Zalai Magyar Élet, 1944. október-december (5. évfolyam, 224-249. szám)
1944-10-05 / 226. szám
2 1944 október 5. <7\ Ti jfS | Í1AöY/\RHI£T Kincses Erdélyen csüng ma minden zalai magyarnak féltő tekintete Érdekes fejezetek a határszéli Zabola ősi református egyházáról Hogyan lett a tolvajok megfékezésére emelt várból buzgó falusi egyház ? Az arcvonal közelében levő egyik város nagy gyárának csarnokában dr Göbbels birodalmi miniszter többezer munkás előtt beszédet mondott. Kijelentette, hogy a német hadsereg sokkal jobb helyzetben van a nyugati arcvonalon, mint néhány héttel ezelőtt. A német ellenállás egyre keményebb lesz és az ellenség hiába veti be a legjobb csapatait a harcokba, nem tud eredményt elérni. Az ellenség kénytelen belátni, hogy a harcok nem fejeződnek be hamar, hanem hosszú és veszteséges anyagcsatává alakulnak. A most szervezésben levő német gránátos néphadosztályok a nyugati arcvonal képét erősen megváltoztatják. A háborúra való teljes felkészültség máris érezteti hatását. Csak a szervezésen múlik, hogy Németország lassanként ismét kezébe vegye a kezdemenyezést. A légifölényt is ismét visszaszerezzük, ha csak lépésről-lépésre is. Ezért nagy gondot fordiiunk vadászvédelmünk kiépítésére. Az angolszászok rosszul számítottak akkor, amikor a német nép erkölcsi ellenálló erejét lebecsülték. Sem tőlük, sem a bolsevistáktól nem várhatunk kegyelmet, kíméletet, éppen ezért a végsőkig fogunk harcolni. A megadásra való felszólításokat nem fogadjuk el és az angolszászok majd tapasztalhatják, hogy felszólításaikra 80 millió ember válaszol nemmel. A miniszter a következő szavakkal fejezte be beszédét: A győzelem a miénk lesz. Csak tartsunk ki továbbra is, harcoljunk, dolgozzunk és maradjunk álhatato sak. (MTI) * Budapestről jelentik: Október 4-én az esti órákban kisebb ellenséges repülőkötelékek repültek be az ország délnyugati határán és a Dunántúl szélességében repültek észak felé. Bombázásról, károkról jelentés nem érkezett. (MTI) A Kormányzó Ur legfelsőbb elhatározásával megengedte, hogy az összes lovassági hadosztályok és lovas katonák a huszár elnevezést vegyék föl. (MTI) Budapestről jelentik: Erdélyből menekült testvéreink megsegítése elsőrendű kötelessége az országnak. A kormány azonban nincsen olyan helyzetben, hogy mindenkin kellőképpen segíthessen, ezért azzal a felhívással lordul az ország társadalmához, hogy adományait az »Erdélyért, Budapest 151.000« postatakarékpénztári befizetőlapon fizesse be. Már eddig is nagyon szépen adakoztak erre a célra, többek között egy vállalat 100 ezer pengőt, egy vállalati igazgató félmillió pengőt adományozott. (MTI) A MTI jelenti: A kormány tagjai tegnap délelőtt 9 órakor vitéz Lakatos Géza miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartottak és időszerű kormányzati kérdésekkel foglalkoztak. A minisztertanács délután 3 órakor végződött. A MTI jelenti: Az utóbbi napokban ismételten egyesek izgató és lazító hangú röpcédulákat terjesztenek a fővárosban és egyes vidéki városokban. Hazánk belső rendjének és nyugalmának érdekében a hatóságok a legsúlyosabb megtorló intézkedéseket alkalmazzák a tettesekkel szemben. Az izgató és lazító röpcédulák terjesztői halálbüntetéssel büntetendők. Ugyancsak szigorú büntetéssel sújtják azokat az egyéneket is, akik a röpcédulákat átveszik és tovább terjesztik. A hadműveleti területről szabadságra érkező katonák a jövőben a nehéz testimunkások részére rendszeresített zsír, hús és kenyér- pótellátásban is részesülnek. A