Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)

1882-12-24 / 26. szám

I. évfolyam. 26. szám. Előfizetési dij: Félévre 2 i't., Negyedévre 1 ft. Hirdetmények: .'i hasábos petitsor egyszer 'J kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Nyilttér petitsora Iá kr. A lap szellemi és anyagi részét ' illető közlemények a szer- ' kesztőséghez küldendők. í Béi-mentetlen leveleket esak ' ismert, kezektől fogadunk el. Ké/.iratokut ueiu killitiink vissza. TÁRSADALMI, KÖZMŰVELŐDÉSI és GAZDÁSZATI HETILAP. Megjelenik niiuden vasárnap. A t. olvasóközönséghez! Lapunk féléves pályafutása után a második évfolyam küszöbén áll. Teljes nyíltsággal s az önérzet bizonyos nemével merjük elmondani, hogy kevés provinciális lap részesült pályája kezdetén oly kedvező fogadtatásban, mint lapunk, akár az előfizetők számát és értelmiségét, akár a munkatársak diszes koszorúját tekintve. E meleg pártfogást kétségkívül azon okokban kell keresnünk, a melyek lapunk megindítására döntő befolyással valának. — A lapunkat becses figyelmére méltató elfogulatlan itélőnek bő alkalma volt meggyőződést szerezhetni arról, miszerint hiven a lap megindításakor kifejtett programmuukhoz, teljes erővel oda törekedtünk, hogy lapunk a megyei élet hü tükre legyen. E főtörckvésünk mellett, hogy városunk és vidéke jól felfogott érdekei is mindenkor szemünk előtt lebegett, talán fölösleges indokolnunk. — A sajtónak működése nem titok, hanem föl van tárva a nagy közönség előtt s igy igazsággal ellenkezőt önámitás nélkül nem mondhat. A megyei események hű és részletes ismertetése, városunk és vidéke érdekeinek lelkiismeretes támogatása lesznek vezérelveink a jövőben is. Lapunkat legközelebb azon kitüntetés érte, hogy a „Zalamegyei gazdasági egyesület" hivatalos organummául volt szives elfogadni. Midőn megyénk egyik első rangú és főfontosságu egyesületének nagyrabecsült bizalmát szerencsések valánk megnyerhetni: ez által azon kedvező helyzetben leszünk, hogy az egyesület körében fölmerülő eseményeket első sorban és legrészletesebben közölhetjük. Valamint e rövid idő alatt kerültünk minden torzsolkodást, óvtuk magunkat a provinciális lapoknál oly gyakran előfordulni szokott s a közönséget méltán boszantó személyeskedéstől : ugyanezen elvet fogjuk követni a jövőben is. Tekintve, hogy lapunk a vidéki lapok közt a legolcsóbb, mig kiállítása az igényeket teljesen kielégítheti: kérjük a jövőben is a n. é. közönség szives támogatását s az előfizetés mielőbbi megújítását, hogy a nyomtatandó példányok száma felől kellő időben tájékozást szerezhessünk. Előfizetési ár: egv évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Az előfizetési összeg legcélszerüebben postai utalványnyal küldhető a lap kiadóhivatalához. Helybeli igen t. előfizetőink könnyebbségére a lap kihordónak adunk át előfizetési ivet, bár a lap megrendelhető Breisaeh Sámuel úr könyvkereskedésében is, valamint a kiadó tulajdonosnál. A ,,ZALAMEGYE" szerkesztősége és kiadóhivatala. Az egyesülés akadályai. Az ember rendeltetésénél fogva a társadalmi életre van utalva. — Önmagára hagyatva soha sem volna képes szellemi tehetségeit kifejleszteni s azokat oly helyes irányban érvényesíteni, mint a társadalmi élet tiizpróbájában. Mindnyájunk számára ki van jelölve a tevékenységi kör; a márvány paloták bíborában születettnek ép ugy megvannak a társadalom által előirt kötelmei, mint a csendes kunyhók ' J lakójának, s a boldogító öntudat csak akkor töltheti el valójában keblünket, ha társadalmi kötelmeinknek törekedünk szívvel — lélekkel megfelelni. E hivatásszerű kötelmünkön kívül az életben lépten nyomon ujabb és ujabb feladat vár reánk. — Itt a nyomor üti föl tanyáját s az ínség szívszaggatóan segélyért kiált; amott a pusztító vész teszi tönkre hosszú évek verejték szülte szerzeményét s a kebelrázó kétségbeesés a pusztuló vagyon megmentésére hí! — A kínzó nyomor enyhítésére, a pusztító vész romboló hatalmának megfékezésére tömörülnek az erők, társulnak az emberek s összmüködésük által képesítvék arra, mit egyesek meg nem valósíthatnak. — Igy alakulnak a különböző, niagasztosabbnál magasztosabb célokat felölelő társulatok. Ha valaha, ugy főkép napjainkban dicsérettel kell megemlékeznünk azon ügy buzgóságról. mely embertársainkat egyes társulatok létrehozására sarkalja. — Sajnos azonban, hogy e dicséretes buzgóság a társulat létesítése után csakhamar alább száll, sőt lassanként elalszik s az egykor viruló egyesületek sokszor rövid idő alatt a szétbomlás, a megsemmisülés szélén állnak. Önkénytelenül is felmerül azon kérdés, mi oka, hogy a legnemesebb célokért küzdő egyesületek gyakran egészen szétziillenek ? A hiba kétségkiviil a legtöbb esetben bennünk gyökeredzik. Sokszor csak a pillanatnyi lelkesülés fűz bennünket egygyé, mely szalmalángként mi