Zalai Magyar Élet, 1944. október-december (5. évfolyam, 224-249. szám)
1944-10-25 / 243. szám
1944 október 25. HAOTäROET 3 nyitott a park, szabadon áll előttünk a kastély. A falu szélén vagyunk. A lejtős dülőút mellett pusztuló gazdasági épületek, magtár, lyukas- tetejű istálló, nyomorúságos cselédlakások. A kastély mellett, a parkból elkerített telken fehérremeszelt, emeletes ház. Látszik, hogy nem új, csak átalakították. Bejárata felett vadonatúj zománctábla: Községháza. Mivel a kastély elhagyottnak látszik, bemegyünk, hogy érdeklődjünk, mi módon lehetne megnézni. A jegyzői irodában nagy örömömre egy földimet, kedves barátomat találom. Készséggel vállalkozik, hogy megmutatja a kastélyt, csak a kulcsokat kell megszereznie. A községházán feltűnnek a faragott ajtókeretek, a lépcső különös, díszes oszlopai. Barátom felvilágosit, hogy a 70 es években épült ez az úgynevezett vendégkastély. Lépcsőjének oszlopai egy lengyelországi ortodox templom oltárából valók. Az ablak- és ajtó keretek faragását is ehhez alkalmazták. Az épületet most megfelelő nagy telekkel egyült megvették és községháza céljára átalakították. (Folytatjuk). K. M. Ne halassza holnapra, ami újdonságot már ma olvashat a MACTfARKlET -ben. Huszároséin rajiéiul egy híradó járőr (Tudósítás a harctérről.) A csapathírrendszer idegszálai elszakadtak valahol. Nagy István őrvezető kint van a vizsgáló rajjal és éppen akkor vonul be, amikor jelentkezünk a századparancsnokánál az előretolt hírközpontban. Nagy István talpraesett honvéd. Jól beszél románul is. Legutóbb azt a parancsot kapta, hogy a rajával szálljon meg egy elhagyott román postát és az állandó vezetékeken állítsa helyre az összeköttetést. Így jutott el T. helység postájához, ahol azt hallotta, hogy a községben a »batalionül de codru« (orvlövészek) emberei — számszerűit 38 fő — bujkálnak. — Ahogy megtudtam, — jelenti századparancsnokának — gyorsan cselekedtem, mert parancskérésre, jelentésre még nem volt összeköttetésem. A posta mellé azonnal őrt állítottam. Azután előkerítettem a román bírót. A megbízható emberek közül kettőt magamhoz vettem és kihirdettem, hogy a faluból senki sem távozhat el. A besötétedés után meglepetésszerűen a saját lakásán fogtuk el az orvlövész szakasz parancsnokát, egy volt román szakaszvezetőt, akivel azután házról-házra járva előkerítettünk a szakaszból 12 embert. — Másnap folytattuk a nyomozást, ami előbb 10, majd 16 ember elfogásával végződött. A szervezkedés szálai a környező falvakba is átnyúltak és még 24 orvlövészről tudtunk adatokat adni a nyomozóknak. Ekkor nemzetőrökkel biztosíttattam az orvlövészek őrzését mindaddig, amíg átadhattuk őket a csendőrkerületi parancsnokhelyettes úrnak. — Ezután hozzáfogtunk az elrejtett hadianyag felkutatásához. Összeszedtünk 5 golyószórót, 12 ezer lövedéket, 120 tárat, 4 aknavetőt, 2 ezer kézigránátot, 38 rohamsisakot, 12 orosz puskát 6 ezer tölténnyel, 38 kulacsot, 38 köpenyt és 16 pár bakancsot. A hadianyagot a posta körül helyeztettem el, majd gondoskodtam annak elszállításáról. — Közben műszaki feladatomat is sikerült megoldani és csak azután vonultam be a híradó századhoz — fejezte be jelentését Nagy István őrvezető. A híradó járőr huszáros rajtaütése nem várt eredménnyel járt. NAGY GÁBOR karp. őrmestér. Ne halassza holnapra, ami újdonságot már mi olvashat a ^lAÖffiíCflLET -b*nfíöz- és magánérdek, hogy a jő újság pontosan eljuston az elötlzetők kezébe. Akinek a MAc^xafÍTET postai vagy házhoz való hiányos kézbesítése miatt bármi panasza van, azonnal jelentse be (helybeliek szóban, vidékiek Írásban) kiadóhivatalunknak. Csak bejelentés után lehet orvosolni a panaszokat. Az írók és a színház barátait érdekli: Annikor „tiszteleti székkel" fizették a színműírókat Hírt, dicsőséget minden időben sokkal köny- nyebben szereztek a magyar szó és gondolat mívesei, mint anyagi ellenértéket szellemi tej vékenységükért. Különösen a múltban fizették nehéz kézzel az efféle munkát. Az első írói tiszteletdíjat Magyarországon 1780-ban Ráth Mátyás, az első magyar újság szerkesztője kapta. Évi 200 forint volt ez, amiért Ráthnak meg kellett írnia hétről-hétre a lapot és résztvennie a borítékcímzésben, »tsirizelésben«. Kisfaludy Károly Aurorájának megindítása után Vörösmarty »Eger« című költői elbeszéléséért 100 forintot