Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)

1883-02-11 / 6. szám

tetéssel megsemmisítik a kész fát, melynek kinevelése 4—5 évi fáradságba került. Részemről, hosszas tapasztalásom alapján legcélszerűbbnek tartom a tavaszi ültetést, mert a:< elültetett fa a nedvkeringés beálltával azonnal életre ébred, gyökerei megragadnak, hogy ugy mondjam, megotthonosodnak, a sebek forradnak. Az őszi ültetésnél mind ez 4—5 hónap múlva áll be, s a szegény csemete álló helyéből kivéve, gyökerei megszaggatva, idegen talajban kénytelen a télnek zordonságát kiállani. Ha csak tehát oly terjedelmes ültetést nem kell teljesítenünk, melyhez a tavaszi időszak nem elegendő, a fáknak ültetését teljesítsük tavaszszal. a nedvkeringés megindulása előtt. Nem tartom helyesnek, sem célszerűnek azt, hogy a gyümölcsössé alakítandó terület már ültetés előtt egész terjedelmében megforgattassék, mert a iáknak egymástóli kellő távolságát tekintve, ezeknek gyökerei 20—2í> 30 év múlva fogják a nekik szánt tért elfoglalni, ezen idő alatt pedig a forgatásnál legalól került jó termőréteg elvadul. a forgatásnak tehát semmi haszna s a reá fordított pénz kidobva lett. Az általános forgatás helyett célszerűbbnek tartom, miután a fának álló helye karóval kijeleltetett, ott egy négyszög ölnyi gödröt ásni olvképen, hogy a fa álló helye annak épen közepére essék. Ha azután a fa megered, s a koronaágak azt mutatják, hogy a gyökerek a négyszögölnyi gödörnek oldalfalait elérik, a gödör körül fél ölnvit hozzá forgatunk, a fának további növekedése folytán ismét fél vagy egész ölnvit. Ily képen mindig azon terület kerülvén forgatás alá, melybe a következő évi tavaszszal a gyökerek terjedni fognak, azok mindig friss, pihent és tápláló talajt fognak találni s a fának gvors növekedése bámulatos. A négyszögölnyi gödörnek ásásakor a felsőid) földréteget az egvik oldalra rakjuk, az alsóbb rétegből kijövő soványabb földet pedig a másik oldalra. Nem eléggé ajánlható a gödröket már őszszel megásni és télen által nyitva hagyni. Ha pedig ez nem lehetséges, ássuk meg azokat kora tavaszszal, minél korábban az ültetés előtt. Az ültetést következőképen végezzük: a gödrök közepén kijelöljük a fa álló helyét karóval, azután a gödör felső rétegéből kivett jobb földdel megtöltjük a gödröt azon magasságig, mennyit a beleültetendő fának gyökérzete kiván. A jobb földből meghagyunk annyit, mennyi a gyökerekre szükséges. A gödörben a hantot és darabos földet ásóval elaprítjuk, nehogy ezek hézagot okozván, utóbb sülyedés támadjon, s a fa kelleténél mélyebbre szálljon. Ezen okból szükséges a gödörbe teritett és megaprózott földet gyöngén lábbal megnyomkodni, hogv annak üllepedése megelőztessék. A gödör kellő magasságig feltöltve lévén, a karó déli oldalán elhelyezzük az ültetetendő fát, figyelve arra, hogv a mely oldala délfelé állott az iskolában, az most is délnek fordíttassék. A gyökereket egyenlően beosztva elhelyezzük, azoknak végeit a vizirányos fekvésen alól hajlítva. Ekkor a fennhagyott jobb földből ásóval száraz apró földet hintünk a gyökerekre, azt egyenletesen elteregetjük, kézzel gyengén megnyomkodjuk. Ha a gyökerek földdel egészen befödettek, a gödör többi részét feltöltjük, a földet gvengén megtapossuk, s a fa körül tál alakú mélyedést csinálunk. Ezen alkalommal a fát a karóhoz kötni nem szabad, mert a föld idtetés után valamelyest roskadni fog, a megkötött fa pedig a karón függve maradna s gyökerei a földből egv részben kiemelkednének. A megkötés csak pár hónap múlva szabad, midőn a földnek s vele a fának sülyedése is megtörtént. Es épen azért, mivel a leirt mód szerinti ültetés mindig a földnek sülyedésével jár, az ültetésnél erre kell figyelni, s a fát oly magasan ültetni, hogv a sülyedés megtörténtével is kelleténél mélyebbre ne essék. Iparkodjunk