Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)

1883-05-06 / 18. szám

lan tagjai vártak a bíboros főpapra. A küldöttség nevében Széli Ignác alispán lelkes szavakban üdvözölte ő eminentiáját, a ki válaszában megköszönte a szives fogadtatást. . A diadalkapunál a város nevében Grimm Károly polgármester tolmácsolta a város lakosságának érzelmeit, melyre a biboros főpap leereszkedő nyájassággal felelt. ' Dacára a szakadó esőnek, mind a pályaudvaron számosan vártak az érkező főpapra, mind a diadalkapunál impozáns számmal volt a közönség képviselve. A príuiás és kísérete a püspöki palotába szállt. * * * r> r\ I 1 1 Az egyházi ünnepély. Május 3-án 9 órakor ü. e. a papság bosszú sorban kar-ingbe öltözve a templomból átvonult a püspöki palotába, hogy a bibornok prímást s a fölszentelendő püspököt körmenetileg átkísérjék. A püspökvár utcai kijárata s a székes-templom bejárata közötti ut az előtte való napi eső által okozott sár miatt deszkával volt kirakva; a templom előtti tért belátbatlan sokaság tartotta elfoglalva. A menet bevonulása a templomba a város összes harangjainak zúgása közt gyalog történt, elől ment a lelkészkedő papság, azután a dignitariusok, végre a kereszt előlvitele mellett a herceg-prímás teljes bíbornoki díszben. ... Midőn a bibornok-prímás a templom küszöbét átlépte, a növendék papság négyesénekkara az „Ecce sacerdos magnus

u-t kezdette el és énekelte mindaddig, míg a papság a szentélyben, a bibornok prímás, a két segédkező püspök és a fölszentelendő uj püspök a részükre fenntartott emelvénynél helyet foglaltak. Most kezdetét vette a szent mise, melyet a bibornok-primás végzett teljes és fényes segédlettel. A püspöki szentelés mise közben volt s megható szertartások között ment végbe. A küldöttségek iránt a rendező bizottság igen szép figyelmet tanúsított, mert olyan helyet tartott fenn részükre, honnét a ritka szép ünnepélyt részletesen láthatták. A szt. mise és felszentelés végeztével az új püspök teljes püspöki díszbe öltözve a felszentelésnél segédkező 'két püspökkel oldalán végig ment a templomon s főpapi áldást adott. Ez áldás befejeztével és Kopsz János t. püspök s káptalani helynök latin nyelven tartott üdvözlő beszéde után kezdetét vette az egyházmegyei papság hódolata, minek végeztével az uj püspök fölemelkedett helyéről s a papsághoz latin nyelven, a hívekhez pedig a szószékről magyarul remek beszédet mondott. Ezzel a lélekemelő egyházi ünnepély véget ért s olvan rendben mint bevonuláskor, visszatért az egész menet a püspöki palotába. * * A szertartás végeztével fogadta püspök ő méltósága Zala-Egerszeg városának küldöttségét. Dr. Horváth Károly apát plébános őnagysága mutatta be a küldöttséget, melynek tagjai valának Arvav István, id. Czinder István, dr. Gráner Mihály és Hollósy József urak s rövid néliánv szóban kifejezést adott a tiszteletnek, mehet a város lakói valláskülönbség nélkül éreznek ő méltósága iránt; tolmácsolta egyúttal a város kath. hiveinek uj főpásztorukhoz való önzetlen szeretetét és törhetlen ragaszkodását. (íméltósága a küldöttséget igen szívélyesen foO O o t) gadta, s rövid válaszában köszönetet mondott biztosítván a küldöttséget, hogy a város érdekét mindenkor szívén fogja hordozni, mit tapasztalni fognak azok, kik bizalommal hozzá fordulnak; kérte egyúttal őket, vigyék meg