Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)

1882-08-13 / 7. szám

hely), Königmájer János (Neszelej), Sehor Károly (Arad), Árvay István (Z.-Egerszeg), Skublies István, (Besenyőj, Kenipelen (Eger), urakból állott, a tűzoltó-szereket ala­posan megvizsgálta s végül a Sukker által kiállított hydröphorral tett kísérletet. A gépet a kiállítási helyiségből a legközelebbi házba vitték, hol a kútból nyolc tűzoltó vizet sziva­tyuzott a hydrophor viztartójába.A munka alig tartott néhány pillanatig, midőn egyszerre tompa dörgés hallat­szott, 'a víztartóban összesűrített levegő a gyenge anyag­ból és rosszul készitett ónlemezt szétvetette. A lemez egy része oly szerencsétlenül ütötte meg dr. Hauer Gyu­la ügyvédjelöltnek, a soproni tűzoltó-egylet alparanesno­kának ajakát, hogy a felső fogsorból három, az alsóból négy fogát azonnal kitörte. A szerencsétlen fiatal em­ber eozméletlenül földre rogyott, de a jelenlevők azonnal karjaikba vették és a házba vitték. A helyszinén levő dr. Mángin Károly megyei főorvos, dr. Háry István já­rásorvos és Rigó Ferenc körorvos urak a fiatal embert azonnal az első orvosi segélyben részesítették, jeges bo­rogatást rendeltek öszszeronesolt ajakára és igyekeztek elállítani a sebek vérzését. De a balesetnek még más két áldozata is volt. Sehor Albert az aradi tűzoltó egylet tagja karján, Fitos Károly helybeli festő pedig homlokán szenvedett sérülést. Ez utóbbi sebe nem veszélyes, bár az agyvelő gyors megrázkódtatása követ­keztében komolyabb bajtól lehetett tartani. Őszintén sajnáljuk, hogy az ünnepélyes hangulatot e kellemetlen incidens megzavarta, de vendégeink jó kedvét e városunktól nem függő és bennünket is súlyo­san érintett eset azért nem lohasztotta le, mert az eset után mindannyian teljes számmal jelentek meg Payrleith­ner G. bécsi cég tűzoltó készülékének, a Hold-féle anyag­nak bemutatásánál. A kísérlet nem új. Midőn Payrleítner úr néhány hóval ezelőtt az általa feltalált szert Budapesten az or­szágos tűzoltó szövetség választmányának bemutatta, úgy e fővárosi sajtó, valamint a választmány tagjai elismerték (• szer kiváltó és célirányos voltát. Közönsé­günk, midőn a lángok a felhalmozott fa-hasáb fákat már zsarátnokokká változtattak, látható érdeklődéssel várta a kisérlet hatását. Payrleithner úr az óndoboz anyagát belevegyítette a fecskendő víztartójába s a hatalmas vízsugarak a lángokat két perc alatt hamuvá varázsol­ták. Csak néhány elgémberedett szilke sustorgott a zsa­rátnok alatt, de ezek ís rövid pislogás után szürke alak­talan tömeggé váltak. Az egybegyűlt szép számú kö­zönség, melynek soraiban ürömmel láttuk városunk szép hölgyeit, lelkes éljenzéssel és tapssal jaialmazta a kisérlet bemutatóját. Az ismerkedési estély a kaszaházi kertben a prog­ramúi szerint í) órára volt kitűzve, de már ez időre szá­mosan egybejöttek. Vidám hangulat között folyt a mu­latság, niclvet egyes felköszöntések csak fokoztak. Miu­tán Szcghő István, a helybeli önk. tűzoltó egylet s a központi rendező bizottság ézdemes s az ünnepély ren­dezése körül fáradhatlan tevékenységgel működött elnöke az egylet s a központi bizottság nevében a megjelenteket meleg szavakkal üdvözölte, megeredt a felköszöntések árja úgy, hogy a zene bájos hangjaiban alig gyönyör­ködhettünk. A felköszöntők sorából kitűnt Follmann Alajos, az országos tűzoltó szövetség ügybuzgó alelnöke, ki lelkes és viharos tetszést aratott beszédben Z.