Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)

1883-01-21 / 3. szám

dón Sümegh városának polgársága a bevonulást valóságos örömünneppé varázsolta; mert az épületnek jövőben még romjai is hirdetni fogják az unokáknak apaik nemes törekvését, hát még lia a zászlójukra irt azon elvnek : „Soha \ issza" ezután is megfelelnek. Az egylet 1867. évi január 1-én nyillott meg. Alapját a korábban létezett' polgári dalárda képezte ; létét az egylet minden esetre a dalárda akkori buzgó tagjainak : Bozóky .János reáliskolai tanár, Exner Alajos énektanár, Binder Péter városi jegyző, Mojzer József vendéglős. Kondor József és Joachimsthal István iparos — uraknak köszönheti. 1866. évi r.ov. 4-én 64 városi polgár nov. 11-én 204 egybehivatván, 63 részvényes tag névaláírással kötelezte magát az egylet megvalósítására. E végből alakító bizottmány neveztetett ki: elnök Bin- der Péter, alelnök és pénztárnok Mojzer .Józsi i', titkár Bozoky János és 22 tanácsnok, kikre a további teendők bízattak. A bizottmány 5 gyűlésén át elvégezte az alapszabályok elkészítését, 8 db Lgtekintélycsb lap megrendelését, a szül séges bútoroknak egyesek által való adományozás alapján beszerzését, ugy hogy az egylet 1867. jan. 1-én mint rendezett társulat megnyillott. Az első közgyűlésen elnök Binder Péter, pénztárnok Mojzer József, titkár Bozóky János lett. Ezután az egylet akadálytalanul folytatá működését a jelen korig. Mondani is fölösleges, hogy 80 kros, 1 frtos tagsági dij mellett az egyletnek nem csekély gondot adott az anyagi ügyek rendezése, köztük az e célból évenkint tartani szokott báloknak minél sikeresb kimenetele, de e mellett a főcélt: a szellemi működést sem téveszték szem elől egy percre sem. Volt az egyletnek 32 közgyűlése és xíl bizottmányi gyűlése, mi annak társulati élénkségéről eléggé tanúskodik. Szellemi működésének hasznát pedig lehet több körülményből következtetni: a reáliskolai tanárok és eleniiiskolai tanítók, kiket az egylet 1875. évi jan. 1-én tiszteletbeli tagokul mindenkorra felvett „hogy a velők való érintkezés az egylet célját minél inkább előmozdítsa," - több felolvasást tartottak ; az egylet minden nevezetesb politicai és szépirodalmi magyar lapot járat; van 1400 kötetre menő könyvtára; az egylet helyiségét eddig is, ezentúl reményelhető még inkább, igen számosan látogatják a végből, hogy szórakozásra való idejüket eszmecserére, olvasásra fordíthassák. Végre polgártársaink érettségi eriteriumának egy részt azt a körülményt is tekinthetjük, hogy cikkíró a 112 gyűlésről szóló jegyzőkönyvnek átolvasása után sem találta abban a viszálykodásnak még csak nyomát sem, hanem az egyetértés, a barátság, a minden csekélységre kiterjedő pedáns figyelem és rend ragyog vaskos jegyző könyvének lapjairól. Említést érdemel talán még az egyletnek 7t><) frtba került gyászkocsija, melyet részvények alapján vett s mely jelenleg is egyik jövedelem forrását képezi; azután az egylet 300 frtos zászlója, melyet Kamazetter Vince polgártársunk ajándékban csináltatott. A zászló fehér nehéz selyemből van; egyik telén látható: „Szt. Mária istenanyja, Magyarország védője (sz. m. képe). Tisztelettel ajánlja az'önképzőkörnek R. Y. polgártársuk." A másik oldalon : „Vallás, ipar, szorgalom, takarékosság. Egyetértés (két összekulcsolt kéz képei, Haladás (szárnyas ló képe). Soha vissza." Az épület alapjának képe az utcáról nézve egy fordított