küldőiknek is üdvözletét. A bibornok-primás ezalatt Vasmegye és Szombathely város küldöttségét fogadta; városunk küldöttsége itt is megjelent, köszönetet mondván az ország biboros főpapjának, hogy az egyházmegye uj püspökét kitüntette az, által, hogv hívei körébe jött el őt felszentelni. Ö eminentiája szívélyesen válaszolt, s a küldöttség tagjaival hosszasabban társalgott. * * * Délután 2 órakor kezdetét vette a díszebéd a püspöki palotában és papnöveldében, mindkét helyen 100 személyre. A püspöki palotában az első felköszöntőt ő méltósága mondotta a pápára, a királyra és a bibornokprimásra, mint legnagyobb jóltevőjére. Erre a bibornokprimás válaszolt, hangsúlyozván, hogy a mai örömünnepen ő nem örülhet zavartalanul, mert ürül ugyan, hogv kedvelt papja piispük társává lett, de fájlalja azt, hogy e kitűnő pap megyéjéből eltávozik. A kath. egyház egységénél fogva azonban ezután is üvének mondhatja őt, mert ezen egyház érdeke mindenütt ugyanaz. Utánna Kopsz János az egyházmegye papságának nevében éltette az uj püspüköt. Hadó Kálmán Vastnegye főispánja utalva a főpapságnak a haza körül szerzett elévülhetlen érdemeire, a bibornok-primás- és püspökre emelte poharát. Széli Ignác vasmegyei alispán e megye papságának a magyarosodás terén kifejtett működéséből indulva ki, gróf Festetich Andor pedig a vallásnak az állam-, társadalom- és családra való jótékony befolyását hangsulvozva a püspököt éltették. Őméltósága ez utóbbi felköszöntőre adott válaszában azon reményét fejezte ki, hogy a világi intelligentia nagy többsége igy gondolkodik. Szóllottak még Künigmayer Károly c. piispük, Küves Antal és Csontos Ferenc kanonokok, s végül Stegmüller Károly közbecsülésben álló ölbői esperes-plébános versekben, melyekre a bibornok-primás válaszolt is. A papnöveldében Puly György kanonok mondta az első felköszöntőt a piispükre. Szóllottak továbbá Oláh János szt. lőrinczi, Laskovics Ferenez letenyei plébános és többen mások. Megemlítjük még, hogy itt ebéd közben a papnövendékek zenekara működött. * * * Este a város fénytengerben úszott. Egyes középületek meglepő csin- és pazar fénynyel eszközölt kivilágítása a szemlélőre a legkellemesebb benyomást tette. A fáklyásmenet kilenckor kezdődött. A fáklyákat a város legelőkelőbb polgárai vitték. 400 fáklya fényénél zeneszó mellett jelent meg a püspöki palota előtt a polgárság, követve a nép ezrei által. A város nevében Eredics Ferenc ügyvéd lelkes beszédben mondott köszünetet a biboros főpapnak, hogy magas megjelenésével a várost szerencséltette. Leirhatlan volt a lelkesedés, midőn az ország prímása, a piispükük s a tübbi egyházi dignitáriusok díszes fogatokon a kivilágítás megtekintése végett a várost küriilkocsizták. Két évi üresség után be van töltve az egyházmegye püspöki széke. ()lyan férfiú emeltetett arra, kit tudomány és papi erények tesznek kitűnővé. Egyházmegyéje kath. liivei ezreinek ajkiról hő fohászként száll a magasba e dicső napon: „Magasztos tiszted rózsahajnalára, Araszszon dicsfényt az Eg üdvsugára!" jék, miszerint a hatósága alá tartozó községekben a a községek tulajdonát képező területek, nein különben a határbeli földbirtokosok azon területei, melyek a 2. §-ban meghatározott kivétel alá nem esnek, a törvény rendelkezéséhez képest legalább is 6 évi időtartamra bérbeadassanak. Utasítsa ennélfogva a