Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)
1944-11-15 / 6. szám
1944. »ove«iber 15. ZALAI ÖSSZETARTÁS & A nemzet vezető dr. Keled) Tibor, Budapest. székesfőváros polgármesterét ettől az állásától saját kérelmére felmentette és íőpoljpr- ■aesterré dr. Mohai Gyula budapesti ügyvedet ■nevezte ki. A hivatalos lap közli az árkormánybiztos rendeletét, amely az albérleti lakások lakbérét Állapítja meg. (MTI) A vaüás- és közoktatásügyi miniszter november 15-i hatállyal elrendelte az orvostanhallgatók 9. félévének megszüntetését. Végbizonyítványt kell adni mindazoknak a hal 1 - ®atoknak, akik az 1944—45. tanév 9. félevére iratkoztak be. (MTI) Hunyadi gránátosok gyülekeztek ma, hogy elinduljanak hősi útjukra, Magyarország áldott földjének és a magyar- becsületnek megvédésére. Líj, nagy szent háborúval védelmezik majd az ellenség pusztító dühe ellen hazánknak vérrel megszentelt rögeit és megoltalmazzák a magyar családi tűzhelyek tisztaságát és békességét. íme, a magvar ifjúság megértette a történelem szavát. Magyar- apák és anyák egyengették fiaik lelkében hősi helytállásnak magasztos gondolatát erre a Irarcra és küzdelemre. Áldottak legyetek ti fiemes apák Azok a mélyreható változások, amelyek a magyar élet minden területén készülőben vannak. kiterjednek az ország féltett kincsére, a magyar honvédségre is. A magyar katonaeszmény, ha lényegében azonos volt is, tartalmát és célját tekintve, még sok olyan reformot nélkülözött, amely pedig a korszerűség szempontjából elengedhetetlen. Ahhoz, hogy a magyar hadsereg az országnak valóban egész egyetemét képviselje, a legjelentősebb újítás, hogy minden legénységi állományú egyénnek lehetővé válik, hogy tisztté lépjen elő, mégpedig nem a képesítése, hanem tudásé, rátermettsége, jellembeli tulajdonsága alapján. Érmek az újításnak jelentőségét egyelőre nem is lehet felmérni, annyira korszakalkotó. Hogy7 háborúban mit jelent, azt bővebben nem is kell fejtegetni. De békebeli vonatkozásban is ez a rendelkezés első lépés abban az irányban, hogy a magyar hadsereg népivé váljék, az ország minden rendű fiai képviselve legyenek a tisztikarban s a magyarság színe-virága a természetes kiválogatódás útján törjenek maguknak lehetőséget ezen a területen is. Az új hungarista szellem azonban nem áll meg egy intézkedésnél. Sok tekintetben életet Bzúkítő korlátot jelentett a honvédség tagjai számára az óvadék kérdése. Ez a rég. világból itt maradt copf több hátrányt, mint előnyt jelentett és azok is érezték nyűgét, akik esetleg jó oldalait is látták. Most rendelkezés született meg megszüntetése, illetőleg megfelelő átalakítása érdekében. A hadügyi kormányzat ugyanis elhatározta, hogy a korábbi rendszert megszünA belügyminiszter legújabb rendelete szeri ntA szeszesitalok kimérésére jogosult nyilvános étkezőhelyiségekben a közönség részére szeszesitalokat — ideértve az égetett szeszesitalokat is — akár helyben való fogyasztásra, akár utcán át kiszolgáltatni, illetőleg ilyen italokat helyben elfogyasztani naponta csak 18 óra 30 perctől 20 óráig szabad. Teához szükséges rumot kizárólag helyben való fogyasztás céljából a nyilvános étkezőhelyiségekben naponta a nyitás időpontjától reggel 9-ig is ki szabad szolgáltatni. Szeszes italoknak zárt palackokban való darusítására jogosult nyíltárusítási üzletekben a közönség részére égetett, vagy7 nem égetett szeszesitalokat kiszolgáltatni a nyitás időpontjától déli 12 óráig szabad. és anyák, akik ilyen fiukat neveltetek. Él bennetek a spártai anyáknak örökké felejthetetlen és sokszor megénekelt dicsőséges szelleme Tizenöt hungarista ifjú elindult ma Zalaegerszegről otthonaink értékének, erkölcsi javainak megmentésére. A nemze tiszocia Iista -}elkíu ifjak nem haboztak, hogy vállalják a magyarság hősi szemléletét, és hogy hjarcbaindulásuk- kaí mutassák meg azt, ami a lelkűkben tudatosad vált: »Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!