Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)
1944-11-20 / 10. szám
1 ZALÁI ÖSSZETARTÁS 1944. noT^mber 20t HÍREK AZ 1LSÖTÉT1TÉS ESTE NEGYE» 6 éRÁ- TÓL REGGEL FÉL 7 ÓRÁIG TART. »A múlt politika ez volt: hogy lehetne a politikusoknak osztozni a szellemi és anyagi közjavakban. A politika ezentúl ez lesz: hogy lehetne * közjavakhoz juttatni mindazokat, •kik a közjavakat előállítják, mégpedig mindenkit olyan méxtékbeii, ahogy a termjdő munkában résztvett. Ahogy a kereskedelemből Iá kell zárni mindéül felesleges közvetítőt, pgy a politikából is ki kell zárni a politikusokul.« •— E.ői'tzetőink figyelmébe! A Zalai Összetartás lapkihordásának ügyét állandóan szívén viseli a kiadóhivatal, azonban a legnagyobb Jár adózás' és gond mellett sem sikerült azt eddig megnyugtatóan megoldani. Addig is, •míg ebbeli fáradozásunk meghozza a maga gyümölcsét, kényszermegoldáshoz kell nyúlnunk, és ebben a tekintetben kérnünk kell előfizetőinknek megértő támogatását. Legcélszerűbb, ha ideiglenesen úgy oldjak meg a kérdést, hogy aki a lapjához frissen és gyorsan hozzá akar jutni, szíveskedik a kiadóhivatalunkban sürgősen bejelenteni, hogy a lakásához legközelebb eső, melyik trafikban •djuk le az újságpéldányokat: A jelentkezők nevét jegyzékbe foglaljuk és a jegyzékben foglalt nevekre a megnevezett trafikoknak adjuk át a lapokat. Szíveskedjék aztán mindenki az újságért a megnevezett trafikhoz fordulni. — Szó gá áttételre kirendelt orvo ok. A m. kir. belügyminiszter jóváhagyásától lelt ('telezetten Zala vármegye alispánja dr. Mosonvi Jenő szelecsi menekült munkaszolgálatos orvost megbízta a szepetneki közegészségügyi körben a körorvosi teendők ellátásával, dr. Pavlyák Pál menekült nemesbikki körorvost a nagyiengyeli közegészségügyi körben a kör- orvosi teendők ellátásával, dr. Pongrácz Péter menekült gyérgyószéntmikióyi orvost a zala- ezentgyörgyi közegészségügyi körben a körorvosi teendők ellátásával, dr. Molnár Gyula menekült tiszaesegei községi orvost a zalaszán- tói közegészségügyi körben a körorvosi teendők ellátásával, dr. Bauer József menekült újvidéki városi orvost a hévízszentandrási közegészségügyi körben a körorvosi teendők ellátásával, dr. Hajós Endre orvos és dr. Szepes- x várv Márta orvos, keszthelyi lakosokat pedig megbízta a nagykanizsai városi közkórháznál a segédorvosi teendők ellátásával. Cibola András keresi feleségét, Öcsa, Kecske- méti-út 21. számú lakost. Holléte felől Zalaegerszeg, vármegyeháza (állomáeparancsnokság) ••men értesítse férjét. Tisztelem, csókolom családomat. Egészséges vagyok. A mostani címeteket azonnal írjátok. — Piaci árak Sümegen. A sümegi piacon az árak a következőképpen alakultak legutóbb: kel 160 kilónként, 50 fillér fejenként, fejeskáposzta kilója 50 fillér, paraj 150, sóska 100 fillér tányéronként, (karfiol) kelvirág darabja 100—200, kalarábé 20—30f, fillér darabonként, (orma szálanként 10, vegyes zöldség osomója 200 fillér, tök darabja 200—250, alma 300—350, körte 250—300, birs 100—250. gesztenye 350—400, naspolya 350, dió 750—800, kékszőlő 350—400, fehérszőlő 450—550 kilója, a csirke párban 3500—4500 fillér. Ne halassza holnapra, ami újdonságot már ma olvashat a alai ősszetartás-ban Laptulajdonos és kiadó: Dr. PESTI! V PÁL Készült a Zrínyi Nyomdaipar Bt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdabérlő: