annál inkább emeljük annak adóképességét az államra nézve. Épen most volna ideje hazánknak sok jeles ásványvizeivel, melyek jelenleg csak a forrás közvetlen környékén nyernek némi kelendőséget, oda hatni, hogy a birtokosra és ezáltal közvetve az államra jövedelmezőbbekké váljanak és minél több munkás kéznek nyújtsanak tisztességes keresetet. Bernát említett művei kétségkívül oly források, melyeket dr. Bruck célirányosan használhatott fel. Bruck Magyarország tiszta égvényes vizei sorában felemlíti a német-kereszturit, lipóczit, margit-forrást, petánczi Széchenyi forrást, szolivait, gánóczit, jegenyeit, mohait, szántóit, szklenóit, melyek közül a Széchenyi-forrás (a galicziai határon levő szolyvait kivéve) minden magyar tiszta égvényes viz közt a legta rtalomdúsabb. Fölülmúlja még a legtöbb hasontartalmú, leghíresebb külföldi vizeket is, mint a jánosforrást, gieshühlit, krondorfit, radeinit, preblánit, vichvt és szénsavtartalomra nézve még a bilinit is. Epen nem lehet ezek alapján csudálkoznunk, hogy ezen forrás vize már a mult évben Trieszten jutalommal lett kitüntetve, pedig csak legközelebb lett felfedezve és kitüntetésekor még forgalomba sem volt hozva. Valószínű, hogy a berlini közegészségi kiállításon sem maradt volna kitüntetés nélkül, ha a kiállított tárgy ott nem lett volna a lángok martaléka. Magának a forrás tulajdonosának — a ki egy zalamegyei birtokos igen is szivén fekszik, hogy ezen viz a kereskedelemben minél nagyobb mérvben elterjedjen. Erre buzdítják őt a minden oldalról jövő rokonszenves nyilatkozatok és magának a víznek kitűnő minősége. Mivel a savanyúvíz évad-cikk és a Széchenyi forrás szomszédságunkban van, ezúttal a savanyúvizekre irányozzuk a figyelmet főleg azért, mert minden ásványviz között a savanyúviz fogyasztás a legnevezetesebb és Magyarország, mint ezen cikknek fogyasztója, népességéhez arányítva első helyen áll egész Európában, de talán az egész continensen. Kívánatos volna, ha hazánk savanyúvizei épen oly hirre vergődnének a világpiacon, 11.int kitűnő zamatú, fölülmulhatlan boraink. Némely vármegyében, hol az úgynevezett közönséges ember azelőtt a savanyúvizet borral csak elvétve élvezte, annak használata fokozatosan egész szükségletté fejlődött ki ugy, hogy mai napság nehezen tudna arról lemondani. Ez adja magyarázatát annak, hogy jelenleg egy falusi korcsmában vagy csárdában sem hiányzik ezeu legtermészetesebb, legolcsóbb, egyúttal kellemes és egészséges üditő- és gyógyital. Amit ezer és ezer hirdetés nem lett volna képes kivinni, azt az emberi ösztön mintegy életszükségletté tette; vagy az iparos avagy az egyszerű földmives előtt már valaki előre bebizonyította, hogy a természetes savanyúvizek nck élvezete előnyös? Ez a közönségre nézve felesleges elméleti fáradság lett volna akkor, midőn a gyakorlat oly szembeszökőieg nyilatkozik mellettük. Maguk az orvosok is egész a jelenkorig a savanyúvizeket ol v csekély fig\ elemre méltatták, hogy azok rendeletei alapján a savanyúvizek fogyasztása alig jölietett számításba. A legújabb időben azonban a termesze tes, szénsav dús vizek használatát egyes esetekben és állapotokban nemcsak melegen ajánlják, hanem igen sokszor mint egyedül hatásos szert határozottan rendelik. Hisz már a közönséges, tiszta édes viz is az emberi szervezet épségben tartásának egyik iő feltétele. Sajnos azonban, hogy a savanyúvizek használatának általánosítását a magas szállítási költségek akadályozzák. Azonban a vasúthálózat lassankénti kiterjesztésével a forrásokhoz köz. lebb jutunk és ezáltal azok használata olcsóbbá válik. — Nevezetesen a gazdog Széchenyi-forrás idővel e.. úron azon kedvező heh :.etben lesz, hogy egész vármegyéket lát el tiszta, hűsítő italával. Ha majd egykor hazánknak ezen, eddig egé-;z figyelmen kiviil hagyott délnyugati