« — o — [ teli, illetve felvá.tja egy éle.biztoT-ási rend- j szerrel. Ennek a lényege egyelőre még nem ismeretes, de megvalósítása kívánatosnak ée üdvösnek látszik eleve is. Fokozott gondot kíván fordítani: a kormányzat a honvédség szociális helyzetére is. Ezt szolgálja majd a házassági kölcsön bevezetése, amelyet azonban nem pénzösszeg alakjában folyósítanak a fiatal házaspárok számára, hanem elsőrendű közszükségleti cikkek utalványozásával siet a honvédség házasulandó tagjainak segítségére. A házassági kölcsönt a tervezet szerint részletekben kell visszatéríteni, de mint a polgári vonalon jól bevált rendszernél, itt is a gyermekáldás arányában fokozatosan csökken a visszatérítés, illetve a negyedik gyermek megszületése rieten teljesen vissza téri te í t nek minősül. A harmadik nagyjelentőségű újítás, am vet a hadügyi kormányzat tervbe vett, szi s a házassággal kapcsolatos. Eddig a tár... a.mi származás volt az alapja annak a dönU; ek, ki méltó arra, hogy a magyar tisztikar usz- szonvai sorába emelődjék. ~ Nem vitás, hogy' amennyi előnye esetleg volt ennek a rendelkezésnek, annyira meggátolta az egészségesebb kiválasztódást és egész- zárt rétegeket zárt d a felemelkedésnek ettől az útjától, vagy akadályozta meg arra érdemes egyének érvényesülését. A jövőben ezen a téren is máskép lesz. A magyar tiszt jövendőbelijének ítélő- jegyei között elsősorban a inegfe elő műveit- ‘ ség mellett a feddhetetlen előélet llesz a döntő i tényező!. A Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom hírei: UTASÍTÁS Utasítom az összes szervezetek vezetőit, hogy. a legszigorúbb fegyelmi felelősség terhével őrködjenek a felett, hogy a párt tagjai egyéni akciókat ás visszaéléseket ne követhessenek el. Pártunkra és a testvérekre ma nagy felelősség hárul oly irányban is, hogy zászlónk becsületét be ne sározzuk. Minden egyélű haszonlesést a legszigorúbban fogunk megtorolni s ezt a megtorlást elsősorban azokkal szemben alkalmazzuk, akik visszaélve a mai helyzettel. becstelenségekre vetemednek. Minden rulianemű és használati tárgy első- soiban a menekülteket illeti, s azok igazságos felosztását a szervezetek vezetői tartoznak ellenőrizni és arról pontos kimutatást készíteni. Figyelmeztetem a testvéreket arra is, hogy minden eljárásukban korrektséget tanúsítsanak, mert a testverek által italos állapotban való közbotrányokozást ugyancsak a legszigorúbban fogjuk megtorolni és az illetőket a pártból azonnali hatállyal kizárjuk. Kitartás! Éljen Száláéi! dr. Kiszdy Alajos Pártvezető biztos i Vasárnap, folyó hó 19-én, helységavatási ünnepséget tart a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom zalaszentgróti szervezete. Felhívom a tisztségviselő és pártszolgálatosak: figyelmét arra, hogy akinek formaruhára szüksége van, szombatig, folyó hó 18-ig jelent»» a párthelyiségbe. Felhívom a város közönségét, hogy- felesleges panaszaikkal, kérelmeikkel, apró-csepr» dolgokkal a párt munkáját ne ^zavarják. Városvezető. Hozzátartozód keresi Molnár Dávid keresi feleségét Molnár Dá- vidné szül. Fekete Ágnest, két családját c* édesanyját. Értesítést Zalaegerszeg, 527. hadi- kórház I. em. 5. szobába kér. Cibola András keresi feleségét, Ócsa, Kecske- méti-út 21. számú lakost. Holléte felől Zalaegerszeg, vármegyeháza (állomásparancsnokság) címen értesítse férjét. Tisztelem, csókolom családomat. Egészséges vagyok. A mostani címeteket azonnal írjátok. Sunetz Gyula magyarkanizsai lakos keresi feleségét, született Kovács Ilonkát. Aki tud róla, értesítse a Zalai összetartás szerkesztőségében, Zalaegerszegen. Biró István szakaszvezető keresi feleségét, Csiszár Ilonát, aki Marosvásárhelyről menekült el. Értesítést »Zalaegerszeg, Kossuth-utca. 2. szám, I. emelet« címre kér és ott várja őket, hogy7 utazzanak hozzá. Papp István honvéd keresi Bencze Józsefet és csa'ádját, akik Gyergyószenfmikmsról menekültek el. Értesítést »Zalaegerszeg, Kossuth- utca 2. szám, I. emelet« címre kér. — Keresem Mezőcsávásról (Maros-Torda) menekült Szabó Bélánét, szül. Kovács Erzsébetet és Erzsébet nevű kislányát, valamint Kovács Gergelyt és családját. Ha valaki tartózkodási helyükről tud, kérem értesítsen. Szabó Béla om. díjnok, Muraszombat, postafiók 17. — Antal József tizedes keresi feleségét, kislányát és szüleit, akik Marosvásárhelyről menekültek. Akik tudnak róla. adják le címüket Zalaegerszeg, 527-es hadikórház 5-ös részlet, I. em. 5. szobába. Ne halassza holnapra, ami újdonságot már ma olvashat a ?a!ai 6'e?etartás-ban Ma indult útnak Zalaegerszegről a „Hunyadi“ páncélgránátos hadosztályba 15 ifjú Legénységi állományú egyének is lehetnek tisztek Óvadék helyett életbiztosítás — A tisztek házasságkötésének elősegítése