körzeti jegyfiókban szahadságos levelükkel jelentkezők külön a részükre rendszeresített zöldszínü hetijegyet kapnak, amely a rendes és a pótadagokra szolgáló szelvényeket tartalmazza. Budapestről jelentik: A bőranyaggazdálko- dási kormánybiztos felhívja a menekült cipészeket, szűcs- és bőrgyári munkásokat, hogy foglalkoztatásuk érdekében közöljék pontos lakáscímüket postai levelezőlapon a kormány- biztossággal, Budapest, Vigadó-tér 1. címen. Zabola Háromszék vármegyének tekintélyes és jellegzetes községe. Orbán Balázs híres székelyföldi leíró művében azt mondja, hogy a község nevét a Zab óljától kapta. Eszerint egy, a letelepülés korában e tájra jött székely ősnek három fia volt: Osd, Zab és Bőd. Osd Osdolára települt s ott készített lovai és nyájai számára ólt s ezért mondták: Osdolja. A székelyek azonban nem szeretnek két mássalhangzót egymás mellett, ezért elhagyták a j betűt és így lett Osdoljából Osdola, a második testvér Zaboljából Zabola és a harmadik Bodoljából Bodola. Ma is meglévő, virágzó székely községek. Zabola közepén egy régi és a határszéli tolvajok megzabolázására szolgáló vár volt, amelynek helyén ma a reformátusok nagyszerű temploma áll. A nyomai a várároknak, amely az erődöt övezte és amelybe a Zabola-patak vize beereszthető volt, még ma is láthatók. Sőt voltak még nemrégen is öreg emberek, akik a vár felvonóhídjára is jól emlékeztek. A régi várnak lerombolt falaiból építették a 14. század elején a mai várkastélyos templomot. így tudja ezt Orbán Balázs is, márpedig ő alaposan utánanézett azoknak a dolgoknak, amiket leírt. A templomot hatalmas, ellipszis alakú várkerítés övezi, amely eredetileg a templomfedél csúcsáig ért és csak 1938-ban tór- pítették le hat méterre. 1896-ban az ország ezeréves fennállásának emlékére a falat megújították, 1942-ben pedig megjavították, mert az 1940-ben dúlt földrengés ugyancsak alaposan megrongálta. A zabolai református egyházközség már 1602-ben fennállott és virágzott. Ebből az időből származik egy »szentségtartónak« készített kő, amelyen ez a felirat áll: »Altorja H. P. 1602.« 1774-ben a zabolai reformátusok nemes elhatározással kezdték meg az új esztendőt: kimondották, hogy új tornyot építenek az ősi templom számára. Meg is indult az építkezés, amelyet a következő évre be is fejeztek. A torony csúcsán elhelyezett gömbbe Pál László a következő szövegű írást helyezte el: »Mi, kik e gombot ide felemeltük a következendő nemzetség hasznára irtuk meg a következő dolgokat: 1. Amint nekünk eleink beszélték, Háromszéken a legrégibb tornyok közé számoltatott a zabolai is. 2. Annao 1774. diebus máji midőn e toronynak építéséhez fogánk, a régim, akit egészen a fundamentumáig lerontottunk ilyen inscriptiot: Annao do- mini 1668 2-a Junii die Medardi Episcopi, Regnante Illustrissime principe Georgis Rákóczi Turris haec fűimmé offláta ac fere rupta et per generozum Dominum Basa de Zabola, pie restaurata, sumptibus que propnis, íanta altitudine erecta es aucta. Item anno 1699 per Illustrissimum D. Comitem Bethlen et eius piám consortem Htustrissimam Comitasse Eli- sabethem Vaji propriis sumptibus haec iterum turris duabus ulnis aucta et roborata. 3. Mikor e gombot ide feltettük a volt in anno 1778 die 16-a maji és így sok akadékok között épült fel három esztendők alatt. 4. E templomnak régiségéről is bizonyost, Fiaim, nektek által nem írhatunk, hanem hogy a toronynál is sokkal régibb és igen gazdag potens és religio zus emberek voltak, akik építették.