t, (l) betii, egyemeletes; elejét 4 4 óriási ablak középen ajtóval disziti, az ajtó a földszinten a kávéházba nyílik, az emeleten pedig az erkélyre vezet ki. Földszinten ugy mint az emeleten egy-egy nagy terem mellett 2-2 kisebb szoba van, melyen kivül még minden, egy nagyobb-szerü kávéház fenntartónak szükséges családi és üzleti helyiség feltalálható. Az egylet az emeleten levő termet s két kisebb szobát tartotta fenn, inig a többi helyiséget bérbe adta. A körnek bevonulása nagy tinnepélylyel programul szerilleg történt: reggel 8 órakor az uj épülettől zászlóval kezükben misére mentek, melyen quartettben meghatóan énekelt a dalárda Exner Lajos vezetése mellett. A templomból visszatérő egyletet az uj épületben zene fogadá, melyet a dalárda váltott fel a Szózatnak elének lésével. Ezután Eitner Sándor elnök megnyitó beszédében átadá az épületet a körnek, Kutassy János pedig kiemelé Eitnert. kinek az építés körül vannak érdemei, s Dorner Kajetánt, ki a ház építésének eszméjét nem csak megpendité, de nem szűnt meg hangsúlyozni soha azt, hogy az egyletnek fennmaradása saját épületétől van függővé téve. Ezután következett az ünnepély legmeghatób része: Bozóky János akkori reáliskolai tanár, de most már elhunyt érdemes férfin arcképének leleplezése. Az arcképet festette Taschek Gyula volt sümeghi reáliskolai tanuló, jelenleg gyergyoditrói polgári iskolai rajztanár. Az elhunyt fölött igen szívreszóló emlék beszédet tartott Exner Alajos, kiemelvén az elhunytnak az önképzőkör alapítása körül való páratlan érdemeit. \ égre a tisztikar újra alakult; megmaradtak mindannyian. Közülük igazságosnak tartom a háznagy. Joachimsthal István iparos felemlitését, ki azon kivül, hogy a körnek alapító tagja, számos éven át gondos háznagya, az épület fundamentumának letétele óta egész a bevonulásig jelen volt, rendezés és felügyelet tekintetében pótolhatlan helyet tültütt be. Este pedig vig társas vacsora volt, melyen a felküszüntések hogy nem hiányoztak, felesleges mondani; éltették a hazát, királyt, elnök Kossuth Lajost, titkár az elnököt, etc. Végre felemlitmi nem fölösleges azt a sajátságos különbséget, mely a sümegi polgárságnak reáliskolája és önképzőköre iránt való lelkesültsége között létezik. Mert míg a reáliskolába oly kevesen járatják fiaikat, addig önképzőkörüket ily szépen támogatják s ugy látszik azt a közmondást tartják: „Amit Jancsi meg nem tanul, megtanulja János." Pedig mégis csak jobb volna Jancsinak kezdeni a tanulást. Orltán Lujos reáliskolai tanár. A gazdászbál. Keszthely, 1883. január hó. Szép is volt, jó is volt, csak az a kár, hogy már elmúlt, mondaná tán egyike azon bájos hölgyeknek, vagy azon fiatal uraknak, kik a keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet hallgatói által az intézeti segély-egvlet javára f. hó 13-án tartott táncestélyen résztvettek. Volt sürgés-forgás az „Amazon" szálloda nagytermében a bált megelőző napokban. A fáradhatlan tevékenységet kifejtő rendezőség fölváltva működött közre, hogy a táncterem puszta falait a táncestély méltóságához illőleg kicsinosítsa, hogy az öregségük miatt fényüket vesztett s csak pislogó és nagyon gyenge fényt terjesztő lámpákat részben ujakkal cserélje föl, részben pedig szaporítsa. S miért van e lázas tevékenység, kérdé egy-egy a vendéglőbe vetődött idegen utazó? Mit jelentsenek a hangya szorgalommal dolgozó munkások által a terein falaira