Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)

1944-11-29 / 18. szám

ZALAI ÖSSZETARTÁS 1944. november 29, Pl. Beregffy honvédelmi miniszter ismét kint járt a harcoló honvédeink arcvonalán Budapestről jelentik: Beregffy -Károly vc- aarezredes, honvédelmi miniszter ismét kint járt a Budapesttől délre húzódó arcvonalon •a megszemlélte az ott harcoló honvéd csapato­dat. Előzőleg meglátogatta egy gyártelep mun­kásaiból önkéntes jelentkezés alapján alapított ■•unkaszolgálatos csoportokat. Az arcvonal felé való útjában a miniszter az első készenléti állás megszemlélése után egyik tábori ütegünk­nél tájékozódott a helyi viszonyokról és a katonák között cigarettát és innivalót osztottj szét. Érdeklődött egyes honvédek magánélet- viszonyairól és amikor megtudta, hogy az egyik konvéd aradi születésig a következő szavakat intézte hozzá: — Ka az árulás és a régi rendszer helyett már akkor a Nemzetvezető állt volna az or­szág élén, akkor nemcsak Arad, hanem egész Dél-Erdélv a birtokunkban volna. Ezután még több készenléti állást látogatott meg, majd az egyik védőállás kiépítésében segédkező önkén­tes munkáscsoportnál megállt és elbeszélgetett a munkásokkal. Beregffy Károly vezérezredea az erős tüzérségi tűz ellenére kiment a leg­első vonalakban harcoló huszárokhoz, tájéko­zódott a pillanatnyi helyzetről, utasításokat adott a parancsnokoknak, majd az esti órák­ban visszatért a fővárosba. (MTI) I Színház (Mozi halyifég) Igazgató: Károlyi János Színházi műsor: November 30-án, csütörtökön este 6 órakor A cigány (népszínmű). December 1-én, 2-án, pénteken és szombaton este, 3-án, vasárnap délután és este Mosoly országa. (Operett.) Heteken át a padláson «•rejtegette zsidó fivérét egy kikeresztelkedett zalaegerszegi asszony Pár héttel ezelőtt, bizalmas feljelentés foly­tán, különös felfedezésre jutott a zalaegerszegi rendőrség. Csordás Ferencné született Rosen - feld Gizella 43 éves Várkör-utcai lakos, gép­technikus felesége a lakásának padlásán rej­tegette Budapestről megszökött zsidó fivérét, Rosenfcfd Salamont. A rendőrség házkutatást tartott Csordásék lakásán, de a zsidót már >em találta ott, mert időközben rnegszimatolta, hogy szűkül körülötte a világ és meglépett. A rendőrség emberei azonban, bár az asszony tagadott, a zsidórejtegetésnek minden bizonyí­tékát megtalálta. A padlás barátságos szobá­nak volt berendezve, de úgy. hogy Rosen- feld Salamon kényelmesen húzódhatott ott meg. Ezen kívül a rendőrség egv levelet is talált, amclvet Rosen féld a pesti rokonainak Irt és amelyben megnyugtatta őket, hogy a padláson lévő búvóhely biztonságot nyújt neki és kényelem szempontjából semmi kí­vánnivalót sem hagy hátra. Ezen alapon az asszonyt a rendőrségen őri- »etbe vettek. Csordásné azonban beteget je­lentett, úgy hogy megvizsgálásra a kórházba utalták. A kórházból azonban óvatlan per­cekben sikerült megszöknie. Ekkor Egerszeg- begyen az egyik hajlékban rejtőzködött el. Amikor új tartózkodási helyét megtudta a rendőrség és az egyik detektív érte ment, hogy •lfogja, a furfangos asszony távolról meg­pillantotta a hatósági közeg közeledését és gyorsan kereket oldott. Most aztán, amikor újra visszatért Zalaegerszegre a családi házba, fi féri" oy>'>n ’ í é-'r be n •'•e-Műrségre. Dgvet '/" tO‘, ■' "7­HÍREK AZ ELSÖTÉTÍTÉS ESTE 5 ÓRÁTÓL REG­GEL HÁROMNEGYED 7 ÓRÁIG TART. — A 7»mi CNazctartás post«tiiíM-riípéwriMn MeUkMÚtM. A Zalai összetartás politikai aapt- kp 22.083. Kaátniml csekkszámlát nyitott. Kér­jük tisztelt vidéki előfizetőinket, ezen a po«la- •sekkííaámon aeíveskedjenek további ©lőfiswfcá- siiiaet rendeaci. üres csekklapot mindenki sae- redhet a postán, ezt töltse ki a 22.083 wzám- mal és ezzel a rendeltetéssel: Zalai összetartás Ida dóhivat *1* <<. Egyben felhívjuk előfizetőink figyelmet arra, hogy a jövőben a befizetéseket ne az eddigi 1.264 számó csekkszámlán tel­jesítsék lapunk számára. — Esküvő. Telekv Gyula keszthelyi vár­megyei irodatiszt oltár elé vezette Németh Júlia Ida tapolcai postatisztviselőnőt. Az ifjú párt dr. Szerecz Imre apátplébános eskette és magasan szárnyaló beszédei intézett a fiata­lokhoz. A násznagyi tisztséget a menyasszony részéről Trebiczky József nyug. igazgató-ta­nító, a vőlegény részéről Bárdos Gyula köz­ségi tanító töltötte be. — Fendrik-darabtóú nyíl a budapesti Ma­dách-színház* December 1 -én nyílik meg újr* a Madách-színM/ Fendrik—Szabó »Aas éa fiam« című színdarabjával. Kiss Ferenc ren­dezi a színjátékot, amelynek Lánczy Margit, Toronyi Imre és Percnyi László a főszereplője. — Iljabb utazási korlátozások a Muravidé­ken- A m. kir. muravidéki határvédelmi cso­port parancsnoksága a Vendvidéken és a Mu­raközben újabb utazási, korlátozásokat léptet életbe december 1-től. Yz alsólendvai és mura- szombati járás, valamint a Muraköz területéről Muraszerdabelv. Csáktornya. Lenti. Zalaeger­szeg, Zalaiövő iránvba a megnevezett járások területén lévő v a úti állom ásókról csak a kör­jegyzőség által kiállított rtizási igazolvánnyal lehet vonatra szállni. \ körjegvzőségek az uta­zási engedélyeket csak megokolt esetben ad­hatják ki. a vasúti pénztárak pedig csak az utazási igazolvány ellenében szolgáltathatnak ki jegyet. — Ellopta az óvóheVm elhelyezett ruha­csomagot. Kaszás Gvörirv nagykanizsai pék­segéd Deák Sándorné nagv kaű/sai gyógy szer­tár tulajdonos lakásának pincéjéből ellopta az óvóhelyen elhelyezett ruhacsomagot. A lopott holmit értékesítette. \z óvóhely tolvaját át­adták az ügyészségnek és eljárást indítottak azok ellen is, akik a ruhacsomag tartalmá­ból vásároltak. wm*0*fi0**0*ß*iß****fi0*ßt*ßm***A*m6mßmßmM Hozzátartozót keresi Elekes Ilona és Gergely Klára betleni mene­kültek keresik szüleiket. Akik tudnak róluk, Zalaegerszeg, Pintér Máté-utca 16. szám alá küldjenek értesítést. 1 Nagyváradról Kun József tanárjelöltet keresi Elekes Zoltán, Sopron, ötvös-utca 15. szám. 3 HIRDETMÉNY A m. kir. földművelésügyi miniszter meg­engedte, hogy azon vadászterület tulajdonosok, akik az elmúlt évben selejtbika rendkívüli lelövésének engedély ezésében részesültek, az előző évi engedélyben meghatározott kor'álok között a folyó vadászévadban külön engedély nélkül azt a selejtbika -mennyiséget kilőhetilc. Oly vadászterülettulaj ti on osok pedig, akik az elmúlt évben nem kértek, vagy nem kaptak selejtes szarvasbika letevésére engedélyt, azok a szokott eljárás szerűit kérhetnek engedélyt a m. kir. földművelésügyi minisztertől. Azon vadászterülettulajdonosok pedig, akik a tavalyi