Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)

1882-07-02 / 1. szám

I. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1882. junius 25. Mutatvány szám. Előfizetési dij: \ Félévre 2 ft., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: • 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyílttér pelítsora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. ! Kéziratokat nem küldünk vissza TÁRSADALMI, KÖZMŰVELŐDÉSI és GAZDÁSZATI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Megyei ut-építészetiiuk. „Az idő pénz;" ezt tartja egy angol közmondás. Az angol nép pedig munkás, szorgalmas. értelmes és idejét értékesíteni tudja, tehát szavának hihetünk, mert annak alaposságát, valósnlását épen az angol népen láthatjuk legjobban. A másik közmondás: „ugy éljetek, mintha örökké élnélek, és mégis ugy éljetek, mintha minden pillanatban megkeltene lialnoto k." A harmadik közmondás egy latin költőtől ered és igy szól: „sok időt veszt, ki semmit sem cselekszik, többet, ki nem kellőleg cselekszik, egész idejét veszti, ki mást cselekszik"*) De meg ne ijedj jámbor olvasom s ne félj, nem foglak Sancho-Pansa modorban közmondásokkal elárasztani, habár egy jeles iró azt állítja is, hogy a közmondások a nép miveltségének fokmérője és bölcsesége. Elmondom röviden, miéit idéztem a li: rom közmondást annak bebizonyítására, hogy az idő mily drága, s mennyire okosan cselekszik az — sőt csak is az cselekszik okosan —ki az időnek minden részecskéjét értékesíteni akarja és birja is. — Koszorús irónk Tóth Lőrinc ,,Utazás Németalföldön" cimű munkájában igen találóan kimutatta, hogy az, ki a gőzmozdonyt az emberiség szolgájává tette, az emberi életet nevezetesen meghosszabította. Ugyanis senki sem tagadnatja, hogy a gőzmozdony segítségével egy nap alatt oly távolságra haladhatni, mihez a gőzerőnek feltalálása előtt legalább is öt nap volt szükséges. — Világos tehát, hogy egy nap alatt elvégezhetjük azt, mi előbb öt napot vett igénybe. Minden ily egyes ^esetnél megnyerünk négv napot, mit értékesíthetünk ; ennyivel tehát többet cselekedhetünk, és igy az *) Multum temporis transit nihil agentibus, plus male agentibux, totum aliud agentibus