illesztett s zöld gályákkal feldíszített különféle gazdasági eszközük ? Hja! drága barátom! itt nagy munka van készülőben. A terem a gazdá-felmlra* a város és vidéke egyediili elite báljára diszíttetik fül. S valóban ugy is történt. A terem főbejáratával szemben egy magyar korona díszlett, mely körül, ugy a terem egyéb részein is, a legszebb csínnal voltak elhelyezve a különféle gazdasági eszközük. A terem gyönyörű volt s a belépőre kellemes benyomást gyakorolt. Esti i) óra volt már, midőn a terembe léptem. Első gondom volt a már szép számmal megjelent hölgykoszorún szemlét tartani; azután a terem egyik fülkéjében elhelyezett sorsolási nyeremény-tárgyakat vettem vizsgálat alá s midőn ezzel készen voltam, azon reményűvel kecsegtettem magamat, hogy e szebbnél-szebb tárgyakból szerencse istenasszonya majd csak juttat nekem is egy-egy csinos tárgyat. Amidőn vizsgálódásaimmal készen voltam, egy oly helvét szemeltem ki magámnak, honnét az egész közönséget figyelemmel kisérhetém. Alig helyezkedtem még el kiszemelt helyemen, midőn a vajda „Rákóczy

u-t parancsolt, mely a bál háziasszonya megérkezését jelentette. Pontban 10 és fél óra volt, midőn a bál házi aszszonya Hertelendy Józsefné, szül. Kuesenics Elvira úrnő ő nagysága Németh Béla, a bál elnöke karján a terembe lépett. A táncestély melynek fényét a szeretetreméltóság-, báj és kelleniteljes s mindenki itánt leereszkedő nyájasságot tanúsító háziasszony képezte kitűnően sikertilt. En kiválasztott helyemen el-elandalogtam s irigy szemmel néztem a táncra perdült fiatalságot, s gyönyörküdtem az épen egy francia négyesre fölállott szebbnéli szebb toilette-ekben megjelent hülgykoszoruban. Megengedi a nyájas olvasó) ha a régi szokást mellőzve, figyelmen kivül hagyom a bálkirálynő megnevezést; hisz mind szépek voltak ők, mindegyikük ugy nézett ki, mint egy királynő. A díszes s szebbnél-szebb hülgykoszoruban láttuk : Pethő Lajosné (Yállus), Somogyi Elikné és Forster Elekné úrnőket, továbbá: Babochai Vilma, Csák Irma, Gaál Atala (Pacsa), Gárger Eugenia, Höhn Malvin (Igricze), Ihrig Sarolta (Nyavalád), Izinay Vilma, Károlyi Zsófi, Kim Margit (Puszta-Kovácsi), Lenhárd Cornelia, Nagy Malvin, Simon Jolán (Hegyfalu), Sólyomi Irma (B.-Ederics), Stocker Vilma, Vajda nővérek stb. úrhölgyeket. A füzértáncot Jakabfy Imre rendezte, kinek valamint az előfordult szebbnél-szebb alakzatok kiválasztásáért, ugy a rendezés körül kifejtett tapintatosságáért is elismeréssel tartozunk. Nem hagyhatom emlités nélkül a gyönyörű kis bőrtokban levő s rózsa- és ibolyával díszített különféle színben levő táncrendeket, ugy a hölgyválasznál kiosztott szebbnél-szebb szalag-csokrocskákat, melyek ép ugv, mint a bál egyéb részletei is, az összes rendezőség, de kiválóan ennek buzgó elnöke tapintatának és műizléséuek köszönhető. — Fogadják elismerésünket! De haj! Az idő már reggelre jár. A hajnali harangszó mélabús hangjai már rég elhangzottak; ez valamint a szürkülő égbolt s a mamák le-lezáruló szempillái a kedélyes táncestély végének közeledtét jövendölik. S nem is csalódtam! A párok lassankint kibontakoznak; a bólintgató mamák „menjünk" szava elhangI zik s szépeink lassan-lassan távoznak s a pár órával ez előtt még oly vidám jó kedvben levő div.es közö*s.'