az ültetést száraz, apró földdel teljesíteni, mert csak ezzel lehet a gyökereket egyenlően beosztani s a közöttük levő hézagokat betölteni. Es épen ezen okból nem eléggé kárhoztatható azon szokás, melyet némelyek az ültetésnél követnek, t. i. a fát rázogatják, hogy a föld a gyökerek közé üllepedjék. Ez igen ártalmas ültetési mód, mert midőn a fát fölfelé emeli, föld a gyökerek alá iillepedik, a midőn pedig a fát visszabocsátja, a gyenge gyökerek nem képesek a földbe visszahatolni, s annak folytán összekuszálódnak, elgörbülnek, s a kellő irányítani beosztás és elhelyezés nem lehetséges. Azért mihelyt a fa a karó mellé elhelyeztetett, s a gyökerekre a földet hinteni kezdtük, azt többé mozdítani nem szabad, ne restelkedjünk, hanem a gyökerekre rakjuk a földet kézzel és töltsük is ki az üregeket. Szintén nem tudom helyeselni az úgynevezett beiszapolást sem, mely abból áll, hogy ültetés alkalmával a fának tövére annyi viz öntetik, mig a föld egészen híg sárrá nem válik, a fölszin pedig száraz földdel beteríttetik. Az iszapolás által a gödörben lévő egész föld egy kemény tömeggé válik, a pépszerű sárba a vékony hajgvökerek annyira beszorulnak, a nehéz föld annyira a gyökerekre iillepedik, hogy a napnak, levegőnek jótékony behatása lehetetlen. + Tolnai gróf Festetics Tasziló. — Eredeti tudósítás. — Bécs, 1883. febr. 8. Az arisztokratikus és katonai kürök nagyszámú jelenléte mellett tartatott meg tegnap délután tolnai gróf Festetich Tasziló beszentelési szertartása; 0 a Festetich család seniorja volt s í. lió 5-én délután saját palotájában, Bécsben (Lipótváros, József császár ut 40. sz. a.) meghalt. Bár Festetich gróf már eló'bb beteg volt, orvosai tilalma dacára néhány héttel ezelőtt fivére betegágyához utazott Budapestre. Az útról megjővén, még rosszabbul lett s kénytelen volt az ágyat őrizni; f. hó f>. délelőtt az agg tábornok állapota oly kedvezőtlen lett, hogy a halál bekövetkeztét minden percben várták. Az orvosok kötelességüknek ismerték a jelen volt családi tagokat a végzetes katasztrófára előkészíteni és a gróf rövid haláltusa után délután 4 és fél órakor megszűnt élni. Gróf Festetich Tasziló cs. kir. kamarás, lovassági tábornok, 1877. óta a 2-ik dragouyos-ezred tulajdonosa, az araiívgyapjas-rend lovagja és a Lipótrend nagykeresztese volt. Az lH()(}-iki porosz háborúban egy hadtest parancsnokságával a olt inegbizva, a kőniggratzi csatában lábán súlyosan megsebesült s azóta mankón járt. IJrodalmait mintaszerűen kezel tété. A király és a Bécsben levő főhercegek és hercegek a szertartáson megjelentek a grófi palotában. A palota előtti nagy tér, a József császár ut, a prateri ut és az északi vaspálya ut már délután 1 órakor ezrekre menő néptömeg által volt ellepve, mely az impozáns menet szemtanúja akart lenni. Két órakor megjelent a katonai díszcsapat, melyet Thurn Taxis herceg főlovászmester, mint lovassági tábornok vezényelt; a díszcsapat két század gyalogságból, egy zenekarból, két csapat lovasságból és nyolc ágyúból (a hozzá tartozó tüzérséggel) állott. A gyalogság a József császár uton, a lovasság az északi vaspálya uton, a tüzérség a kiállítási uton a Práter kezdetén volt fölállítva. A Práter és József császár ut kezdetétől a grófi palotáig egy gyalogcsapat foglalt helyet. Néhány perccel fél 2 előtt kezdtek jönni a gyászvendégek. A magas udvarból megjelentek: Salvator Károly, János, Albrecht (mint generálissimus), Vilmos és Rainer főhercegek. Wiirtenberg herceg, mint lovassági tábornok, Adolf naszaui herceg, Gusztáv szász weimári herceg. (>t perccel 2 óra előtt ő Felsége a király zárt udvari fogaton megérkezett a palota feketével bevont vestibuljeben, kisérve báró Mondel lovassági tábornok, mint a király főhadsegéde által. A király a főhercegek kíséretében a palotába ment és