« »Nb. A várat is itt értük, igen régi.« Pál László zabolai tiszteletes úr a torony elkészülte után az új építmény napkeleti oldalára ilyen felírást tétetett: Ezerhétszázhetvennyolcban lásd hogy épült, Ó fundamentumán e torony elkészült, Csupán ekklézsia költségével szépült, Másoknak a fejek ebben meg nem őszült. Azért kik most éltek s ezentúl születtek, A jó Istent ezért szívből dicsérjétek, Menkő, földindulás ne érje, kérjétek, Mint két régibb tornyot, mindkettőt itt értek. A toronyba órát is tettek, amelyet Kelemen János mester készített. Az óra a 18. század elejéig pontosan teljesítette hivatását, akkor azonban megrokkant, mire kicserélték. Ez egészen az első világháborúig kitartott,, akkor az elkopott részeket nem lehetett pótolni, mire az óra beadta a kulcsot. 1802 október 26-án délben szörnyű földrengés tarolta le az egész háromszéki medencét. Ekkor a templomot is nagy kár érte: a vár nagyrésze leomlott, a templom megrepedezett, a torony összehasadozott, annyira, hogy célszerűbb volt lebontani. »Le kellett szedetni szarvazatát« — mondja egy akkori följegyzés. De 1803-ban már állt az új torony, a templomot pedig erős kőoszlopokkal erősítették meg. 1838-ban ismét földrengés rongálta meg a tornyot és nyolc év múlva ismét le kellett bontani. 1848-ban bádogfedélellel született újjá a híres régi torony. 1896-ban az ezredéves ünnepségek emlékére a torony és a várkerítés alapos javítást kap és egy díszes bejáratot építenek a várfalon a nagyútra nyílóan. Mégegyszer, újra átélt egy szörnyű földindulást a nevezetes régi torony. 1940-ben iszonyú erejű földrengés pusztított Háromszékben lés ez magában a templomban is igein nagy kárt tett. A boltív sziklakövei is elmozdultak helyükből, a falak megrepedeztek, úgy hogy hat hónapig nem tarthattak benne istentiszteleteket. Megrongálódott két helyen a vár- kerítés is. Az egyházközség két év múlva hozatta helyre a hibákat, túlnyomórészben a saját erejéből, de a vallásügyi kormányzat is adott némi támogatást a nemes munkához. Azóta megújított állapotban, megszépültén áll ez az ősi, kedves és szép végvári szentegyház, közel az ország délkeleti határához, a Kárpátok smaragd koszorújának tövében. Első lelkésze, az 1602-től 1625-ig működött Szamosközi Péter óta összesen harminc lelkipásztora volt a derék zabolai református szé- kelységnek. Közöttük volt egy római katolikus kanonokból lett lelkész is, aki ezt megelőzően a nagyváradi püspökség egyik kanonokju volt. Az egyház nagy becsben tartotta mindig lelkészeit, amire egyik bizonyíték az, hogy névsorukat mindmáig kezdettől följegyezte és megörökítette. Egyik régi papja, a 97 éves Földes György, aki nevezetes és értékes pásztora volt az eklézsiának, ma is él és jó egészségben élvezi a becsületes, jól teljesített építő munka után megérdemelt pihenés áldásait és az emberek megbecsülését. Ismételjük: a híres zabolai templom valaha vár és őrtorony volt. Az a kor azonban,* amelyben az ilyen védőművekre szükség volt, elmúlt már. De a zabolai templom vár- jellege azért ma is megvan még: az idegen tenger közelében akarja őrizni és védeni a színmagyar székelységet, annak lelkét és testét egyaránt és telíteni a magyarság erejének és jövőjének szellemével. Erre a munkára rendelte a Gondviselés a jeles lelkipásztort, Fikker Ferencet, akiinek érdemei elismeréséül éppen a múlt évben építettek új paplakot a régi, omladozó, 1781 évi lelkészház helyére: nagy faépületet, 6 szobával, konyhával és fürdőszobával, pincével. PÉCHY-HORVATH REZSŐ. ,