szögletében, hol a zengzetes édes magyar szó a vend mellett elhangxdt, a világot átalakító gőzmozdonv éles füttye a füleket rezgésbe hozza : akkor itt oly iparág fog felvirágozni, melyről jelenleg fogalmunk sincs. — Azért is hazafias kötelességünk ezen fiatal hazai vállalatot támogatni éó tőlünk kitelhetőleg előmozdítani és pedig nemcsak magáért a vállalatért, hanem legfőkép azért, hogy honfitársainkat ez által buzdítsuk iparos vállalatokra, jól tudván, hogy ép az ipar emelkedésével van egybeforrva édes hazánk egykori felvirágozása. Nagy K. Helyi, megyei és vegyes hirek. Az uj évnegyed alka lmával tisztelettel felkérjük ia punk pártoloit, kiknek előfizetése lejárt, szívesk edjenek azt mielőbb megújít ani, hogy a lap szetküldésab en fennakadá s ne támadjon; kik pedi g h átralékban vannak, a zokat a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére k érjük. A lap kiadó-hivatala. Hirdetmény. A megyei központi választmánynak f. évi junius 21-én tartott üléséből 10 kpv. 1883. szám alatt kibocsátott hirdetmény kapcsán, az 1874. évi 3)3. trvcikk 53. szakaszának tüzetes rendelkezésére figyelemmel felvilágosításul közzé tétetik, miszerint az országgyűlési képviselő választók jövő 1884-ik évre összeállított és f. évi julius hó 5-től 25-ig a hirdetményben jelzett helyeken közszemlére kitétetni rundéit ideiglenes névjegyzékeinek kiigazítása iránt kérvények — (felszólalások) — folyó évi julius 5-től 15-ig adhatók be, az ezekre tett észrevételek pedig julius 16-tól 25-ig fogadtatnak el. Mely hirdetmény minden egyes községben a községi elöljáróság, Nagy-Kanisza városában a városi tanács által s-zokásos módon azonnal közzé teendő. Kelt Zala-Egerszegen 1883. junius 29-én. Svastits Benó ni. k. alispán, mint a megyei központi választmány elnöke. Ríeffluvo. Zala-Egerszegről a szent-iváni vasúti állomáshoz vezetendő helyi érdekű vasút létesítése érdemében tartott értekezlet megbízásából felkérjük mindazokat, a kik azon értekezletben részt vettek, s a kik az ügy iránt áldozatra kész érdeklődéssel is viseltetnek hogy f. 1883-ík évi julius hó 10-én délutáni 3 órakor Zala-Egerszegen a gazdasági egyesület háza termében tartandó értekezletre megjelenni szíveskedjenek. ZalaEgerszegen 1883. junius 28-án. Háczky Kálmán. Skublics Jenő. Wlasies Antal nyugalmazott nagy-kanizsai kir. törvényszéki elnök, ki a jelen év elején a legfelsőbb helyről a vaskorona renddel lett kitüntetve, junius hó 21-én hosszas szenvedés után 68 év kérában elhunyt. Nagy-Kanizsa város haladását nem kis mértékben köszönhette a boldogultnak, a ki a városnak éveken át mint buzgó polgármestere szülő földje iránti lángoló szeretettől vezéreltetve fáradhatlan tevékenységet fejtett ki a város anyagi és szellemi jólétének emelése körül. A törvényszékek felállításakor az uj szervezés terhes munkája bízatott reá s törvényszéki elnöknek kineveztetve, kir. miniszteri biztosképen szerepelt. Mint elnök főkép a bűnügyi tárgyalásokat kiváló szakértelemmel vezette s hivatalos állásának pontos betöltésében példányképül szolgált. E mellett élénk figyelemmel kisérte a város ügyeit és alig volt humánus intézmény, a melynek buzgó támogatója nem lett volna. — Temetése junius hó 24-én d. u. 4 órakor a legnagyobb részvét mellett folyt le. A gyászoló családhoz közel és távol vidékről számos részvétirat érkezeit és a koporsót szebbnél szebb koszorúkkal halmozták el részint a különféle hatóságok, testületek és egyesületek, részint egyesek, kiket a családhoz rokoni vagy baráti kötelék fűzött. A mindenünnen nyilvánuló közrészvét kétségkívül jótékony írul szolgál a mélyen sújtott családnak. A mily egyszerű, pompa é< külső fény nélkül való volt a fáradhatlan munkában eltöltött élete: oly impozáns volt elköltözése az örök hazába. Áldás és béke lengje körül a megdicsőült porait! A VdiüSi képviselő testület f. hó 2-án d. e. ') órakor ülést tart a következő tárgysorozattal: 1. Theodorovich Károly úr által a 31 szánni végzésre írásban b. adott nyilatkozat. 