Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)

1883-06-24 / 25. szám

II. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1883. junius Ii. 24 . szám. u i S! SS A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Méhészkedjiink okszerűen. Dömötür László vándortanár f. hó 17-én tartott előadása nyomán. A méhészet a mezei gazdálkodásnak igen jövödelmező ága, melyből csekély befektetéssel szép évi jövödelmet lehet huzní. — Azonban a méhészetnek azon módja, amelylyel azt a régiek gyakorolták, valamint a mostani méhészek is nagyobb részt iizik. hasznot nem igen hozhat; mert eltűntek már azon szép idők, mikor a rengeteg erdőségek, a nagy kiterjedésű legelők folytonosan ellátták virággal a méheket. Hogy a méh megélhessen és egy kis felesleges mézet is adjon, evégből okszerűen kell méhészkednünk. A régi időben dívott inéhészkedéssel sokra nem mehetünk, ami felett legkevesbbé sem esudálkozhatnnk, ha tekintetbe veszsziik. hogy a közönséges szalma vagy gyékény kasok oly szerkezetűek, hogy azokba- csak alulról tekinthetünk bele s akkor is vagy semmit sem látunk, vagy igen keveset és igy nem Ítélhetjük meg, van-e baj és hol van a baj? L)e ha felfedezhetnénk is a bajt, azon nem segíthetnénk, mert a kasba nem lehet belenyúlni a baj orvoslása végett. Ugy vagyunk az ily kasokkal, mint azon orvos, aki a néma gyermek szeméből kénytelen kiolvasni a betegséget s azután csak úgy gondolomra fog hozzá a gyógyításhoz. A közönséges — harang vagy süveg alakú kasoknak fő hátrányuk, hogy a méhek által oda épített lépeket nem vehetjük ki s igy nem is vizsgálhatjuk meg. .V kas szétszedhetése végett a méhészek majd a közönséges kúpos kast hosszában szét vágták, voltak, akik négyszegletes fiókokból, mások karikákból állították össze a kast. — Voltak, kik a felső karikát, a melyben a méz szokott lenni, levágták és így a mézet elvehettek anélkül, hogv a méheket meg kellett volna fojtaniok. 10 kísérletek teljesen nem vezettek célra. Oly módot kellett felfedezni, melvlyel a méhkast könnven szét lehet szedni s ép oly könnyű módon össze is lehet rakni és ez eljárás közben a méhek kevéssé legyenek háborgatva s a lép lehetőleg ép maradjon. Sokan fáradoztak e cél elérésén, de sikertelenül. — A szerencsés feltaláló Dzierzon József karlsmarkti lelkész vala, aki a közönséges kúpos kasnak tetejét levágva, az ott támadt nyílásba kis léceket fektetett keresztbe azon reményben, hogy a méhek e lécekre fogják lépeiket építeni. Hogy terve még inkább sikerüljön, a lécecskékre viasz szeleteker is ragasztott. S csakugyan a méhek a lécekre ragasztott viasz szeleteket tovább építették s igy a buzgó méhész fáradságos munkája sikerült. Hogy pedig a lépeket egészben kivehesse, azokat egy hosszú késsel levágta s így minden sérelem nélkül kivehette. Mióta Dzierzon ezen felfedezést tette, igen sok. előbb homályos dolog napfényre derült és a méhészettel való foglalkozás egész tudoniánvnyá fejlődött. Ezen tudomány tanítása szerint méhészkedve — csudákat lehet tenni. Ugyanis Ö J a méhek leölése nélkül képesek vagyunk a felesleges mézet elvenni. Meg lehet tenni, hogy egy-egy kas méh annyi mézet hordjon, amelynek értéke kétannyira rúg, mint mennyibe az egész kas méh került. Pedig hol van azon mezőgazdasági ág, mely két annyit jövödelmezzen, mint "mennyit befektetünk., főkép ha tekintetbe veszsziik, liogy a méhtenyésztés körül az egy kas árán kivtil alig van más kiadás, miután a méhek élelmüket maguk keresik meg s emellett tarthatunk annyi méhet, mennyi csak tetszik; mert elegendő legelővel rendelkeznek. Ily kecsegtető haszon mellett ki nem kisérlené meg a méhek tenyésztését ;? Hogy azomban csakugyan hasznunk legyen belőle, meg kell tanulnunk az okszerű méhészetet, mely három részre oszlik. Az első rész megismerteti velünk a méhek természetét, megtanít bennünket a méhek külső és belső szervezetének ismeretére. A második rész megismerteti velünk a különféle méh lakokat (kasokat, kaptárokat), valamint a méhekkel való 1 )ánásmódnál használandó eszközöket, míg a harmadik rész megtanít bennünket arra, mikép kell a méhekkel bánni, hogy azokat jól felnevelhessük s általuk minél nagyobb hasznunk legyen.