-Eger­szeg vendégszerető közönségét éltette. Kitörő éljenzés­sel fogadták Várady Ferenc németsági plébánosnak s az újaradi önkéntes tűzoltó egylet tagjának szavait, aki egész ihlcttséggel és szónoki tűzzel köszöntötte fel Szcghő István központi bizottsági elnököt. Fokozódott a kedv, midőn Kovács Károly rögtön poharát emelte, a szónokra, éltetvén őt, mint a tűzoltók püspökét. Lelkes beszédet tartott még Barabás Béla, az aradi önkéntes tűzoltó egylet alparancsnoka, ifjú tűz- és pezsgő elevenséggel mondott szavait többször harsány éljcnekkel szakitá fél­be a jelenlevő közönség. Szóltak még Kovács Károly helybeli főparancsnok. Kenipelen egri főparancsnok llalvax duna-fóldvári segéd lelkész és egyleti páter, Teuflel Mihály pápai ioparacsnok, Ternajgó új-aradi főparancsnok, Barabás I!. aradi főparancsnok, Percnyi szent-gróthi segédlelkész s az ifjú egylet elnöke stb. Nagyon természetesnek tartható, hogy a felköszöstések zöme a tűzoltói ügyre irányult, folyton hangoztatvaa z egyetértést és összetartást, melyre ha valahol, úgy fő­kép ezen egyesület körében égető szükség van. (>rünitől repesett szivünk, midőn a külömböző helyek­ről jött egyletek képviselői oly testvéries egyetértés és szívélyes barátság közt mulattak, s midőn mintegy ar­cukról leolvasható volt azon boldogság, melyet a talál­kozás öröme okozott. Az ünnepély fényét nagyban emelte a megjelent hölgyek koszorúja. Kár, hogy a pezsgő vérű fiatalság, a tér vendégekkel zsúfolva levén, táncra nem kereked­hetett, habár egyesek nem állhattak ellen a zene csábitó hangjának és nem törődve a kis helyivel, táncra perdültek. Szombaton reggel a riadó éles hangja ébresztett fel bennünket. Lassankint csoportosultak az egyes egy­letek s 8 órára a róni. katli. templomba gyűltek egybe, hol Várady Ferenc németsági plébános egyházi férfiak, valamint tűzoltó főrarancsnokok segédlete mellett tartot­ta az ünnepélyes „Yeni Sanete u-t, mely után az orszá­gos tűzoltó szövetség választmányi ülése lett megtartva. !•. órakor vette kezdetét az országos tűzoltói köz­gyűlés, melyet (> lavina Lajos főispán úr őméltósága ma­gas megjelenésével megtisztelt. A gyűlést nagy közön­ség meleg érdeklődése közt Follmann Alajos, az orszá­gos tűzoltó szövetség alelnöke nyitotta meg, üdvözölvén a messze tőidről egybesereglett tűzoltókat és sajnálatát fejezvén ki a felett, hogy Bánhidy Béla bárót, mint az orsz. szövetség elnökét magán ügyei akadályozták a megjelenésben. Miután az alapszabályok 11. §-a 2-ik be­kezdése szerint a közgyűlés csak akkor érvényes, ha az igazolt képviselők fele jelen van, felkéri az igazoló bi­zottságot jelentéstételük benyújtására. Az igazoló bizottság jelentése szerint a jelentke­zett t5l3 egylet közül a következő 43 egylet képviselői igazoltattak: aradi önk. polg. baksai, keszthelyi, csáká­nyi, gölniezbányai. hátszegi, budapesti (ölik.), illavai, aisó-lendvai, novai, kapuvár-gartkai, bobai, jánosházi, debreczeni, pápai, nagy-ugróczi, nagy-rőczei, lőcsei, du­na-földvári, rozsnyói, lovas-berényi. lentii, pécskai, felső­lövői, váczi, tátra-vidéki, soproni, egri, aradi önk.), za­la-egerszegí, tapolczai, csáktornyai, kis-martoni, szom­bathelyi. szegedi, orosházi, győri, nagy-becskereki. po­zsonyi, csurgói, nagy-kanizsai, iglóí. komáromi, nemes és pór-magasi egyletek képviselői. Az igazolt képviselők névsora felolvastatott s azok mind jelen levén, elnök a közgyűlést az alapszabályok értelmében határozatképesnek nyilvánította. Erre Krenedics váczi főparancsnok azon indítványt teszi, hogy az igazolt köpviselők zárt ülésben előbb a közgyűlés tárgysorozatát állapítsák meg. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatván, elnök a gyűlést felfüggeszti s az igazolt képviselőket a tárgysorozat megállapítása végett zárt ülés tartására kéri fel. — A zárt ülés dél­ben végződött nem kis bosszúságára a jelen volt nagy közönségnek, mely azon hitben, hogy a zárt ülés hamar nyílt üléssé lesz, illés fél óránál tovább kénytelen volt a termen kivtil várni, mikor is 12 órakor kijelentetett, hogy a nyílt gyűlés csak d. u. 2 órakor veszi kezdetét. E gyűlés lefolyásáról csak lapunk jövő számában referálhatunk. — Délután az erdei mulatsághoz szállították az eger­szegi hölgyek által a vidéki tűzoltók megvendégelése végett küldött élelmi szereket és bort. E mulatság igen kedélyesnek ígérkezik, a vendégek körüli szolgálatot többen az egerszegi nők közül voltak szívesek a nemes cél érdekében elvállalni. Emelni fogja továbbá az ünnepélyt a víllamvillágitás és tűzi játék, melyet Németh Ignác kaposvári ügyvéd ur Kettner budapesti mechani­kus segédlete mellett fog rendezni. Tájékozásul nem tarjuk fölöslegesnek a mai és holnapi ünnepélyességek sorrendjét ide iktatni: Vasárnap augusztus 13. Reggel Ü órakor: ébresztő. Délelőtt 10 órakor díszmenet a vásártérről a fc­hérkép-, úri-, iskola és körmendi utcákon át a Kazinczy ­térre, hol a vendég egyletek s a helybeli egylet akként fognak az állványnyal szemközt elhelyezkedni, hogy el­ső sorban a zászlós egyletek, ezután pedig a táblával jelölt egyletek fognak betűrendben állást foglalni, végül a helybeli egylet; ezután az egyletek küldöttei által az ünnepély védnöknője s a koszorú hölgyek a megyeház nagyterméből a számukra készített emelvényhez kísér­tetnek s itt helyet foglalnak ; ennek megtörténtével tar­tatnak az üdvözlő beszédek és ezekután megkoszoruztat­nak az egyleti zászlók és jelvények a koszorú hölgyek által; végül a megkoszorúzott zászlókkal és jelvények­kel tisztelgés a védnöknő és a koszorú hölgyek előtt, ezután pedig a védnöknő és a koszorú hölgyek az egy­letek küldöttei által viszszakisértetnek a megyeház nagy­termébe. Délután 1 órakor díszebéd a „Zöldfa" vendéglő nagytermében. Egy teríték ára 2 frt. Délután 4 órakor díszgyakorlat a Kazinczy-téren. ti órakor népünnep és tekeverseny a Ro­zenkracz-kertben tűzijátékkal. Belépti-díj: nem tűzoltók részére 50 kr.: egy verseny jegy : 25 kr. Este 9 órakor zártkörű táncvígaloin az „Arany bárány" vendéglő nagytermében. Belépti díj 2 frt. Szünóra alatt a zala-egerszegi önkéntes tűzoltó­egylet betegsegélyezési alapja javára hatóságilag enge­dél [yezett tárgysorsjáték nyeremény tárgyainak kisorso­lása a hatósági kiküldött jelenlétében. Kibocsátatott 5000 drb sorsjegy, — nyeremény­tárgy van 100 darab, melyek közül az első és harma­dik'főnyereményt egy-egy 3—400 ft., illetve 100- 150 frt., értékű a kiállításon kitüntetést vagy dicséretet nyert ujabb szerkezetű tüzoltó-szer, a második főnyere­ményt pedig egy 2- 300 frt értékű 12 személyre való ezüst asztali készlet képezendi. Egy sorsjegy ára: 50 kr. Sorsjegyek kaphatók a központi rendező bizott­ságnál és este a pénztárnál. A kiállítás egész nap nyitva. Hétfő augusztus 14. Reggel ti órakor: ébresztő. 