2. A községi iskolaszék átirata az ipartanműhely és a kertészeti iskola szervezése érdemében teendő intézkedés iránt. 3. A községi iskolaszék átirata a községi népiskolánál a jövő tanévben egy segédtanítói állás rendszeresítése érdemében. 4. Az ipartanodai bizottság által az 188 : t .. tanévre készitett és beterjesztett költségvetés tárgyalása. 5. A helybeli izr. hitközség kérvénye a temető mellett lévő s a város tulaj dunát képező ingatlan egy részének megvásárlás utján leendő átengedése tárgyában. ;; zala-egerszegi polgári fiú- ós felső leanyiskola tfjiisága altnl saját könyvtára javára junius hó 23-án a R.ozenkrancz kertben rendezett mulatság igen sikerültnek mondható. Habár a nem egészen kedvező idő többet elriasztott, és sokat nem látunk olt, akik az ifjúsági mulatságot más években szives megjelenésükkel szerencséi t.-'tni szokták, mégis a mulatság 26 frt 05 krt jövedelmezett az emiitett célra. A tanuló ifjúságról dicsérettel emlékezhetünk meg kifogástalan viseletéért s hogy a táncot oly szépen rendezték és oly kedvvel és kitartóan táncoltak, hogy a jelen volt közönséget e viseletükkel egészen meglepték. Sajnosan kell felemlítenünk, hogy a városi polgárság csakis egy tagjával volt képviselve. E tüntető elmaradásnak okát nem tudjuk megmagyarázni főleg akkor, ha tekintetbe veszszük, hogy igen sok helybeli polgárnak gyermeke jár az intézetbe s így ha másért nem, legalább édes gyermekük kedvéért kellett volna megjelenniük. Befolyt belépti díjból 54 frt., felülfizetésekből 9 frt 35 kr. összesen 61 frt 35 kr., melyből a 36 frt 30 kr kiadást levonva, tiszta jövödelem 25 frt 05 kr. Felülfizettek: Simicska János 30 kr., Hollósy József 1 frt 70 kr., N. N. 10 kr., Büchler N. 20 kr., N. N. 10 kr, N. N. 10 kr., Kovács Mariska 20-kr.. Hollósy Józsefné 40 kr., Farkas Dávíd 70 kr., N. N. 10 kr, N. N. 15 kr, N. N. 15 kr, N. N. 20 kr. Erdős Géza 70 kr, N. N. 70 kr., N. N 10 kr, N. N. 10 kr, Czukelter Béla 20 kr, Rosenthál Samu 30 kr, Rosentbál Jenő 20 kr, N. N. 10 kr, N. N. 10 kr. Muzsik Kálmán 30 kr, N N. 10 kr. Farkas László 40 kr, N. N. 10 kr. Fischer Fáni 20 kr, Breisach Sámuel 90 kr, N. N. 20 kr, N. N. 5 kr, N. N. 10 kr., N. N. 10 kr. Tanügybarát. Elismeréssel közöljük, hogy Hubay György helybeli ügyvéd ur az elemi iskola igazgatójának négy db. tallért volt szives átadni négy szorgalmas és jóviseletü növen VA megjutalmazása végett. Legfelsőbb adomány. Ő felsége az I, II. és IV. Hegykerület, Grabrovnik és Stanetinecz községeknek, az ottani szűkölködők részére egv ezer forintnyi segélyösszeget magán pénztárából adományozott. A Pápa- Keszthelyi srarnyvasút ügye egy batal. mas lépéssel közelebb jutott a megvalósulhatás stá uu.uá. hoz, a mennyiben a vasút létesítéséhez szükséges pénz. Csak a púder tartja benn a lelket — contrázott hozzá a doktorné. Kelepelvnéuek meg a toiletteon akadt meg a szeme, az az jobban mondva a nyelve. .Milyen közönséges! Nincs azon egy csepp elegancia sem. Láttátok a kalapját? Egész tavali divat! Hát még az a „proinenade anzug" ! No ilyent meg plane ez előtt két évvel viseltek Csicsóházán! veté oda a közjegyzőné. - Azután milyen kényes, milyen büszke, mint egy páva! — fanvalgott a járásbíróné - pedig bizony másnak is van ám háza s még sem hordja olyan magasan az orrát. - De van ám! - erősité Csipkeházyné — mégpedig Csicsóházán, a Virághnéé pedig ki tudj i hol van, van-e, nincs-e? én legalább el nem hiszem, mig nem látom. De hát Bence ezt mind nem hallotta, vagy ha hallotta is, a mézes hetek mámorában nagyon keveset törődött vele s az egész világgal; de sőt még — a pókateleki emeletes házzal is. Hanem azután már később, midőn