végig jelen volt a beszentelési szertartáson, melyet a szt. Jánosrend egv esperese végzett négy káplán segédlete mellett. A ceremónia után a király a burgba sietett; egy negyed 3 órakor a koszorúkkal gazdagon megrakott koporsó gyalog altisztek által az „Entreprise des pompes funébres" hat lovas díszfogatú kocsijára emeltetett, mire a gyászmenet az északi vaspályához indult. A grófi család tagjai, a főhercegek, ugy a többi megjelent gyászvendégek a kocsi után mentek. A Praterstern mellett a gyalogság díszsortüzet adott, mig a tüzérség a prateri uton adta meg a díszlövéseket. Ezután a főhercegek a belvárosba tértek vissza. Tolnai gróf Festetich Tasziló teteme az északi pálya szárnyvonala által az állami vaspályához vitetett, honnan Keszthelyre szállíttatott, hogy a családi sírboltban örök nyugalomra helyeztessék. * * Tegnap délelőtt rövid időig a gyászterem nyitva volt a közönség számára. A gyászterem feketével volt bevonva és közepén volt fölállítva a katafalk, melyen egy érckoporsóban az elhunyt gróf feküdt lovassági tábornoki egyenruhájában. A fej részén tabouretteken voltak elhelyezve a boldogult magas rendjelei és mágnás-egyenruhája, mig lábnál a belső titkos-tanácsosi egyenruha, bársony vánkosokra volt fektetve. Délelőtt 11 órakor a 2-ik dragonyos-ezred tisztjei (mely ezrednek a boldogult tulajdonosa volt) díszőrséget végeztek. A királyi ház tagjaitól, az arisztokratáktól, a Joekey-clubtól, a 2-ik dragonvos-ezred tisztjeitől, valamint az ezredtől magától pompásabbnál-pompásabb koszorúk tétettek a koporsóra. * .* * Tolnai gróf Festetich György m. kir. főudvarmester, a boldogult fivére, ki csak röviddel ezelőtt költözfiirtös fejecskéjével elragadóan köszöni meg a kitüntetést. Folyt az előadás, zúgott a taps s hullt a virág. Rég volt már ily estéje a színháznak, rég aratott e deszkákon ilv diadalt bárki is Thalia papnői közül Pár nap múlva hősnőnk salonja lőn a leglátogatottabb a fővárosban. Politicus, író, művész s üres fejű dandyk egymásnak adták a rendez-voust ez uj „istennő" lakásán, hordva a szebnél-szebb csokrokat, koszorúkat, melyek nem ritkán egész kis vagyont rejtettek illatos szálaik között. Különösen B. gróf látszik nagyon otthoniasan érezni magát a művésznő lakásán, kiről pedig a rosz nyelvek oly fönnáll beszélnek, hogv már „ült" is holmi kis váltó-historia miatt. De mit kérdik a mai világban, hogy kinek milyen a múltja? elég ha a jelenben kifogástalan arszlán, kinek meglepő szép alakja, kedves modora, s a neve előtt hordott „gr." elég ajánló levél, bármely körben való megjelenésre is. Egyik nap délelőttjén ismét a művésznő lakásán találjuk, hol pompás reggeli mellett a legfesztelenebb, sőt túl-bizalmas társalgás folvt köztük. Mind helyes ez kedves grófom szólt a színésznő, csakhogy az ily folytonos hallgatás kezd már untatni. \ agy oltárhoz jön velem, vagy teljesen elfeledjük egymást. Hisz már egy év óta igér s ígér, de mit sem tesz. Jól tudja, hogy háztartásom mily sokba kerül; de ezt mégcsak fedezném fizetésemből s a sok ajándékokból, hanem hogy ezenkívül még önnek is külön háztartást engedjek s tartsak, azt már nem futja ki jövödelmem. Tudja, hogy szeretem s tán ön sem csupán a tőlem nyert anyagiakért vonzódik hozzám. Tehát mi lehet az akadály, hogy tervünk teljesedésbe menjen? Csak türelem kedves Vilmám; válaszolta gróf, egy hét alatt mindent megteszünk. — Jól van, adok még egy hetet, de azután határozott választ várok. S most adieu kedves grófom, át kell néznem estélyi szerepemet. S ezután könnyed léptekkel halad boudoirja felé. B. gróf pedig jól megtömve zsebeit az asztalon heverő szivar dobozból, — jókedvűleg távozott. A következő napúk diadalai szaporiták hősnőnk babérait. — Estélyein folyton a legkedélyesebb hangulat uralkodott s mindenki igyekezett a szép háziasszony