Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-04-22 / 90. szám
1944 április 22, 3 Hermann Ottó, a világhírű természettudós, mielőtt »A magyar halászat könyve« című könyvét megírta, számtalanszor megfordult a Balaton partjain, hogy a halászéíetet tanulmányozza és adatokat szerezzen. Ennek az eredetien ízes kutatómódszernek során látogatást tett a tihanyi halászoknál is. Az ott szerzett tapasztalatairól a következő módon számolt be: — Adjon Isten szerencsés jó estét! Hát itt terítgetnek? — Adjon Isten az úrnak is! Igen is, itt szoktunk.-T- Egy-két szót szeretnék váltani a bokor főemberével. — Nincs közöttünk főember, mind egyformák vagyunk... Hát aztán mi járatban van az úr? — Nézegetem a magyar halász dolgát; szeretem nagyon. — Hát aztán mire jó azt tudni? — Megírom egy könyvbe, hogy az unokák is megtudhassák, hogyan volt az ősök sorja. — E mán derék dolog! Aztán minek tisztelhetjük az urat? — Szeged város követe volnék. — Isten éltesse hát... Ha nem vetné meg a szegénységünket, szívesen látjuk egy pohár borra; nem úrnak való, de jókívánsággal egészségére válik mindenkinek. — Nem vetem meg én a szegényeknek dolgát. Magam is az vagyok, szívesen koccintok magukkal. Elvezettek egy jókora csöbörhöz, mely félig volt borral. Csak úgy merítgettek. — Köszöntőm ezt a pohár bort a bokor érdemes elejére és minden emberére. Adjon Isten jó szerencsét, erőt, egészséget és óvja meg a bokor szerszámját a varsintától. Ez a varsinta az Acerina cernua L., a vágó durbincs s a tihanyi halászoknál a halszűkének előjele. Az én halászaim összenéztek a varsinta hallatára, nagyon meglepte őket, hogy én ezt fudom. — Isten éltesse a tekintetes urat is. Be is verjük azt a gonosz halat az evedzővel. a földbe, hogy ne rontsa a halászatot. Már hon- nét is tudja ennek a dolgát? — Ja, fiaim, sokat tudok már én a Balatonról. Bejártam Kenését, Fokot, Balatonfőt, meg Fenéket. De most már lássuk a dolgot. — Szívesen elmondjuk az egész sort. — Ne mondják maguk, majd kérdezem s ha nem jól mondom, igazítsanak rám. Hát úgy-te, ez az öreg háló? — Az a! — Gyékényesnek is mondjuk. — Ez meg az istápja? — A! — Az meg rajta a tuzsér? — Az a! • — Ez meg a monyköve? — Munkünek mondjuk. — Az meg a bikagyékény? — Mi a régi sor szerint torokgyékénynek mondjuk. — Hát a húzókötélre kötnek-e bötköt? — (A kulcsos könyökével megböki a jegyzőt.) Még a bötköt is tudja! — Kötünk hát. — Hát céla van-e rajta? — De még a célát is tudja! No már, tekintetes uram, sok úri emberrel volt már dolgom, de még olyan nem találkozott, aki a varsintát, a bötköt, meg a célát tudta volna. Ezzel azután megvolt a szükséges tekintély. Elmondtak s elcsináltak azok előttem mindent. Nem fogadtak el egy fillért és széles jókedvükben csak úgy átröpítettek a szántód! révhez, kikötve a viszontlátást akkorra, amikor a »'hegyenjárás« kezdődik, no meg a jéghalászát idején. A tihanyi tizek, bokrok minden bizonnyal az egész országnak legjobb evedzősei. Nekitámaszkodnak a lábvetőnek, erősen fogják az evedzőt s mikor tollával bevágtak a vízbe, fölemelkednek, aztán hátradőlnek s a kilenc evedző olyan szabályosan dolgozik, mint valami óra műve. A szántódi révnél megittuk az áldomást s ráadásul bemondták még a következő nótát: Ej, halászok, halászok, De szennyes a gatyátok. Talán nincsen babátok, Ki fehérítsen rátok? Ej, kikirics, kikirics, Nekem leányt ne keríts! Kerítek én magamnak Szóikét, barnát, pirosat. Jól védenek a szakszerűen megépített óvóhelyek Győri tapasztalatok alapián a következő megállapítások történtek: A jól épített, erős épületek, ha bombataiálatoí nem kaptak, szilárdan megállták helyüket. Tetejükről a légnyomás és a repeszek, valamint a szertehulló törmelékek a cserepeket lerázták, az ablaküvegeket beverték, lehet, hogy az épületek maguk is megremegtek a borzalmas percekben, de most is büszkén állanak helyükön. Ilyen ház óvóhelye megfelelt a célnak. Még a vészkijáratra sem volt szükség. E házak lakói hálásak lehetnek a jó védelemért. Voltak pinceóvóhelyek, amelyeket a romok és törmelékek betemettek, mert közvetlen közelükben telitalálatot kapott az épület, vagy 2—3 emeletes épület, mely telitalálatot kapott, de az óvóhely födémé tartotta az omladékot. Ezekből is sok