fizetett. Vörösmarty, amikor már írói csillaga magasan fénylett, évente mintegy S—900 forintot keresett. Jókai és Vas Gereben első újságírói fizetése havi 30-^35 forint, de végezték közben a korrektúrát is. Bajza József az Athenaeumnál verseket 2 forinttól 5-ig, novellákat, esztétikai cikkeket 3—10 forintig terjedő összeggel díjazott. Bajza föllépéséig nem kaptak tiszteletdíjat a színműírók. Kivéve Kisfaludy Károlyt, aki a »Tatárok Magyarországon«, »Pártütők« és »Iréné« című darabjaiért egyszersmindenkorra 100—100 váltóforintot kapott, ami körülbelül mai pengőben hasonló összegnek felel meg. Szem ere Pál, amikor »Zrínyi« című darabját előadták, csak »tiszteleti széket« kapott fizetségül, de azt az első sorban. Bajza hozta be — amikor a Nemzeti Színház igazgatója lett — azt az újítást, hogy az írók dráma és vígjáték után három napig a bevétel kétötöd részét kapták, azután százalékot, opera-, operettírók eme jutalékok felét. Kossuth Lajos kapott a régi Pesti Hírlapnál egyedül nagyobb fizetést, mintegy 1000— 1200 forintot évente. V a h o t Imre Petőfi egy-egy verséért 2 forintot fizetett, de Petrichevich-Hor- váth Lázár, a Honderű szerkesztője már egy aranyat fizetett minden Petőfi-versért. Petőfi a »Helység kalapácsá«-ért 50 forintot vett át, a János vitézre sokáig nem talált kiadót, csak amikor Vörösmarty kijelentette, hogy az bármely irodalom részére díszére válnék, adott érte Vahot Imre 100 forintot. 1848 felé már »fölment« a Petőfi-versek értéke. Darabonként 10—15 forintot fizettek érte. Jókai a »Hétköznapok« című regényéért 160 forint tiszteletdíjban részesült. — ADAKOZZUNK A LÉGITÁMADÁSOK Áldozatainak megsegítésére! Göcseji képeskönyv Hogyan segítenek a mi vidékünkön a meddő teheneken? Eszter négyéves volt, szép zsemlyeszínű szőr borította izmos testét és ha nem lett volna egy halálos rossz tulajdonsága, vagy mondhatnám szenvedélye, a legelső helyet foglalhatta volna el a marhák közt. Eszter ugyanis tehénnek született, bár ez még nem lett volna nagy baj, de Eszter rúgott is. Mikor hozzánk került, még a marhák közt is fiatalnak számított, de már kiütközött rajta az örök nőstény. Farkával csapkodott, szarvaival »bökött« és két hátsó lábával úgy tudott rúgni, mint égy futballista. Csak négyéves volt, de már két emberélet terhelte marhalelkét, ami bizonyossá tette előttünk, hogy Eszter holmi előítéletekkel viseltetik az emberiséggel szemben. Nem lehet csodálni. Már kétszer is szeretett volna kisbor- nyút, apró kis bongyorszőrű jószágokat, amelyeket aztán ő nyalhatott volna simára, de sajnos, a sors mind a kétszer meddőségre kárhoztatta. Gondolom: a két embert is emiatt való elkeseredésében rúgta agyon. — Nézze, fiam, — fordult apám a fiatal gazdához, akitől Esztert vettük — magát ne aggassza ennek a tehénnek a baja. Majd én kikúrálom a meddőségből is, meg a rúgásból is. De ki ám!... Igaz-e, bogaram? A »bogaram« már Eszternek szólt, »aki« éppen bámészkodva ismerkedett az új környezettel. A fiatalember még tovább hümmögött, hogy hát így, meg úgy; az Eszter a Kisalföldről került hozzá, ahol pedig híres marhaszelidítők és még híresebb orvosok vannak és Esztert mégsem sikerült jobb belátásra bírni, tehát nem hiszi, hogy a göcsejieknek valami magasabb tudományuk lenne. — Csak bízza ránk, öcsém! — önérzeteske- dett apám és odaintett anyának: — Hozd ki, asszony, a »konyhakötényemet« és a nagy- fejszét. Meg a borotvámat is hozd! A fejszét és a kötényt letette apám az istálló ajtajába és az akaratoskodó Esztert keresztülvezette rajtuk. — így la, — mondta apám elégedetten, a tehénhez fordulva — most legalább nem rúgsz többet... Aztán mindjárt segítünk a meddőségeden is. Olyan borjakat nevelsz te nekünk, mint az élet. (Nem is tudtam* hogy az élet hasonlít a bornyúkhoz.) —Megkötötte az Eszter kötelét a jászolhoz, kitapogatta a nyaka alatt a lebernyén a vastageret, aztán nyissz... belevágott. Göcsejben így szokás: eret vágnak a teheneken, ha nem akar borjút fogni. Én nem hiszek a babonákban. De el kell ismernem, hogy másnap már nem rúgott az Eszter. Sőt mi több, tavaszra szép tarka borjúval örvendeztetett meg bennünket. Hiába, no!... Göcsej az csak Göcsej! GERENCSÉR ISTVÁN. KIRAKATDÍSZÍTÉSHEZ eg) szinüésmintázott PAPÍROK nagy választékban Kakas Ágoston könyv-, papír- és irótzerkeretkedésében. Zalaegerszeg, Kcmuth-u. 8. k