GAAL ISTVÁN T Az utolsó negyedszázai Ilian Magyarország igen nagy lepleket tett az egészségügy terén. Olyan szociális intézőién} eket létesítettek, amelyeknek működése hozzájárult az emberi életkor meghosszabbításához. — A leg jobb eredményeket a csecsemővéd elem terén tudjuk felmutatni. Országos viszonylatban *30 évvel ezelőtt még mindén 100 olyan gyermek közül, aki nem él te el az első életévét, 54.7 hah meg, ma viszont már csak 12.3. Zalaegerszegen is jelentős eredménye van a csecsemővédelmi intézmények működésének. A negyedszázaddal ezelőtti 19—20 százalékos csecsemőhalálozás! arányszám a árosunkban 9-—10 százalékra csökkent le a legutolsó 23 év alatt. Zalaegerszeg így sok más vidékkel szemben dicsekedhetik az egészséges csecsemőivel s ez köszönhető annak, hogy itt |*untosan negyedszázaddal ezelőtt voltak, akik felszínre dobták a csecsemőgondozás gondolatát. Zalaegerszeg egyike azoknak a vidéki \árosuknak. ahol már működött az anya- és csecsemővédelmi intézmény, amikor másutt még csak annak gondolatával kezdtek foglalkozni. Éppen 23 éve annak, hogy az anya- és 'csecsemővédelmi intézmény felállításának gondolata felvetődött s nem te't bele egy év. 1920- ban már meg is kezdte működését. Azóta szakadatlanul gondozzák itt a csecsemőkét s kiterjed az orvosi gondoskodás a szülő- és szoptatós anyákra is. Dr. Németh János orvos áll ennek az intézménynek az élén s ha annak nevében időközben törtéjit is változás, vezetésében és szellemében nem. A zalaegerszegi intézmény vezetésének ugyanis van szelleme. Határozott és megingathatatlan. Az anya szigorúan törekedjék árra — adják a tanácsot az ama és csecsemővédő intézetnék amelv ezidőszerint immár 10 év óta a Tüttőssy- és Petőfi-utcák sarkán lévő épületben működik —, hogv saját tejével táplálja gyermeket. Ennél jobb nem lehet, mert ez természetes.... — .Mesterséges táplálék csak beteg gyermeknek, orvosi tanácsra adható, mert a mesterséges táplálék az egészséges gyermeket beteggé teszi és elszoktat ja a legjobb, -a. tenner saetes anyatejtől — világosítják fel az anyákat. — Jöjjön, amikor akar —, de legalább havonta egyszer, hozza vizsgálatra gyermekét! — szólítják fel az anyákat az intézménynél, amely az anyák és csecsemők tanácsadó intézete. Arra a rengeteg bajra, betegségre hívják fel az anyák figyelmét, amely őket és csecsemőiket fenyegeti. Vigyáznak a terhes é® szoptatós anya egészségére, a csecsemő táplálására, gondozására, fejlődésére. Van minden gyermeknek törzslapja, amelyre minden vele kapcsolatos eseményt feljegyeznek. Csak az anyatejen táplált gyerek lehet igazán egészséges — hangoztat jak itt ismételten, úgyszólván állandóan. A gyereknek nem lehet hinni, ha mégis inkább a mesterséges táplálék felé nyúl:-ezt kényelemszeretetből teszi, juert azt nem kell szívni, mint az ajna- tejet. Sole anya kihasználja a gyerekeknek: ezt a rossz tulajdonságát s rászoktatja a mesterséges táplálékra s aztán később azzal átt elő, hogy nincs elég teje. — .Az anyának — mondja dr. Németh János főorvos — tejszaporításra kell törekednie, hogyj' a gyermbk súlyának egyötödét adhassa tejbe« minden nap gyermekének. Az igazi anya legnagyobb boldogsága, amikor gyermekét mosolyogva mellén tarthat ja . .. A minap jelen voltunk a védőintézet tanácsadó-óráján. Láttunk néhány olyan