járásabeli községek képviselő testületeit, hogy azonnal ülést tartson, az árverés feltételeit és a kikiáltási árt az 1871. XVIII. t. c. 110. §-a értelmében állapítsák meg, az árverési határidőt tűzzék ki, s mindezt a községben szabályszerű módon hirdessék ki, megjegyezvén, hogy az árverés akként tűzendő ki, hogy az a kihirdetéstől számított legalább is 14 napi határidőre essék. Az árverés szabályszerű megtartása után a megkütütt szerződések az 1883. évi XX. t. c. 3. §-a értelmében hozzám folyó évi julius hó l-ig jóváhagyás végett felterjesztendők lesznek. Különösen utasítom tehát szolgabiró urat, hogy I akként intézkedjék, hogy a szóban levő szerződések hozzá a községek által kellő időben minden hiány nélkül beküldessenek s ezen szerződések azután az egész járás területéről Összegyűjtve, szabályszerű jegyzék kíséretében egyszerre lesznek hozzám felterjesztendők. Végül pedig, miután fennforoghat az az eset, hogy némely községben a vadászati jog már az 1883. XX. t. c. életbeléptét megelőzőleg hosszabb vagy röv'debb időre bérbe adatott, az ily bérletek iránt a fentidézett törvény rendelkezéséhez képest szükséges intézkedés tekintetéből utasítom szolgabiró urat, hogy az ily községek szerződéseit is külön jegyzékbe foglalva, hozzám megvizsgálás végett a fent kitűzött határidőig terjeszsze fél. Jelen rendeletem pontos és szigorú végrehajtására szolgabiró urat ismételve is figyelmeztetem. Zala-Egerszeg, 1883. április 30-án. Svastits Benó alispán. I Turnischa, 1883. április 24. Megyei élet. A vadászatról szóló 1883. évi XX. t. c. tárgyában a tekintetes alispáni hivatal által 6889. sz. a. a szolgabírói hivatalokhoz kibocsátott rendelet: A „vadászatról" szóló 1883. évi XX. t. c. 3 §-a szerint a törvény 2. §-a alá nem tartozó földbirtokokon és a községek tulajdonát képező területeken, az utóbbiak terjedelmére való tekintet nélkül, a vadászati jogot az azon egy határbeli földbirtokosok a községgel együtt legalább is 6 évi tartamra bérbeadni kötelesek. A törvény ezen intézkedésének foganatot szerzendő, felhívom szolgabiró urat, hogy haladéktalanul intézkedTekintetes szerkesztő ur! *) Ha mindenki ugy tudná Barbarics István urnák természetét, mint Turnischa mezőváros, akkor feleslegesnek tartanok azon hírre reflectálni, mely tek. szerkesztő urnák L>. lapjában „Községi elöljárók gazdálkodása" cím alatt megjelent. Mert Barbarics István — szolgálati állományon kivül levő kürjegyző, községbiró, kataszteri segédbiztos stb. urnák alaptalan vádakban kitörni szokott cholericus kedvteléseit nálunk a községi éji őrtől kezdve a kisbiróig mindenki sajnálkozó nios'olylyal szokta fogadni. Azonban becses lapjának t. olvasói a körülményeket nem tudhatják; ennélfogva az említett hírre röviden válaszoljuk, hogy az ott elősoroltak csakis Barbarics ur bíráskodásának idejére nézve igazak. Mert a kivonatban mellékelt 204/879. sz. megyei alispáni végzés szerint B. urnák számadásai oly szabályellenesen vezettettek, hogy azokat a megyei számvevőségnek kellett a helyszínén újra összeállítani; mikor is kiderült, hogy számadó kurta két év után csak 2360 frt 66 krral maradt a községnek adósa, melynek megtérítését B. ur máig sem tartotta méltóságos haragjával megegyeztethetőnek, noha ez összegből csupán 1945 frt 37 kr. tiszta pénztári maradvány volt! Ily nagyszerű visszatérítetlen