Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)

1883-02-25 / 8. szám

II. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1888. február 25. (>. szám Zalamegye törvényhatósági bizottságának rendkívüli közgyűlése /(S'iS'.V. f

ehr átír l'.l-én. Főispán ur ő mlga a közgyűlést megnyitván jelzi, liogv ;i kibocsátott hirdetmény szerint a mai rendkiviili közgyűlésnek tárgyát a megyék 18«;') évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről szóló törvény alapján, a nmlgu belügyniinisterium által 300 frt fizetéssel és 60 frt lakpénzzel e megyére engedélyezett 11 közigazgatási gyakornoki állás rendszeresítése, és azoknak a szükséghez képest a központban és a szolgabirák mellett leendő alkalmazása iránt hozandó határozat képezi. „Ez alkalommal-' — úgymond továbbá 0 méltósága „méltónak tartom a tettes közgyűlés előtt megemlékezni azon gyászos eseményről. hogy tolnai gróf Festeticll Tassilo és gróf Festeticll Gvörgv 0 nagvméltóságaik — a nagyemlékű gróf Festeticll György unokái, — e megyének nagybirtokosai e hónapban az élők közül kimúltak. „A magán jótéteményeket elhallgatva, a mi szépet, nagvot és hasznosat e megye a jelen korszakban alapított, ott a két grófnak neve mindenütt tündöklik." „Ezeken tul gróf Festeticll Tassilo a közös hadseregben vitéz katona és lovassági tábornok, s egv ezred tulajdonosa volt, a megyének pedig bizottsági tagja és első virilistája." „Gróf Festeticll György Zalamegyét mint főispán nehéz viszonyok között bölcsen kormányozta, mint ni. kir. miniszter, koronaőr és királyi főudvarmester s zászlós ura hazának kiváló szolgálatokat tett." „Mindezeknél fogva méltó, hogy a tettes megve közönsége haláluk felett mély részvétét a közgyűlés jegyzőkönyvében kifejezze, és e határozatát gróf Festeticll György özvegye 0 nnilgának és méltóságos gróf Festeticll Tassilo urnák, mint néhai idősb gróf Festeticll Tassilo i>rökosének megkühl