10 órakor a kiállítási bíráló bizottság határozatai­nak kihirdetése s ezután a kiállítás bezárása. Délután 3 órakor kirándulás a „Szív"-hegyre. Este a Nagy-Kanizsára utazók kikisérése a vas­pályához. Helyi, megyei és vegyes hirek. Meghívó közgyűlésre. Zalamegve törvényhatósági bizottsága f. 1 882. évi augusztus hó 14-én dél­előtt 10 órakor Zala-Eger szegjen a megye termében rendkívüli közgyűlést tart, melynek tüzetes tárgyát kizárólag » Meszes-györök község határában létező phyl­loxera vész terjedése ellen a phylloxerától lepett szőlők teljes kiirtása és a kiirtandó szőlők tulajdonosainak hoz­zájárulás utjáni kárpótlása tárgyában Keszthelyen folyó augusztus hó 5-éu tartott érdekeltségi értekezlet kérvé­nye képezendi. Miről a törvényhatósági bizottság t. tagjai tisztelet­tel és azon felkéréssel értesitetnek, hogv a fentebb ki­tűzött rendkívüli közgyűlésre a tárgyalandó ügy fontos­ságánál fogva minél számosabban megjelenni szívesked­jenek. Kelt Zala-Egerszegen 1882. évi augusztus hó 6-án. SVASTITS BENÓ alispán. Az országos tűzoltói közgyűlésre jelentkezett egyletek. (Vége.) Jaákról: Béry Nándor földbirtokos, főp., Baiungartner János tanitó, e. jegyző, Eisinger Ig­nác vendéglős, szertárnok, Zelles Sándor földműves, sz. par.- Bak sáról: Baka Boldizsár ügyvéd, par., Páslek János körjegyző, alp., itj. Kováts J. Sándor tanitó, oszt. par., Baka János birtokos, szak. par., Horváth József kovács, 1. csővezető, Sümeghy Nándor gőzmalom tulaj­donos, 11. csövez., Bedő Kálmán cipész, őrm. szak. vez., Takáts Vendel birtokos, tizedes, Magyar József cipész, Maiszter István bírt., Kozák István asztalos, Suli Mi­hály kőmives, Sohár Károly birt. — köztüzoltók. Fiúméból: Fletzer Ferenc kereskedő, sziv. parancs., Kárletzky Lajos gazdász, egyl. tisztviselő. Rovis Mátyás tisztviselő, h. sziv. par., Ciucci Vince tisztv., hely. sziv. par. Sopronból újból jelentkeztek: Kenyeres Ká­roly könyvkötő, sziv. Fehér Sándor kamarás. Sze­gedről: Juranovits Ferenc városi képviselő, főparaues., Nigrényi Pál vár. képv., alp., Schön Adolf kávés, rend­fentartó par., Hirschenhauser Rezső nyomdász, esővezető s jegyző. Sárvárról: Szűcs Mihály pintér mes­ter, alp., Miltay Ferenc lakatos, szak. vezető. Ka­locsáról: Siniis Rezső urod. tisztartó, főpar.. — Nagy­Ka po ma k ró 1: Misefai Fábiánits Gyula földbirtokos, e. elnök. Seregélyes Károly körjegyző, alp.. Szűcs La­jos. kürtös, Gaal Ferenc szűcs, szak. par., Tásler József cipész, mászó, Kuezogó József asztalos, sziv. — Kapos­várról újból jelentkeztek: Szalóky Sándor szövőmester, Pölöskey József cipész mester. - Alsó-Lendváról: Hajós Mihály ügyvéd, főp., Rosenberger Béla kereskedő, alpar.. Dobos Lajos festő, mászó parancs., Pintér Gyula iparos, szertárnok, Deuseli Móric kereskedő, csővezető. Barcsról: Kondrát Imre alp., Fodor Míliálv mászó, Krisz Ede szivattyús altiszt. Lőcséről: Ludnián Pál hivatalnok, főszertárnok. Z. - S z e n t - G r ó t h r ó I: Perénvi Antal segéd lelkész, elnök. Lakenbachcr Samu kereskedő, alelnök, Berger Jenő gazdász pénztárnok, Holy József vállalkozó, főparancsnok. A zala-egerszegi önk. tüzolto-egylet betegsegé­lyezési alapja javára a magyar tűzoltók VI-ik orszá­gos közgyűlése alkalmával Zala-Egerszegen 1882. évi aug. 13-án tartandó tárgysorsjátékhoz újabban adomá­nyozni kegyeskedtek: tek. Rózsás Lajosné úrnő Beke­házáról 2 irtot, tek. Májer Ákos úr helyből 2 frtot, tek. Mihálovits Károly né úrnő helyből 3 frtot, tek. Hideg Józsefné úrnő helyből 2 frtot, t. Dergovits Anna k. a. 2 frtot, tek. Tliassy Lajosné úrnő Ságodról 3 frtot, t. Réclinitzer Miksa úr helyből 2 