lassan lassan elmultak a mézes hetek észbontó napjai, mikor már kezdett a szív is visszatérni a régi kerékvágásba, hogv ne állja tovább útját az észnek, nein csak C'sipkelakvné, de szó a mi szó, Bence oldalát is kezdte fúrni, az a pókateleki emeletes ház, az a szép emeletes ház ott a „piac közepén". Szerette volna minden áron valahogy előkeríteni, szóba hozni, hanem sehogy sem kinálkozott arra valami csattanós „apropos". Bence tehát illőbbnek, okosabbnak tartotta hallgatni és várni a kedvező alkalomra, a mi azután csakhamar be is következett; mert a csiesóházi grófnak az árendása a Spitzenkopf Áron kezére kezdett dolgozni Bencének. Ez a furcsa eset pedig olyan formán történt, hogy a Spitzenkopf Áron a regale árendálásból szépen megszedte magát és most házat építtet a „napkeleti" utcában, épen Virághék lakásának átellenében. Természetes, hogy Bence fájó szívvel nézte azt az építkezést. Hanem azután egyik nap, a mint az ablakon át gyönyörködött volna Áronnak napról-napra emelkedő i piilő uj házában, nagyot gondolt s eszébe jutott, hogy hát hiszen ő neki is lehetne itt a „napkeleti" utcában ilyen szép háza, mint ennek a zsidó árendásnak, csak akarni kell. - Tudja mit gondoltam tubicám ? — szólt azután édes hangon feleségéhez, kövér ujjaival valami marschot dobolgatva az üvegtáblán. — Nos? Hát csak azt, hogv legokosabban tennénk, ha itt az Áron épülő háza mellett, ezt a rosz viskót — a mi már úgyis csak az utcát csúfítja — megvennénk, azután azután, egy szép házat építenénk helyébe. Nos nem találom el mindig még a gondolatát is? — vágott közbe Bettike mosolygó arccal. - Apen ezt, tökélvetesen ezt gondoltam én is! — sietett megjegyezni Bence, miközben orrcimpái egészen kitágultak, hogy pedig Virágh Bencénél ez mit szokott jelenteni, azt már egyszer megmondtuk azért hát, legokosabb volna — folytatá mindinkább derülő arccal ha azt a pókateleki emeletes házat eladnánk és az árából. . . . A pókateleki házat micsoda pókateleki házat! ? - Hát a maga házát kedvesem, azt az emeletes házat — „ott a piac közepén" Az én házamat! kacagott Pel egész seálában a kis menyecske — nincs nekem galambom házam Pókateleken! - Ugyan már ue tréfáljon — szólt neheztelő hangon Bence hát kié volna az a szép emeletes ház, ott a pókateleki piacon. A pókateleki piacon!? Hahaha! Hát a pókateleki plébános' gazdasszonyáé: a Sugár Bettié: de nem a maga feleségéé! — A pókateleki plébános gazdasszonyáé!!? \ agy ugy? — akadozott Bence száján a szó s olyan formán kezdte magát érezni, mint a kit a guta környékez. Hát persze hogy azé! ismételte a szép asz szony, fehér ujjaival végig simítva Bencének elborult ábrázatát. — Hanem hát folytatta azután — nem is ugy gondoltam én, hogy házat építünk ide az Aron zsidó mellé, hanem . . . Hanem?! - vágott közbe savanyúan Bence. Hanem hát csak ugy lelkem, hogy maga szépen kiveszi a takarékpénztárból a pénzeit és . . . - Kiveszem a pénzeimet! az én pénzeimet?! mokogott Bence s azt hitte, hogy rögtön megüti a guta, elnyeli a föld, ha még sokat emlegetik az „ö pénzeit". Igy hát az ö felesége azt gondolja, hogy ő neki ..pénzei- vannak! De hát miért is ne gondolhatná? — Hát ő nem azt hitte, hogy a feleségének meg emeletes háza van!? Pedig dehogy van, dehogy van! azaz, hogy még is van Sugár Bettinek; csakhogy nem az ö feleségének ! Nem is hozta azután elő Bence többé azt a pókateleki házat soha! Kiég volt egyszer hallani, hogy az a kondignációs épület, melyről pedig de sokat álmodozott, nem az övé s nem is lesz az övé soha! - Megnyugodott sorsában s vigasztalta magát azzal, hogy ha háza nincs is, van szép, sokak által irigyelt fiatal felesége. (Vak mikor az Áron felépült uj háza előtt vezette el ur ja, sóhajtott fel néha-néha ugy magában, hogy: hej! de sokszor meg is csalódik az ember mikor—háza odik !