maradványnyal a mostani elöljáróság persze, hogy nem dicsekedhetik; *) A hivatalt alispáni végzés másolatban szintén beküldetett, valamint a turnischai képviselő testületnek f. évi április hó 15 én az említett hir íectificálása érdemében tartott gyűléséről felvett jegyzőkönyv, aláírva a bíró, jegyző és 18 képviselő által, mely iratoknak nyilvánosságra hozatalát nem tartottuk szükségesnek. Bár a hir közlésekor kételyünket fejeztük ki aziránt, hogy ilyesmi történhetik, lelkünkből örülünk, hogy a beküldött cáfolat szerint a dolog nem való, sőt az egész ügy ódiuma ép azon férfiú fejére van zúdítva, ki egy község elöljáróságát alapos ok nélkül megtámadni nem átallotta Ilykép nagyon is jó volt hosszú közleményét, melyben más hivatalos személy is meg volt támadva, nyilvánosságra nem hozni. Szerk. aztán olyan szépen tudhatná tisztázni adósságait... mind, mind, olyan szép, olyan érdekes képek voltak ezek . . . Donibay Béla gróf nősülni készült. . . nem ugyan azért, mivel talán kiilünüs vonzódással, hajlammal viseltetett volna a házasélet örömei iránt; nem mivel talán boldo gítani kivánt volna egy nőt koporsója bezártáig; korántsem . . . ezek mind nagyon mellék célok voltak, inkább eszközük a legfőbb cél elérésére, hogy neje hozományával magát a végbukástól mit könnyelműsége, kicsapongása, pazarlása okozott — megmentse. Ezért szakított a viszonynyal is, mely őt a szép Manezival össze küté; ezért izente meg az édes anyjával — egy pénzes zacskót nyomva ismét ennek kezébe, hogy ne jöjjön többé hozzá a lánya! Határozott szándéka volt a cigány leány nyal végkép, örökre szakítani ... Ne beszéljen róluk többet a világ! ... A házasulni készülő férfiúnak szép hírnevének kell lenni, hogy jó parthiet csinálhasson ... a mit a cigányleány, a sok hír, pletyka,- mi róluk szerte kering a vidéken — nagyon lerontana, bemocskolna . . . Igy az emberek is, a világ is majd csak elhallgat! . . . Ezekkel a gondolatokkal foglalkozott a fiatal gróf, midőn a lugasnyíláson keresztül a szép cigányleány előtte megjelent. . . Megnevezetlen érzet fogta el lelkét* midőn ily gondolatok között jelent meg előtte az, a kit annyi boldog, lázas édes órák után most gyáván el akart hagyni, a ki szerelmüknek gyümölcsét talán már is a szive alatt hordozza ... a ki az ő szenvedélyeinek áldozata lett, s a ki mégis olyan nagyon, olyan' kimondhatatlan boldog, ha esak eljöhet is hozzá,'ha belenézhet azokba a szemekbe, a honnét feléje nem az igaz szereleni édes, melengető fénye, hanem a bűnös vágy, a kéjvadászó szenvedély sugárzik . . Mauezi lassú léptekkel közeledett a gróf felé, mintha csak annak, előtte oly édes szavát akarta, szerette volna ismét hallani, a mit oly sokszor elmondott, akárhányszor csak eljött hozzája: „Jer, siess az ölembe, ragyogó csillagom, édes Manczikám! . ." A gróf néma, hideg maradt. Kinos csend ült sokáig mindkettőjük ajakán . . . Béla! . . . szólalt meg végre síró, reszkető hangon Manczi, közelebb lépve a grófhoz, hogy annak kezét megragadja, hogy ajkaihoz emelje, hogy tőle bocsánatot kérjen, ha talán valamivel megbántotta. A gróf félre kapta kezét, hogy a feléje hajoló leányt eltaszítsa, s ezzel is csak jobban elidegenítse magától. Miért űzesz, miért taszítasz el magadtól, sírt, zokogott a szegény leány, — én téged annyira, olyan igazán szeretlek'?! Ne űzz, ne