-, „jó éjt!" az az bocsánat! „jó reggelt!" kívánva eli/e vozott. Ezek után én is kibontakozva rejtekemből s ki ábrándulva ábrándozásaimból, elhagytam az éjen át olv szép virágok által díszített, de most már egészen rideggé I vált termet, szerény lakásomba tértem, hol egy szebb jövőről gondolkozva s az errőli álom reményével kecsegtetve adtam át a semmittevésben kifáradt tagjaimat a nyugalomnak. Baka. Söjtör, 1883. januárius hó. Nagy tűz volt Söjtürün f. hó 7-én, este 7 óraken-. Kigyuladt a nagyvendéglő terme és dacára a rögtön és teljes számmal megjelent ülik. tűzoltóknak, a romboló elem, különösen akkor, midőn intelligenciánk szine java is a helyszínén megjelent, hirtelen oly nagv hullámokat vert, hogy derék tűzoltóink csak reggel 6 "órakor voltak képesek azt végkép localizálni. Kiállták tehát tűzoltóink ezen tüzpróhát is, még pedig elmondhatjuk: derekasan. Az igaz, hogy a szivattyú és csáklyák érdes rudjai helyett karcsú derék ós puha kacsókat tapinthattak, a leomlással fenyegető tűzfal helyett hullámzó kebel, a haragos-vörös szinii tűzláng helyett pedig nyájas ázurkék, vagy epedő barna szinii szemlángokkal kelle szemközt állniok. Ily köriili mények között nem volt csoda, hogy nemcsak szeretett elnökünk, hanem még az alapító és választmányi tagjaink közül is többen táncra kerekedve, a működő csapattal versenyeztek. Imrét. A \V

impften család részéről ott volt Károly és Lajos. Továbbá ott voltak a templomban a többi hivatalosak, egyik felén hölgyek, másik felén férfiak. A ravatal előtt volt a gróf címere és rendjelei. Az utcán 11 órától fogva diszőrség vette körül a templomot és pedig a 24-ik és 28-ik gyalogezred teljes díszben, zászlóval és zenével. 3 csapat vértes-, 2 üteg tüzérség, egy csapat a republicauus gárdából. A republikánus gárda zenekara, mely a legelső Franciaországban, játszott a mise alatt szebbnél- zebb szomorú darabokat. Maga a szertartás impozáns volt, a mint érti a francia papság azt nagyszerűvé és lélekrehatóvá tenni. Mise befejezte után történt a templomból való ünnepélyes kivonulás, mialatt a zenekar egy gyász indulót játszott. Elől ment a pápai muntius, utánna az osztrák-magyar követség, — közöttük Zichv gróf gyász-diszmagyarban, majd a miniszterek, és a többi követségi tagok. Azután a magyar és osztrák-magyar-egylet egymás mellett, - majd a család és a töbl n hivatalosak. Mindegyikünknek egv szentelt víztartót adtak, melyből a holttestet megáldottuk. Végre a csapatok tisztelegtek zeneszóval a holttestnek, egyszersmind a követségeknek és evvel a gyászszertartás véget ért. Ma elvitték a tetemet Grácba és ott fogják eltemetni. Béke hamvaira! — 1883. január í). IIa a nemzetek megtisztelik nagy szülötteiket, ugy viszont bizonnyára nagy embernek kellett lennie annak, kit egy ország oly végtiszteletben részesít, mint ezt az 1KK3. január 6-án végbe ment Gambetta temetésnél láttuk. E nap emlékezetes és ki tudja érezhető hatású leend Franciaországra, sőt talán egész Európára, mert el lett temetve a harmadik köztársaságnak majdnem alapitója és lelke, a bátor hazafi, ki a franciák' lekonyult zászlóját magasra emelé; ő, ki léghajon menekülve fellelkesité lángszónoklataival, mint Kossuth a népet s ha dicsőséget nem arathatott is, legalább megmenté némileg a becsületet, a nemzet becsületét, mely egy nagyravágyó császár hibája folytán tán elveszett volna. Ily menetet még Franciaország, Páris nem látott. 