Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)
1944-12-22 / 37. szám
V 2ZALAI ÖSSZETARTÁS 1944. d i'f.mb i 22. A keresztény hit, a tiszta családi élet, a becsületes munkával szerzett magántulajdon és az emberi méltóságot visszaállító szocializmus érdekében küzd a nemzetiszocializmus A Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom zalaegerszegi szervezete a vármegyeháza nagytermében gyülekezetét tartott. Nemcsak a terem földszinti része, de a karzat is zsúfolásig megtelt. Ezúttal különösen a tisztviselő osztálybeliek is igen nagy számban jelentek meg. Bajos Aladár pécsi pártszolgálatvezető az Emlékezéssel nyitotta meg az értekezletet, majd K ám án József városvezető mondott be vezetőt. Minden magyar testvérnek örömteljes, szent magyar karácsonyt kívánt és kérte, hogy minden erővel támogassuk a 1 bmgarista Mozgalmat, amely egyedül tudja csak fenntartani az országot. Feszült várakozás előzte meg I v á n d i Péter. Baranya vármegye és Pécs főispánjának előadását. Bevezető szavaiban a főispán utalt arra. hogy az emberi életnek állandó kísérője az á'dozathozata1. Mi hungaristák válásuk az áldozatot azért, hogy ezt az országot megmentsük. A krisztusi tanokat hoztuk. v égig kellett és végig kell haladnunk a kid vár ins ütőn, hogy a magyar bűnöket le vezekeljük. Mert bűnösök vagyaink, hogy nem tudtunk hinni, nem tudtunk vigyázni a család tiszta erkölcsére, hogy'1 nem ügyeltünk a saját javainkra, elvettük a másikét és nem tudtunk igazi szocialisták lenni. Pedig ez az a négy alapfeltétel, melyekre az űj életet fel kell építenünk. A régi rendszer alatt kevesen óriási vagyonnal rendelkeztek, milliós tömegeknek pedig nem volt betevő falatjuk seirf Az ellentéteknek ez a nagymértékű kiéleződése robbantotta ki azt a háborút. amely nem egy-egy nemzet háborúja, hanem ebben ütközik meg a szép és a csúnya, a jó és a rossz, a becsület és a becstelenség, a hit és a hitetlenség. A rosszat csak akkor lehet legyőzni, ha ebben a hazában erős hittel és teljes akarással telítve mindenki a hit, a4 igazság és a becsület védelme mellett áll. Fokozott érdeklődés mellett fejtegette ezután a főispán, hogy a «mezitlábos bandá»- nak csúfolt szervezetünk taposta ki ennek az országnak azt az utat. amelyen haladva győzni fogunk. Azután megmagyarázta, mi a Hunga- rizmns és mit akar. A Hungarizinus van hivatva arra. hogy megteremtse az ország boldogabb jövőjét és az emberekből ma- gyarabb magyart faragjon. Három irányzat van most, három világnézet, amely összeméri fegyvereit, hogy elnyerje nemcsak Európában, hanem az egész világon a hatalmat. Ez a három: a liberalizmus, a kommunizmus és a nemzetiszocializmus. Hogy közülök melyik az igazi út, azt csak úgy lehet eldönteni, hogyha megvizsgáljuk, melyikben van meg a boldog életet megteremtő négy alapfeltétel, vagyis a hit. a család, a magántulajdon szentsége és a szocializmus. A íibe- rálizmusban a hit teljesen a szabadkőművesség jegyében áii, minden mélyebb meggyőződés nélkül való. önző. anvugelvű. A családi élet tekintetében kü'önösen a felsőbb rétegek mulattak példát az erkö'cste'enségben, a fe'eségcserében. u házassági hűség könnyelmű felfogásában. Maradinak mondták azt, aki az erkölcsi életében terjesen tiszta \ olt. A maf píntsdajdonok a kapitalista remiszerben a ruhásból és csalásból állt. Mimién úton-módon azon igyekszik, hogy a dolgozó kisemberek keserves munkájának árán a maga kénveimét keresse. Ibi pedig akad egv velélytársa a csalásban, azt a nagyobb erejénél fogva, elsöpri. Aranyban gondolkodik, mindent: ahhoz mér. Amikor akadt egy