embert mentettek ki, sőt több helyen a vészkijáratot is tudták használni. Általában a beomlott óvóhelyek 95 százalékából a betemetett embereket ki lehetett menteni. Természetes, hogy telitalálatot kapott földszintes ház óvóhelye elpusztul, de az ilyen találatok száma elenyészően kevés, mert ha a bomba a ház mellé esik, vagy a háznak csak egy részét éri, akkor csak omladékok temetik be az óvóhelyet. A fedett árokóvóhelyek, amelyek bombatalálatot nem kaptak, jól védték a bent tartózkodókat, de a nyitottakban a gyújtó- hasábok, repeszdarabok, törmelékek és egyéb széthulló anyagok sérüléseket okoztak. Igen jól védenek az úgynevezett körboltozatos téglából épült óvóhelyek. Ezek még a légnyomásnak is jól ellenállnak és az emberek csak azokban pusztultak el, amelyek telitalálatot kaptak. Minden híreszteléssel szemben meg kell állapítani, hogy igenis, az óvóhelyek jól védenek. Követelmény azonban, hogy azok kiépítése szakszerűen történjék. A legtöbb veszteség a szabadban tartózkodó, ide-oda futó, menekülő embereket érte. Ezek a sok gyujtóhasábtól, bombarepeszektől, egyéb szertehulló anyagoktól pusztultak, vagy segítség nélkül véreztek el. Igen sok menekülőt ért halálosan a támadó repülőgépek lövedéke. A szabadba, mezőkre, erdőkbe való menekülés a legrosszabb, mert bombák, gyűjtőeszközök oda is esnek, a légi- fegyverek tüze elől pedig nincs menekvés. Okuljunk ezeken a tapasztalatokon és ne meneküljünk észvesztetten, hanem használjuk ki a már jól bevált óvóhelyeket. Légitámadások ellen egyedül a térszint alatt van biztonság és lehetőség az élet megmentésére. HETI ÉRDEKESSÉGEK A valótlan hírek úgy szállonganak szerte-i szét, mint szélben a por. A napokban az ellenséges sajtószolgálat például megint azt a hírt terjesztette, hogy Mussolini halálos beteg,. Meg lehet állapítani, hogy ez a híresztelés olyan kacsa, aminőt már többízben felröpítettek már akkor is, amikor még Olaszország be sem lépett a háborúba, de Mussolininak ,a neve félelmetes volt. Akkoriban a Duce szellemesen rácáfolt a betegségéről terjesztett amerikai hírekre. Összehívták a külföldi sajtó képviselőit egyik délelőttös a Villa Torliniá- ba, amelynek lovagló pályáján Mussolini reggelenként lovagolni szokott. Miközben a Duce 72 éves lovaglómestere foglalkoztatta felvilágosításaival az újságírókat, megjelent maga Mussolini is. Háromszor körüllovagolta a pályát és az ott felállított 19 darab másfél méter magas akadályokat könnyűszerrel átugratta. A lovaglás olyan gyors ütemben folyt le, hogy a két kísérő lovász alig tudta követni a Dúcét. Leszállván a lóról, mosolyogva az újságírókhoz lépett, bemutatattatta őket magának és nevetve kérdezte: — Hát beteg vagyok én? * Néha aztán vannak olyan művelt és finom emberek, akik nemcsak hát mögött mondanak rosszat, hanem szembe is megmondják, azt, amit látnak. Ezek közé a kegyetlen őszinteségek közé tartozik az, amikor megállít a ba,- rátom, fürkészve, aggódva rámnéz és azt mondja részvéttel: — Beteg vagy? Úgy »nézel ki«, mintha kórházból jöttél volna. No, de ennyire lesoványodni! Alig ismertelek meg. Csupa csont és bőr vagy! Mit tehet ilyenkor az ember? Nyel egyet kínjában és legfeljebb azt válaszolja: — Igazad van, pajtás. Meglátszik rajtam az a csont, amit a mészárostól kapok, mint a heti 15 deka húsadagomnak épp a felét. Csontosodunk, csontosodunk. A húsiparosaink kimérik a csontot a hús árának magasságában. A bőr, ami rajtam van, máskor is megvolt. * Derűs jelenet volt az egyik zalai divatáruüzletben. Az esetet maga egy német katona beszélte el. Bemegy az üzletbe és sápadtan, lámpalázasan fogadja az üzlet tulajdonosa/.' Még mielőtt megmondhatta volna a német katona, hogy mit kíván, a kereskedő izguló udvariassággal így szól: — Nix zsidó! A kínos helyzet csakhamar feloldódott, mert a német katona tulajdonképpen harisnyát akart vásárolni. A teljes megértéshez hozzátartozik, hogy az oktalanul begyulladt keresztény kereskedőnek az a fogyatéka, hogy nem tud németül. P. P. Zalai magyar testvér, a te újságod a A te szíved írja annak minden sorát. Ragaszkodjál hozzá, mint a leghűbb barátodhoz és TERJESZD MINDENFELÉ. A háborúnak idegtépő viharában ez a te lelkiismereted. Hermann Ottó látogatása a íiHanyi Halászoknál