500,000 ember követte a gyászkocsit a képviselőháztól a temetőig, körülbelül 7 kilométernyi uton. Megkétszerezé ezt még az utcákon bámuló embertömeg. Képzelhető, mit el nem követett a kíváncsi nagyvárosi népség, hogy a temetést láthassa. A merre a menet vonult, az 5-6 emeletes házak emeleteinek minden ablaka telve volt kíváncsi emberekkel, kik nem sajnáltak 80—100 frankot, csakhogy azt láthassák, a mit még nem láttak és tán egy hamar látni sem fognak. A mellék utcákon rögtönzött tribünök voltak láthatók, mint vásáros bódék teteje, gesztenye sütők házainak fedele, lovak háta, szekerek rúdja stl). Magam nem akartam az egyetemi ifjúsággal menni, gondoltam többet látok amúgy. Azon ban majdnem pórul jártam. Egy kocsissal 3 kilométerrel előre hajtattam, felültem a kocsi tetejére és onnan nézegettem. Kocsisom addig bement egy cabaretbe absinthezni. Ot jobban érdekli az. Pedig a menet nagyszerű volt. A nemzeti szinii zászlóba takart koporsót föltették a 6 ló által vont, különösen Gambetta számára 24 óra alatt készített remek gyászkocsira ; ágyúdörgés és a Marsellaise lelkesítő hangjai mellett megindult a menet. A párisi és versaillesi helyőrségi ezredekből 2—3 század, sapeur pompier-k, torna-egyletek. A kocsi uton ment a minisztérium, senatus, képviselők, ügyvédek, hivatalnokok, a városok küldöttei, 75 szabadkőműves páholy, az egyetemi ifjúság, melv Gambettát bálványozá és még számtalan küldöttség. Kevés halandó részesült ily impozáns végtiszteletben, mely annál nagyobb mértékben tűnik tol, minthogy, habár Gambetta volt is miniszter és az államügyek vezetésére befolyást gyakorolt is, de jelenleg még is egyszerű képviselői minőségben volt ily népszerű, hogv egész Franciaország megjelent temetésén. Kényszer nélkül, szivök sugallatát követve jelentek meg a nemzet ezrei, mert érezték, hogy nagy ember volt és halála Franciaországra pótolhatlan veszteség; mert „sok maradt még hátra," a mit hogy ki fog elvégezni, a jövendő titka. Az Elsass és Lotharingiai városok nagyszerűen demonstráltak. A Concorde terén Strassburg szobra, moly máskor nemzeti színű szalagokkal és virágokkal van elfödve, fekete fátyollal volt bevonva. Temérdek küldöttség jött Elsass-Lotharingiából. Strassburg polgármestere is jelen volt. A temetésnek Gambetta atyja kivánata szerint egyházinak kellett volna lenni és hogy az Nizzában menjen végbe. A libre pensék, szabadkőművesek és barátja Paul Bert az előbbit határozottan ellenezték. Azonban az öreg hajthatatlan levén, ugy egyeztek ni.g, hogy a párisi polgári legyen ; a pére Lachaiseban le-./ néhány nap, innen viszik Nizzába, hol egy házilag fogják eltemetni. El fogják temetni ott is; a közfigyelem más dolgokra irányul, a politikai pártokat mások fogják vezérelni, Gambetta hiánya azonban érezhető leend. Nem kell azt hinni, hogy politikája eredménytelen. A „sei Prussien"-t, mely a franciáknak közmondásává vált, még dühösebben mondják ki annál is inkább, mert hallomásuk szerint a poroszok ürültek Gambetta halálán indokolván azt a NIN. század politikusainak ismert phrázisával: a világbéke a fő és az most nincs megzavarva. Meghalt már, el is temettetett Chanzy, a revanche háborúnak jövendőbeli generalissimusa. Nem csuda hát, hogy a franciák ez érzékeny vesztesség fölötti mély fá jdalmukban azt rebesgeték, hogy Bismarck szerződé t kötött az ördöggel .... De a' porosz csak nevet és örül .... Vilmos császár beteg lett, Bismarck öreg. . . Hát majd „akkor" kivel fog szerződést kötni?! - Veh! tibi ridenti, quia mox post gaudia tlebis. Szi^etlíy Zoltán.