Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)
1944-08-26 / 193. szám
Egyre nagyobb visszhangot kelt a vidéki színészet államosításának tervezete Eddig mintegy húsz vidéki társulati gyűlés küldte meg állásfoglalását Károlyi Vilmosnak, aki azóta színigazgató lett 1944 augusztus 26. ________________________Ma^^rÍiet (Bud apesti munkatársunk írása.) A tavasszal jelent meg a sajtóban Károlyi Vilmosnak, a kassai Nemzeti Színház kitűnő tagjának tervezete a magyar vidéki színészet államosításáról, amely azóta országos visszhangot keltett. A tervezetben a népszerű színész, aki nemrégiben színigazgató lett, a művelődési adó bevezetésével kívánja megoldani a vidéki színészet államosítását. Abból a feltevésből indul ki, hogy ha a közel 15 millió lelket számláló Magyarországon évenkint minden ember csak egy pengőt fizet „kuituradó“ címén, akkor ez 15 millió pengő. Ebből az összegből eltartana az állam 10 elsőrendű, 5 másodrendű, 10 harmadrendű és 5 negyedrendű színtársulatot. Viszont a vidéken működő 30 színtársulat összes bevétele a kulturalap központi pénztárába folyna be A tervezet szerint a tiz elsőrendű társulat, amelyek Kolozsvár, Szeged, Debrecen, Kassa, Nagyvárad, Miskolc. Pécs, Szabadka, Kispest és Újpest városokban játszanának. Szeptember 1-étől junius végéig tartózkodnának egyhuzamban állomáshelyeiken. Utána a színészek két hónapi szünetet kapnak teljes fizetéssel. A másodrendű társulatok öt kerületénél tizenegy hónapig Regény jfc Magyarra fordította G a á 1 Olga (83) A postahivatal ablakánál mindig egy fiatal nő ült. Hogy asszony-e, vagy leány, azt nem lehetett tudni, mert a karikagyűrű viselését megszüntették. Úgy tűnt, mintha meleg részvét lenne a szemében, amikor ismételten el kellett utasítania. Vájjon, ez a fiatal nő képes lenne-ei följelenteni engem a GPU-nál, ha Krasznov valami olyant írna, amit nem szabad? Nem, az lehetetten! Olyan barátságos, bizalomgerjesztő jelenség. Nem olyan, mint a kommunista nők. Azok egészen másképp viselkednek. Sohasem mondják, hogy »kérem«, vagy »köszönöm«, hanem nyersek és neveletlenek és egyenesen arra törekszenek, hogy a »kommunista magatartásuk« ugyanolyan legyen, mint a férfiaké. Ismét a postán voltam. Az ablak előtt hosz- szú sor ember állt. Néhányszor fel s alá jártam. A fiatal nő úgy tett, mintha észrevett volna, sőt — ha nem tévedek — mosolygott is rám. Óh, hiszen már meg is ismer, — gondoltam örömmel. — Bizonyára van valami postám. — Petrov elvtárs! — ébresztett föl álmodozásomból a fiatal tisztviselőnő hangja. Tovább sétáltam. Amikor visszafordultam, láttam, hogy a tisztviselőnő levelezőlappal intett felém. Hirtelen föleszméltem, hogy »Petrov«-nak engem hívnak, ugyanis erre az álnévre küldettem a levelet Krasznowal. — Érkezett egy levelezőlapja — mondta barátságosan, amikor az ablakhoz léptem. — Köszönöm szépen, kisasszony! — azzal átvettem a lapot. — Ne mondja nekem, hogy »kisasszony«, minket csak »elvtársnőnek« szabad szólítani, vagy ha úgy tetszik, »polgárnő«-nek. — Bocsánat, — dadogtam — őszintén sajnálom. — Honnan jön ön, hogy még e/t sem tudja? — firtatta tovább. Éreztem, amint a vér a fejembe szállt. Tetartana a működési idény, egy havi szünet teljes fizetéssel. A harmadrendű társulatoknál a színészeknek háromheti szünidő jár íeijes fizetéssel, tnig a negyedrangu társuiaioknái a szünet két hét teljes fizetéssel. A harminc társulat költségvetése Károlyi Vilmos szerint ez volna: 10 elsőrendű társulat évi P 5,520.000 5 másodrendű „ évi P 1,800 000 10 harmadrendű ,, évi P 2,400.000 5 negyedrendű ,, évi P -,900.000 Összesen: P 10,620.000 A lovábbiakban a tervezet szerint „a társulatok számára kiutalt állami támogatás évi összegének 50°/o a a színészek és a segéd személyzet fizetése, 30° o-a az összes dologi kiadás, 20%-a a kiáliitás, nevezetesen a színésznők ruháinak előállítására volna fordítandó.