taszíts el magadtól . . . fogadj vissza szerelmedbe . . . mivel bántottalak meg... miért teszed ezt ? . . . bocsáss meg, ha megbántottalak! S térdre borult a gyáva ember előtt, ugy sírt, ugy könyörgött. Egy-e, nem űzesz el magadtól .. . vissza fogadsz ... te olyan jó voltál mindig, Béla! . . . Te szeretsz engem, mint én téged . . . nagyon, nagyon! És megint olyan boldogok leszünk, mint voltunk! — S nagy sütét szemeit a gróf arcára szegezve, mélyen nézett annak szemeibe, hogy onnét az engesztelődés, a béke könnyét csalja ki, hogy annak egy jó szavát hallja. Manczi! szólalt meg végre a gróf is, tettetett, csendes, nyugodt hangon, mintha a bensője is, a szíve is olyan nyugodt lett volna — eredj haza szegény leány, te nagyon beteg vagy, te nem tudod, mit beszélsz. En téged soha sem szerettelek! . . . Azt az időt is, mit veled töltöttem, már megbántam, lásd, te nem illesz hozzám ... a világ is megszól miattad . . . Eredj haza, felejts el és légy boldog! .. . Mély sebet hasítottak ez éles szavak Manczínak ugy is vérző szívében ; a szegény leány szava zokogásba fult... majd ismét erőt nyert. En nem vagyok beteg, én eszemen vagyok, én tudom, mit beszélek!... Akkor nem leszek majd eszemen, akkor nem tudom majd, mit beszélek, ha igazán elűzesz magadtól; mert te nélküled én nem élhetek! I De te nem űzhetsz el magadtól, te neked nagyon jó szíved van, Béla ... te nagyon szereted Manczidat. Te az enyém vagy! Más az én szívemről téged le nem téphet, másnak te hozzád nincs köze! Te örökre az enyém maradsz! Hazugság nem lehet a te szavad . .. miért hitegettél, miért csábítottál el hát akkor, hogy ha igazán nem szerettél ?! . . A grófot megzavarni látszottak e szavak, a cigány leány e nem várt, bátor, követelő föllépése . . . arcvonásairól mindinkább jobban és jobban lehetett olvasni benső, nagy küzdelmét, föltámadt, vádoló lelkiismeretével; a máskor csinos arc most mindinkább torzulni kezdett. Végre is lelkiismerete legyőzetve, hallgatott. A gróf sötéten nézett a feléje esengő lány arcára. . . Nincs semmi közünk egymással.. . Megfizette 1 e k!... A z édes anyádtól ugy vettelek!.. . Soha sem szerettelek!... Iszonyú szavak voltak ezek . .. Igy dúlni fid egy leány boldogságát, így tépni szét álmait! Ilyen piszkos szavakkal mondani búcsút, utolsó „Isten hozzádot" annak, a ki őt lelke mélyéből, igazán szerette. Villámként érték e szavak Manczit . . . több fájdalmat nem bírt el a szive, a fájdalom kitört, de szólni nem tudott. Elborult, elsötétedett előtte minden, oda kapott „hol székel az agy", felsikoltott ... a földre rogyott, s félholtan terült el a földön a gróf lábai előtt. — Nem tudott magáról * semmit, (le folyton fiilébe csengtek ez iszonyú szavak : „Megfizettek!" „Az édes anyádtól ugy vettelek !" „Soha sem szerettelek!" ... A mi őt végkép megtörte, az a legborzasztóbb szó volt: „Az édes anyádtól ugy vette• lek!" . . . Sokáig feküdt így a földön a letört, aztán eldobott, de még mindig szép. ifjú virág. Végre, eszméletlenségéből magához térve, felemelkedett. . . sötét szemei villámokat szórtak; ajkai boszut lihegtek, egész arca lángba borulva, rettenetes gondolat járhatott agyában; azután ment, szaladt, rohant, vissza se nézett...egyenesen a falunak tartott...a templom felé, anuak a kis nádfedeles háznak, a hol Bozóki Imre lakott. .. (Folyt, köv.)