engedélyezett: kereten belül még szándékoz­nak selejtes szarvasbikát kilőni, azok kérhetik az engedély kiterjesztését. Felhívom a vadászterület tulajdonosokat, hogy a közellátáshoz fűződő fontos érdekekre való tekintettel a selejtezést mihamarabb vi- gvék keresztül. j •■rs'r ' c’vr ' -s Felhívás a telefonelöfizetőkhöz! A távbeszélő forgalom nagymérvű emelke­dése miatt egyes belterületi, kevésbbé fon to® távbeszélő állomás 9—13 óra között a forga­lomból kikapcsoltatott. Illetékes helyről fel­hívják a közönséget, hogy a következő szám« távbeszélő állomásokat, 5. 6, 12. 22, 36, 38, 41, 45, 46.,. 66 75, 76. 7 7. 82 . 95 96. 113, 108, 109, 117. 129 132. 136, 143. 154. 163,. 169, 172,1 78. 17 9, 183, 191 . 194 211 230, 235,. 247, 251, 272. 276 277, 280, 287, 291. 304, 306, 321, 323, 325 330, 332, 333, 347, 348, 349, 350, 352, 355 358, 359, 360. 363, 366, 367, 382. 387. 388 389. 391, 393, 397, 402, 403, 407, 410. 41 1 413. 411, 416. 421, 426,, 428, 430, 439, 442 413, 445, 448, 453, 455,. 459, 462, 466, 472 476, 478, 187. 491. 495,* ezen időben ne hívja és egyéb beszélgetéseit is a lehető legkisebb mértékűre korlátozza, ellenkező esetben újabb távbeszélő állomásokat kellene a nap ezen időszakára kikapcsoltaim. Zalaegerszeg, 1944. november 28. Ne halassza holnapra, ami újdonságot már ma olvashat a ?alai Összetartás-ki Felhívás! Felhívom mindazon nem tényleges állományúi gépkocsivezető (motorkerékpárvezető. sze­mélygépkocsivezető. tehergépkocsiv ezető. von­tató- és autóbuszvezető) zalaegerszegi lakoso­kat, — természetesen a menekülteket is —- aki bármilyen oknál fogva gépjárművét vesz­tette és jelenleg nem szakképzettségének meg­felelő polgári foglalkozást űz, a m. kir. szom­bathelyi 3. honvéd kerületi parancsnokságnál Szombathelyen jelentkezni tartozik, tekintet nélkül arra, hogy mi az állományteste. Katonai igazolványi lapját minden jelent­kező hozza magával. Aki kellően igazolni nem tudja hogy szak- képzettségének megfelelően állandó foglalko­zásként" működőképes és engedélyezett gép­járművet vezet és ennek ellenére a felhíváso­mat követő 10 napon belül nem jelentkezik a fentebb írt parancsnokságnál, az ellen az érvényben lévő rendeleteknek megfejelő meg­torló eljárás indul. \ A bevonulásra kötelezettek »Igazoló jegy«-ért a városházán, udvari épület 1/23. sz. siókéban, jelentkezzenek. Zalaegerszeg. 1944. évi november hó 28. Polgármester. ' rMpréfiiréeiégeG — # — Minden szó 8 fillér. A vastag betű duplán számít. A »Cím a kiadóban« feladott hirde­tések kezelési díja 50 fillér. Gvors fényképek 1 óra alatt elkészülnek An­tal fényképésznél, Biró Márton-utca 4. Két darab értékes olajfestmény ‘ eladó. Ér­deklődni lehet Zalaegerszeg. Erzsébet-királyní utca 37 sz. Egy angóra-rokkál keresek megvételre, (ám a kiadóban. Egv pár 27-es fekete gyermekcipő elveszett új temetőtől a/. Öncsa-házakig. Becsületes meg­találó a kiadóban adja le. Háztartási alkalmazottat keresek december 1-re. Zalaegerszeg, Jókai-utca 20. Használt, de finom fekete bundát, vagjr nutriát keresek megvételre. Cím a kiadóba®. Lap tulajdonos és kiadó: Dr. PESTHY PÁL Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépaia, ^„•,o/rorc.^r>rr tíTéí'hor*vi-tér 4 Nvomdfibérlí» ma t

Next

/
Thumbnails
Contents