. emberi élet ha nem is phyisicailag, de eredményében hosszabbnak mondható. Ami áll a vasutakról, kisebb mérvben áll az az állami és megyei utakról; Csak a rosz akarat vonhatná azt kétségbe, hogy megyei ntaink az utóbbi években nagy mérvben és feltíinőleg javultak. Azon vonalak és pedig mértföldekre terjedő vonalak, melyek előbbi időkben az őszi esőzés beálltával késő tavaszig járhatatlan sár folyók voltak, mai nap nem csak jó karban és télen nyáron egy iránt járható állapotban vannak, hanem alaposan, Mac Ádám szerint kiépítve, rendes gondozás mellett örök időkre biztosítva vannak. — És e részben kedves kötelességet teljesítünk, midőn szeretett alispánunknak nyilvánosan hálás köszönetet mondunk; mert csak az ő lankadatlan buzgalma, kitartó tevékenysége, ügyes eljárása eredményezte azt, hogy ily roppant javulás létesithetéséhez a kellő eszközt kinyerhettük. De midőn lelki örömünkre szolgál mélyen tisztelt és forrón szeretett alispánunknak a hála adóját nyilván leróhatni, hálátlanságot követnénk el, ha meg nem emlékeznénk a megyei államépítészeti hivatalról, különösen annak főnökéről: Sturm György főmérnök úrról, ki alispán urnák minden ponton oldala mellett és segítségére állván, az alap előteremtésében tevékeny részt vett, annak felhasználását olv okszerűen tervezte és létesítette. Kérjük őket, a helyi és szomszédos kisszerű érdekeknek — legalább egy időre — teljes fi gyeimen kivül hagyásával, maradjanak meg a foganatba vet) elv mellett; a szerény útépítési alapot nem haszontalan tatarozásokra elforgácsolni, a szó betű szerinti értelmében sárba temetni, hanem erőnkhöz képest évenkint létesíteni annyit, a mennyit lehetséges, és ott, a hol legszükségesebb; de tegyük ezt alaposan, örök időkre kihatólag ; mert a közmondás szerint több időt veszt az, ki roszul cselekszik. Jelen esetben pedig nem csak időről és pedig a leg jobban értékesíthető időről van szó, hanem készpénzről is, melyet oly keservesen esik a szegény embernek befizetni; szó van száz ez erekre terjedő vonós és kézi napszámról, melyet az illetők véres veríték között teljesítenek, s mely hogy ügyesen felhasználva mit eredményezhet, azt épen az utóbbi évek félreismerhetlentil tanúsítják. Másik kérésünket a mélyen tisztelt urakhoz a következőkben adjuk elő. Á keszthely- bak regedei útvonalnak fontosságátminden kezdeménye zés, vagy kérélmczés nélkül — mert ilyesmi azon időben nem is járta — már a cs. kir. kormány 1854-ik évben felismerte, ezen utvonalt ő maga kezdeményezte, tetemes összegek reá fordításával nagy részben létesítette is. A m. kormány midőn a megyebeli államutak fenntartására nézve a megye közönségét vállalkozóul elfogadta, világosan kikötötte azt, hogy az ezen vállalatból nyerendő, illetőleg a felesleges közmunka erőnek is állami utak tata rozására leendő felhasználása által az utépítészeti alap javára megtakarítandó összeg kizárólag a keszthely- bak- regedei útvonalnak kiépítésére fordíttassék. Ezen mvonalat fontossá teszi az, hogy mig a nyugotról keletnek terjedő hosszú megyét keresztben hét ut szeli: addig a megyén végig vonuló ut és közlekedés teljesen hiányzott. Pedig Balatonmellékre nézve életkérdés, hogy mustját, melyet txilgazdag cukortartalma miatt épen a steyerek saját ezukorszegény mustjuknak javítására, sajátlag használhatóvá tételére oly igen keresnek és nem is nélkülözhetnek, egyenes vonalon és jó uton közvetlen Steyerországba szállíthassa ; de életkérdés az göcsej vidékére is, melyet. ezen útvonal ketté szel, hogy ott élet és forgalom fejlődjék; legyen oly utja, hogy értékes fáját a világ piacra hozhassa s ne legyen kénytelen látni azt, hogy a közlekedési ut teljes hiánya miatt száz ezereket érő fája — korát tul élve — kidől, az erdőn rothad ; mig a balaW Aratásunk. Megpendült a takarós-kasza. Az arany kalászú óceánnak hullámai mindinkább szűkebb térre szorulnak, eltűnik lassankint a földről azon arany lepel, melyet az emberiség fbntartásáért önmagára öltött. Lassankint pusztává válik a talaj, hogy ismét újra kezdje ama nagy munkát, mely ha megszakadna, vele együtt végét érné a büszke emberiség léte is. De hogy ez csak meg is történhetnék, már annak gondolata is kétségbeejtő. És még is, mily hálátlanok, mily zsarnokok vagyunk a föld, ezen türelmes anya iránt. Mily kíméletlenül szivattyúzzuk erejét anélkül, hogy eléggé gondolnánk arra, miszerint az elszedett erőt visszaadjuk. Ha bennünket nyomnak, mi őt nyomjuk; ha bennünket zsarolnak, mi őt zsaroljuk, és mégis évről-évre meghozza drága kalászait, a gazda ember büszkeségének ezen irigylésre méltó tárgyait. A hosszú év fárasztó munkájának gyümölcse megérett. Aggódva szemléli a gondos gazda, vájjon ezen egy egész hosszú évi megélhetésének egyedüli eszköze megfel-e ama reménynek, melyet oly rég táplál'? Egyik, a legszebb remény által keltett örömsugárzó arccal, a másik, a kétségbeeséssel határos levert kedélylvel fog súlyos munkája gyümölcsének még terhesebb leszedéséhez. ITajlik a munkásnak dereka. Redős keze görcsösen szorítja a kasza kacsát. Nagy munkát végez az edzett kar s nem ismeri a fáradtságot. A legelső pitypalatty szó már fölveri álmából az alig egy-két órával előbb nyugodni tért munkást. A nap keltét még csak azután várja, mikor már az egész napi munkájához szükséges szabna kötelet megcsavarta. Az első napsugár már arcának verejték csöppjein törik meg, s foly a munka az égető hőség alatt szakadatlanul. Az arc redői már nem birják felfogni a verejték csöppjeit, hanem a kiszáradt szomjas földet itatja sós nedvével. Bámulatos erő, bámulatos kitartás; nincs hozzá fogható a föld kerekén. Nem kell neki senki dicsérete; munkájának eredményében oly világosan látja dicsőségét, melyhez nincs szüksége elhangzó szavakra. Jó kedvvel csiszolja a még jobb kedvvel végzendő munkához kaszája pengéjét; arca verejtékét csak akkor törli le durva vászon ingujjával, ha már a rendnek utolsó fogását is levágta. Csak a déli harangszóra, vagy a gazdának ebédre hivó hangjára egyenesedik fel a reggeltől délig hajlott derék, s mint mikor a győztes hadvezér az ellenség sorain áttörve büszkén viszszatekint a lépésről-lépésre hullott holttestekre: ép oly önelégült arccal nézi végig az arató a nyomában hagyott kéve sort. Ezen önelégültség az ő dicsősége, ez az ő legkíelégitőbb jutalma. Nem ritkán csak sovány étszerrel kénytelen fáradt testének vesztett erejét pótolni. A száraz, a nap által ismételten megsütött fekete kenyere mellé ha tele kulacsának fenekét egypárszor az ég felé fordíthatja, elfeled minden multat s ínég nagyobb kedvet és erőt érez a délutáni munkához. Mire a nap leáldozóra készül, habár erőltetve is, de a rend végének is levágására törekszik; mire pedig már leáldozott a nap, kedvenc kévéit a legpéldásabb rendben keresztekbe rakja össze, mintha csak öntudatával birna annak, hogy a megváltás eme magasztos jel vényének anyaga csakugyan az emberiség egy évi létének megváltás eszköze. Tudod-e arató, mit tettél azon munkáddal, melynek eredményét szántófölded végéről a nap utolsó sugarainál áttekintetted? — Tudod-e, hogy nem magadnak, hanem ember társaid összeségének megélhetésére munkálkodtál közre? — Te csak azt tartod nagy embernek, akit ilyennek tartani másoktól megtanultál; bámulva emlékezel meg azon nagyokról, kiket a világ ilyenekül kikiált. Pedig ha önmagadra gondolsz, hivatásod terén nem vagy kevesebb senkinél. A munka teszi nagygyá, a munka teszi nemessé az embert. Minél nehezebb a munka, annál inkább nemesít. A te munkád, arató, oly nehéz s igy a te munkád oly nemes, hogy ha e munkakörödben mindenkor becsületesen eleget tész kötelességednek, semmivel sem vagy kisebb, vagy kevesebb a legnagyobbnál. Tanuld meg beesülni a munkát és megtanulod becsülni önmagadat; ha pedig önmagadat tudod becsülni, ugy megfogod becsülni embertársaidat, ezzel pedig eléred hivatásodnak egyik legmagasztosabb végcélját.