nemzet, amely elvetette az aranyalapot és a munkát tettei meg alapul, * akkor felzúdult és a szövetségeseit is háborúba rántván, megkezdte vad pusztítását Európában. Szocializmus nálunk nehezen található meg, mivel egyik oldalon a dúsgazdagok, a másikon a kiuzsorázott kisemberek, munkások tömege van. Ezek ugyan maguk alkottak szervezeteket maguknak, és j holmi sztrájkkal és szabotázzsal akarnak ma- ; guknak jobb ételet kiharco.ni, de eredménv- j telemül. Ugyanis ugyanaz a kapitalista, aki az egyik oldalon kizsarolja, a másikon (esi- j vérként áll melléje, bogi megakadályozza a j jobb élet után való törekvését. A szocializmust csak kisebb ajándékok, morzsák adása . képviseli. A főispán találó példával világi- j tóttá meg, mi nevezhető szociálisnak és ki nevezhető szociálistának. Ha egy ember min- • dennap bizonyos pénzösszegei ad rendszeresen : egy koldusnak, az szociális. Lehet neki ugyanis ; otthon több milliója, ő csak a morzsákat juttatja belőle. Aki azonban a vagyonából, eszé- i vei és minden erejével olyan életformát ala- ! kit ki, amelyben nincsenek koldusok az. utcán, az szociálista. A bolsevista rendszerben a hit te jes tagadása áll fenn. A templomokat raktárnak, vagv szórakozóhelynek alakították ál, a papokat meggyilkol- ! ták. A bolsev’izmusnak ugyanis az a célja, j hogy az emberi felsőbb rendűséget megszün- \ tesse. hogy megtiltsa az önálló gondolkodást, j géppé, állattá aiacsonyítsa az embert. A család ; ott egyenlő a szabadszerelemmel. A gyerme- S keket teljesen külön nevelik. A házassági csere- \ here pedig nemcsak a krisztusi tanítás szerint j bűnös dolog, hanem a nemzet fejlődése szem- j pontjából is. A nemi betegség terjedésével' j ugyanis egyik nemzedék a másik után mind- j jobban eikorcso.su I és végül elpusztul. A kommunizmus tagadja a magán - . tulajdont is. Államkapitalizmusról vau szó. A túlkapásokat maga ;rz államtőke csinálja. A szocializmus teljesen kiveszett ott. ahol az önálló gondolkodást megtiltják. A szocializmusnak első alapleltetek ugyanis az, hogy emberhez méltó életet biztosítson mindenkinek. Ezután az előadó azt vizsgálta, hogyan van meg a négy említett alapfeltétel a nemzetiszocializmusban. A neinzeíiszocia izmus rendszere hisz abban, hogy életünkéi egy felsőbb- rendű hatalom irányítja. Ép [ven ez mutatja a magasabb rendűségünket az állat felett. Az ember nem tud határozni születéséről, életso rsáról, haláláról, mert az meghaladja az emberi értelem hatáskörét. Senkise köszönheti saját magának azt, hogy éles esze van,-és a másik sem tehet arról, hogy nehezebb a felfogása. Akinek tehát a felsőbbrendű hatalom valami tehetséget adott, azt az embertársai érdekeinek szolgálatába kell állítania. Az Isten által adott keresztény tanok szabják meg földi életünk irányát. A hungarizmits a keresztényi tanítás követését fogadta és fogadtatja e . a keresztény hit kapcsolja össze az egyes embereket.' Helyre kel á líani a e a ádi >"et tisztaságát. amelyet a krisztusi tanok is előírnak. Szükséges, hogy a család, mint a népesség legkisebb egysége, minden élet feltételt megkapjon, hogy az utódok tiszták és nemesek legyenek. Á nemzet halhatatlanságának záloga a nő és a gyermek. A dolgozó nőt nem, mint hivatalnok nőt, hanem, mint háziasszonyt akarjuk látni. Feladata, hogy az otthont meleg fészekké varázsolja, nevelje a gyermekeket és az egésznapi munkában eltörődő férfinak megteremtse a pihenést. A magántulajdont szentségnek tartjuk. Ez azt jelenti, hogy ami javakat szerez magának valaki, testi, vagy szellemi, becsületes munkájával, azok az ő jogos tulajdonai. Ha