gyereket, akiket anyjaik kizárólag anyatejen táplálnak. Ezek mind egészségesen mosolyogtak. Láttuk, hogv a boldog anyának boldog gyermekei vannak“. .. «R- V. — © — I Színház (Mozi helyiség) Igazgatós Károlyi János Minden külön értesítés he’yctí. Ez az operett sem volt az^eddíg bemutatott átlag-operetteknél jobb. A közönség ezúttal is sokat kacaghatott és kacagott: is. Az az érzésünk, hogy hogy ennél többet a mostani színházi előadásoktól csak nagyon kevesen várnak. Ami igazi emberi és írói mondanivalón kívül marad. abban bőségesen van része a zalaegerszegi színház járó közönségnek, amelyről a társulat jó rendezéssel, lehetőleg szerencsés együttes összeválogatásáv ál gondoskodik. Pénteken e-íe a fő-mulattató szerepét Fábián János vette át, akiről eddig csak sejtettük, hogv ebben az irányban is elsőrangú adottságai vannak. Pénteken ezt maradéktalanul bebizonyította. Mindenki a hasát fogta Fábián " ,é ekor, természetesen -ebhez hozzájárult az is. hogv n legjobb ételeket sorolta fel, olyanokat is. amik manapság már csak emlékként élnek hennünk. Vele párhuzamosan 1 »i-Mvricmlítemink Szávai személyzeti főnö- ,két. akin ugyancsak nagyon sokat derült a közönség. Egv kicsit azonban a balkezes tanár figuráját eszünkbe juttató alakítás vn’t. Szávai játéka is kellemes meglepetés volt. Perlaki Kornél Berkes-elnökigazgafót alakította. Bóla szólva sietünk megállapítani, hogy nem operett-szerepekbe való, legalább is egyelőre nem. Mozdulataiban drámai tehetség csillant meg többször is. csupán a hangbeli alkalmazkodó képessege gyenge meg, ami fiatalságával magyarázható. Még meglehetősen rejtett színpadi egyéniség s ha nem feledkezik/meg arról, hogy n zalaegerszegi színpad neki nem utolsó, liánom eFő állomása, sokat várba unk íő^e. Feltétlen sok tanulásra, művészi elmélyülésre van szüksége, de ez meghozza számára az értél*es termést. Pénteken este néhányszor tanú jelét adta annak, hogy jogos igényeink vannak véle szemben. Varga Jenő utolsó kritikánk óta javulást mutatott. Az az érzésünk, hogv mie'őft még Zalaegerszegre került, másutt; e'kénv ezfelfcék s így háttérbe szorult benne művészi hitvallása. Láttunk tőle itt már egészen értékes alakítást is, éppen ezért igényünk van vele szemben. Szigorú bírálataink után bizonyára el is hiszi ezt. Mojzes Mária a mindenáron dolgozni akaró gazdag úrileány szerepében, bár a darab írója csupa közhelyet mondatott vele. szívvel játszott. Kállai Károly, mint mindig, most is kedves figura volt. Ugyanúgy Széli István i«. Károlyi Judit, Erőss Irén, Do mányi Olga. \ía- rossvné, Kiss Sándor, K. Simon Sári. Sugár Ica, Regényi Péter és Kékesi Antal a darab írója által nyújtott csekély színészi lehetőségeket valamennyien kiaknáztak. F. Molnár Mária zongora játéka kifogástalan volt. (Cs.) xftpréfiiróeiéseá Minden szó 8 fillér. A vastag betfi duplán számít. A »Cím a kiadóban« feladott hirdetések kezelési díja 50 fillér. E adó 100 N. S. U. segédmotorkerékpár jó gumikkal. Bakosa Nándor Bak. Vincellért keresek 45 holdas szőlő, szántó és rétből álló gazdaságomba. Csak nagy gyakorlatú, józan egyének pályázhatnak. Nyáry Kálmán Pölöske Zala megye. Szoptatós dadát keresek azonna'ra. Ctm a kiadóban. Úri 'fodrászsegédet keres azonnali belépésre .Rózsa fodrász-üzlet. v. Negyedszázados a zalaegerszegi anya- és osecsemővédelem