*) A méhlakok köziil a Dzierzon-féle mozgó építményü méhlakokból lehet minden egyes lépet külön-külön kiszedni. Ezek is különféle alakúak, de leginkább használják a közönséges rákászokhoz hasonlókat, melyek fekvők, ha a hosszabb felükön nyugosznak. és állók, ha keskenyebb részük szolgál alapul. Az oldalakra pócokat szegeznek, hogy azokra a léceket illetőleg kereteket felfüggeszthessük. V annak ezeken kivtil az átmeneti kaptárak is, melyek tulajdonkép nem egyebek, mint félig közönséges kasok, félig pedig Dzierdzon-féle kaptárok azaz a közönséges kas tetejére kerettel ellátott ládikát helyeznek. A méhészeti eszközök közé tartozik a kép keretéhez hasonló keret, melybe beleragasztván egy darabka lépszeletet. a méhek azt tovább építik. — Van továbbá a keretfogó, a kerettartó bak; a füstölő és védeszközök; a rajfogó; rajszállító láda, a here-fogó és más apróbb eszköz, melyeknek sokszor nagy hasznát veszsziik. Van még a méz iirí tő-gép a méznek a lépből való kivételére, hogy a lép teljesen épen maradjon s a/.t ismét visszaadhassuk a méheknek. Van a viasz olvasztó gép. melvlyel minden összetöredezett lépet és a csörmölék viaszt felolvasztjuk, hogy ne legyünk kénytelenek olcsó pénzen eladni a sonkolyosoknak. \ an még 111 űlépkészítő-gép is, melylyel a megolvasztott viaszból valóságos lépeket csinálunk. Az okszerű méhész a jövő évi méhészkedésének szerencséjét őszszel veti meg az őszi berendezéssel. Kiszedi mindegyik kaptárból egyenkint a lépeket s a hiányok pótlása végett azokat sorban megvizsgálja. IIa jó, erős és fiatal anya van a kasban, azt bennhagyja, mig az öreget, vagy hibásat kicseréli a tartalékban tartott anyákkal. Ellátja méheit elegendő méhtáppal *) Az előadásnak azon részét, mely a méhek természetrajzi ismertetésével foglalkozott azaz az első részt mellőztük. Szerk. „Zalamegye" tárcája. „Mikor az ember házasodik." — Karcolat. — Irta : J e u v a y Géza. Virágh Bence még mindig legény a talpán. Az igaz, hogy már közel jár az ötven felé, hanem hát az | évek számát eléggé paralyzálja az a körülmény, hogy Bence barátunk reményteljes házasulandó özvegy ember s azóta, hogy kedves élete párját elnyelte a sir — már több, mint három éve történt ez a gyász eset — minden évben legalább is öt esztendőt fiatalodott. A rossz nyelvek persze reá fogják, hogy ennek a különös megitjlilásnak az az oka, hogy feleséges ember korában valóságos matyrság volt szegénynek az élete s igy nagyon természetes, hogy a mit ezekben a sanyarú esztendőkben vénült, üregült, most az „arany szabadságnapjaiban rohamosan igyekszik helyre hozni és — vissza felé öregszik. Hanem hát természetesen, ez csak olyan rosszakaratú rágalom, a uiit különben elég kézzel foghatólag megcáfol az a körülmény, liogy Yirágh Bence özvegysége bánatos napjaiból folyton vissza vágyik a házas élet rózsás láncaiba, szóval: újra házasodni készül! Mert hát az igaz. hogy mig a felesége élt, senki sem gyűlölte jobban az asszonyokat mint ő. de mióta megözvegyült, nagyon megváltoztak e tekintetben nézetei. — 11 iában csak igaz az. hogy az asszonyokat előbb meg kell gyűlölni, hogy megismerhessük őket, mikor azután azt hiszszük, hogy megismertük, ott vagyunk a hol elkezdtük újra vissza szeretünk beléjük. Es Yirágh Bencével is ez a furcsa eset történt. Gyűlölte a ^eliér népeket", kiismerte őket és — most újra házasodni készül, házasodni, még