Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)
1944-12-22 / 37. szám
„A pontossá a nem erény, hanem kötelesség*1 (Szálasi) Hooatívelt kijelentette az \tiauti Chartáról s arról, hogy egyetlen állam határaira nézve aem vállalhatnak kezes- régei a szövetségesek, hideg zuhanyként ható. t a londoni emigráns kormányok tagjaira, főleg a lengyelekre, akik éppen azért ugrottak ke a hab or liba, mert az angolszászok elhalmozták őket ígérgetésekkel. De nemcsak az emigráns lengyel Kormányzói van szó, ők már korábban is kijózanodtak, mint Iíooseve.tnek ez a kijelentése a minap elhangzott, hanem azokról a magyarországi körökről, akik az emuik években az azóta megszűnt Magyar Nemzet, Újság, Népszava, Estikurir és a többi ba.oulaíi asidó lapok táborához tartoztak s akik a nevezett lapok szenzációként haté Atlanti Charta- eik'keit falták és suttogn a, sőt nyíltan is mondogatták, hogy majd Amerika... Amerika »regment bennünket. Lám, Roosevelt minapi szavai ezeket az álmokat is szerte!oszlatták s most már nem tudjuk, ha egyáltalán még szabadlábon vannak, vagy jobb belátásra nem jutottak, vájjon miben reménykednek, miután legnagyobb reményük is a rideg valóságban szertehullt... Most már Roosevelt és Churchill urak sincsenek abban a helyzetben, hogy Ígérgetéseket tegyenek kötelezően, mert elég bajuk van már így is a Szovjet-Unióval, a görögországi felkelőkkel és nem utolsó sorban a nagy »ómét téli hadjárattal is, amelyek komoly! aggodalmakat keltettek a szövetségesek táborában és mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy hírveréssel még nem lehet háborút nyerni s hogy még egyáltalán nem fekszik kiterítve a német oroszlán. Sőt, mint újabban tapasztalható, erejének teljében van s máris olyan csapásokat mér a szövetségesek nyugati arcvonására, hogy a szövetségesek arcvonalának teljes •sszeoniiására vezethet. Tehát akik eddig Roosevelt és Churchill urak ígérgetéseiben hittek s csodálták az Atlanti Charta nagyvonalú biztosítékait, ne nézzenek mást, mint a tényeket s akkor rádöbbennek arra, hogy rossz áiom volt, melyben eddig hittek, mert a valóság egészen más. . . Nincs Atlanti Charta, nincs amerikai biztosíték, sőt . a szövetségesek győzelmi mámora is I már alábbhagyott, mert a valóság és a né- j met hadsereg ütései kijózanították őket...- (Cs.j ' t ■■ C3U n»p altft- 20 ifc«ki f Berlinből jelentik: A nyugati arcvonalon az j öt napja tartó csatában a németek több mint 20 ezer foglyot ejtettek. Eisenhowcrt ugyanis teljesen meglepetésszerűen érte a támadás. Azt hitte ugyanis, hogy az Ardennek nehéz terepe miatt teljesen veszélytelen és ezért csak az aacheni és a saar-vidéki támadásokat erőltette. Itt követte el azután a legnagyobb hibát. A németek a támadáshoz természetesen fűztek reményeket, de csodálkoznak, hogy minden támadásuk nem várt sikerrel járt. Nyugaton tovább tart a lendületes n met eiörehaladás - Sok amerikai erőt bekerítettek és megsemmisítettek A német tű érs^ és m in agyar-némtf csakrepfilők szünet pié'ltiil témadj-ÁM ééesfshérvér térségében a szovjet mojidiíi^ í'tül a déli sxlssvtk határ e-Üen «ndiioft szovjet t&imiasd&sät Berlinből jelentik: A megitepetésszerű nyugati német támadás, amelyet eddig tartalékban levő és jól felszerelt kötelékek hajtottak végre, semmi hatással sem voltaic a keleti arcvonal harcaira. A német had vezetőség ugy anis már hosszú id„ő óta készül az új bolsevista támadásokra és azok felfogására e ős köte ékeket szállított az arcvonalra. A. kötelékek mögött erős tartalékok és megkveiő mennyiségű , hadianyag áll készenlétben az orosz támadás ! fogadására. Néhány nap óta az arcvonalak ; közelében, Kelet-Poroszország határéul és a na- j revi Ívben nagyon megerősödött az ellenséges j légitevékenység. A német hadvezetés nyugodtan tekint a kurföldi harcok elé is. Itt most kölcsönös