je." A közgyűlés Főispán ur ő uilgának ezen indítványát egy hangú helyesléssel fogadván annak folytán tolnai gróf Festeticll Tassilo és gróf Festeticll György () nagvméltóságaik elhunyta felett mély részvétét jegyzőkönvvileg kifejeztetni, s ezt gróf Festeticll Gvörgv özvegye <> nagy méltóságának, s méltóságos gróf Festeticll Tassilo urnák, mint néhai idősb gróf Festeticll Tassilo örökösének tudomására hozatni határozza. Előterjesztetett a nmlgu belügyminisztérium 1882. évi december 20-án 53388 sz. a. kelt rendelete, mely szerint a megyének folyó évi költségvetését helybenhagyván, egyszersmind a költségvetés 1-ső rovatának 38. tétele alatt a megyék 1883. évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásainak fedezéséről szóló törvény alapján 11 közigazgatási gyakornok részére egyenként 300 frt fizetéssel és <>0 frt lakpénzzel 3960 frtnyi új kiadást vett fel oly kijelentéssel, hogy a gyakornokoknak a mutatkozó szükséghez képeSt a központban vagv a szolgabirák mellett leendő alkalmazását, — jóváhagyásának téntartása mellett, — a megye közönségének elhatározására bizza, és erre nézve felterjesztését mielőbb elvárja. Ezzel kapcsolatban felolvastatott az állandó választmány erre vonatkozó- véleménye. A nmlgu belügyminisztérium ezen rendelete, és az állandó választmány erre vonatkozó véleménye tárgyalás alá vetetvén, a következők határoztattak : 1.) Az engedélyezett gyakornokok alkalmaO o j zására, illetőleg azoknak a központban és a szolgabírói hivatalokhoz való beosztására nézve a mutatkozó szükség és az alkalmazás célszerűsége szabván meg az irányt, ebez képest, a területi népességi és hivatalos ügyforgalmi arányhoz képest jelentékenyebb tapolczai, sümegi, pacsai, zalaegerszegi, alsólendvai, csáktornyai, kanizsai és keszthelyi járásoknak szolgabírói hivatalai mindegyikéhez egv gyakornok osztatik be, 3 gyakornok pedig a központi ügyvitelhez akép, hogy ezek közül 2 az árvaszéknél és egv az alispáni hivatalnál alkalmaztassak. Jogában állami mindazáltal az alispánnak, hogv a hivatali szolgálat érdekében szükség esetén, s a közgviilés utólagos jóváhagyásának téntartásával az alkalmazott gyakornokokat esetleg azon szolgabirói hivatalokhoz is áthelvezhesse, a melyeknél ez alkalommal gyakornoki állomások nem rendszeresíttettek. 2.) A gyakornoki mint nem rendes tisztviselői állomások pályázat utján az alispán előterjesztésére főispáni kinevezéssel töltetnek be. A pályázat általánosságban a 1 1 gyakornoki állásra hirdettetik ki. a kinevezésnek tartatván fenn az egyéni beosztás, valamint fentartatik az is, hogy az alkalmazott gyakornokok a szükséghez k pest az alispán által időközben is áthelyezhetők legyenek. A pályázati hirdetmény az alispán által a hivatalos lapban, valamint a megyei lapokban három izben teendő közzé, melyben a hivatal elnyerhetésének az 1X8;;. évi I. t. e. .">. §-ának d) pontja és az ö-ik végső bekezdésében meghatározott feltételein kivid kiteendő, hogv a pályázók tartoznak szabályszerüleg felszerelt kérvényeiket. a pályázati hirdetménynek a hivatalos lapban történt harmadszori megjelenésétől számított 4 hét alatt az alispánhoz, és pedig a közhivatalban levők saját hivatali főnökük, mások pedig illetékes közigazgatási hatóságuk utján beküldeni, s az elkésetten beérkező kérvények figyelembe vétetni nem fognak. .'».) Az alkalmazott gyakornokok az alispán előterjesztésére a főispán által elbocsáthatók. Alispán ur előterjeszti, hogy a nagvmegye háznál szükségessé vált helyreállítási és javítási építkezések a nndgu belügyminisztérium által engedélyeztetvén, azok már a jövő tavaszszal foganatosíttatni fognak, minél fogva a közgyűlés intézkedését kéri azon esetre, ha a f. évi május hóban tartandó rendes bizottsági közgyűlés az épitkezés folytán a nagy megyeház termében nem lenne megtartható. Alispán ur ezen előterjesztése folytán határoztatik. hogy azon esetre, ha a foganatosítandó „Zalamegye" tárcája. Beszély. Irta : 1' é <• s i. Mint villám a fergeteges éjben, cikázik át emlékezetem feledésnek induló eseményein ifjúságom egyik másik nevezetes!) mozzanata s mint tündér álom után az ébredés, oly fájó a gondolat, liogy az elmúlt időt, mely az ifjúság gondtalan boldogságának tanúja volt, hatalom többé visszaidézni nem képes. Gyermek kedélyIvei esak a jelen rózsás gyönyöreinek éltünk, nem törődve az eltűnt múlttal s nem gondolva a bizonytalan jövővel. De térjünk tárgyunkra. Mikor az első szerelmet éreztem ! Bíz régen volt az, ha nem történt volna meg, magam sem hinném. Gyermek szerelem volt; én az alsóbb iskolákban gyakoroltam a padfaragás nemes mester égét „ő