pedig a szó legszorosabb értelmében. Mert hát ugy gondolta magában, hogy ha előszói- csak „megfeleségesedett", már most másodszor, az asszony mellett egy kis házacska is csak megilletné, melyben öreg napjait, a családi élet boldogsága közepett, lemorzsolgathatná. Csakhogy épen az a „megházasoddsi vágy" képezte Bence barátunk „megfeleségesedésének" a legnagyobb bökkenőjét. Mert hát feleséget csak könnyen kap az ember a mai világban, hanem melléje a házat már nem olyan bőven osztogatják, különösen, ha a völegény-jelölt már az ötvenes évek felé baktat. És erről a keserű igazságról Virágli Bencének is nem egyszer kellett meggyőződni, mert nem akarunk túlozni, ha azt mondjuk, hogy Csiesóházán nem fonnak a kosár-kötő tótok annyi kosarat, mint a mennyit szegény Bence az „annus luctus" eltelte óta kapott, úgyhogy már-már le mondott volna arról, hogy valaha, terjedelmes szivével valakit boldogíthasson, ha egy nem várt véletlen ki nem segíti a meg nem feleségedhetés hínárjából. Ez a nem remélt véletlen pedig abból állt, hogy Yirágh Bencének, mint a féle prókátor embernek, dolga akadt a harmadik vármegyében, azaz jobban mondva, ennek egyik szerény falujában Pókateleken, a hol egy szegény ördög zsellért, a csicsóházi árendás Iezig követelése miatt, már több. mint fél esztendeje megnyaggatott. niegexequált. most tehát, hogy a pert „lefolytassa" újra elment a lefoglalt „ingó-bingót- elkótvavetyéltetni, lévén az executionak, nem csak a verses könyvekben, hanem a prókátor tudományban is cadentiája a licitátió! Ezért kellett tehát Yirágh Bencének Fókatelekre, a harmadik vármegyébe menni. Es Bence el is ment, nem gondolva meg, hogy ezúttal nemcsak a szegény zsellér „holmija", de saját legény életének gyönyörűséges szabadsága is dobra lesz ütve. Ez a furcsa esemény pedig — melynek bekövetkeztében már-már Bence barátunk maga is kételkedett olyatén formán történt, hogy Virágh Bence hites ügyvéd ur, irgalmatlan szívvel megvalósítván utazásának kegyetlen célját, szekerének rúdját másnap haza felé volt fordítandó s ebbeli szándékát, bizonyára tett is követi, ha a pókateleki fiatalságnak, az „Arany ökör" vendéglőben külön „asztal társaságot" alkotó néhány tagjától meg nem érti, hogy épen szándékolt elutazásának estéjén Pókatelek fényes bálra készül, a melyen a város minden eladó leánya meg fog jelenni, sőt még a szép Sugár Betti is, a ki pedig már két éve lemondott a bálozásról. A tánc, a káprázat nem mulatja, hát minek menjen ! ? Hej! pedig ez a Sugár Betti volt ám valamikor csak a szép leány, nem volt annak párja hét vármegyében ! Hanem hát, egy kissé válogatós volt a lelkem, azután addig-addig válogatott, inig végre hoppon maradt. Pedig hát nem is épen a legrosszabb parthie még ma sem, mert az a szép, emeletes ház, ott a piacközepén - mely testvérek között is megér tiz-tizenkétezer forintot — a telekkönyvben még mindig Sugár Betti nevére van intabulálva. Szívesen meg is osztaná ezt a szép birtokot szívével együtt valami jóravaló férjjel inert férjhez menni ínég mindig a legfőbb óhaja akadna ís elég kérője, ha talán nem is magának, de a szép háznak; hanem hát Sugár Betti nem akar másnak a felesége lenni, mint valami jószívű és jóinodu ékesebb uri emberé, a ki bizonnyára jobbaD megbecsülné, mint holmi szeleburdi fiatal gavallér, ki már most úgysem magáért, hanem legfelebb csak a szép házáért venné el. Csakhogy ilyen jóravaló, jómódú, éltesebb uri ember, a milyent a szép Betti gondolt, még eddig nem találkozott, mert az ilyen éltesebb uri emberek rendszerint ugy gondolkodnak, hogy a fiatal feleség nem öreg uraknak való! Virágh Bence azonban, épen az ellenkező nézetben volt s mikor elbeszélték neki a Sugár Betti históriáját, egyszerre csupa fül lett és csakhamar készen lőn tervével.