“ Károlyi Vilmos foglalkozott tervezetében még a szinészutánpótlás kérdésével, a színházi irodalmi pályázatok kiírásával, a rendező-képző állami szeminárium megvalósításával s végül a nyugdij- kérdés rendezésével. Ez utóbbit úgy gondolja elintézni, hogy az áliam átvenné a színészek nyugdíjintézetét és állami tisztviselőknek megfelelő nyugdíjat adna. hát mégis kommunista — gondoltam keserűen. Zavartan válaszoltam: — Én... én... hosszú ideig távol voltam. — Na, rendben van, — nézett rám fürkésző szemekkel — mindjárt meglátjuk, hogy mit írnak önnek ezen a lapon. Azzal megfordította a levelezőlapot és olvasni akarta. — De, engedje meg, — kiáltottam idegesen — hogyan lehet másnak a levelét elolvasni? — Azzá! kikaptam a levelezőlapot a kezéből. — De kérem, — méltatlankodott a tisztviselőnő — remélem, hogy nem látta se,nki ezt a jelenetet. Ez illetlenség volt öntől — he;- hegte zavartan. — Nekem hivatalos kötelességem, hogy a posta-szekrénybe befutó leveleket elolvassam. Az ön magatartásáért büntetés jár. M... mit csináljak? — kérdezte tanácstalanul. Úgy álltam előtte, mint a leforrázott kutya. Adjam vissza neki a levelezőlapot? Nagy küzdelmet vívtam magammal. — Mire vár még? — kérdezte a tisztviselő- nő, majd halk hangon hozzátette: — Menjen, kérem, menjen, mert még felhívja itt a figyelmet mindkettőnkre! Álltam és gondolkoztam, vájjon olyan kárhozott dolog lenne-e, ha minket együtt látnának? Nincs ebben semmi! Lehetünk jó ismerősök ... A leány hosszasan rámfüggesztette a tekintetét, majd hirtelen oldalt fordította a fejét, mert a háttérben megjelenít egy tisztviselő. — Tűnjék el! — sürgetett suttogó hangon. Aztán hangosan kiszólt: — Nem, semmi postája nem érkezett, elvtárs ! Az utcán erőteljes ütésre eszméltem föl: — Hé, te alvajáró, máskor vigyázz, ne jöjj neki az embernek! Nem lett volna joga a levelezőlapot olva- satlanul kiadni — töprengtem magamban. — Kötelessége lett volna értesíteni a QPU-t. És segített rajtam!... Ha addig élek is, látnom kell mégegyszer!... Visszarohantam az ablakhoz. — Elvtársnő, kérem, elvtársnő! Láthatnám valahol és beszélhetnék önnel egyszer? Ne tagadja meg a kérésemet! Rámnézett és elpirult. — Hát, Petrov elvtárs, ha mindenképpen 5 Legmagasabb napi árat tizetek hulló almáért és egyéb gyümölcsért. Bármilyen mennyiségben átveszem. Németh József gytimöfcsfreresfrecfő Biró Márton utca 56. Egy másik cikkében Károlyi Vilmos részletesen ismertette a színészek fizetésének rendezését s a fizetésen felüli osztaléktendszer bevezetését. Szükségesnek tartja a működési alap rendszerét, amely abból áll, hogy a lapra feljegyeznék a tag átta! játszott szerepet s a sziniévad végén azoknak a működési lapját, akiket a színigazgató nem tart meg, beküldenék a kamara szerződtetési osztályára, ahol a többi szín- igazgató könnyen áttekinthetné a szabadlistások névjegyzékét. így megkönnyebbülne a szerződtetési osztály munkája is. Az elmúlt hónapokban a vidéki színészi körökben többször is foglalkoztak Károlyi Vilmos tervezetével. Különösen a kisebb társulatok fogadták nagy és egyhangú lelkesedéssel az államosításra vonatkozó mozgalmat, de néhány nagy társulat is magáévá tette a tervezetet, mely iránt legutóbb Mester Miklós államtitkár is élénk érdeklődést tanúsított. Egyik-másik társulati gyűlésen kifogást emeltek azt kívánja — mondta mosolyogva. — Nyolq órakor vége a hivatalos időnek... — Köszönöm, elvtársnő, kimondhatatlanul boldog vagyok! A nevét megmondaná, kedves* elvtársnő ? — Itt nem mondhatom, Petrov elvtárs, de; később... És bólintott hozzá a fejével... * Újra az utcán voltam. Az összegyűrt levelezőlapot kezemben szorongattam. Végül is a zsebembe tettem és megindultam haza, a temetőbe, hogy zavartalanul elolvashassam. »Kedves Petja! — írta Krasznov. — Már. rég vártam értesítésedre. Az F.-nél voltál? És a harcokban nem sebesültél-e meg? Birtokotokat most már véglegesen kisajátították és a falubeli kommunista gyűlés megbüntetésedet követelte, mert a szökés által kibújtál a kötelességteljesítés alól. Apádnak rosszul megy sora a táborban. Nagybeteg. Semmiféle orvosságot nem adnak neki. írd meg, mi a szándékod és hogy apáddal próbáljak-e kapcsolatot keresni. Válaszodat várom!« Fejemhez kaptam. Uristep, ha ez a lap a; GPU kezébe került volna, holnap már aj börtönben üln,ék! Azonnal írtam Krasznovnak, hogy elutazH tam, ne írjon többé. j * Ninának hívták. Édesapja kisebb tisztviselő volt. Nemrég halt meg. Édesanyjával élt. A postára azért vették fel, mert édesatyja is postatisztviselő volt. Fizetésiéből édesanyját és a húgát is tartotta. Ezek tehát a személyi] adatai. Első este nyolc órakor találkoztunk. — Csak egy félórányi időm van — mondta mindjárt. És a félórából három óra lett. Először |a város utcáin jártunk fel s alá, aztán elértük |a> város végét és jó messze kimentünk a me-H zőre. Sok-sok mindenről beszélgettünk. Ismételten kértem, hogy bocsásson meg , délutáni viselkedésemért. Nem szeretném, ha rosszat gondolna rólam. — Tudom ... tudom, — mondta Nina — mindent tudok. — Hogy-hogy mindent? — álmélkodtam. A leány megállt, szembenézett velem és úgy mondta: — Látja, Petrov elvtárs!... (Folytatjuk.)
