Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-06-24 / 141. szám
4 ílAthmELET 1944 június 24. Egy bátor leventeleány, aki esy gyermek életét mentette meg Június 2-án a reggeli órákban légiriadó volt Debrecenben s néhány perc múlva ellenséges repülőgépek nagyerejű támadást hajtottak végre a város ellen. Az egyik lakónegyedben, kétemeletes házban lakik Báthory Margit Kamilla 18 éves leventelleány. A riadó elhangzásakor a leánynak eszébe jutott, hogy a ház második emeletén lakik egy Máv-titkár és felesége, háromhónapos kisgyermekükkel. A férj a riadó elhangzásakor már hivatalában volt és felesége is elment hazulról, honvédelmi munkára. A leventeleány a szirénák üvöltöző hangja és a hamarosan felhangzó robbanások zajára sem veszítette el fejét. Behatolt az elhagyott lakásba, magához vette a gyermeket s magával vitte az óvóhelyre. Néhány perc múlva már egészen a közelben csaptak le a bombák, a ház mögött, a légnyomástól hullott a vakolat, a bátor leventeleány a gyermek fölé hajolt és saját testével védte őt a lehulló faldaraboktól. Egy közelben lecsapó bomba közben a lakóház emeleteit is elpusztította és szétrombolta azt a lakást is, ahonnan a gyermeket az óvóhelyre hozta. A riadó lefújásakor az életmentő leventeleány továbbra is magánál tartotta a gyermeket és a hamarosan megérkező, rémült szülőknek sértetlenül adta át. Báthory Margit Kamillát önfeláldozó hősiességéért az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek országos vezetője kitünteti és példának állítja oda a mindig bátor szívvel munkálkodó magyar leventeleánvifjúság elé. (LHK) Száz évvel ezelőtt dolgozott utoljára Magyarországon a hóhér pallosa Ezrek és ezrek nézték végig a lefejezés borzalmas látványát A háborúval mindig együttjár á rögtönítélő bíráskodás. És mivel a rögtönítélő bíróság ítéletei halálosak, statárium idején gyakori a kivégzés. Ezzel kapcsolatban érdekes fölemlíteni, hogy egyik büntető jogászunk könyvben dolgozza fel az ismeretlen bűneseteket és tanulmányában kitér a halálos ítéletek végrehajtására, illetve a kivégzési módok ismertetésére is. Állítása szerint Magyarországban pontosan száz év óta nincs pallossal végrehajtott halálos ítélet. Bár az erre vonatkozó miniszteri rendelet 1880 szeptemberében jelent meg, ez időpont előtt tehát a kivégzés másképpen is történhetett, többek között pallossal is. Ugyanis egy 1811-ben megjelent nádori rendelet úgy intézkedett, hogy a kivégzés pallossal, vagy kötéllel hajtható végre, de az eddig szokásos kivégzés előtti megkínozást, vagy csonkítást azontúl mellőzni kell. A szelidlelkü főügyész belehal a kivégzésbe Magyarországban, mint ismeretes, a polgári személyeket kötéláltali halállal végzik ki, vagyis magyarán mondva: felakasztják. S mégis, annak ellenére, hogy az akasztás csak 1880 óta »kötelező«, hazánkban közel száz évvel ezelőtt volt az utolsó nyakazás. Az utolsóelőtti nyakazás 1828-ban, az utolsó pedig 1844-ben volt. Az utolsóelőtti nyakazásról szóló periratok Sopron vármegye levéltárában vannak. Az iratok legnagyobb része német nyelvű, de készítettek egy rövid kivonatot is, amelyet magyarul adtak ki és elrettentő példaként országszerte osztogatták. A nyakatekert magyarsággal írt — nyilván német nyelvből szolgai módon lefordított — »mü« címe ez volt: »Staudinger Georgius halálos ítélete, aki a Tekintetes Sopron vármegyében levő kismartoni Esterházy hercegi uradalom területén levő Fraknón 1828 április hó 22-én a pallosjog alapján a bakónak átadatott és lefejeztetett.« A bűncselekmény leírása szerint Staudinger Georgius, aki a herceg Esterházy uradalom porkolábja volt, nejét erdőbe csalva, gyilkos módon megtámadta és baltával megölte. »E bűntett miatt 1825 március 17-én az eisenstadti (kismartoni) uriszék által — előzetes leüttetvén balkeze (balkezes lévén), mel'y- lyel a bűnt elkövette, — halálra ítéltetett. Éz ítélet a súlyosbító és immár meg nem engedhető csonkítás elengedésével 1825 július 4-én a t. kir. tábla, 1827 november hó 12-én pedig a Hétszemélyes Tábla által helybenhaMÁVAUT MAYAÜT Zalaegerszeg autóbusz menetrendié Érvényes 1944 junius 5-étől a forgalom vasár- és Zalaegerszeg—Bak—Keszthely. ünnepnap szünetel. Menetdij — —•— 14 45*** i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 1035*** 17-05* 1-40 —• — 15T7 é. Bak Hangya szövetkezet i. 10 03 16 33 — 815* 15 20 i. Bak Hangva szövetkezet é. 9 45 1630 2-50 8'53 15 43 i. Zalaszentmihály—Pacsa rk temp i. 9 22 16 Ő7 — 8 55 15-45 é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 9 20 16 05 640 10 18 17 13 é. Hévizszentandrás posta t 7 42 14-37 6'40 10"47 17 42 é. Keszthely Hungária szálló i. 7 25 14-15 6 40 1050* 17 45*** é. Keszthely pályaudvar i. 7TC*** 14--* Menetdíj Bak—Nova — 8-30** 15 25** i. Bak pályaudvar é. — 18T5** — 8 15 1530 i. Bak Hangya szövetkezet é. 10-—** 18 05 2"40 9 10** 16 10** é. Nova i. 9 20** 17 25** Menetdíj Zalaegerszeg—Bak—Bánokszentgyörgy — ‘ 17 35* i. Zaiaegerszeg Széchenyi-tér é. — — 1-40 18T3* i. Bak Hangya szövetkezet é. 7-00 2-40 1849 i. Söjíör Búza-vendéglő é. 642 4"40 19-40 é. Bánokszentgyörgy i. 5 50 * = csak hétfőn, szerdán, pénteken közlekedik ** = csak kedden, csütörtökön, szombaton közlekedik ***.