kegyeibe jutni, de hasztalan, ő már szeretett. Volt azonban valami, mi mégis hiányzott e nőnek s ami némileg levertté tevé; s ez az volt, hogv amaz említett kettős társalgás óta B. gróf nem mutatkozott. Letelt végre a határidő s elérkezett a várva várt nap. mely lényeges változást lesz előidézendő művésznőnk életében. Ismét a már ismert salonban találjuk őt különböző sejtelmekkel szivében, melyek változó kinvomatokat okoztak bájos arcán. A szolga belépte zavará meg végre a csendet, illatos levélkét adva át úrnőjének. A levél feltörése s elolvasása csak perc műve volt, mely után ájultan rogyott a közellevő támlás székbe. Vegyük fel csak azt az összegyűrve eldobott levelet s olvassuk el annak ilv nagy hatást gyakorolt tartalmát: Tisztelt művésznő! Ma egy hete tetszett mondani, hogy vagy oltárhoz vezessem, vagy teljesen szakítsunk egymással. En ez utóbbit választva, másnak engedem át az előbbi szerencsét. Atvám ugyanis B. báró leánya kezét kérte meg számomra, kit ha elveszek, ismét vissza fogad kegyeibe, melyre mint kedvességed is tudja, nagy szükségem van. —Adieu! Pá! Feledjen, gr. B. * * * Egy hó telt el, mig Sz. Vilma heves lázbetegségéből felépült. Arca vissza nyerte előbbi üdeségét, gyönyörű termete ismét ama büszke és kaczér állást vevé fel, melvlyel előbb bírt, de elvesztette azt, mi eddig legnagyobb ékességét és kincsét képezé, — gyönyörű hangját. A színházban már nem volt alkalmazhtó, mert mint drámai színésznő, nem állta meg helyét. Az ékszerek s drágaságok egyre jobban s jobban pusztultak a palotából s végre csak annyi maradt, menynyit egy kis szoba is könnyen befogadhatott. A szép nő arca folyton halványabb lőn s nemsokára nagyon sokan dicsekedtek az egykori művésznő kegyeivel. — Sűlyedt tehát hősnőnk mindig mélyebb s mélyebbre. — Pár hó múlva már csak árnyéka volt meg hajdani szépségének; beesett szemeinek megtört fénye, mint kialudni készülő láng csillogott fel olykor-olykor csak azért, hogy rövid életképességét annál inkább feltüntesse. Nem a régi hódító alak ő már többé; a letépett rózsa csak egy ideig él még leszakítása után s azután széthulló levelei megszűnnek vonzók lenni; mig illatos a virág, kedvvel élvezzük azt, de illatát vesztve félredobjuk. Esteledik. A csípős őszi szél elől jól beburkolózva tódúl a sokaság a színházból kifelé. Ki haza, ki pedig vendéglőbe siet, — csak egy alak jár fel s alá Thalia temploma előtt. íme az „utcák leánya." Foszlánvos öltözékét ide s tova lengeti a szél, kékes folytokat hagyva a nőnek arcán. — Ut már senki sem ismeri. Oh! pedig hányszor volt tanúja e ház az ő diadalainak, hányszor zúgott fel az egetverő taps egy-egy dalára?! Hányan lesték ajkairól a szót, hogy annak nyomban eleget tegyenek, hányan esdtek egy pillantásáért, egy mosolyáért; s most?! s most remegő tagjai emlékeztetik, hogy őt már senki sem ismeri. — - El e helyről, — suttogá halkan, — el oda, hol az emlékek már nem élnek, hol feledni lehet a multat s nem aggaszt a jövő. — A inult fájó emlékei s a jövő tört reményei megszülték e nő szivében a kétségbeesést. Gyorsított léptekkel siet a Duna partra; félve tekint körül, nehogy tervében akadályoztassék. A corso már üres; csak a kávéházak s vendéglők gőzös termeiből hallatszik tompa zaj. Majd fel-felrí a hegedű s méla-bús dallama megreszketteti a szivet. — A csillagok ezreinek fénye rezg a lomhán hullámzó habokon, — oly hivogatóíag, oly szelíden; mintha ezt susognák a mélyből, halkan .... édesen Jer közibénk te boldogtalan! ki egykor szintén mint mi ragyogtál, de ma már fényed kialudt . . . Jer! s ide lent majd nem faj semmi nem fáj semmi. * * Másnap a rendőri jelentés a többek közt K. Vilma öngyilkosságát is tudatta; senki sem sejtette, ki rejlik e név alatt; csak Sz. város lakói emlékeztek még a ,.kis kacérra." — p. Ferenc.