azonban olyan anyagi értékei is vannak, amelyeknek megszerzését más munkájának is köszönheti, annak már csak egyrészét birtokolhatja, mert annak tulajdonjogába a munkatársai is beleszólhatnak. Ne harácsolja tehát senkise össze más munkájának gyümölcsét. A szoca'i/.inusnak az a fie'adata, hogy minden embert az emberi méltóságába he’ye/zen vissza és biztosítsa mindenkinek a tisztességes megélhetést, a családalapítást. A munkás részér* jobb műhelyt, egészségesebb életviszonyokat kell teremteni, hogy ő is jobbminőségű é* több használati tárgyat állítson elő. Előadásának végén a főispán arról lreszélt, hogy a magyar nemzet államalkotó nép, amely kiállta a történelem minden viharát, most i« legyőzi ellenségeit és újra a régi, dicső ország lesz Magyarország. Nemzetünket egybekapcsolja a sorsközösség, hogy megtartsa a. jelenlegi területeket és visszafoglalja az el- foglaltakat. Ha ez már megtörtént, akkor keH a hungarizmusnak az eddig is követett úton az. új é’eleí kialakítani. Nemzetünkben három réteg van: a parasztság, a munkásság, és a két réteg között a közvetítést és irányítást v 'g ő ve:e ő réteg. A hivataőkbó' a/onblui ki kell zárni a bürokráciát, mert nem a hivatalhoz kell igazodnia a két rétegnek, hanem a hivatalnak a kötelessége azoknak ügyes- bajos dolgait elintézni. A Nemzetvezető mindenben példát mutat, amikor minden munkát és áldozatot vállalva vezeti népünket a boldog jövő felé. Ez az ember szembeszállt a régi rendszerrel és inkább darócot szőtt * börtönben, minthogy megalázkodjék előtte. Fegyvert kell ragadnunk a haza védelmére és kt kell vernünk az ellenséget. 1 la egyéniségünkben el is pusztulunk a hazáért, ezrek és ezrek jönnek utánunk a védelemben. Kitartás! Éljen Szálasi! Hatalmas éljenzés zúgott fel, amely ünnepelte a Nemzetvezetőí és köszönetét mondott az előadónak a felvilágosításokért. Gerencsé r István helyettes propaganda vezető mondotta a záróbeszédet. Méltatta a Nemzetvezető érdemeit és mindenkit arra kert, szívvel-lélekkel vegyen részt az új élet kiépítésében. Bejelentette, hogy tömeges jelentkezésre megalakítják a Göcseji Halálfejes Hungarista Légiót, amelybe önként jelentkezhet mindenki a falragaszokon és az újságokban közzéteendő felhívás alapján. Az értekezlet a Hungarista Hiszekegy elmondásával fejeződött be. . hsdí rdemtiiet szerzett ixemélyeh tov^ielitanul^serél rpiftiszteri intézkedés történt A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki a hadiérdemeket szerzett személyek továbbtanulásának engedélyezéséről. B szerint a közoktatásügyi miniszter engedélyezheti magántanulóként a továbbtanulást, illetőleg az érettségi vagy képesítőv izsga újabb megismétlését olyanoknak is, akik tanulmányaikat tanulmányi eredményeikre való tekintettel az eddigi szabályok szerint többé nem folytathatnák, vagy vizsgálatrabocsátlxatók különben nem volnának, h i a most folyó háborúban hadirokkanttá v áltak, vitézségi érmet, vagy kardos tűzkeresztet kaplak. A továbbtanulás engedélyezésére a kérelmet annak az iskolának igazgatójánál kell benyújtani, ahol a fo- Ivamodé) vizsgázni kíván. ‘(MTI) Milyen tüzifaarak vannak érvényben? Olvasóink tájékoztatására szükségesnek tartjuk, hogy a hatóságilag megállapított tűzifaárakat közöljük. Ezek a következők: Bükk- gyertyánhasáb 39.50, cser-tölgy, akáchasáb 4260, fenyőhasáb 26.60, lágy .lombfahasáb 28.50, bükk-gyertyándorong 37.—, cser-tölgy, akácdorong 39.30. fenyődorong 25.90, Iágy lombfadorong 27.70 pengő. Az árak házhoz szállítva értendők. A podvás fa másodosztályúnak számít, tehát dorongárú gyanánt szerepel.