1' az apáezák éber felügyelete alatt tanulta a női hivatás magasztos elemeit. Szomszédságban laktunk, de a nap közben elcsenhetett idő csakhamar összehozott bennünket, ő szebbnél szebb bábujit s azok fényes ruházatait mutatta be nekem, én az iskolában vívott nemes harcok elbeszélésével gyönyörködtettem; oly boldog volt, ha elmondtam, mily ügyességgel vertem le támadóimat s reszketve tekintett reám, ha a kapott sebek vérző nyomait mutattam neki. Részvéttel tapasztotta tinóm kendőcskéjét a fájó helyre s nem túlzok, ha azt mondom, hogy a fájdalom kis kacsói érintésére teljesen megszűnt. Majd a gyermek szobában hallott s még emlékezetünkben maradt mesékkel mulattattuk egymást, s öröme tetőpontjára hágott, a midőn „Pál és Virginia" történetét legalább huszadszor újra elmondtam neki. Hogy sajnálta szegény Pált, a midőn Virginiájától elvált s mint könnyezett, a mikor Virginia holttestét a tenger a partra kivetette. Mit tenne ön Bélácska, ha nekünk is el kellene egykor válnunk? Ijedten tekintettem reá, s nem voltam képes telelni; oly különösnek tiint föl e kérdés, hogy annak bekövetkezhetését lehetetlennek hittem. Látja, mondá ő, én ig}* tennék, mint Virginia, fölkeresném önt? S ha útjában meghalna, mint Virginia?— kérdém szivszorougatva Nos, a tudat, hogy ön közelében halnék meg, elviselhetővé tenné a halált. Megragadtam a kis kezet s csókkal halmoztam el. majd lelkesülten fölkiáltottam: Nem, mi soha sem válunk el, egymáséi leszünk egykor. O 12 éves, én lő éves voltam az időben! Baldog ifjúkor, mint bizonyosat hittük, hogy nekünk válnunk lehetetlen. Boldogságunk egére azonban csakhamar sötét felhők tornyosultak; az iskolai év vége közelgett s amit képtelennek hittünk, válnunk kellett. En szüleimhez, ő rokonaihoz ment faluzni. Bánatos arccal jöttünk utolsó találkánkra : imádottam szemei kisirva voltak s magam is azon ponton álltam, hogy ki nnyeim folyásának szabad utat engedek, de a férfiasság győzött bennem s én megtartottam komolyságomat. Elkeseredve adtam tudtára, hogy atyám levele szerint a jövő iskola évet máshol töltendem; - erre kicsinyein nem számolt, kérdően emelte reám szép szemeit s szemrehányóan kérdett: tán magam intéztem a dolgot akép, hogy tőle távozzam. ('sak most éreztem igazán, hogv több volt a barátságnál, amit a leányka iránt éreztem s nem csupán a megszokottság fiizött annyira hozza, hogy a vállás oly fájdalmasan esett. Megfoghatlan érzés szállt meg, vérem szivemhez tódult s azt hiszem, ha tükörbe nézek, halott halványnak láttam volna magam. Fájt a leányka bizalmatlansága s szemrehányó hangon intettem meg: Hosszá ismeretségünk ezen meggyőződést szülte önben Ilonka, igy hívták „őt" .... úgy jobb lett volna nem ismernünk egymást, én ragaszkodtam önhöz, mint legjobb barátomhoz s ön bizalmatlansággal viseltetik irántam e szomorú pillanatban is. Ilonka esdőleg tekintett reám, mindkét kezemet megragadva könyezve kérlelt: Ne nehezteljen. A vállás fájdalma mondatta velem e kegyetlen szavakat. Bizom önben, nem fogok többé kétkedni s én lehet, hogy könyvekben olvastam, lehet, hogy a természet tanított reá, . . . letérdeltem a kis teremtés előtt s szorongó kebellel vallottam be, hogy imádom őt s kivűle mást soha szeretni nem fogok! Ez volt első szerelmi vallomásom. Megesküdtünk, hogy az élet bármi viharai érjenek is, kinyilvánított érzelmünk csökkenni nem fog. S ezzel végső Isten hozzádot sóhajtva, az első esókot., az igaz szerelem csókját lehelve Ilonka homlokára, fájdalmas érzéssel távoztam. Ilonka szomorúan vált el s távozásom közben is figyelmeztetett eskümre. * * * Hosszú idő mult el, én az élet akadályokkal telt mezejére kiléptem, a férfi kort elértem s ügyvéddé lettem. E hosszú idő alatt Ilonkáról mit sem hallottam. Megnyugtatni igyekeztem magam, hogy ő már rég másnak esküdött örök hűséget, de mindamellett nem tudtam feledni egykor tett igéretemet. Szüntelen előttem lebegett az s nem engedett nyugodni, mig tudomást nem szerzek a valóról. Elindultam tehát. A városban, hol Ilonka lakott fölkerestem a házat, mely ifjúkori boldogságom tanúja volt. Ilonka szülei nem ismertek föl. Az egykori gyermek férfivá változott s a szülők megöregedtek, emlé-