frtot. nagys. Gyömörey Yineéné úrnő helyből 5 frtot, nagys. Skublies Jenő úr Döbrétéről 10 frtot, tek. Bölcs Gvörgyné úrnő 1 frtot. Nyeremény targyak ajándékozása. A magyar tűzoltók VI. orsz. közgyűlés alkalmával a zala-egerszegi önk. tűzoltó-egylet betegsegélyező alapja javára rende­zendő sorsjátékhoz nyeremény tárgyakat küldtek: Mavcr Istváimé helyből 1 db. vajtartót, Szahnay Józsefné hely­ből 1 db. gyöngyös névjegykosarat, Part Sándorné 2 db. kávéspoharat üveg aljakkal, Békessy Marcsa Lete­nyéről egy kulcsfogast, egy óratartót és egy gyufatartót csigákkal kirakva, Szigetváry József helyből egy bábút, Pánier Anna helyből egy üveg vajtartót, Kerkapolyi Móricné Szent-Tamásról (i darab gyümölcsös tányért, Kolbin Juliska helyből egy himzett könyvjelzőt, Ffirst Mina helyből szivartartót, \ isnovszkv Ágostonné szivacs­tartó és egy himzett kép, Simon Ignácné befőzöttnek való tál, Tarányi Ferenc I'.-Szent-László egy ébresztő órát. — Utanzásra méltó intézkedés. A „Veszprém" cimű lap közlése szerint a lajos-komáronii községi takarék­magtári földek ez évben jövüdehneztek 13"., mérő lm­zát, 02 mérő rozsot, 30 mérő árpát, 7 mérő zabot, összesen 112'/ 2 mérőt. Folvó évi október hóban besze­dik a kölcsön adott gabonát, úgy hogy november hó elejére ezáltal mintegy 140 métermázsa gadna készlet lesz, hogy tavaszkor a netalán szükségben szenvedők segélyezve legyenek. Mikor regisztrálhatunk ily ör­vendetes birt megyénkben? . . pedig a jelen évi kielé­gítő gabonatermés legkedvezőbb alkalom volna ily ta­karék magtárak megteremtésére. Magyar Tűzoltó cinmiel Pápán augusztus 1-én új lap indult meg. Szerkesztője Teuffel Mihály, a pápai rtizoltó egylet derék főparancsnoka, főmunkatárs Szokoly Ignác. E szakközlöny egyúttal a dunántúli tűzoltó egy­letek kerületi szövetségének hivatalos értesítője leend. Az első szám változatos tartalma s ügyes egybeállítása elárulja, hogy a szerkesztő e téren kellő gyakorlottság­gal és alapos ismeretekkel rendelkezik. Tekintve, hogy e lap a dunántúli egyletek szorosabb egvbefüzésére és a kerületi szövetség ügyének emelésére első sorban van hivatva, melegen ajánljuk mind a tűzoltó egyletek, mind az ezen ügyet szivükön hordozó egyesek szíves pártfo­gásába. Ara a minden hó 1-én megjelenő eme szakköz­lönynek egv évre 2 frt., félévre 1 frt. Keszthelyről vettük a következő sorokat. A me­gyei lapok hasábjain többször történt már felszólalás a város kellő közepében különféle helyeken elhelyezett s a meleg nyári napokon az egészségre kártékonyán ható bűzt terjesztő vágóhidak ügyében, de mindezek dacára, gyökeres intézkedés, fájdalom nem történt. Felhivjuk e törvényellenes ügyben valamint a megyei, ugy a járási közigazgatási bizottságoknak, Keszthely város hatósága s a keszthelyi közegézségügyi bizottságnak figyelmét, s azon reménynyel kecsegtetjük magunkat, hogy felszóla­lásunk nem fog a pusztában kiáltó szavaként elhangza­ni, hanem a gyökeres intézkedés által ezen ügy, mielőtt komoly baj származnék belőle, kellő elintézést nyerend. Tüz a színházban. Keszthelyen, folyó hó 10-én este, előadás alatt az előfüggöny leeresztése alkalmával egy petróleum lámpa véletlenül leveretett. A lámpa el­tört s a színpadra kiömlő petróleum meggyúlt. Az őrségre kirendelt tűzoltók s különösen Steg­müller Károly csővezető éberségének köszönhető, hogy a tüz, mely már a kulisszákba is begyült, gyorsan el­fojtatott s az előadás tovább folytatható volt.

Next

/
Thumbnails
Contents