hamarább elaludván, sietünk a kibontott zászló alól. Nem a higgadt megfono n o tolás, nem a használni akaró törekvés, nem a nemes célért való átmelegedés hozott össze bennünket, csuda-e hát, ha az elpártolásra kinálkozó legelső alkalmat megragadjuk! Mily gyakran dúl egyesületeink körében a rút közöny és átkos vissza v o n á s; pedig veszve van örökre, ha e félelmes ellenségek ütik föl tanyájukat. Kik egy közös célra közreműködni volnánk hivatva, mintha csak ónsúlyként nehezednék reánk a tétlenség, hagyjuk gyakran szétbomlani a csak előbb szilárd alapon nyugvó egyesületeket. Hányszor volt megbuktatója a legvirágzóbb egyesületnek a z önzés! Ha esetleg terveinket, bár azok a legtöbb esetben a helyes alapot nélkülözik is, nem vihetjük ki, meg van sértve hiúságunk, melynek áldozata kétségkívül a társulati jólét is. - Gáncsoljuk a vezérférfiakat, fönnakadunk a legkisebb hibán, mig a nemes ügy szolgálatában levő jobbérzésüek beleunva a sisyphusi munkába, félreállnak, mely körülmény rendszerint a társulatot alapjában megingatja s a megsértett hiúság kárörvendőleg ujong a csak előbb életerős egyesület romjain ! Valóban ördögi guny és pokoli öröm! M A „Hulló csillagokéból. I. Oh, ne kérdezd Messze földre Elröppenő fuvalom, Vánaormaddr panászánál Mért búsabb az én dalom 1 Oh, ne kérdezd . . . repülj, repülj! De dalomat ne feledd — És sóhajtsd el, ha a legszebb Zalai lányt felleled. Majd ha egykor — lesz idő még Homok fölött andalog, Kedves leszen tudni néki. Hogy én reá gondolok. II. Irigylem a testvéritől Elszakított levelet; Hisz néki már hozott egykor Élveket a kikelet . . . Irigylem a madárt, mikor Oszi tájon kesereg ; Hisz örökké lombtalanul Nem maradhat a berek . . , Ez remélhet, az boldogan Merenghet a multakon : S nékem — annyi szenvedésért! — Csak remélni sincs jogom. t III. Ha te lenn feküdnél a néma föld alatti Oh, mi édes érzet a fájó gondolat! Sírva borulnék a temetői rögre, Mely szent hamvaidat takarja örökre. S még se volnál tőlem örökre elzárva — Szómra felpattanna mély sírodnak zára. Aztán oda mennék én is megpihenni, Oda, a hol nem fáj senkinek már semmi. S együtt álmodoznánk egy rög alatt ottan Gyönyörű menyasszony, tt/i élo Jicilottani! Zalai R. Soma. Karácsonyi színvázlat. — december 24. Nincs a világon szánandóbb teremtés, mint az agglegény, meg a — kakuk. Egyik sem szeret melegedni a családi élet Vestatüzénél. Ez pedig csak azokat égeti meg, akik kelleténél nagyobb széllel szítják. Máskülönben pedig igen jótékony annak melege és ragyogó az ő világítása. Kivált a karácsonyfán ! Sok avatott és avatatlan költő avatkozott már a karácsony örömeinek niegéneklésébe, s a tárgy valóban megérdemli, ha igazi költőjére talál; de még egynek sem sikerült azt oly direete megénekelni, mint a hogy az in uatura föllép. Hogy nekem neui sikerül, az bizonyos; hanem a jóakaratot — reméllem —- nem tagadják meg tőlem sem, mint annyi sok mástól, akik ezt a legkedvesebb ünnepet valaha tollhegyre venni, meg nem tántorultak. Mert a karácsony ünnep; ünnep a szó legtisztességesebb értelmében: a legünnepebb iinnep! Igen. — Akaratlanul is eszembe jut az a tót gyerek, aki éhes levén, vágyteljes kifejezéssel tudakolta édes anyjától, hogy mikor lesz már az az ünnep, a midőn sem ülni, sem állni nem tudnak a jóllakástól. Ha nem osztjuk is az egyszeri tót gyermek detinitióját — én legalább nem osztom — még is el kell ismernünk azt az egyet, hogy a karácsony az ünnepek legkitűnőbbje. Nini! mily pompásan ragyog az a sok apró gyertyáeska ott a karácsonyfa ágain, melyek mintha áldólag terjeszkednének ki apró karjaikkal; hogy tündöklik az az arany csillag, ott a legtetején! De még jobban ragyognak azok a boldog gyermckarcok ott a karácsonyfa alatt. Ezeken még teljesen ép az a boldogitó érzet, melynek hit a neve. Ezek még látják lelki szemeikkel a kis Jézust, amint cipeli gyenge vállacskáin a karácsonyfát. Ezeknek szivét még nem marja az a kétely, a mit a tudomány emberei szórnak a „felvilágosult" ember szemeibe, hogy a hit világát is elhomályosítsák, amely pedig többet ér, mint a világ minden tudománya. Hiszen igv áll az ember legközelebb az egek kapujához. Ilyen a földi menyország! — Nini! — hogy leng az a sárga drótra illesztett angyalka ott a karácsonyfa tövében! Glória in excelsis Deo! Nini! — mennyi drágaság! — Arany dió, huszár, aranyos alma, füge, kard, meg szemforgató baba, szivárványszinü cukorbogyók, meg képeskönyvek! S ezeket mind az a kis Jézuska hozza, a ki ott fekszik a mohával bélelt ócska dobozban. .Mennyi minden van ott! — minden . . . sőt uiég ennél is sokkal több. Hanem az a szegény csacsi, ott a jászol mellett, nagyon ismerős; mintha tavai is látták volna ... A báránykák azok ujak, legalább a gyapjok után ítélve azok. A pásztorokat csakugyan a kis Jézus hozta !