rohamcsapat felderítő vál a kozások folynak. (MTI) Berlinből jelentik: A nyugati nagy német téli hadjárat lekötötte az amerikaiak összes belgiumi és franciaországi tartalékait. A német csapatok gyorsan törnek előre, mert az elől harcoló étek nem vesztegetnek időt a foglyok hátraszállítására és a zsákmány értékesítésére. Nyomukban sűrű sorokban haladnak a gráná- tosok, akik megtisztítják a terepet. Ä németek eddig négy gyalogos és két páncélos hadosztályt semmisítettek meg. Tegnap 8 ezer foglyot szállítottak a gy ü j tő táborokba. A foglyok közül sok az amerikai beavatkozási tartalékok sorából került ki. (MTI) Max Cruli, a Ni 1 katonai munkatársa a nyugati nagy támadással foglalkozva a követ- | kezőket írja: A földrajzi nevek részletes is- [ mertetése nélkül is megállapítható a rendel- j kezesre álló jelentésekből, hogy a németek öt nap alatt igen nagy területet kerítettek hatalmúkba. Már átlépték a Lüttichtől délre levő fontos útvonalat cs jelentősen tovább haladtak nyugat felé. A német katonák harci készsége a siker miatt megkétszereződő!t. (MTI) Bér in ő le en ik: A ma y.-írországi ad színtéren a nagy Duna-könyöktől északra a támadó ellenségnek sem a parti út mentén, sem a Börzsöny-hegységben nem sikerült beszakítani a német arcvonalat. Csak Ipolyságnál sikerült egy harccsoportnak előretörni az Ipoly) völgyéből északnyugati irányban. Ezt az előretört harccsoportot a németek északról és délről azonnal bekerítették és most a m> jrsem- misülés vár rá. A Felső-Sajó völgyében az előreugró német arcvonaiivnél igen súlyos har20 fti-Aíér»« cukra került sor. Német és honvéd kötelékek közelharcokban sikeresen megvédték állásaikat. Kassánál a déli szlovák határ ellen indított támadásokat mind visszavetették a németek. A Nagymihály és Kassa közötti úttól északra a német csapatok visszavetettek egy nagy szovjet köteléket, amely néhány nappal ezelőtt benyomta a német főarcvonalat. (MTI) Az európai hadszíntér-ékkel foglalkozva illetékes német helyen megállapítják, hogy a szovjet a Balaton és a Duna között csatarepülőezredekkel nagy támadásba kezdett. Mintegy 10 lövészhadosztály indult támadásra Székesfehérvártól délre. A szovjet erősebben tevékenykedik! Marcali környékén is. A szovjet támadásokkal egyidőben a németek mindenütt igen nagy tüzérségi erőkkel léptek fel. Ezeken a helyeken a csata hevességének fokozásával lehet számolni. A magyarországi harcokban német és magyar bombázókötelékek nagy erőkkel, vadászvédelem mellett súlyos támadásokat intéztek éjjel-nappal a szovjet csapatmozdulatok,' páncélosok és készenléti állások ellen. (MTI) * * * Berlinből jelentik: Göbbels birodalmi miniszter az «Idők jelei» című cikkében rámutat arra, hogy a bolsevizmus terjeszkedését nem tudja megakadályozni az angolszász világ. Jól láthatjuk ugyanis, hogy a szövetségesek által megszállt országokban már felütötte fejét a bolsevisták serege. Vannak ugyan helyek, ahol még nem mozdultak meg, de ez csak azért történt, mert Sztálin nem látja elérkezettnek az időt. Neki van ideje és várhat. Egyre inkább szétfoszlik egyeseknek az az álma, hogy ha Németország elveszti a háborút, akkor majd Ang- f lia és Amerika megmenti Európát a bolse- | vízműstül. Sztálin ugyanis soha, egy percre ; sem tett le arról a céljáról, hogy az egész vi- 1 iágot bolsevizálja. Viszont Németország, mint európai rendezőállam se tett le arról, hogy a bolsevizmust letörje. Az idők jelei már mutatják az elkövetkezendő német győzelmet, csak jól kell tudni megmagyarázni a jeleket. (MTI) Amszterdamból jelentik: A brit hírszolgálat athéni jelentése szerint a brit csapatok a görög főváros harmadrészét megtisztították. Az Elás csapatok ötezer embert vesztettek a harcokban. Másik athéni jelentés szerint Északnyu- gat-Görögországbnn 5(g[en sok az Albániából! átszivárgóit kommunista. (MTI)