= Szerdán nem közlekedik. gyatván, az egész pör kegyelmi utón Őfelségének lön előterjesztve, aki 1828 február 29-én kibocsátott legfelsőbb elhatározással a halál- ítéletet megerősíteni s annak hóhér bírdja által való végrehajtását elrendelni kegyeskedett.« Az ítéletet 1828 november 5-én — a gyilkosság negyedik évfordulóján — hajtották végre Kismarton határában, a cinfalvi réten,. A kivégzésnek még egy halottja volt, nemes Tóth László, az Esterházy uradalomnak főügyésze, akinek hivatalból jelen kellett lennie a borzalmas eseménynél. A szelídlelkü idős úriember a kivégzést követő napon »rettenetes kínok között forróhideg lázban kiszenvedett«. A nyakazást az uradalom egy másik porkolábja, Nikolka Tamás végezte, aki »tiszteletdíj fejében hatbétsi forintot és üszőborjut« kapott. Az utolsó magyarországi lefejezés 1844 szeptember 25-én történt. Ez kettős kivégzés volt s az erről szóló leírások a pozsonyi városi múzeum könyvtárában olvashatók. 1844 május 21-érői 22-ére virradó éjtszaka történt, hogy a Pozsonyban ülésező magyar országgyűlés egyik fiatal tagját: Orosz Elek ung- tnegyei követet rózsa-utcai lakásán meggyilkolták. A mélyen alvó képviselőt két ember támadta meg és heves dulakodás után puszta kézzel megfojtották. A lakást kifosztották, pénzt és ékszert raboltak el. A holttestet egy bőröndbe szorították (kofferes gyilkosság 1844-ben!) s az akkori vízilaktanya mellett a Dunába dobták. A rendőrség bravúros nyomozással öt nap alatt elfogta a gyilkosokat. Az egyik a követ hajdúja volt, Kovács Pál, akit a megye rendelt melléje, a másik gyilkos pedig Toronyi István állástalan urasági inas. A gyilkosságot Kovács Pál készítette elő nagy körültekintéssel: a gazdája pisztolyát használhatatlanná tette s a rendszerint az ágy mellett álló kardot is kivitte saját kamrájába. A gyilkosság után megosztoztak a pénzen s az ékszeren és Toronyi megszökött Pozsonyból. Kovács rendet csinált a lakásban és másnap azt hiresztelte, hogy gazdája elutazott," Egészen az elfogatásáig naponta megjelent az üléseken és magával vitte szokás szerint a követ kucsmáját és díszkardját is, mert amint mondotta, gazdája mindennap betoppanhat. A gyilkosok felett a pozsonyi tábla ítélkezett s mindkét gyilkost fejvesztésre ítélte. Fellebbezésüknek nem adtak helyet s a két gyilkost 1844 szeptember 22-én kivégzés végett átadták a pozsonyi hatóságoknak. A halálraítélteket a pozsonyi városházán berendezett siralomházban helyezték el. Ezerszámra tódultak az emberek, hogy láthassák őket; ételt-italt vittek nekik, a két halálraítélt pedig kis virágcsokrokat osztogatott a bámészkodóknak »emlékül«. Sok leány és asszony megkönnyezte a két elvetemült gazembert, hiszen csak huszonkét évesek voltak és mindketten — mint aféle urasági inasok —• szemrevaló, daliás legények. Az utolsó lefejezés emlékei Három napig ültek a siralomházban. 1844 szeptember 25-én hajnali 4 órakor két szekéren katonai kísérettel kiszállították őket a pozsonyi »Schau-haide«-re, ahol már felállították a vérpadot. A város valamennyi templomában szólt a lélekharang és többezer főnyi tömeg kísérte utolsó útjára a két gonosztevőt. A vesztőhely körül százával álltak kocsik és szekerek. Az emelvényen a frissen faragott tőke előtt ott állt Heideck Xavér Ferenc, Pozsony város öreg — de még mindig nagyon erőteljes — hóhérja, kezében a pallos... Toronyit, mint nemes embert, úgyis mint másodrendű vádlottat, először fejezték le és ezt Kovácsnak is végig kellett néznie. Tíz perccel az első nyakazás után lehullott Kovács feje is. Mindkét bűnös bátran viselkedett. A rettenetes színjáték félhatkor ért véget. Pozsony város múzeumában még ma is láthatók az utolsó magyarországi nyakazás emlékei: a tenyérnyi széles, kétélű, egy méter harmincöt centiméter hosszú pallos, a keményfa tőke, amelyre az elítéltek lehajtották fejüket, a két gyilkos egykorú kőnyomatú arcképe és a két fehér, hibátlan fogsorú koponyája.
